Lánczos Kornél 1893. február 2-án született Székesfehérváron. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Cisztercita Főgimnáziumban végezte igen jó eredménnyel. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatta, ahol 1916-ban végzett, majd a budapesti Műegyetemen Tangl Károly tanársegédje lett. Előbb Frankfurtban, majd Berlinben dolgozott, de Einsteinnel csak 1921-ben találkozott, ezt követően hosszabb ideig közvetlen munkatársa volt.

1931-ben meghívást kapott az Egyesült Államokba. Előbb egyetemi katedrán matematika-fizika professzorként, később a Nemzeti Szabványügyi Hivatal matemetikusaként, a mérnökképzésben a matematika professzoraként, majd a Boeing cég kutatómérnökeként is dolgozott.

1952-ben visszatelepült Európába, és bár ezután is többször járt az Egyesült Államokban, munkája 1954-től 1964-ig Dublinhoz kötötte. Később több ízben is hazalátogatott Magyarországra, végül a Magyar Tudományos Akadémia meghívására tett látogatásakor 1974. június 24-én váratlanul húnyt el.

Munkásságának eredményeit felsorolni is sok volna; a fizika és a matematika terén egyaránt maradandót alkotott. Fizikából - többek közt - az elektrodinamika, az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika terén, matematikából a variációszámítás, az alkalmazott matematika (numerikus módszerek, differenciál- és interálegyenletek megoldási módszerei) és a lineáris algebra terén ért el világraszóló eredményeket.

Főoldal