Tavaly későn ősszel látván az idei országos kiállítás (XI. Határtalanul Fesztivál) pályázatában a "Magyar várak, kastélyok, templomok"  témát, azonnal tudtam, hogy én erre pályázni fogok. Öt évig dédelgettem egy redwork tervet, magyar várakkal és magyar rátétes virágmotívumokkal. Most elérkezett ennek az ideje, gondoltam először. De már varrtam egy kék munkát Erdély címmel és egy zöld munkát a Margitszigetről és egy redwork csak önmagam ismétlése lett volna. (a két kép a linkelt lapokon van, de nem sikerült közvetlenül azt a részt megjeleníteni). Azzal az első perctől kezdve tisztában voltam, hogy minimum 1 négyzetmétert nem fogok tudok egy képpel jól megtölteni. Illetve lehet, hogy tudnék, ha akarnék, de jobban szeretek kicsi és munkás darabokat varrni. Így gondoltam, hogy varrok 8-12 darab kicsi képet szépen applikálva és felvarrva egy pecsvörk alapra.
Sok kis várképnek kellett valami, ami közös, ami összefogja. Először arra gondoltam, hogy mutatós felvidéki várakat fogok megvarrni, mint Árva vára, Trencsén. Ekkor jutott eszembe Nedec a Dunajeccel és a tutajokkal. Régi emlék a múltból, Zakopanéban voltam, és onnan szerveztek tutajozást a Dunajecen. Előszedtem régi albumjaim, szlovákiai körút, Zakopane és környéke. Jaj, hát Krasznahorkát is jó lenne megvarrni, meg a Késmárki Thököly várat. Összeírtam, Kőszegtől Törcsvárig, hogy milyen várakat láttam vala és az "emlékeim albumából" gyűjtögettem a képeket, hogy le is tudjam rajzolni, tucatjával szedtem le a netről jó fotókat.
Úgy képzeltem, ad hoc megvarrok párat, majd elrendezem, megtervezem a kész darabok és kinyomtatott képek segítségével a munkát, mint egy fotóalbum két lapját, amelyen a várképek között dunajeci tutajok, kirándulók, vadvirágok, térképrészletek lesznek illusztrációként. A tervem még a fejemben sem sikerült tetszetősen kialakítani, a figurákat felvarrtam a várak képeire.  Hogy érdekesebb legyen a dolog, varrtam egy képet, amin két alak dominál. Megsúgom, egy régi fényképen kedves férjemmel Nagyvázsonyban vagyunk, és onnan varrtam le a két alakot, de a várkörítés egyedi terv. 

 Első menetnek így raktam össze a képeket. A jobb alsó sarokba a valami helyére egy térképet gondoltam, amin bejelölöm azokat a várakat, amelyeket láttam. Sajna ez a terv nem érte el a minimálisan megkívánt egy négyzetmétert, és a térképet sem sikerült ilyen méretben a képekhez illően kigondolni. A várak címei pedig rákerültek  a képekre, és ezzel még jobban zsugorodott a tervem mérete.
Kedvem, ihletem elszállt, két hét szünet, majd eldöntöttem, hogy csak egy kis térképet varrok, és egy kőfalra fogom feltenni. Megvarrtam, a helyére tettem, a kétalakos képpel együtt kirítt a többi közül. A kőfal tetejét levágtam, és  varrtam egy nagyon keskeny képhez kerestem egy várat. Megtaláltam, Késmárki Thököly vár éppen megfelel, gondoltam én. A vár megfelelt, de a két kép még mindig kilógott a sorból. A térkép mögött félig lebontottam a falat, hadd látszódjon ott is az ég kékje, kivettem a két alakos képet. Minden OK, csak kellene még egy kép, és még egyéb apró illusztráció, hogy elérjem a négyzetmétert. Node erre már nem volt idő.
Elrendeztem a képeket elég katonásan, elég jellegtelenül és kijelentettem, hogy ez a végleges állapot, és  "felteszem egy terméskő falra".
Egy napig rakosgattam a képnek  egyik sarkában  a "köveket", elég nagyokat , úgy 5-10 cm méretben és rettenetesen zavaros lett, de azt láttam, hogy kicsi -4 centis kövekkel remek lenne, de hát az idő fut, nem bíztam benne, hogy elég elég lesz a falrakáshoz.
Kerestem egy megfelelő fehér, de önmagában mintás anyagot a dobozaimban. A választék nagy volt, de lemérve csak egyetlenegy anyag felelt meg. A piros keretet sok pirosból, nagyon pirosakból akartam összerakni. A piros is adott volt, nagyon szép ausztrál anyag, keretnél jobb sorsot szántam neki, de mivel pompásan illett a képekhez feláldoztam. Szabás lőtt kiszámoltam, hogy milyen szélességre futja, éppen 2 centivel keskenyebbre, mint ahogy eltervezetem, jól számoltam, csak a  szegőpántból maradt pár centi.
Még sohasem csúsztam el ennyire idővel, minden munkám határidő előtt jó pár nappal készen volt,  most nem, pedig itthon szinte mindent hanyagoltam, kedves férjem naponta ötször megkérdezte, hogy hogy állok, és türelmetlenül várta az utolsó öltést. Erre a az utolsó este került sor a címkevarrás végén.
A kész művet kiterítettem egy székre és félnapig bánatosan szemléltem, jó tervek, nagyon szépen megvarrt jó kis képek és az eredmény egy jellegtelen  munka

.