Milyen feltételek szükségesek egy szervezet (klub) zökkenőmentes, hatékony működéséhez?

A zökkenőmentes működéshez az kell, hogy legyenek kutyások, akik együtt és egy célért közösen akarnak dolgozni.
Ismerjék egymást, elismerjék egymás munkáját és találják meg azokat a közös pontokat, ahol együtt tudnak működni. Ehhez választanak egy szervezeti formát, egyesület, klub és akkor hivatalosan is egy közösség lesznek.
Írásban is lefektetik, megerősítik, a főbb irányelveket (alapszabály)
A klub tényleges működéséhez, elengedhetetlen a biztos anyagi háttér, ezért kezdetben sokat kell tenni a tagoknak önzetlenül, hogy az alapokat megteremtsék, ami a közös munkához kell! Mivel, a tagok a városban és az országban egymástól távol élnek, kell néhány ember, aki a munkájukat összefogja, koordinálja, az összerakott pénzeket kezeli.
Ők a vezetők.
Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó vezetőnek?
Egy jó vezető határozott, kommunikatív, intelligens; példamutató, segítőkész. Minden téren legyen felkészült, napra készen, ha lehetséges. Legyen tárgyilagos és sohasem elfogult. Tisztesség, tolerancia, szakmailag megalapozott hozzáértés, szociális érzék. És ha mellette a vezetősége is ilyen, szerintem ennyi elég.
Milyen viszonyban kell lennie e jó vezetőnek a tagokkal ahhoz, hogy gyümölcsöző legyen a közös munka?
Jó, ha a tagokkal bizalmi viszonyban van. Ami kölcsönösségen kell, alapuljon, hiszen közös eredményeket (mindannyiunk közös ügye ugyanis a magyar rottweiler állomány) csak közösen lehet elérni. Míg a diktatórikus módszerek elkedvetlenítik az embereket, a demokratikus hozzáállás által mindenki jól jár, hiszen mindenki nyíltan elmondhatja tapasztalatait, ami akár még tanulságos is lehet. Ha összerakjuk, amink van.
Mivel a célok és a cél elérésében végzett tevékenység, sok-sok ember figyelmét a klubra irányítja, arra gondol, hogy ő is ehhez a közösséghez akar tartozni.
Az újonnan jövőknek, az eredeti közösség által lefektetett szabályok szerint van lehetősége, a klub munkájába bekapcsolódni. Tehát az új klubtag, megismeri, elfogadja, és a klub teljes jogú tagjává válik.
Mivel a klubtagok a vezetők irányításával olyan jól dolgoztak, hogy több száz, több ezer tagjuk van, célszerű a szervezeti formát átalakítani úgy hogy, kicsi egységek, helyi közösségek alakuljanak. Az ő munkájukat fogja egybe egy felsőbb szintű vezetés. És itt kanyarodunk vissza az első két kérdéshez.
Ennek az előzőekben felvázolt klubnak a vezetői, a tagok bizalmából és egyetértéséből, a közösségért dolgoznak. Erre nagyon sok jó példát láthatunk, a saját fajtánknak van egy ilyen szervezete az ADRK.
Minden új kutyás felveti ezeket a kérdéseket, amikor szembesül vele, hogy itthon ez másként működik.
Vajon miért? Kevesen jutnak el odáig, hogy ezt valóban meg akarják érteni. Jól hangzó magyarázatok tömegét kapják készen, az éppen elégedetlen kutyásoktól. Nem kell törniük a fejüket sem. Nem tekintenek vissza, nem hasonlítják össze a különböző klubok, fajták nemzetközi szervezetének munkáját a hazaival, csak felszínesen ítélkeznek. Majd arra a meggyőződésre jutnak nagyon hamar, hogy nincs más dolog, mint másolni kell. Egy az egyben át kell venni az anyaország tenyésztési szabályzatát és akkor működni fog a dolog. Kötelezően előírt tenyésztési szabályok és csak hibátlan kutyák születnek. Ő megtalálja a számítását és ettől mindenki elégedett lesz. Az új kutyás, még arra sem veszi a fáradságot, hogy a kritizált szervezet felépítését, működését megértse. A felszínes dolgok, mögé nézzen.
Vajon miért?
Talán azért, mert nem is érdekli őket a közösség, a közös kutyázás? Sőt a szervezet vezetői sem szeretik a tájékozott, felvilágosult tagokat? Nem szeretik a tenyésztői szemléletet, mert az, komoly szakmai elvárást támaszt feléjük? Nem olyan látványos és azonnali az egyéni siker? Nem hozza, csak viszi a pénzt? Sok munkával jár? Tudást, toleranciát, emberséget, intelligenciát kíván?
