A STYLIST ÉS A TOPMODEL

Soha nem készültem divattervezőnek, nem is értek hozzá. Annyi hiúság pasi létemre azért bennem is van, hogy szeretem, ha azt mondják nekem, hogy jól nézek ki, vagy jó az új szerkód.

Azt meg még jobban csípem, ha a környezetemben lévő csajszik veszettül megjojóztatják a szemeimet. Viszont a divatlapokban látható egyes „kreációk” alapján sokszor ki tudok ábrándulni a Homo Sapiens XX-es kromoszómájú egyedeiből. Mint mondtam, nem értek hozzá, csak van egy egyedi ízlésem. És bátran mondom kevés pénzből, olcsón is lehet egy hölgynek (is) csinosan öltözködni. Ezt a környezetemben is tapasztaltam.

Ez természetesen a nővérkékre is vonatkozik. Nem nagyon figyelem meg ki hogyan öltözik, és főleg nem alkotok véleményt sem magamnak, sem másokkal megosztva. Annyi bizonyos, hogy egyszerű, de jól összeválogatott összeállításokban nagyon is csinosan járnak. Már a civil „cuccokra gondolok, bent a fehér az fehér, legyen az köpeny, póló vagy nadrág. De az ilyesmi komolyan nem foglalkoztatott. De egyszer csak…

Kellemesen kecses, kedves külsejű, karcsú kislány közeledett keletről. Őzike éppen hazafelé készült. A szokásos szürke kabátja alatt a nadrág –olyan olajzöldes-barna vagy milyen- a combján oldalt kicsit behorpadva simult fokhagyma gerezdjeire. Nem nagy szám, de csinos. Ami elbűvölővé tette az a táskája. Nagyobb méretű, narancssárga.

- Nővérke, ez lélegzetelállítóan gyönyörű! A szerelése fantasztikus! – jegyeztem meg.

– Olyan, mint egy divatlapból kilépett topmodell. Ki volt a sztájliszt aki ezt így megtervezte?

Mindezt persze nem előre megfogalmazott és kitalált szöveg volt. Valóban ilyen hatással volt rám a látvány, tényleg el voltam (lettem) ragadtatva, és spontán jöttek ezek a kifejezések.

Halk köszönöm és a szokásos kedves mosoly volt a válasz. Amit mondtam azzal (ahogy mondani szokták) el lehetett menni haza. Egyébként mi a fenét ér ilyenkor a „Jaj de csinos a nővérke” megjegyzés aminek semmi információ tartalma nincs, miután vagy harminc-harmincöt férfibeteg ezt naponta háromszor is megjegyzi. Ennek a jelentése nulla. Említettem már az egybevágóságot, és a szavahihetőséget. Na, erről annyit, hogy még másnap is ugyanebben a szerelésben jött be. Végigfut a hideg a hátamon, ha arra a gondolok, hogy csak az én kedvemért. Ugyan miért? Ugyan miért? Ugyan miért (ne)?
 És ha miért ne, akkor miért?! Akkor miért?

Ahogy a lépcsőn elindult lefelé, még jó éjszakát is kívántam neki, természetesen nem a megszokott módon:

Szenderegj  kellemesen elernyedve kedvenc fekhelyeden!

Szívesen szórakoztattam szertelen, szokatlanul sziporkázó szövegeimmel

 SZENDEREGJ KELLEMESEN ELERNYEDVE

Én egyetértően bólogattam, miközben ha csak egy pillanatra is tekintetünk összetalálkozott. Két mosolygó szempár…

Néha előfordul, hogy két ember ugyanarra gondol egyszerre, mintha olvasnák egymás gondolatát. Abban biztosan egyetérthettünk, hogy senkinek sem hiányoztak volna bokszbajnok beszólásai, meg hát ez így lenne szabályszerű, ilyenkor nincs szükség idegen fülek jelenlétére.

Miután elmentek próbáltam lefoglalni magam. Olvastam, éppen valamit az alvásról és szendergésről. Jó éjszakát kívánni, jó szendergést…Jó éjszakát, szép álmokat! Jó pihenést! Na ezt tegyük át eszperente nyelvre! – adtam ki magamnak a feladatot. Jó öt-hat perc után siker koronázta próbálkozásomat. Valahogy így

Menj fekhelyedre, szenderegj kellemesen elernyedve. Szemedre ereszkedjen egy kedves mese, lelked megengesztelve.

Nem pontos, nem szó szerinti, de „szabad fordításban” a lényeget tükrözi.

Két közvetlen, jó barátságban levő pasi között megengedhető forma lehet (persze a csajszik sem különbek):

Sikerekben és eseményekben gazdag mozgalmas jó éjszakát!

Főleg akkor alkalmazható, ha az elköszönés este történik, Egy éjszakás műszak után nyugovóra térni vágyónak inkább az előbbi változat az ajánlott.

Ezek után ez sem okozott sok gondot, de azon túl, hogy:

„el ne szenderedjetek” a többit most nem teszem közkinccsé. Bocs.

