Főoldal

Hírek, beszámolók

Programok, események

Galéria

Templomaink

Határon túli kapcsolataink

Archívum

Bemutatkozás

Választás, politika

Állásfoglalások, felhívások

Kultúra

Népszavazás

Miniszteri „aranyköpések”

Mindenféle

 

MINDENFÉLE

 

Újságcikk Pannonhalma rekonstrukciójáról

Márfi Gyula veszprémi érsek a Vasárnapi újság-ban

Visszaemlékezés 1956-ra

Ez az otthonunk (diasor)

A magyar géniusz

75 éves az Árpád sínautóbusz

A tizenkét csillag

Ilonka néni verse 1945-ből

Főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt

Természetes antibiotikumok

 

l                       Újságcikk Pannonhalma rekonstrukciójáról

A Heti Válasz 2012. augusztus 30-i száma beszámol a pannonhalmi apátság rekontrukciójáról. Az átalakítások nagy visszhangot és felháborodást váltottak ki. A cikk írója megkérdezte Dávid Ferenc művészettörténészt, a Bp. II. ker. Rákóczi Gimnázium 1958-ban érettségizett egykori diákját (volt osztálytársamat), aki részt vett az egyeztetésben. A cikk pdf dokumentumban itt olvasható. (Jablonkay G.)

l                        

l                       MÁRFI GYULA VESZPRÉMI ÉRSEK A VASÁRNAPI ÚJSÁGBAN

A Kossuth Rádió 2012. március 11-i adásában szót kapott Márfi Gyula veszprémi érsek úr is, aki reagált Gy. F. rosszemlékű ex-miniszterelnök megnyilvánulásaira.

l                       VISSZAEMLÉKEZÉS 1956-RA

Jablonkay Gábor emlékei az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

l                       EZ AZ OTTHONUNK (Erdélyből kapott diasor). A diasor (5 MB) ide kattintva tekinthető meg vagy tölthető le.

l                       A MAGYAR GÉNIUSZ

Szinte minden, de legalábbis sok tudnivaló eredetünkről, kultúránkról, történelmünkről. Szabó Sinkó Magda könyvéből mindez elolvasható, letölthető pdf formátumban (4 MB) itt.

l                       75 ÉVES AZ ÁRPÁD SÍNAUTÓBUSZ

Az ünnepi beszéd és a sínautó bemutatása itt tekinthető meg.

Az esemény történései:

2009. december 15.:

Dr. Korényi Zoltán

Képek

Királyváró

 

Ünnepi beszéd

 

Zenekar

Kocsikülső

Kocsibelső

Vezetőpult

Bécsben

 

l                       A TIZENKÉT CSILLAG (ÚJ EMBER)

A közelmúltban hazánkban járt az Európai Unió "miniszterelnöke", Romano Prodi, aki kereszténydemokratának vallja magát, és korábban olasz miniszterelnök volt. A Magyar Televízió többek közt megkérdezte tőle, hogy a 2004-ben történő csatlakozás után az unió zászlaján huszonöt csillag lesz, miután huszonöt lesz a tagállamok száma? Mire Prodi a riporter figyelmébe ajánlotta, hogy most sem tizenöt csillag van a zászlón, pedig pillanatnyilag ennyi tagja van az uniónak. "Ez a tizenkét csillagos jelvény ugyanis jelkép - tette hozzá -, a csillagok száma tehát független a tagállamokétól."

Tetszik tudni, milyen jelkép? A Szűzanya tizenkét csillagos koronája. Igen, ez a tizenkét csillagos korona annak az Európai Uniónak a jelképe, amelynek alkotmányt előkészítő konventjében hónapok óta éles vita folyik arról, hogy az alkotmány bevezetőjében történjék-e említés Istenről és Európa keresztény gyökereiről? (A Szentatya és más egyházak vezetői természetesen azokat támogatják, akiknek ez az európai vallási örökség fontos. Örömünkre szolgálhat, hogy másokkal együtt Szájer József, a Fidesz képviselője is javasolta ezt a konventben.)

Hogyan lett Mária csillagkoronája az Európai Unió jelvénye? Paul Levi zsidó vallású belga polgár a vészkorszak idején fogadalmat tett, hogy ha túléli a háború és a nemzetiszocialista üldözés borzalmait, akkor katolikus hitre tér. Megtartotta fogadalmát. Az Európa Tanács tisztviselője volt már, amikor 1955-ben felmerült az igény, hogy az Európa Tanács számára zászlót tervezzenek. Paul Levi egy Szűz Mária-szoborra pillantva a csillagokat arany színben ragyogni látta a kék ég hátterében. Azonnal felkereste az Európa Tanács akkori főtitkárát, és a kék háttérből kiemelkedő tizenkét aranycsillagos koszorút ajánlotta Európa-zászlónak. 1986. május 29-én vonták fel először Brüsszelben az Európai Unió székháza előtt a csillagos kék zászlót.