Szerintem, itt kell a bajok gyökerét keresni. Valójában minden kutyás, csak az önnön szemüvegén átlátja és akarja látni a kutyás világot. Éppen, ahogyan a saját érdekei diktálják. Mivel minden kutyás máshol tart ebben a történetben, sose értik meg egymást.
Ezt remekül ki tudják használni azok, akik a kutyázásból, a kutyásokból akarnak élni. Könnyű összehergelni és szembeállítani a kutyásokat, akik aztán már nem látják a fától az erdőt. Mindig lesznek, akiket az érzelmeiken, a kutyaszereteten keresztül, csatába lehet küldeni. Többször nekirugaszkodtam, hogy ezt megértsem. Meg is fogalmaztam különböző formában.
Például így:
Van nekünk egy klubunk, MEOE ami több mint száz éve alakult, olyan emberek alapították, akiknek hobbyjuk volt a kutya, avagy üzleti lehetőséget láttak a kutya tenyésztésben.
Elhatározták, hogy egymást segítve, közösen dolgoznak, mert ezzel egymás munkáját segítik.
Alapszabályban rögzítették a további célokat.
Majd elkezdték a munkát. Tették a dolgukat, felkarolták a kutyák tenyésztését. Aki egyetértett a tevékenységükkel tag lehetett a szervezetben, és ő is azon fáradozott, hogy jó munkát végezzen, mert akkor kivívta társai elismerését.
Mivel a világban sokan hasonlóan gondolkoztak hasonlóan, és kezdtek el a fajtatiszta kutyák tenyésztésével foglalkozni, nemzetközi szervezet alakult.
A mi elődeink is csatlakoztak a nemzetközi szervezethez, (FCI) és ettől az időtől kezdve egy a nemzetközi szervezet tagjaival karöltve, közösen tenyésztették a kutyákat. Tudták használni, az adott fajta "idegen" egyedeit, a saját tenyészetükben. Nem kellett mindenkinek egy hatalmas állományt tartania, hogy eredményes munkát tudjanak végezni.
Olyan jól dolgoztak, hogy egyre több és több ember csatlakozott hozzájuk és eljött az idő, hogy, muszáj volt egy egységes szabályzatrendszert kialakítani. Így nemzetközi szinten egyforma keretek között zajlott a kutyakiállítás, ami kezdetben a legfőbb szakmai rendezvény volt, ahol a tenyésztők munkájuk eredményét bemutatták.
Lásd: kutya.hu Kiállítások története.
A KUTYATENYÉSZTÉS komoly iparággá nőtte ki magát. Ám közbe jött a világháború. Majdnem minden fajtában komoly károkat okozott. Sok idő eltelt, míg újra talpra álltak.
Itthon új társadalmi rend, új ideológiák, vasfüggöny. Szocializmus. Kezdetben nem a kutyatenyésztés volt a legfontosabb. Újra kellett építeni az országot.
196o-as években a MEOE ismét talpra ált, a sok- sok kutyás akaratából, akik együtt képzelték el közös „kutyázásukat”. Olyan jól, dolgoztak, hogy egyre több és több ember csatlakozott hozzájuk és mivel a nemzetközi kapcsolatok tovább éltek, lehetőség volt a világba kitekinteni, a vasfüggöny mögül. A kezdeti néhány fajta után, egyre több és több fajta tenyésztése kezdődött meg. Egy szervezet, egységes feltételekkel, gyűjtő szervezetként kezelte a fajtákat. Azért mert együtt erősebbek, gazdaságilag életképesek voltak.
Itt is hihetetlen fejlődésen ment át a kutyatenyésztés.
Bár az átkosban, a pénz az üzlet, tulajdonjog, szigorúan titkos fogalmak voltak, működött a dolog.
Mint az egész világon, Magyarországon is 1970-1990-ig nagyon népszerű volt a kiállítás és a kutyaiskolák.
A munkakutya sportban viszont az eltérő kiképzési módszerek, bírói szemlélet éles vitákat váltott ki. Úgy alakult, hogy a kiállítás és a munka élesen kettévált. Amíg a „kiállítás” felkarolói, irányítói, fejlődtek, a munkakutyások lemaradtak. Az egyik oldalon volt ész és intelligencia, a másik oldalon bizony mindez hiányzott.