Szövegdoboz: A BOKSZBAJNOK ÉS A TÖBBIEK
Mozgalmas volt az élet, két szobatársam is „leszerelt” de újabbak is jöttek. Jött egy bokszbajnok, pontosabban egy névrokona, de ő is képes volt padlóra küldeni az embert a szövegével. Ilyenekre szokták mondani azt, hogy az sem igaz, amit kérdez. Azért nem volt bajunk vele.
Pár nappal később megint új szobatárssal bővült a csapat. A kis Őzike vette fel az anamnézist. Én a szomszédos ágyon egy rejtvénybe bújva vagyis azzal álcázva figyeltem. Nem azért mert annyira kíváncsi voltam a fickóra, (úgyis össze fogunk ismerkedni)  csak a nővérkén jólesően tudott megpihenni a szemem. Kérdés, válasz, kérdés, válasz – így történik a dolog. Amikor kérdezett, még a szememet is behunytam, és úgy hallgattam azt a kellemesen csilingelő hangját. Már a végére ért a kikérdezés, egy-két kötetlen mondat következett. A srác megemlítette, hogy jobbára képes magazinokat szokott olvasni.
-Tutti-frutti! – vágta rá a sarokban levő ágyán ülő bokszbajnok egy „finoman szólva erotikus” magazin nevét és felnevetett.
Mindhárman ránéztünk, aztán én Őzikére. aki szegény kiejtette a tollat a kezéből és becsukott szemmel nézett maga elé pár másodpercig, aztán fejcsóválva mérte végig a bokszbajnokot.
Pár nappal később újra Ő volt a nappalos, és megint volt egy új felvételes. Éppen hozzáfogott volna a kikérdezéséhez, amikor megpillantotta bokszbajnokot.
- Menjünk inkább ki! - javasolta az új betegnek, és elindultak kifelé.
Szövegdoboz: ELEDELEK MELYEKET STRESSZ ELLEN KELL ENNED
„Evéssel a stressz ellen” ez volt a címe a már említett cikknek. Volt benne csoki, pattogatott kukorica, sós keksz ropi,ezekből volt is raktáron, tehát a fiókomban. Tej, zabpehely, sovány puding és a többi nem volt fontos, a cikket mellékeltem. Mostanában elég sűrűen voltak beosztva nagy sajnálatomra (miatta) de az én nagy örömömre.
Úgy két nap múlva ismét Ő volt az éjszakás a Rolanddal. Roli  is egy jópofa srác volt. A gyógyszereket viszont Őzike osztotta.
-Ezeket egyed stressz ellen- gondoltam a cikkre, amikor végig néztem a két gondosan előkészített kistányérra, megpakolva popkornnal, étcsoki szeletekkel Tuc-cal, ropival. A hosszú pihenés pihent agyat is termel. Egy teljes eszperente jöveget sikerült szerkesztenem.
Ráadásul szemmel láthatóan az átlagosnál keményebb, húzós nap várhatott rájuk, igaz még csak most kezdték a műszakot, meg ki tudja otthon mi mindenen kellett átmenniük. Kötelességtudó, komoly arccal indult volna ki a kórtermünkből, amikor megszólítottam:
-Nehéz éjszakának igérkezik
-Már most tiszta ideg vagyok. Tiszta bolondokháza, meg stressz.
Na mi lehet az a bizonyos „feladott labda” ha nem ez? Egyetértően és részvétteljesen bólintottam.
- Rettenetes helyzet – kezdtem el – De reggelre elfelejtheted.
- Szeretettel nektek. Neked meg gyereknek. – mutattam az éjjeli szekrényemen levő két kis tányérra.- Ezek eledelek stressz ellen. Ezeket hetente rendszeresen kellene ennetek. Ehettek ezeregy eledelt nem keveset, meg rengeteget, de hetente egyszer esetleg keddente, el ne feledd, ezeket kellene ennetek. Stresszet elfelejtheted.
Nem volt illendő így letegeznem, de a nyelvi játék így adta a lehetőséget. Egy kis időbe tellett még magához tért a meglepetéstől. Egy kicsit mintha megint vidámabb lett volna.
-Tiszta e-vel beszélt? –csodálkozott még mindig.
-Eszperente nyelv. De ezen este megest errefele kell elmenned, vedd el ezeket s edd meg gyerekkel. Közben a szép magyar nyelv jutott az eszembe, ahol a gyerek szó fiút is jelent. De világos volt, hogy Rolira gondoltam. Meg annyira belemelegedtem az eszperente nyelvbe, hogy már azt is úgy mondtam, amit előre nem terveztem.
Az utolsó szobából visszafelé jövet már nem is jött be hozzánk, csak benézett a nyitott ajtón és mosolyogva csóválta meg a fejét. Viszont a mindig vidámnak tűnő Roli rövidesen beviharzott hozzánk:
-Hű, de finom pattogatott kukorica illat van errefelé! – Nézett az éjjeliszekrényre
- A tiétek –mondtam, és Ő boldogan eltűnt a „zsákmánnyal”
Ezután többször is előfordult, hogy az éjszakai személyzetnek valami meglepetéssel rukkolok ki, vagy otthonról visszatérve házi sütivel lepem meg őket. Mondjuk lett egy kedvelhető szokásom
Szövegdoboz: POPKORN
Ez a kis aranyos is megér egy ajtócsapkodást – jegyezte meg egyszer Harcsa, a szobatársam.
Nem lettem pipa a megjegyzése miatt, pedig az ilyenekre, hogy a nővéri személyzet egy tagjára megjegyzést tegyen valaki az kiborítja nálam a bilit. Persze milyen ajtócsapkodásról van szó?  Mert van annak néhány változata, de erről majd később.
Éppen nappalos műszakban volt a kedvencem, meg a 7-es kedvence, amikor ez történt. A 11-esből ballagott vissza éppen egy infúziós állvánnyal a kezében, de nálunk is kapott éppen egy beteg. Mindkét „karácsonyfát” is vissza kellett vinni a kezelőbe.
- Segítene valaki? – nézett körül mosolyogva.
Azonnal felpattantam, és a kezembe vettem az egyiket. A kezelőbe mentünk, ott letettük mindkettőt.
- Köszönöm a segítségét. - mondta. – Milyen jó, hogy van egy szárnysegédem!
Majd elszálltam a dicsérettől, meg a „kinevezéstől”. Tehát előléptem szárnysegéddé.
- Nagyon szívesen, és bármikor számíthat rám nővérke. – válaszoltam az ajtó felé tekintve, ami persze nyitva volt…
- Még valami ? – kérdeztem reménykedve, hogy még vele maradhatok.
- Most csak ennyi volt. – mondta. Mintha egy kis részvét is lett volna hangjában szomorú tekintetem miatt, hogy el kell válnom tőle. Pedig milyen szívesen segítettem volna neki bármiben.
Másnap Jusztinával vitték az éjszakás műszakot. Délután bevásároltam, csoki, ropik, meg pattogatni való kukoricát is vettem nassolni. Mikor elkezdődött a műszakjuk, megkértem őket, nyissák ki a konyhát, és engedjenek a mikróhoz. Gyorsan el is készült a popkorn, és szét is osztottam. A 6-osban a csajok örömmel vették, két bögrével meg a két nővért leptem meg. Persze két szelet csoki is járt hozzá éjszakai pótlékként. Örültek is neki.
Én pedig annak, hogy sikerült a kedvükben járni. A legközelebbi meglepin törtem a fejem amikor a kezembe akadt egy magazin melyben a stresszről, meg az ellene való táplálkozásról szólt egy cikk. Meg is volt az ötlet a legközelebbi „menü”höz.
Őzike volt a mi oldalunkon, Ő osztotta az esti gyógyszereket. Ilyenkor szokták megkérdezni, kinek kell „szükség esetére” vagy valami „plusz” azaz kinek van szüksége esetleg altatóra. Már végzett volna a szobánkkal, és indult kifelé, amikor utána szóltam:
-Aranyos nővérke én egy Jóéjszakát puszit kérek!- mondtam olyan panaszos, sajnálatra méltó hangon. 
Szegény szinte megdermedt, de aztán sikerült nem nekimennie az ajtófélfának. Megismerte a hangomat, meg tudhatta, ekkora marhasággal csak én provokálhatom. Hallott Ő már sokszor olyanokat is, amit el kellett engednie a füle mellett, de ez inkább kedves beszólásként hatott. Mosolyogva fordult hátra, és fejét csóválva a levegőbe pusszantott. Nem szálltam el a boldogságtól, de ezzel is meg kellett elégednem. A szándékot is díjazni kellett…
Így sem tudtam gyorsan elaludni, hát még ha megkaptam volna, amit kértem. Mindenesetre úgy tettem, mint aki békésen szunyókál, amikor az éjszaka folyamán visszahozták a bögréimet. 
De nem emeltem fel a fejem, és a szememet is gyorsan behunytam, ahogy Őzike az ágyam felé közeledett. Rafinált módon azért egy szűk résnyire kinyitottam a szemem kukucskálva láttam, hogy leteszi a Túró rudis poharat . Egy pillanatra rám nézett, majd körbe a többiekre és kiment a szobából.

