Salamon Ádám (1833-1896)


az 1848-49-es szabadságharcban hadnagy, a magyar olasz légióban huszárszázados

Salamon György Ádám fia 15 éves korában, éveit eltagadva jelentkezett a honvédségnél. Ebben az időben minden karra, amely a "dióverőnek" csúfolt hosszú és nehéz katonai lőfegyvert elbírta – nagy szükség volt.
Ádám gyerek az önkéntes jelentkezése alapján a 44-es honvéd zászlóaljhoz került – hogy hány ütközetben vett részt, azt nem lehetett megállapítani. Nyilván résztvett a sukorói, ozorai győzelmekben és a diadalmas tavaszi hadjáratban. Előléptetése erre mutat.
Rövidesen őrmester és 1849-ben már hadnagy. Világos után közlegénynek sorozza be az osztrák és gyalogmenetben Olaszországba viszik.
Itt azután számos társával együtt átszökik az Unita Itáliáért küzdő piemonti sereghez. Fiatal élete a szabadságharc jegyében indult el, majd a kaland, a romantika és a férfias küzdelem színes éveivel folytatódott. Ádi gyerekből kemény katonát nevelt 1848.
Az átszökés mikéntjét elkendőzte a közöny és a kiegyezés. Nem is beszélt vagy emlékezett róla a következő generáció.
Tény, hogy az ötvenes években a magyar-olasz légió tisztje. Az 1859-ben megalakult Légióban főhadnagy, majd 1862-ben huszár-százados, táborkari segéd (vezérkar).
Ebből az időből küldi el édesanyjának az Aequiből 1862 január 14-én kelt fényképét. A képről egy jóvágású huszártiszt, magyar ruhában, kardját markolva néz reánk.
Köztudomású tény, 1849 után, igen sok emigráns magyar tiszt lépett idegen szolgálatba. Az olasz, az észak-amerikai hadseregben, esetleg az angol gyarmati csapattesteknél két kézzel kaptak a tapsztalt és képzett tisztek után. Sokan olyan magas rangot értek el, hogy haza sem tértek.
Ádám úr nem sietett haza a Bach korszak által elnémított, feldúlt és rab hazájába. Úgy érezte, a Légióban többet használhat nemzetének.
A fiatal főhadnagy illetve százados igen jó megjelenésű ember, egyenruhájuk is "elegéns".
Mindez igen elütött egyszerűségéban a rojtokkal, vállpántokkal, zsinórokkal hivalkodó olasz formaruhától.
Az idegenből jött szövetséges tiszt igen jól érzi magát a bajtársak, barátok új ismerősei között. Főleg a nők kényeztetik az ungerese capitanot. Még az igen kellemes helyzetben is többet tesz, mintha otthon félredobva vergődne falujában. Kiképez, szervez, az expedíciós harcokban vesz részt. Mint vezérkari tiszt, bízik a Légió jövőbeni nagy feladataiban.
Csupa kaland az élete, a rablók üldözése, a munkája, az állandó mozgás, változatosság és a szabadság légköre veszi körül.
Salamon Ádám igen bízott a nemzet jobb jövőjében, így még 1862-ben sem élt az amnesztiával. Bízott abban, hogy Olaszország után a Németség is megszabadul a Habsburg uralomtól, és akkor a magyar nép is visszanyerheti szabadságát. Bizony sok minden másképp történt.
1866-ban bekövetkezett Königretz, ahol a soproni származású Benedek altábornagy nem sok dicsőséggel koszorúzta meg a kétfejű sast, a feket-sárga zászlókat.
A porosz háború kitörése előtt Bismarck újra szervezi a Légiót, ha betörnek a magyar határon, milyen jól jön majd az osztrák sereg hátában – a magyar ellenállás megszervezése.
