Magamról

1971-óta „kutyázom”.
Az én történetem, soha nem úgy kezdődik, hogy gyerekkorom óta vágytam kutyára, és végre kaptam egyet, vehettem egyet, így nagy álmom valóra vált.
Városi lányként, valójában nem is volt olyan meghatározó élményem, ami kutya utáni vágyakozást hívott volna elő. Apámnak viszont volt, mert ő gyerekként, kertes házban lakott és kutyákkal nőt fel. Így került hozzánk, a lakótelepi lakásba Bengo öt hónaposan.(12 évig élt velünk, a családdal) Abban az időben volt Magyarországon a boxer láz, a fajta igen népszerű volt. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a Világkiállítás( ami, 1971-ben Magyarországon volt) 4 körben bírálták a boxereket!
A mi Bengónk, első és egyetlen kiállításán kitűnő 4. minősítést szerzett, elismert szakbírótól!
Mi sem volt természetesebb ennél számomra, a mi gyönyörű és okos boxerünknek ez járt! )
Közelünkben volt a IX. ker-i kutyaiskola, ahol hétvégenként a kiképzés zajlott. Bengo ott is eredményesen szerepelt, előbb apám, majd később én voltam, aki minden hétvégén ott próbálta ellesni, megtanulni a kiképzés rejtelmeit.
Bevallom, első kutyásként elvakult és elfogult voltam a kutyámmal, nem is emlékszem, hogy valójában hogyan teljesített. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát, a nagy sétákat, a kutyás összejöveteleket, az esti kutyasétáltatós duma partit. Ami határozottan megmaradt az emlékezetemben, hogy a kiképzésben akkor természetes és szokásos durvaság (par force) módszer taszított, nagy ellenállást váltott ki bennem.
Második kutya, akivel megosztottam az életemet már egy rottweiler volt. Arnold, az örök minta és örök szerelem. Ő férjem hozománya házasságunkba.
Arnold, Magyarországon született első rottweiler alom kiváló példánya volt.(1974) Férjem és barátja közösen hozták be az első két rottweiler szukát, így a fajtát kezdetektől figyelhettem, tanulhattam. Természetes része volt az életünknek a kutyaiskolába járás is, mert munkakutyáknak neveltük, tartottuk. Ehhez akkor a kiállítás is hozzátartozott, mert abban az időben ez a kettő szoros kapcsolatban volt egymással.
Sok –sok évig csak imádtam, gondoztam, nevelgettem kutyáinkat, mert Arnoldot több másik rottweiler követte, hiszen nagy elhatározással belevágtunk a tenyésztésbe. Szakirodalom, Internet abban az időben nem volt, így minden információt úgy szedegettünk össze régi kutyásoktól, vagy tanultunk a saját kárunkból.
Mennél jobban belemerültünk, annál jobban ástam magam én is a témába. A gyerekek is nagyobbacskák voltak, így egy kicsit több időm jutott a „kutyázásra”. Ami a kiképzést, iskolába járást jelenti, hiszen a kutya a mindennapjaink része volt, mert mindig velünk éltek, városban, bérházban, lakótelepen, majd jóval később kertes házban is.
A kiképző iskolákon örök téma és vita tárgya egyes kiképzői módszerek eredményessége és a munkakutya versenyek. Persze itthon is a német juhászfajta kedvelői jártak ebben élen. Hatalmas viták, sokszor örök-harag született abból kinek a kutyája jobb! Akkor a kutyák legnagyobb erénye a jó őrző-védő képesség volt, a mi rottweilereink élen jártak abban, hiszen ez volt a fajta erőssége. Persze más fázisokban is jók voltak, hiszen K II. vizsgát tettek.
Elhatároztam, hogy én márpedig megtanulom kinek, van igaza. Ekkor a tanulás időszaka következett. (1985) Kinológiai nyári egyetem, Kiképzésvezetői tanfolyam (1987) Esztergomban, (1989) Baján. Ez meghatározó volt később, mert mindkét helyen német előadó volt, Fridrich Menschel , Hans Kittelberger urak, az NSZK-ból!
