Hogyan kezdjünk el a Stock fotót?

Avagy keressük meg a felszerelés árát!

 

Regisztráljuk magunkat a legismertebb fotóügynökségeknél, és kezdjük el a képek feltöltését az ügynökségek alkalmazásán keresztül.

Véleményem szerint érdemesebb egyszerre több helyre is küldeni ugyanazt a képet, mivel az elfogadási valószínűség nem azonos, és lehetséges, hogy amit az egyik ügynökség elutasít, azt a másik elfogadja. Minél több helyen van fent a kép, annál többet hozhat. Itt azért van egy határ, mert a sok helyre küldés több munkával is jár, és azoknál a helyeknél ahol nincs nagy forgalom, már nem hoz igazán sokat a befektetett energiához képest. Nálam a bevételek jelentős százalékát mindössze három - négy ügynökség hozza, és a többi akár feleslegesnek is mondható.

 

Egyesek szerint az IStockphoto esetén egy nagyobb képszám esetén már lehet, hogy érdemes kizárólagos fotósként csak ide küldeni képeket, mert akkor jóval több eladás keletkezhet, és esetleg önmaga is tudja azt a bevételt hozni, mint a többivel együtt. Szinte mindig változtatnak a képkereső motoron, így folyamatosan változik a helyzet, és tudok olyanokat, akik épp most állnak vissza kizárólagosságból több ügynökségbe küldésre, és fordítva.

 

A képek IPTC részébe érdemes beletenni a kép címét, a kép rövid leírását, és a kép kulcsszavait, mert feltöltéskor az ügynökségek kiolvassák a szükséges adatokat, így nem kell ezeket külön-külön megadni a feltöltés után. Van, aki használ képbeküldő programot (www.prostockmaster.com), és segítségével automatizálni tudja a képek ügynökségekbe jutását.

 

Ahhoz, hogy stock fotósként kvalifikáljuk magunkat, esetleg be kell küldeni néhány képet a portálnak, esetleg azt is megkérdezik, milyen tapasztalataink vannak, milyen fényképezőgépet, illetve felszerelést használunk.

A shutterstock-nál 10 képből 7-nek kell jónak lennie, hogy továbbiakat is küldhessünk (sikertelenség esetén 1 hónappal később próbálkozhatunk újra). Hatalmas képmennyiséggel és ügyféllel rendelkeznek! Eladások számát tekintve a legjobb.

Az Istockphoto az egyik legnívósabb oldal, itt 3 bemutatkozó kép alapján juthatunk be.

Eleinte kínszenvedés ez az oldal, a tökéletes minőségű képeket sorra dobálják vissza. Sokszor veszik a fáradságot, és még egy képrészletet is kivágnak az eredetiből, megmagyarázva, hogy hol van a képben a kritikus rész, ami miatt nekik nem kell. Jól termelő oldal mindenképp érdemes velük küzdeni.

Dreamstime-nál nincs kvalifikáció, így itt az első képünket egyből küldhetjük is, ha átmegy az elbíráláson, akkor máris jelen vagyunk a rendszerben. Jó ügynökség, közepesen szigorúak, forgalmuk jó, csak lassan fogadják el a képeket.

Fotolia-nál a bekerülés egyszerű, regisztráció után egy kérdőívet kell kitölteni. Sajnos a visszautasított képekre semmiféle tájékoztatást nem adnak, így csak találgatni lehet, hogy mi lehetett az oka. Általában hamar elbírálják a képeket, közepesen szigorúak, kedvező forgalommal.

Kritériumok:

 

Milyen képet küldjünk be:  Jó az, amit el lehet adni”.

http://www.istockphoto.com/file_closeup/food-and-drink/cooking/5567191-old-cookbook.php?id=5567191

 

Művészi képet, banális képeket (hátteret, struktúrát, mindenféle dolgot), alkatrészeket, embereket, állatokat, tárgyakat, …

Ötletet kell beletenni, hogy ne olyan legyen, mint a többi, de ne legyen annyira specifikus, hogy végül senkinek sem kell.

A legkeresettebb képek a szép letisztult, izolált fotók. Kategóriák szerint leginkább az üzleti, család, parti, egészség, természet, nyár, sport, absztrakt stb. mennek. Viszont nincs olyan, amit ne vennének meg, mert még a mandulamagra is van kereslet, és a vasúti sínrészlet is tud bevételt hozni.

 

A feltöltés után a képekhez meg kell adni a kötelező adatokat (kulcsszavak, leírás, esetleg cím, esetleg kategória), utána egyesével elbírálják a képeket (néhány óra, egy hét), majd ha átmegy a rostán, akkor bekerül a gépezetbe (újabb 24 óra, amíg a szerver keresőmotorja indexeli és beleteszi a nyilvános adatbázisba), és várja a vevőt. Eladás után százalékot kapunk, és ha kellő bevétel összegyűlik (kifizetési limit) például paypall-on keresztül megkapjuk a pénzt.

 

Kereshetünk azzal is, hogy másoknak ajánljuk az ügynökségeket, és ha rajtunk keresztül regisztrálnak, akkor a regisztrált után, ha vesz, vagy elad jutalékot kapunk. Például az én kódjaim a következők:

http://www.dreamstime.com/resp142655

http://istockphoto.com/ungorf

http://submit.shutterstock.com/?ref=62524

http://en.fotolia.com/p/200370937/partner/200370937

http://www.bigstockphoto.com/account/SVOQ0a8r6U

http://www.123rf.com/src_ungorf/profile_ungorf

http://submit.depositphotos.com?ref=1004536

 

Mennyit lehet keresni:

Minden egyes beküldött képet akár többször is megvehetnek, így minden attól függ, hogy hány sikeres képünk van, és a centekből tudunk-e eleget összehozni. Mivel a képek nem romlanak meg így újból és újból hozhatnak bevételt.
Sajnos egyre több a fotós és egyre nagyobb az ügynökségek fénykép adatbázisa is, így nagyon nehéz olyat csinálni, ami nem vész el a milliós darabszámban.

Hasznos linkek stock témában:

 

Mit jelent az, hogy Royalty Free Stock Fotó

Olyan kép, amelynek esetében az ismételt felhasználásért már nem kell jogdíjat fizetni. A vásárló nem szerzi meg a kép szerzői jogát, törvényes felhasználásának joga azonban megilleti - anélkül, hogy további díjat kellene fizetnie, vagy az eladó megvonhatná tőle a felhasználás lehetőségét. Az RF kép nem adható el, nem engedhető át másnak, de számos előnye van: elsősorban a kényelem es az alacsony ár.