A LÉGPÁRNÁS PAPUCS

Pedig direkt próbáltam ébren maradni, és figyelni Őt. Nagyon szép vékony, karcsú szemrevaló alakja volt. Valószínű, mégis aludtam egy sort. Ez lehetséges, de még egyszer láttam őket, ketten együtt jártak ezúttal. Jusztina kísérte őt (sajnos helyettem, pedig..) aztán együtt mentek át a keleti szárnyra a hajnali nagy rutinok – mosdatás, tisztázás, ágyhúzás – elvégzésére.

Cefetül elfáradtak a nap végére szegénykék. Reggel azért még meglátogattam őket. Mindig meg is szoktam a végzős éjszakásokat. - Hogy aludt Zénó? – kérdezték meg.

- Köszönöm, jól – válaszoltam, úgy, mint aki nem is tart rá igényt, hogy higgyenek neki.

-  Pedig elég sokat járkáltunk arrafelé.

-  Gondolom légpárnás papucsban járhattak – poénkodtam.

-  Légpárnás papucsban? Tényleg nem lehetett hallani minket?

- Valóban nem. – mondtam. – Olyan halkan jártak, mint egy bársonyos talpú kiscica.

Juszti felnevetett. Őzike, aki eddig az átadó napló írásával álcázta magát sem tudta megállni nevetés nélkül és odafordult..

- Milyen kiscica?- kérdezett vissza.

- Hát olyan kölyökcica, a puha talpával, amivel olyan nesztelenül tud járni. – adtam meg a mindenre kiterjedő pontos magyarázatot.

- Akkor örülünk, hogy így volt.

- Én is, hogy beszélgettünk. - mondtam.

Szemmel láthatóan jobb kedvűek lettek a lányok. Örültem, hogy sikerült jókedvre hangolnom őket, de bántott, hogy az este nem tudtam megszólalni, amikor kellett volna. Azon gondolkoztam, hogy legközelebb mindenképpen jóváteszem hibámat. Lelkiismeret furdalásom volt. Aztán kitaláltam, hogy mindig lesz nálam valami „műszakpótlékféle” az éjszakásoknak.