1988, a világútlevél bevezetésének éve volt, amikor szabadon utazhattunk, így első utunk- fajtánk szülőhazájába, ADRK klubkiállításra vezetett. Ott feltűnt mennyire jól, és szeretettel kezelik a rottweilereket, ami hazánkban akkor még nem volt természetes. 1989. februárjában a MEOE Rottweiler Szakosztály elnöke lettem, így felvettem a kapcsolatot az ADRK kiképzői főfelügyelőjével és sok éves kapcsolatunk alakult ki.
1989. nyarán Wolfgang Gaa ADRK kiképző, versenyző, teljesítménybíró (tenyésztő) tartott kiképzésről tanfolyamot az érdeklődő rottweilereseknek.
Akkor néhány hónapja, a Pestlőrinci Kutyakiképző iskolán csoportot vezettem, igyekeztem új módszerek bevezetésével okítani a kutyásokat. Wolfgang előadása csak megerősített abban, hogy jó úton járok.
Akkor választottam magamnak” saját” kutyát, amit Győző segítsége nélkül szerettem volna kiképezni. Ő nem váltotta be a reményeimet, őrző-védő fázisban nem az elvárt teljesítményt nyújtotta. Viszont nyomkövetésben és fegyelmezőben jól teljesített, de mint tudjuk a vizsga három fázisból áll! A következő kutyámnak, egy baleset folytán eltört a könyöke, így vele sem sikerült magasabb szintű vizsgáig eljutni. 1990-ben Wolfgang ismét tanfolyamot tartott, ahol további új dolgokat tanultunk.
Igazán lelkes kis csapat jött össze az iskolánkon, így sokukkal engedelmes, IPO 1, IPOI 2 és egy kutyával IPO 3-as szintre is eljutottunk, a munka oroszlánrésze a gazdáké volt, én csak a „szellemi” irányító voltam. Ennek a munkának az elismeréseként, bronzkoszorús mesterkiképzői, majd ezüstkoszorús mesterkiképzői címet kaphattam, a MEOE elnökétől. (1993, 1996)
Következő saját kutyát, 1992-ben választottam, őt sikerült IPO 1 vizsgán is bemutatni. Mindhárom fázisban eredményesen szerepelt, szép, kiállításon is eredményes kutya volt.
Őt még további két saját kutya követte, a család összes kutyája mellett.
A szép és jó kutya elvét valljuk, ezért a munka mellett a kiállításon is eredményes kutyáink voltak. Kennelünk így jutott el az ezüstkoszorús mestertenyésztő címig. (2002.) Itt a lendületünk kicsit alábbhagyott, de ma is azt csinálom amit szeretek.
Minden tevékenységem a rottweiler tenyésztéssel öszzefüggött, neveltem, gondoztam, a nálunk született kölyköket, segítettem az új gazdiknak elsajátítani a kutyázás tudományát.
Az évek alatt egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy minden a tenyésztésnél, az alomban kezdődik! Sokkal jobb, eredményesebb munkát tudtam végezni, ha a nekem megfelelő, velem jó kapcsolatban lévő, figyelmes, tettre kész kutyával volt dolgom. A kutya viselkedésének helyes ismerete, a sok közös játék, séta, mindig meghozta a gyümölcsét. Ehhez hozzátartozott, hogy a rottweiler egy karakteres kutya, ahol a határozott, következetes nevelés sem maradhatott el.
A jutalmazás és büntetés alkalmazása, egyre inkább a jutalmazás felé, a helyes motiváció megválasztása felé tolódott el. Mindehez nagyon fontos volt, a (fajtámban) kívánatos jellem, hogy kutyám a képességek birtokában legyen.
Persze, mivel az iskolai munkám során sok másik fajtával, kutyával összeakadtam, lehetőségem volt az összehasonlításra is. Így kerestem - kutattam mi a közös, mi az eltérő, mivel eredményes egyik, és mivel egy másik kutya tanítása, kiképzése.
Mára kialakult véleményem van. Egyértelműen az operáns képzés híve vagyok és vallom, hogy a tenyésztés mellett, a kölyökkori élmények, szocializáció, meghatározó minden kutya életében.
Ezt igazolja a sok- sok kutya is, akik tenyészetünkből kikerültek, és az a sok-sok kutyás, akik az irányításommal sajátították el a „kutyázás” tudományát.
Krausz Győzőné Tünde

Vissza