Kedvenc idézetem:

 

Sokan megszólnak érte, én mégis azt gondolom, hogy a nehezebb napokban erőt ad! Ajánlom mindenkinek, aki újból és újból hajlandó felépíteni azt a bizonyos várat, még akkor is, ha időnként ledöntik azt...

 

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek.

És azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első: szél és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és nem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik látták, csodálkozva összesúgtak, és azt mondták: varázsló.
És egy napon berohantak az udvarra, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára.
És hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot nem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze.


(Wass Albert)