1992 őszén, a Lánczos-évfordulóra való készülődés során vetődött fel az az ötlet, hogy a megyei fizikaversenyt a jubileumhoz kapcsolják. Később kiderült, hogy dr. Radnai Gyula tanár úr - aki kezdettől fogva ellátja a verseny zsűrielnökének feladatát - felvetette dr. Ronyecz József tanár úrnak, hogy a megyei versenyt Lánczos Kornélról kellene elnevezni. Ezek persze informális megbeszélések során történtek. Az viszont biztos, hogy a tartalmi megújulás szinte önként adódott, az érintett kérdésekben sokan gondolkodtak hasonlóan. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat részéről Hudoba György tanár úr és az akkori megyei szaktanácsadó, Nyirati László tanár úr kezdeményezték a változást.
Ebbe kapcsolódott bele Ujvári Sándor tanár úr, aki a társulatnak már akkor is tisztségviselője volt, valamint Theisz György tanár úr, aki régebb óta szorgalmazott valamiféle változtatást. A felsorolt négy ember alkotta a "Versenybizottság" magját.
Természetesen sokan segítették a munkát különböző módon és szinteken; közülük néhányan már nem a megyében működnek. A felsorolás az esetleg kimaradókkal szemben volna igazságtalan. Az viszont elmondható, hogy a verseny lebonyolításában minden évben egy-másfél tucat kolléga vett részt valamilyen formában.
Amikor az általános iskolai és a középiskolai szaktanácsadás egy kézbe került, megszületett - első évben inkább csak próbaként - az általános iskolai verseny kiírása 2005. márciusára. A következő tanévtől a verseny már a téli szünet előtti időszakra került, hogy eredményét a nyolcadik osztályos versenyzők esetében figyelembe vehessék a középiskolák.