Másfél millió tallért kapnak erre a célra Csáky Tivadar gróf és társai, de a Légió nehezen áll talpra (kis létszémmal), mivel a fenti urak Párizsban a porosz tallérokból igen vidáman és nagyvonalúan élnek. Ömlik a pezsgő, költséges nőkkel foglalkoznak. A pénz (rossz tulajdonsága) hamarosan elfogyott, és ma sem tudni, hogy számoltak el a vaskancellárral…
A poroszok olyan gyorsan győznek, hogy Csáky légiója (nem a régi), ahogy átlépi a határt, siet visszafelé. Azután feloszlik, itt az általános amnesztia, jön a kiegyezés, megy mindenki a régi látott szülőházba, elég sokáig ették az idegen kenyeret.
Az 1860-as évek végén Ádám huszárszázados úr is hazaérkezik. Katonai rangját (szolgálaton kívülit) elismerik. Szülei már nem élnek, így birtokára vonulva, deresedő fejjel – 44 éves korában, 1876-ban megnősül.
A vagyonos és hozzáillő korú 36 éves Gindly Idát veszi feleségül. Az apósáról, az öreg Gindlyről egykori birtokaira a Gindlicsalád nevű MÁV állomás emlékeztet.
Most már Ádám bácsi, ahogy mondották, igen jól gazdálkodott , birtokát vásárlás útján kiegészítette.
Gyönyörű lovakat tartott. Négy szénfekete lova, ezüst zablával, magyaros ezüstpitykés sötétkék mundérban, feketetollas pörgekalapban, fekete sarkantyús csizmában feszített a bakon. Családi hagyományként értett a lovakhoz, fogatokhoz.
Salamon Ádám leánya, Zsófika, 1878-ban született, felesége, Gindly Ida, 1888-ban halt meg Alapon, 48 éves korában.
Ádi bácsi közkedvelt emberként élt, segítőkészsége, humanitása sok jó embert szerzett. Igen vagyonos helyzetét tükrözi, hogy leányának hozományul két mázas antik ezüstöt adott, amikor gr Benyovszky Rezsővel házasságot kötött. Benyovszkyék a régi Gindly féle köletengelici kastélyban laktak egész 1945-ig.
Ádi bácsi nem folytatott politikai szélmalomharcot, nem vállalt alkotmányos költségeket, nem írt alá váltót, még szivességből sem. Így vagyona megmaradt.
Ha négyesfogatán Alapról rekordidő alatt Fehérvárra hajtott, a megyeházával szembeni Gindly örökséghez tartozó emeletes házában szállt meg.
Ez az épület később zárda, majd a Fejérmegyei Levéltár székhelye lett, jelenleg is az.
Ádám tisztafejű, világotlátott emberségéhez tartozott, hogy a jó tréfát szerette. Ha adott, az ellenzéknek adott, választáskor az ő kocsiján is ott lobogott a trikolor.
A művelt alapi plébánossal, Reitman Vendellel jó barátságot tartott. Reitman temette el Felsőalapon, 1896-ban.
Sajnos, fiúutódai nem születtek, vele egyidőben többen haltak meg a családból. A valamikor oly dinamikus hajtások elsorvadtak. Lezárult az a korszak, amely sem családi vagyont, sem család biológiai erejét átmenteni nem tudta. 1906 után a Salamon családból senkinek sincs birtoka Alapon.
Házasság útján a Gindly vagyon Salamon Ádámhoz, utána gr. Benyovszky Rezsőhöz került, de nem hozott szerencsét.
Ádi bácsi sírját 1945-ben a "kincskereső" és pusztító tolvaj bitangok feldúlták, a kriptákat, sírokat kibontották.
Valaki említette Alapon, hogy az egyik megbolygatott sírban egy széles huszárkardot találtak.
Lehet, hogy azt a kardot lopták ki a sírból, amellyel 1848-49-ben a szabadságharcban, vagy Olaszországban forgatott és oly reménykedve, derűs, jövőbe néző mosollyal keményen markolt meg.

Salamon Aurél: 1848-49