A Fellow Global Trade Kft. – a továbbiakban Fellow™ - az interneten nyilvánosan meghirdetett reklámkampány keretében a Magyar Köztársaság területén vásárlói közösséget szervez. Az ehhez szükséges online elszámolási és kommunikációs rendszert működteti, és a vásárlói közösség tagjainak – a továbbiakban törzsvásárlók – reklámcélból olyan kereskedelmi-, és szolgáltató partnereket ajánl – a továbbiakban Fellow™ Partner -, akik különböző mértékű – százalékosan kifejezett - vásárlási kedvezményeket biztosítanak a teljes tagságnak a vásárlók Fellow™ által történő közvetítéséért cserébe.
"Minden fogyasztót megmozgat egy közös érdek - tudatos vásárlásainkkal részesedhetünk a világkereskedelemben forgó jövedelmekből úgy, hogy mi magunk esetleg nem is vagyunk a kereskedelem aktív szereplői."
A fenttebb megadtunk egy száraz definíciót, ami mögött valójában az az alapítói cél húzódik meg, hogy az Ön számára lehetővé tegyük, hogy egy minden piacot átfogó, dinamikus fogyasztási körforgásba bekapcsolódva végezhesse mindennapi vásárlásait.
Sőt, ezen túl azt is lehetővé kívánjuk tenni, hogy a meglévő anyagi lehetőségein javítson, hiszen megmutatjuk Önnek azt az eszközt, melynek segítségével tervszerűen, más fogyasztókkal együttműködve, egymást támogatva bővítheti javait.
Szeretnénk Önnek megmutatni egy olyan szemléletmódot, amelynek segítségével tudatosabban vásárolhat, sőt, akár jövőbeli vásárlási lehetőségeit is kibővítheti e tervszerű előregondolkodással.
Az elméleti tudományok különböző területeiről jött össze egy nagyon hasonló világnézetű csoport, akiknek a közös gondolkodása során született meg a Fellow™.
Közös gyermekünk, de szeretnénk, ha Ön segítene nekünk felnevelni, hogy hasznos tagja lehessen az üzleti életnek, és értéket teremtsen társadalmunknak.
A rendszer bemutatása->>>
Regisztrálás a Fellow™ törzsvásárlói rendszerébe:
MINDENKI AJÁNLÁS ÚTJÁN KERÜLHET BE A RENDSZERBE.
A barátja, ismerőse beregisztrálja Önt a Fellow™ rendszerébe, aki így az Ön Direkt ajánlója
lesz. Ha Ön is ajánlja ismerőseinek a rendszert, és beregisztrálja őket, akkor Ön lesz
a Direkt ajánlójuk, és az Ön ajánlója lesz az Indirekt ajánlójuk. Fontos megjegyezni, hogy
a törzsvásárló természetes-, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is
lehet. A cégek tulajdonosai és képviselői is lehetnek regisztrált törzsvásárlók.
Minden törzsvásárló csak egyszer lehet regisztrálva.
Amennyiben a bemutatott rendszer elnyerte tetszését, regisztrálási szándékát küldje el az alábbi linkre kattintva!
Regisztrálási igény elküldése->>>