A világ útlevél bevezetésével, tovább tágult a világ és mindenki számára kiderült, hogy „ők”, a nyugat, sokkal nagyobb fejlődésen mentek keresztül, mint „mi”, a kelet.
Nem volt ez másként a kutyatenyésztés terén sem.
Kezdetben csak a saját fajtámra koncentráltam, és azt láttam, hogy a fajtánk anyaországi helyzete, a tenyésztés minősége, a teljes populációra nézve sokkal egységesebb, egészségesebb, használhatóbb képet mutat. Jaj, de jó! Ez igen, így kell csinálni. Azt gondoltam azok, akik rajtam kívül ilyen rendezvényekre mennek, látják ezt a munkát, és hasonló következtetésre jutnak. Nekiállnak tenyészteni, mint ahogyan én megpróbáltam. Tanulni kell, megérteni miért működik jól, és azt átültetni a hazai gyakorlatba.
Nem, tanulni egyáltalán nem akartak. Kiderült hamarosan, hogy legtöbben nem a tanulás, fejlődés miatt nézelődnek, hanem mert elvarázsolta őket a siker, a nemzetközi szinten is bezsebelhető elismerés és az ezzel járó, anyagi „megbecsülés”. Ami a kölykök árában a kiállítási győzelmek számával, az import és genetikai bázis szlogenekkel, tehát a reklámmal, egyenes arányban nő. Senkit nem izgatott, hogy ez csak látszat siker. Boldog és elégedett volt mindenki. Csak úgy dőlt a pénz. Tízezres nagyságrendben születtek a rottweilerek évente!
A munka rész nem nagyon izgatta őket, mert arról már itthon is rég leszoktak. Azaz hozzá sem szoktak. Hiszen a rottweilert nem a tulajdonságai miatt vették, szaporították ezek az emberek, hanem azért, mert jó üzleti lehetőséget láttak benne. Keresik, eladható, nem is fizetnek rossz pénzt érte.
Nézzük csak hogyan indult!
Kinológus, külföldön járt, munkakutyás, teljesítménybíró, ajánlására, (Fehér Gyula) két fiatalember behozza a fajtát. Tenyésztői közvetítéssel, tenyésztőtől. A hazai Nemzetközi Kiállításon, CACIB, néhányan felfigyelnek rájuk. Érdekes, ritkafajta, mit tud? Jó őrző-védő? Igen. Mennyibe kerül?
Tényleg? Ilyen drága? Keresik? Persze van érdeklődés, mert remek kutyák. A kutyaiskolán, a napi életben bizonyítják, tudják, amit a fajtaismertető tartalmaz. Nehezen, de elindul a tenyésztés is. Az első alom utódai, tovább viszik a legendát. Ők is remek kutyák.
Sajnos a fajta meghonosítója, fiatalon, az első alom után meghall, rá egy évre a szuka is elpusztul. Két szuka és egy kan az induláskor. A másik szuka sem lesz igazán tenyészszuka, nehezen vemhesül, többször üres marad. Nem igazán lesz utóda. Néhány ember agya el kezd kattogni. Ketyegnek a forintocskák. Nagyobb biznisz, mint németjuhászt eladni. A néhányszáz forintos németjuhász vételárral szemben, több ezer forinttért eladható. Adott a lehetőség NDK-ból olcsó, ott a tenyésztésből kizárt felnőtt kutyákat behozni. Az üzlet beindult!
A jó képességű kutyák megteremtik a legendát, egyre többen kezdenek el rottweilert "tenyészteni". Az olcsó import lehetőségét, többen felmérték. Nagy ütemben el kezd szaporodni a rottweiler. Csehszlovák és NDK import a legnagyobb csáberő., az import szónak varázsa van. Kiállítás, győzelmek, vereségek, címek, a "tenyésztők" vitája arról, hogy milyen is a jó rottweiler, merre kellene haladni.
1985-ben megalakult a Rottweiler fajtaszakosztály, hogy összefogja a rottweiler tenyésztőket, népszerűsítse a fajtát, és képviselje őket a MEOE berkein belül. Az akkori szabályok alapján. A vállalt feladat kevésbé izgatta a vezetőket, saját előmenetelük sokkal jobban. Pozícióból kezdték el építeni a saját tenyésztői karrierjüket.
Mindeközben a MEOE berkein belül sürgetővé vált és teret kapott a változás igénye. Megalakult az MNJK, majd az MKSZ, disszidens szervezetként.