Szövegdoboz: NE IJEDJEN MEG CSAK ÉN VAGYOK
Aztán este 8 órakor túlestünk a gyógyszerosztáson, de még nekiestem egy oldal Szudokut megfejteni. Közben dühöngtem, miért voltam az imént olyan kuka. Mostanában úgyis sűrűn lesznek beosztva, mert sokan betegek, és hiányoznak. – Majd gondoskodom nekik az éjszakai pótlékokról. – határoztam el.
Aztán azon kezdtem el „agyalni”, hogy tulajdonképpen egész bájos kis hölgy a nővérke. Valószínű nem egyedülálló, mert egy ilyen lélegzetelállítóan csini kis leányzót nem lehet nem észrevenni. Az már viszont az évszázad megválaszolhatatlan kérdése marad, hogy én miért csak most vettem ezt észre, mivel már három éve töltöm itt a téli szünetet. Vagy csupán a februári tavaszban tomboló férfiúi hormonok voltak képesek az ember látását ennyire feljavítani?
Megcsináltam magamnak a programot; törhettem a fejem alvás helyett. Éppen a fal felé akartam fordulni, hogy a szemem pihentessem, amikor megláttam közeledni a szobánk felé. Ez a szokásos óránkénti ellenőrző útjuk éjszaka. A zseblámpával a földre világítva lépett be a szobánkba. Felemeltem a fejem, felkönyököltem és felé néztem.
- Ne ijedjen meg, csak én vagyok! – suttogta azon az egyébként is kedves hangján, amely így még lágyabbnak, kellemesebbnek simogatóbbnak hatott. Még szerencse, hogy pont Ő nem ijedt meg a motoszkálásomtól. Persze ez neki rutinfeladat, végigjárni a kórtermeket, és be is menni azokba. Na, jó én sem kaptam frászt tőle. Azért még egy esti mesét elfuvolázhatott volna azon a csodás hangon. Biztosan el is aludtam volna.
Így viszont még vagy három órán át csak néztem ki az egyébként nyitott ajtón. És rendre láttam óránként ellibegni az ajtónk előtt. Aztán egyszer csak a 11-es felől jött visszafelé, arra felé menet nem láttam. Na fene! Csak nem aludtam valamennyit?
Szövegdoboz: AZ MÉG EGY KICSIT KORAI
Péntek 13.-a Luca napja. Ez nem jelent semmit, annak sem aki babonás, és annak sem aki ezt nem ismeri el. Mindenesetre ezen a napon jöttem be az kórház pszichiátriai osztályára. Már ismerős a környezet. Nelli a felvételes. Gyorsan „végez velem”, azaz kikérdez. Közben az iskolás gyerekeit rendezi telefonon. Aztán a 7-es szobába irányítanak. Itt volt egy régi ismerősöm is, aztán a többiekkel is gyorsan összehaverkodtunk.
Másnap reggel piszokul fájt a fejem, úgy döntöttem, megméretem a vérnyomásomat. A figyelő mellett már hárman vártunk. A kis csinos Őzike mért éppen. Amikor odaértem akkor kaptam el a hangfoszlányokat.
- Biztosan hőhullámom van, olyan meleg van itt – mondta
- Az egy kicsit korai lenne. Biztos valami mástól van –
 okvetetlenkedtem.
A nővérke elmosolyodott, aztán rám nézett. Aztán komoly arccal maga elé, majd ismét rám, de már újra mosolygott. Úgy tűnt tetszett neki amit hallott, és felnézett, hogy ki volt az. Aztán olyan arccal nézett végig magán, mint aki nincs egyedül. Pontosabban, mint amikor egy babát váró nő gondol a kicsikéjére, vagy élete párjára.
Nem tudom, hogyan lettem hirtelen az arckifejezések szakértője, de amikor utoljára ismét rám nézett volt valami titokzatos a tekintetében. Azt viszont máig nem tudom, mi lehetett az. Hogy a többi feltételezéseim közül mi lesz félreértés és mi lesz telitalálat az majd kiderül.
Unalmasan teltek volna ezek a napok, de akkor még volt kedvem rejtvényeket fejteni, meg olvasni is. Éppen egy fantasztikusan izgalmas orvosi krimit olvastam, le sem lehetett tenni a könyvet. Másnapra sikerült is „kibeleznem”.
Nap közben nem is történt semmi különleges. Éjszakára Jusztina és Őzike jött műszakba. A vacsorán már rég túl voltunk, ilyenkor szoktunk még együtt is kajálni. A többiek már befejezték, én az utolsó falatokkal birkóztam, amikor Őzike éppen felém tartott, a 11-esből visszafelé jövet.
- Meg kellene kínálnom a „kismamát” – villant az agyamba. Aztán éppen elment mellettem, rá is köszöntem, (de minek, mert már háromszor találkoztunk) és utána meg sem tudtam szólalni. Amikor utána néztem, már a megfigyelő mellett járt. Mi a frász jött rám, miért nem voltam képes megszólítani?...
Szövegdoboz: AZ ELŐZMÉNYEK
Az még egy kicsit korai. Az valami mástól van
Félreértés vagy telitalálat
Miért nem szólaltam meg?
-Ne ijedjen meg, csak én vagyok
A légpárnás papucs és a bársonyos talpú kiscica
Popcorn
Eledelek melyeket stressz ellen kellene enned, rendszeresen hetente egyszer meg esetleg keddente.
Aztán ez szokásommá vált, rendszeresen megesett
Jóéjszakát, szép álmokat!
Modell a divatmagazinból

 Ez a novella kitalált történet,bár személyes élmények elbeszélésén alapszik

Ezért a szereplők neveit, a helyszínt, valamint minden olyan

ismertető jegyet ami a szereplők kilétére utalhat megváltoztattuk.

Ennek ellenére, ha valaki önmagára vagy másokra ismer

az NEM a VÉLETLEN műve mivel véletlenek nincsenek.


Eredeti elmesélés alapján írta: ZOLTÁN LAJOS

Pszichológiai tanácsadó : CIKHLO TIMEA negyedéves hallgató

A történet, mint annyi világsikert megért bestseller, egy pszichiátriai osztályon történik. A nővérkék csinosak, a fiúk meg szerelmesek lesznek. Legalább is az egyik. A nővérekébe. Az egyikbe. Amelyik csinosabb mint a másik. Egyszerű. Rengeteg izgalmas regényt és novellát vezetnek be úgy, hogy még az ellenkezője sem igaz amit vár az ember, vagy éppen semmi sem az, aminek látszik.

Itt viszont minden az, ami… Még ha nem is látszik,
vagy ha nem is várja az ember

A történet váza kedvcsinálóként, vagy elvevőjeként

Szerelmes voltam, mint az atom.

Csokorban adott bókok

Mosolygójából egy kis DNS mintát kiszippantani…

Végül voltam bátor gyávának és balféknek lenni.

Tímea meg a 100-as pulzus

Luca, és kész

Angéla és a capuccinó

Fizetett a parkolásért. Akkor láttam utoljára…

Piros, sárga, fehér

Szende szemedbe belemeredve szerelembe estem

Az még egy kicsit korai. Valami mástól van

Ne ijedj meg, csak én vagyok

A légpárnás papucsok

Pattogatott kukorica

Eledelek stressz ellen

Jó éjszakát, szép álmokat

A topmodell

Kellemesen kecses, kedves külsejű, karcsú kislány közeledett keletről.

Bokorban (el)várt csókok

A vég vége

EZEN ISMERETEK UTÁN MENEKÜLJ, AMÍG NEM KÉSŐ, HA NEM...

AKKOR ELÖRE  ÉS OLVASD!

A szobámba visszafelé menet el kellett mennem a figyelő előtt. Nem fogok benézni az üvegkalitkába- határoztam el. Próbáltam volna úgy elhaladni, hogy ne nézzek be az üvegfalon, amin túl ott ültek bent a nővérkék. Nem akartam Ő rá nézni. Valamiért nem mertem, mert nagyon zavarba jöttem az utóbbi napokban ha közelében vagyok és éreztem ezt sokan észrevették. Úgy éreztem, hogy figyelik ha arra járok és szememmel őt keresem. A vak is láthatta, hogy akkor már piszokul bele voltam zúgva.

Ha egy gyereket maszatosan, szakadt és koszos ingben, monoklival a szeme körül lát meg az édesanyja, felesleges megkérdeznie:

- Kisfiam,csak nem verekedtél?

A válasz úgyis nemleges lenne, pedig a látvány önmagáért beszél. Biztos az egész környezetem látta, hogy szerelmes vagyok mint az atom.

Ő viszont észrevett engem és úgy nézett rám, hogy tekintete mágnesként kapta el az enyémet. Kedves, aranyos mosolya most valahogy olyan más volt, olyan, mintha csak nekem szólt volna. Azért még felfogtam, hogy mondani akar valamit, és ha nem is tudatosan, de egyszer csak ott álltam mellette az üvegkalitkában, a figyelőben. Tudja a büdös franc, hogyan kerültem oda. Persze a saját lábamon, ez világos. Nem paranormális jelenség útján.

- Zénó nagyon jó lett a frizurája

- Igen, otthon vágtuk le a hajam a családdal. Köszönöm.

- A rövid haj sokkal jobban áll. tíz évet fiatalodott.

- Te jó isten nővérke, miket mond nekem! Majd elolvadok!

- Komolyan mondom, nagyon csinos.

- Jaj, ez igazán nagyon kedves. Köszönöm.

Na, tessék. Most én kaptam csokorban a bókokat. És a társalgási tetszésindex mind a négy kritériumának megfelelt.

Amerikai kutatók a társalgási kultúrát vizsgálták. Eszerint négy szempontot figyelembe véve döntjük el, hogy tetszik-e nekünk ahogy a másik fél társalog. Ezek az érték, nagyságrend, egybehangzás és hihetőség.

Az érték lehet pozitív vagy negatív, javuló vagy romló. Nyilvánvaló, hogy ez egy pozitív megjegyzés volt.  Negatív megjegyzés a „Nagyon elszúrták a fejedet” vagy ehhez hasonlók. Nagyságrendje vagy erőssége is érvényesült. Nem csak „jól áll” hanem „tíz évet fiatalodott” és a „komolyan nagyon csinos” megjegyzések megfeleltek ennek a szempontnak is. Az egybehangzás azt jelenti, hogy a másik fél megjegyzései mennyre egyezik a saját magunkról kialakított képpel. Nos itt ez is klappolt. Otthon a tükör előtt én is meg voltam elégedve a fejemmel. És a hihetőség? A másik fél vajon komolyan gondolta amit mondott, vagy csak kábít bennünket. Erről egy gyermekdal jutott az eszembe:

„Ez a kislány gyöngyöt fűz, ég a szeme mint a tűz.”  Pontosan úgy mint most az övé. Látszik a másik félen, hogy igazat mond és komolyan gondolta.

Én meg arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha jó lenne…

Mármint az édes, cuki kis mosolygójából egy kis DNS mintát kiszippantani…

Szinte egy ezred másodperc múltán az is átfutott az agyamon, hogy mennyire nem lenne jó, ha nem jó lenne (szegénykémnek), vagy mennyire nem jó lenne, ha nem lenne jó (nekem).

A szeme még mindig ugyanúgy csillogott,az arca olyannak tűnt, mint amikor a hógolyózás után a kislányok belépnek a fűtött szobába. Egészségesen szép piros. A mosolya amolyan megadóvá változott.

Akkor most én… - gondoltam magamban.

Viszont a „mentális fék” jól működött, a „kontrollfunkciók” meg összetartottak voltak.
A kurva anyjukat…

És most nem történt semmi. A helyzet megvolt  „most jót dobott a gép”. Aki nem balfék, élt is volna vele. Én meg…

De az üvegfalú megfigyelőben ??? Na, azt azért már nem. Az nem csak kompromittáló lett volna rá nézve, hanem megalázó is. Utolsó rohadt disznó lettem volna, ha megteszem.

Végül voltam bátor gyávának és balféknek lenni.

Na annyira nem, hogy –valahogy kikerülve az üvegkalitka elé- ne merjek visszanézni rá. Viszonoztam mosolyát és kezem félig megemelve integettem neki. Ő visszaintett.

Azzal a néhány mondattal amit mondott, és ahogyan mondta tökéletesen a helyemre tett.

Nagyon feldobódott lettem, piszokul jó kedvem lett. A tegnap reggelihez képest biztosan. Tegnap reggel reggelinél vártuk a mi (7-es szoba) kis kedvencünket, de a zsúrkocsival (gyógyszeres kiskocsi) az ellenkező irányba, a keleti szárny felé indult el. Megcserélték a nővérek helyét. Így Melinda jött a mi oldalunkra. Utálom, ha valaki minősíti a női személyzet tagjait, de ő nem a tizenkettő egy tucat kategória. Nagy szemekkel, formatervezett, áramvonalas alakkal az első pillanatban kiszúrtam mikor bekerültem, hogy új tag a csapatban. Tehát ő jött a mi oldalunkra, én meg dühöngtem magamban, hogy elvették a kicsikémet. Lehet, hogy amiatt, hogy valamit észrevettek, vagy esetleg Ő kérte. De később kiderült, hogy mindenki a másik oldalon dolgozik, mint azelőtt.

Napok óta szélsőséges hangulatingadozásom volt, - a tegnapi ezt még széjjelebb húzta-  hol madarat lehetett volna fogatni velem, hol egyszerre fejtettem a rejtvényt, meg olvastam meg tanultam csak azért, hogy ne szóljon hozzám senki. Kedvem lett volna azonnal hazamenni az intézetből. Tímea tökéletesen elintézett. Mármint Ciklotimia ahogy a bipoláris depresszió ezen válfaját nevezik.

„Tímea” mellett a gyógyszeremet sem volna szabad szedni, Ő viszont az egy-két mondatával mindent a helyére tett és elrendezett bennem. És erre mondják azt az unalomig elcsépelt idióta közhelyet, hogy „ jó gombot nyomott meg rajtam”. Pedig ez volt a legjobb hangulat javító amit eddig kaptam: aranyos mosoly, csillogó szemek, egy-két kedves és őszintén gondolt mondat. Szuper. Elhanyagolható(?) mellékhatása „csak” az izzadó tenyér, a 95-100-as pulzus, esetleg egy kis vérnyomás emelkedés. Na bumm, és akkor mi van?

Az, hogy hajnali háromra sem tudtam elaludni, az agyam is kattogott. Tulajdonképpen mikor kezdődött ez el, mitől és akkor „milyen gomb nyomódott be rajtam”? De be is ragadt rendesen. Mitől és mikor tudtam így bele zúgni most, amikor már három éve ismertem Őzikét. Eddig is helyes és aranyos kis teremtésnek találtam, de ennyi volt és kész. Most meg…

És újra láttam magunkat a megfigyelőben.