Elérték, hogy 1987-ben fel fűggesztették, a MEOE elnökségét, főtitkárát, és egyesületi biztost nevezett ki a Földművelődési minisztérium. Ez 1988-ig elhúzódott, akkor rendeződött valamelyest a helyzet. A MEOE elnöke Dr. Bródy Tibor lett. 1989 februárjában a szervezetek tisztújító közgyűlést tartottak. Így a MEOE Rottweiler fajtaszakosztálya is. Természetesen akkor sem volt egység a rottweileresek között, így a választáson nem mindenkinek alakult úgy, ahogy szerette volna. A szakosztály volt vezetői, „vereséget” szenvedtek. Volt száz tag és a kasszában mínusz 100-Ft. Innen kezdtem el építkezni. Azért én, mert azt gondoltam fog ez menni nekem. Van elképzelésem, ismerem a fajtát, ismerem a meghatározó embereket a fajtában és majd támogatni is fognak, ha látják, hogy értük és nem ellenük akarok dolgozni.
Az alulmaradt vezetők, hangadók, megalakították a MÁRK-ot, csatlakozva az MNJK-hoz, MKSZ-hez, akik továbbra is a MEOE-t támadták. Hosszantartó pereskedés vette kezdetét, figyelem! 1989. !
A MÁRK vezetője Haás Gábor hamar felismerte, hogy a nemzetközi elismertség sokkal fontosabb, mint a háború, így együttműködési szerződést írt alá a MEOE-val. Nagyon érdekes helyzet állt elő. Ők kijelentették, hogy ezen túl, az ADRK szabályzatai alapján működnek. Az anyaország tenyésztési szabályzatát egy az egyben átvették, és kötelezően előírták a tagjaik számára. Önálló klubként a fajta világszervezetébe is be tudtak lépni. IFR. Később ez a tagság egy behozhatatlan előnyt jelentett nekik a nemzetközi elismertségben. Ki is használták.
Én, mi, az egy az egyben átvett tenyésztési szabályzat bevezetését nem támogatttuk, mert ismertük a hazai helyzetet és a lehetőségeket. Tisztában voltunk azzal, hogy előbb szakembergárda kell, anyagi háttér és majd utána lehet fokozatosan szigorítani. Nagyságrendekkel más volt a német kutya ár, a gazdaság, a szabályzatokhoz hozzátartozó kiépült kutyaiskolai hálózat, tenyésztést segítő szakirodalom, szakembergárda.
Szokásos harcainkkal, egymás győzködésével, áskálódással, barátkozással, gyűlölködéssel, versengéssel telt az idő. Kinek- kinek habitusa szerint. Milyen kutyája volt éppen a sporttársaknak, annak megfelelő klub tagjai voltak és úgy „tenyésztettek”. Amikor a magasabb szintet ugrani tudták, MÁRK-ADRK, amikor nem, jó volt nekik a szakmaiatlan MEOE szabály is. Sőt, még azt sem tartották be maradéktalanul. Felfutóban lévő fajta, népszerű, keresik, lehet vele pénzt keresni. Nagyon sokan kezdtek el üzletszerűen a fajtával foglalkozni. A módszerek ugyan azok, mint ma. Ki tud nagyobbat mondani, hangzatos címek és legendák terjesztésével, a másik elé kerülni. A két „Klub” szembenállása csak erősítette a fajtát. Egymást túllicitálva, hívták a szakembereket. Eközben egy hihetetlenül igénytelen piacra termelés is elindult. Az olasz kereskedők adták a keresletet és a magyar kutyások a kínálatot. Szóval a rottweiler, igen piacképes árú lett!
Én mindig szabálykövető és a törvényeket betartani igyekező ember voltam, így az akkori lehetőségek és a törvényes keretek betartása mellett vezettem a szakosztályt. Sikerült komoly szakmai rendezvényekkel, kiadványokkal kutyaiskolás tevékenységgel segíteni a A Rottweiler fajtaszakosztály tagjait. Három év alatt 100-főről, 350- főre nőtt a létszám, és 100.000-ft volt a kasszában, úgy hogy Szakbírók, munkakutyás szakemberek segítettek a rottweiler jobb megismerésében. Nagyon sok ember lelkes, önzetlen munkája is benne volt ebben az eredményben. 1992. Az akkor szokásos hároméves ciklus után, tisztújító közgyűlés.