Abban a kritikus pillanatban.

Az az igazság, hogy nem mertem megtenni.

Pedig ez helyzet volt.

Fociban: a csatár az ötösön, üres a- kapu és fölé lövi.

Én meg lyukat rúgtam

Maradjuk ezek után annyiban, hogy: milyen jó volt, hogy nem jó lett – egyikünknek sem, mert hát belenéztem a reflektorba…

Egy toll-zseblámpa fénycsóvája mögött Angéla sziluettje érkezett a szokásos ellenőrző körútján. Felnéztem, és integettem felé.

- Nem tud aludni Zénó? – kérdezte -  Talán ő miatta?- és az ötös ágyon horkoló szobatársamra mutatott. Na igen. Dozó úgy horkolt, hogy a Hanna-Barbara vagy a Disney rajzfilmstúdiókban bármelyik hajóskapitány vagy kalóz horkolását szinkronizálhatta volna

- Nem őmiatta – válaszoltam – csak szerelmes vagyok. Angéla jelentősen bólintott.

- Természetesen. - valami ilyesmit mondott kifelé menet kedves és megértő hangon empátiával, megértéssel. -  Ezt jól tudom.

- Jó fej ez a csaj, - bocsánat Angéla – gondoltam. Eszembe jutottak a régi közös élmények, például az olimpián a női vízipólómeccseken történt szurkolás. Aztán végre el tudtam aludni. És most jól is aludtam, szépet álmodtam. Pontosabban érdekeset. De ezt csak neki fogom elmondani egyszer.

Igaz, csak két órát aludtam, de frissen, energikusan, kipihenten és jókedvűen ébredtem. A reggeli zuhanyzás előtt szoktam a napi szerelésemet összeszedni a szekrényemből. Ekkor találkoztam a lányokkal. A két angyallal. Az egyiküknek nem csak a neve volt az, a másiknak csak a neve nem volt az. Ilyenkor vannak a legnagyobb munkában, azokkal foglalkoznak akik nem önállóak, mosdatás és egyebek. Azért rájuk köszöntem:

- Hajrá kislányok, jó reggelt! Mindjárt vége. Csak bólintással nyugtázták, hogy vették a köszönésemet.

Miután felöltöztem felkapcsoltam a kávé-automatát. Angélának szokása volt reggel is meginni egy capuccinót. Szegény a múltkor több mint egy negyedórát várt, hogy felmelegedjen  az a vacak. Elindultam, hogy tudassam vele. De Őzikét kerestem, hogy mondja meg neki ő.  Merthogy látni akartam. De Angélába botlottam. 

- Hol van most Őzike? – kérdeztem ártatlanul, mint akinek nem annyira fontos.

- Ja, mármint Luca? –kérdezett vissza sokat sejtetően.

- Hogyhogy Luca? Ki az? Vagyis miért hívod Lucának?

- Mert Luca és kész. – válaszolta sokat sejtetően.

Ekkor láttuk meg a Kicsit. Éppen felénk tartott.

- Luca! – szólította meg Angéla. Aztán kérdezett tőle valamit majd eltűnt. Tapintatosan magunkra hagyott, nem mintha fontos dolga lett volna. Őzike akkor ért oda.

- Jó reggelt nővérke! - köszöntem rá. Mosolyogva viszonozta.

- Tegnap nagyon kedveseket mondott nekem. Nagyon jól esett, és helyre tett abból a nagyon rossz kedélyállapotomból. Köszönöm. Úgy gondolom, amit mondott még szakmailag is jól irányzott és hatásos mondatok voltak.

Ki voltam akadva magamon. Ennyit ritkán beszélek egyszerre, még józan állapotban sem, nemhogy szerelmesen. Nem dadogtam, a hangom sem remegett.

- Köszönöm – válaszolta, és látszott rajta, hogy nagyon jól estek neki a hallottak. Mintha egy kicsit zavarban lett volna. Megoldottam a helyzetet, mosolyogva elköszöntem. Jobb volt most magára hagyni, hagy tudja végig gondolni amit mondtam neki.

Lent voltunk a szobatársaimmal az udvarban, amikor hazaindultak a műszak után. Angéla a főbejárat felé vette az irányt, Őzike meg a fehér épület felé indult. Angéla integetett, én visszaintettem, de rájöttem, hogy az integetés Őzikének szól. Hát ezek a nők. Leesett, hogy Angi azt jelzi neki, hogy a kapu mellett vagyunk. Aztán nem sokkal később a kocsi kijárathoz gördült az autójával. Fizetett a parkolásért, és elindult. Nem nézett vissza, nem nézett ránk. Kicsit nyugtalannak tűnt.  Most is olyan dögös szerelésben volt. Sokoldalúan öltözött, igaz eddig nem sokszor figyeltem meg civilben. most derekas dzseki volt rajta, olyan rokkeres, motoros. Akkor láttam utoljára…

Egész héten magam alatt voltam, semmihez sem volt kedvem, még a rovásírás gyakorlásához sem.  A könyveket, amiket behoztam a kis Nemecsek olvasta, a Reader Digest válogatott könyvei voltak ezek, izgi krimik és kémtörténetek meg ilyesmi.

Én meg elővettem egy Sudokut aztán két perc után letettem. Nem azért mert sikerült megfejteni, egyszerűen semmi sem tudott lekötni.

Írni kellene egy kis novellaszerűt, olyan pszichológiai tanulmánynak álcázva, vagy azzal ötvözve.  Naplót kellett volna vezetni az első naptól – gondoltam magamban. Ki a fene emlékszik vissza minden apró momentumra, mert a poénok ott sültek el. A Relaxon egyszer egy olyan eseményt sikerült felidéznem, amit az Önismeret csoporton el tudtam mondani. Úgy idéztem fel azt az eseményt, hogy háromdimenziós színes képet láttam, még a hangok is visszajöttek meg egy kellemes parfüm illatát is éreztem.