Ma is azt gondolom, hogy jó munkát végezhettem, ha az ellenzék, az ellenlábas szervezet tagjai nem kezdtek szervezkedésbe és nem akartak leváltani. Nem baj, teljesen váratlanul megtették helyette a barátaim. Gondolom, csalódás érte őket, amikor nekik is be kellett tartani azokat a minimum szabályokat, amit meggyőződésből felállítottunk. Vagy csak egyszerűen a hiúságokat sértette, hogy kimaradtak néhány dologból. Igaz hogy az addig felépített szakmai munkánkat lenullázták, a tenyészszemle követelményeket módosították, ám a munkakutyázást nem hagyták el teljesen. Fél évig dolgoztak közösen, majd Szolnoki Gábor egyedül maradt az eredeti vezetőségből. Kitartó, ügyes és lelkes volt, mert talpon maradt és egy nagyon sikeres időszakot produkált. Ám a gazdálkodásban, egy idő után elszaladt vele a szekér. Több milliós bevétel évente és a szakosztály vagyona, évről évre kevesebb. 750-tag! Ám a szakosztály tagjainak csak egy szűk rétege kap reklámot, elismertséget (az, aki fizet! A reklám, szponzori pénz, nem csak a szervezetet gazdagította, de a szimpatizánsokat, "barátokat" is előre tolta) Így egyre elégedetlenebbek az emberek, akik úgy érezték, nem tartoznak az elit körbe. Na, meg az örökös bajkeverők sem tétlenkedtek.
1996. A tisztújító közgyűlés, ahová a háttérben összemelegített, két tábor érkezik. Botrány, kiabálás, sárdobálás. Nem tartozik a kedvenc emlékeim közé. Akkor Szolnoki lett ismét az elnök, de az eseményeket rosszul értékelve, hadjáratott indított ellenünk és mindenki ellen, aki ellene szólalt fel a közgyűlésen. Sok barátra támaszkodott. Tanácsadói, támogatói növelték az ego-ját és eljutott odáig, hogy a MEOE felsőbb szintű vezetését, szakmaiságát kezdte támadni. Várszegi Zsolt, Gogolák Ferenc halála után, új szelek fújdogáltak a MEOE-ban, és a gazdálkodás, pénzkezelés ellenőrzése nagyobb hangsúlyt kapott. Ekkora derült ki, hogy bizony súlyos hiányosságok vannak és ugyan a szándékosságot nem sikerült bizonyítani, sok pénz hiányzik a szervezet kasszájából.1997.
A fajta igen ismert, de bizony a képességek, már nem olyanok, mint régen. Egyre többen látják, hangoztatják, hogy a rottweiler elveszítette a legendás őrző-védő képességét! Mégis ez az időszak az, amikor hazai rottweileresek Munkakutya világversenyen indulnak. Felerősödik a hang, hogy a rottweiler munkakutya! Addigra, a kutyaiskolákról szinte eltűnnek a rottweilerek. Az a kevés, amelyik mégis, súlyos képességbeli hiányokat mutat. Bár még ebben is a rottweiler áll a legjobban, mégis mindenki a rottweilerek gyengeségéről beszél. Hiszen ott a leglátványosabb a romlás. A nagyon-nagyon jóból, csúszott lejjebb, majdnem a többi őrző-védőfajta szintjére. Minden fajtában általánossá válik, hogy tenni kell valamit a vézen gyengeség ellen. Nyilvánvalóvá kezd válni, hogy a küllemre tenyésztés, komoly károkat okozott a fajtákban. Elkezdődik az egymásra mutogatás.
A MEOE egyetlen megmaradt "ellenlábasa" MNJK, komoly háborúba kezd. Látja az esélyt, hogy most végre győzhet! Nem csak a saját fajtájában akar rendet tenni, az egész hazai kinológia irányítására törekszik. A szakma hangoztatásával, szeretne rákényszeríteni mindenkit, hogy olyan "helyes" úton járjanak, mint a németjuhász világszövetség. Mára már az is kiderült, hogy ez nem is olyan helyes és hibátlan út, de ki emlékszik már erre?
Picit térjünk vissza a szakosztályhoz. 1998. a felfüggesztés éve. A Rottweiler fajtaszakosztály élére Volyka Jánost nevezik ki, mint felügyelő biztost. Hamar feladta. Őt követi Hajdú Sándor l999-ben megbízott elnökként. 2000-től választott tisztségviselőként. Jellemző az egész kutyás világra, és a MEOE egészére, hogy addigra a kezdő, kiállításon sikeres kutyások, veszik át az irányítást. Azaz azt hiszik, hogy ők irányítanak, valójában a MEOE bírói testülete. Botrányok, harcok, sunyiság, szar keverés, rossz hangulat, hazugságok, teljes pénzügyi káosz, átláthatatlanság. Végül újabb felfüggesztés. Indoka 2003-ban, 900.000 FT –hiány! Persze, nem ezért történt. Hajdú Sándor a feje felett összecsapó hullámokat úgy próbálja kivédeni, hogy a MEOE puccsal leváltott vezetői mellé állva, a szakmaiság látszatát keltve, harcos ellenzék lesz. Ma már a kutyázás közelében sincs. Azóta se sikerült talpra állítani a szervezetet, remény se látszik rá. Igaz a MEOE-t sem.
Úgy alakult, hogy a saját fajtám mellett, amit indulásától, idáig kísérhettem, (laikus kutyaszerető kutyásként, majd tenyésztőként, ezzel párhuzamosan munkakutyásként, tisztségviselőként különböző szervezetekben, egy kis időszakban vezetőként), másik két fajta útját is láttam. Az indulástól, egy-vagy két ember tenyésztői munkásságán keresztül, a népszerűségen át, a pénzkereső tömegtermelésig, ami a fajták komoly romlásához vezetett.
A teljes romlásig van egy kis átmenet. Van egy réteg, ami még mindig és úgy néz ki, nemzetközi szinten is labdába rúg. Azért tud nemzetközi szinten is labdába rúgni, mert a lelkiismeretes tenyésztő megteremtette ennek lehetőségét. Kitaposta az utat. Megjelenik mögötte a hangadó új generáció, gyengébb kutyákkal, akiknek leginkább a tenyésztő van útban! Azt gondolják és ezt is terjesztik, hogy a tenyésztő csak azért nyer, mert korrupt. A sokkal szebb és sokkal, jobb kutyáikkal, most ők jönnek! Jobban tudják és szerintük jobban is értenek a fajtához, na meg úgy egyáltalán a kutyához is.
Igen és a bírók vissza is igazolják, hogy igazuk van. Kapják a címeket, győztességeket számolatlanul. A bírók ügyesen összehergelik a tenyészőket egymás ellen, és kezdődik a nemtelen háború. Ez törvényszerűen a fajta romlásához vezet, majd a népszerűtlenséghez, az olcsó tömeggyártott, törzskönyvnélküli kutyákhoz. Hiszen a tenyésztők egymás ellen dolgoznak. Mindenki a másik tenyésztőt akarja legyőzni! Aztán mindenki a tenyésztőt akarja legyőzni!
Mindkét fajta meghatározó személyisége tiltakozott, amikor felvázoltuk nekik az utat, mi fog történni a fajtájukban is. Nem hitték! Azt gondolták, hogy a rottweileresek egy különösen békétlen, buta társaság. Ma már döbbenten szembesülnek vele, hogy igazunk lett. Ők sem úszták meg. Ugyan azt az utat járja be a fajtájuk, mint a rottweiler. Nagyon kitartó és céltudatos munkával megismertetik a fajtát, hiszen a legendát csak jó kutyákkal lehet megteremteni és erre a munkára, rátelepszenek a kutyázásból élők. A tenyésztő adja a szakmát, hiszen tanul, utána jár, frissít, követi a nemzetközi trendet, újabb és újabb remek fedező kutyákat felfedezve, saját, magyar tenyésztésű kutyákat tud felmutatni. A kitartóbbak, a valódi tenyésztők, nem csak elsőgenerációs saját tenyésztéssel büszkélkedhetnek. Egy idő után a nemzetközi porondon is fogalom lesz a magyar tenyésztésű x fajta. Addigra már tényleg megtanulta a szakmát és kezd igényes lenni, kezdi követelni, hogy a felette álló szakmai grénium (bírók) is legalább olyan lelkiismeretesen, a szakma szabályi szerint értékeljenek, mint ő! Persze, ez nem fog sikerülni, mert másfajtás bírók egyáltalán nem a fajtájára figyelnek. Ugyan Addig sem, csak addig még ő sem látta.
Külföldi példán okulva, azt látja, hogy egy erős Klub "csodákra" képes, ezért a Klub alakításban is részt vesz, tevékenyen részt vállal. Szakbírók, meghívását szorgalmazza. Aztán a szakbíró bírál és megerősíti abban, hogy jó úton jár. Na ugye! Na de addigra ez kit érdekel? Oly sok embert bántott addigra meg, makacsul szakmaiságot követelve, hogy egyedül marad. Egyszer csak azt veszi észre, hogy egyedül ő megy szembe a forgalommal! Na de minek is?

Krausz Győzőné Tünde

Vissza