Így kezdtem el próbálkozgatni a korábbi események felidézésén. Egyelőre nem sok sikerrel. Pedig rá akartam jönni mikor és mitől kezdtem egyre jobban és jobban beleszédülni. Inkább tekerte volna ki a nyakam, minthogy így elcsavarta a fejem. Ráadásul egy álmomban még együtt is éltünk, méghozzá eszményien jól. Ébren viszont ezt nem találtam reálisnak. sőt lehetetlennek tartottam. Tulajdonképpen csak a keresztnevét tudtam, meg azt, hogy van egy kutyájuk, egy magyar vizsla. Azt feltételeztem, hogy férjes, talán egy kislánya (miért pont kislány?) is van. Tehát ennyire ismerem Őt. Esély, meg perspektíva eleve nincs. csak tudni akarom miért szerettem belé, mert ez történt az nem vitás.

Ezután úgy döntöttem, még mielőtt semmi sem történne, – ugyan mi és miért (ne) történhetett volna  – hogy eltávozom az intézetből. Ez olyan távoltartási határozat volt amit én hoztam meg kettőnk érdekében. Olyan volt ez mintha két ember utazik egy léghajón, a ballon kilyukad és az egyik (most én) kiugrik belőle. Jó ejtőernyőm is van. A másik fél pedig minden bizonnyal sikeresen földet ér. És egyszer majd találkozunk. Valószínű, hogy leszek még ennek az intézetnek lakója és gond nélkül állhatunk egymás elé.

Mikor a papírjaimért jöttem vissza, a lányoknak egy-egy csomag csokit is hoztam kedvességükért, fáradozásaikért. Ő akkor nem dolgozott. Szerencsére Angéla viszont igen. Így neki adtam oda az Őzikének szánt Külön kis meglepetésemet. Egy borítékban kértem elnézést, ha esetleg (valószínű igen) kellemetlenséget okozott neki a nyilvánvalóan látható közeledési szándékom. A borítékot jópofa ötlettel egy betegazonosító szalaggal erősítettem egy szál fehér rózsára. A borítékon további mentségeket hoztam fel magamnak, belül egy rovásírásos szöveg is volt. Kívül ez a szöveg volt a rózsára kötött borítékon:

Nem piros – mert nem lehet.

Nem sárga – mert nem meremd .

De szeretettel Neked.

És ugyanez rovásírással is, megadva a kulcsot a belső szöveghez

Ez alapján a belső, rovásírásos szöveg így kódolható vissza:

SzENDE  SzE?ED?E ?ELE?EREN??E  SZERELE??E  E?TE? !

- A ?-ek  helyén álló mássalhangzókat kell csak kitalálni és meg is van az  eszperente nyelven lejegyzett szöveg.

Na ez viszont sok mindenre mentségem lehet…

-Tedd ezt légy szíves a „művésznő” öltözőjében a szekrényére! – kértem meg
- Őzike? – kérdezett vissza ártatlanul, pedig tudta kiről van szó.
- Persze – mondtam és figyeltem Angéla mosolyát.

Amikor visszatért elköszöntünk egymástól És ezzel  történetnek vége. Vagyis egyenlőre. De a „Luca” még most sem hagyott nyugodni. Ez a név egy vezetéknév, pontosabban az Ő(zike) neve lenne?  Becenév, vezetéknév ? Így mandinerből megadva? Ez egy közeledési szándék? Vagy kíváncsiságom fenntartása, további érdeklődésem „kiprovokálása” lenne? Ugyan Miért (ne)? Lehet, hogy egy-két kedves „akciómra” meg mondatomra szívesen emlékszik majd vissza, de kizártnak tartom komolyabb nyomot hagytam volna lelkivilágában. Nem fogja azon törni a fejét, hogy a „csokorban adott bókokat” miként viszonozza majd „bokorban adott csókokkal. Természetesen ezt nem is várnám el. Nem…(a fenét)

Egy pszichológiai tanulmány megköveteli, hogy tekintsünk be az előzményekbe is. Aki számára ez már egy novellába ment át, annak meg ez a befejezés nemigen fog tetszeni.

MARADJUNK ANNYIBAN, HOGY

Folytatása következik.

Megígérem, lesz folytatás DE előtte nézzük az előzményeket és NYOMOZZUK KI : MIKOR MI ÉS HOGYAN TÖRTÉNT ÉS MIÉRT !

Szövegdoboz: Ha elolvastad lájkolhatsz a A vég kezdete Facebook oldalán és ott ajánlhatod (köszi) ismerőseidnek
https://www.facebook.com/pages/A-veg-kezdete/1383459761939651


Szövegdoboz: A VÉG KEZDETE
Folytatás
A korábban beígért folytatás, az előzmények áttekintése után. 
MILYEN EREDMÉNYEKET HOZOTT EZ A „NYOMOZÁS”?
Na, mikor érezted először, hogy amit érzel, több mint szimpátia, több mint, hogy egyszerűen tetszik, vagy „bejön nálad” a csajszi? -kérdeztem Zénót.
- Mi az, hogy csajszi? Őzike nem csajszi! -háborgott főhősünk
- Nyugi már! Te még mindig?…- kezdtem részvéttel.
- Igen, még mindig...   És nem kicsit.
- És tulajdonképpen mióta érzed ezt? - szegeztem neki a kérdést.
- Lehet, hogy már az első találkozásunkkor, mármint a mostani bentlétem alatt. Amikor olyan érdekesen nézett vissza rám kétszer is.
-Vagyis amikor te szóltál be azzal a „valami mástól lehet” szöveggel. –segítettem neki.
- Lehet. Sőt talán igen. Az első látásra. Persze régebben már többször találkoztunk.
- Azután el kezdtél a kedvében járni neki, ugye? -kérdeztem.
- Apró figyelmességek kedves, de kicsit szokatlan duma. Ha úgy igaz, ahogy azt elmondtad, akkor lényegében Te próbáltad elcsavarni az Ő fejét. Ilyenekkel a legtöbb, sőt minden nőt le lehet venni a lábáról. Lehet, hogy tetszett is neki, és nem udvariasságból küldött el a víz alá száradni. Aztán elcsavartad a saját fejedet.
- És az Ő mármint Őzike reakciói? A mosolygása, amit és ahogy mondott? És miért vette fel másnap ugyanazt a topmodeles szerkót? Ha nem miattam:- lelkesedett barátunk.
- Miattad? Mit képzelsz magadról? Reménykedsz? Arra nem gondoltál, hogy nem sokan cserélik öltözetüket naponta? Nem volt ideje elővenni egy másik nadrágot, ilyen egyszerű.
- De mindig is éreztem, hogy veszi a lapot, tetszik amit csinálok,meg amit mondok. És mintha szívesen viszonozná.
- És mit kaptál cserébe? Azt vártad, hogy a lábad elé zuhan mindezektől? Ő is olyan normális párkapcsolatban él mint te. Remélem nem akarod a továbbiakat is velem megíratni. Elmesélheted, de nem bújok a bőrödbe. Egyes szám első személyben ilyeneket nem írok le. Te meg ülj a fenekeden. Engedd már el.
-Tudod milyen érzés elengedni valakit, akit tényleg nagyon szeretsz csak azért, hogy Ő boldog lehessen?
- Te most sajnáltatod magad, vagy tényleg így gondolod? De tulajdonképpen, hogy milyen az Ő élete…
-Azt csak Ő tudja- mondtuk teljesen egyszerre 
Végül abban maradtunk, hogy még találkozunk. 

Szövegdoboz: A VÉG KEZDETE
Szövegdoboz: A VÉG KEZDETE

Ha elolvastad lájkolhatsz a A vég kezdete Facebook oldalán és ott ajánlhatod ismerőseidnek és véleményed is elmondhatod.

KLIKK IDE:

https://www.facebook.com/pages/A-veg-kezdete/1383459761939651

KÖSZÖNJÜK

Szövegdoboz: Mit is jelképez a rózsa?

A rózsák messzemenően a legkedveltebb és leginkább megbecsült virágok. Évszázadok óta a rózsákhoz érzéseket és érzelmeket társítanak. A különböző színű rózsák más-más rejtett üzenetet közvetítenek. Minden színnek saját, mély jelentése van

Fehér rózsa

A fehér a barátság színe. 

Tisztaságot, hűséget  őszinteséget és ártatlanságot szimbolizál. Kifejezhető vele az újrakezdés szándéka és a lemondás is.

A fehér szín a béke és tisztaság jelképe.

A fehér rózsa tökéletes ajándék, ha ki szeretnénk békülni valakivel, bocsánatot kérni, vagy örömet és békességet szeretnénk sugallni. A fehér rózsa már ránézésre is nyugalmat és derűt sugároz, és lényegében a nyugalom és derű a fehér rózsa jelentése.

 

Sárga rózsa

A sárga a reménység színe. 

Barátság, illetve  plátói szerelem esetén tökéletes választás, illetve bocsánat kérésre is alkalmas Romantikus alkalmakra és randevúkra viszont nem helytálló.

A sárga színű rózsa barátságot és féltékenységet jelent. Ha a társunktól sárga rózsát kapunk ajándékba, az azt jelenti, hogy az illető barátként tisztel és csodál. Másrészről, a sárga szín bonyolult jelentése miatt, ha olyan valaki ajándékoz nekünk sárga rózsát, akinek a baráti érzelmei kétségesek, akkor ez a virág akár féltékenységet is jelenthet. Érdemes odafigyelni rá, hogy kitől kapunk sárga rózsát.

Vörös rózsa

A vörös a szerelem egyértelmű jele.

Egy szál vörös rózsa a mély szerelem és vágyakozás jelképe. A vörös rózsa a szerelem, a kötődés és a vágy kifejezése. Mivel ilyen mély érzelmeket

nem mindig könnyű megvallani, a vörös rózsa a bátorság és az őszinteség jelképe is egyben. Mivel a vörös szín az energia, életerő jelképe, az ilyen színű rózsa szenvedélyes, szikrázó szerelmet jelképez. Semmi sincs a világon, ami egy szál vörös rózsánál jobban kifejezné az erős szerelmi kötődést, ezért érdemes ezzel kifejeznünk érzéseinket. A sötét színű vörös rózsa a dicséret és elismerés jele is. Ha valaki sötétvörös rózsát ajándékoz nekünk, akkor az azt jelenti, hogy az ajándékozó csodálja szépségünket. A szerelem, a szenvedély jelképe. Tökéletesen ki lehet vele fejezni a szeretetet és a szerelmet. Energiát és örömöt sugároz. Adni, és elfogadni is felelősséggel jár, hiszen átadása egy leánykérést is jelenthet adott esetben.

Szövegdoboz: Minden ember valamilyen céllal érkezik egy másik ember életébe.
Több milliárd ember él a Földön. És Te mégis pont ezekkel az emberekkel találkozol. Gondold csak végig, szerinted véletlen? Ugyan, hát hogyan is lehetne!
Van, akinek elég csak egyszer besétálnia, hogy lásd és tudd, mi dolgod van vele az életben. De másnak el kell sétálni ezerszer, míg egyáltalán az életed része lesz. Akár csak egy éjjelre, de lehet a halálod napjáig marad. Lehet, az ötödik ember, akit holnap látsz az utcán, fél év múlva melletted ébred. Vagy, akivel eddig csak maximum köszöntetek, hirtelen az egyik legfontosabb szereplő lesz az életedben. Mindennek és mindenkinek megvan a saját ideje. Annak is, hogy kiderüljön a találkozás oka. Ehhez sokszor rengeteg idő kell. De, amikor rájössz, azt is megtudod, miért pont akkor kellett megtudnod mindezt.
Te nem tudod, de az élet tudja, mikor és mennyit bírsz el valójában. Ennek megfelelően küldi a segítőidet az életedbe. Mert mindenki egy segítő. Mindenki, akivel kapcsolatba kerülsz, egy apró kis darabot hordoz belőled. És pont akkor jönnek, amikor ezt a darabot magadba kell illesztened. Akár a szívedbe, akár a lelkedbe, akár a testedbe. Ezért kell nyitottnak lenned és ezért kell menned. Ezért nem állhatsz egy helyben, hanem haladnod az úton nyitott szemmel. Mert az élet folyamatosan küldi az embereket, és Te ösztönösen tudni fogod, ki az, akivel dolgod van . Bíznod kell ebben az ösztönödben. Nem tudsz rosszul választani. Mert, ha az a választás éppen pokoli kínokhoz is vezet, Neked akkor éppen arra volt szükséged, de ezt majd csak később érted meg.
Minden ember okkal érkezik az életedbe. Fogadd el és fogadd be. Az idő majd úgyis megmutatja, ki milyen céllal érkezett. Te is okkal érkezel mások életébe, Te is mások darabjait hordozod saját magadban…