Így lett a tizenkét csillaggal közvetve a Szűzanya az EU védőasszonya, de egyben a tizenkettes szám bibliai jelképe került az európai zászlóra, jelezve Európa keresztény gyökereit. Romano Prodi nemrég úgy nyilatkozott, hogy csalódott, amiért a belépés előtt álló országok (még) nem értették meg jobban, hogy az Európai Unió több, mint gazdasági egység. Ezt ugyan a Medgyessy Péter által is aláírt "nyolcak" és a "vilniusi tízek" Amerika háborús terveit támogató levelével kapcsolatban mondta, mely megbontotta az európai béketörekvés egységét, de más, nagyobb távlatban is igaz. Ám hogy az Európai Unió mennyire lesz több, mint gazdasági unió, az a mi keresztény tanúságtételünkön is múlik.

(rosdy)

 

l                       ILONKA NÉNI VERSE 1945-BŐL

 

Búcsú a felszabadítóktól

 

Kedves elvtársaim, nincs itt komoly baj,

Mind ritkábban halljuk ”kicsi robot davaj”.

S majd azt halljuk, hogy ponyemáj,

Lesz majd akkor dögivel libamáj.

 

Mert hát szó, ami szó jó hogy jött az orosz,

Mivel nyakunkra nőtt már nagyon a porosz.

De ha el is mennek nem lesz azért nagy kár,

Marad itt még elég magyar aki zabrál.

 

Hordhatod nyugodtan csülködön az órát,

Nem kell rejtegetni pincében a Julcsát.

Nem kell minden lánynak vén mamának lenni,

El lehet a kendőt a szekrénybe tenni.

 

Száradhat kötélen harisnya,

Nem zabrálja egy szép ruszki barisnya.

Lesz majd itten disznósült, bor, paprika, só,

Te is felkiálthatsz: karasó! karasó!

 

Hogy javul a helyzet, az látszik máris,

Már sokkal kevesebb a továris.

Esténként sétálhatsz a tavaszi éjben,

És gyönyörködhetsz babád szép szemében.

 

Neked is jut majd autó, szekér, hat ló.

A levegő rekkent nem törik agyon,

Nem kapsz tetűt az utcai padon.

Nem mosogatod a sok mokkás csészét,

Szabadon használhatod a kádat és a vécét.

 

Magadnak végezheted a sok hasznos munkát,

Nem szagolják ki a kutyák a földből a sonkát.

Ha lázas beteg leszel, nem jajgatsz hiába,

Neked is jut aszpirin a patikában.

 

Zsebeidben nem keresnek germánszki szoldátot,

Amitől többet az órádat nem látod.

Vasúton utazhatsz, nem kell sok dokument,

Ha sok szabadító innen már mind kiment.

 

És mindennek dacára valljuk meg gyerekek,

Mind felszabadítókat szeretjük ezeket.

Nincs az országban olyan tutyi-mutyi,

Aki ne tudná, hogy mi az a drasztutyi.

 

Tudjuk milyen derék minden ruszki szoldát,

Aki kölnit iszik s meghagyja a szódát.

Kenyérre keni föl a piros kaladont,

És húsdarálóból vár zenei hangot.

 

Nagy faliórából három kicsit rendel,

Nem törődik az éjjeli csenddel.

No de itt a vége, búcsúzunk máris

Doszvidánya drasztutye továris.

 

l                       Főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt

 

Áldozat. Mennyi jelentése van e szónak! Az emberiség egész történelmét végigkíséri, gyakran megváltoztatva azt. Engesztelő áldozatot mutatott be isteneinek bűnbocsánatot remélve az ókor pogány embere mindenütt a földkerekségen, és a zsidó-keresztény vallásokhoz is szorosan hozzátartozik az áldozat fogalma, bár itt már az önkéntesség is előtérbe kerül. Klasszikus bibliai történet, amikor az istenét imádó Ábrahám kedves fiát, Izsákot akarja föláldozni, de az angyal lefogja a lesújtani akaró kezet. A keresztény hitélet szentjei is az önkéntes, magáért vagy akár hazájáért vállalt önsanyargató áldozatukkal akartak bűnbocsánatot nyerni, elutasítva a hívságos világi élet gyönyöreit. Állhatatos hívőkként akár mártírhalált is készek voltak vállalni egyházukért, Krisztusért, akinek áldozatvállalása kétezer éve ad erőt a híveknek.

Áldozat másfelől mindazon ártatlan ember, akit egy másik ember, vagy embercsoport szándékosan vagy csak gondatlanságból pusztít el. A történelem során erre is számtalan példát találunk, de amit a XX. század produkált az ártatlan áldozatok számát tekintve, az a történelemben addig összesen előforduló hasonló eseményt messze meghaladja. Két ordas eszme erőszakos térhódításának eredménye ez: a nácizmusé és a kommunizmusé. Az előbbiről már szinte mindent megírtak: a hitleri übermensch-elméletből fakadóan 6 millió ártatlan ember szenvedett mártírhalált. A tettesek és felelősök elnyerték méltó büntetésüket (mind a mai napig hallunk arról, hogy néhány bujkálóra rátalálnak, és a bíróság el is ítéli őket). A náci eszme mai hirdetőire is börtönbüntetés vár, sőt, azokra is, akik netán kétségbe vonják a haláltáborok létezését, és az ott elpusztítottak számát. 

De vajon mi a helyzet a másik gyilkos eszme kérdésében? 1847-ben Marx és Engels a Kommunista Kiáltványban az osztályharcról elmélkednek. A végső megoldást a kollektivizálásban látják, bár ők még csak a termelőeszközök köztulajdonba vételét akarták megvalósítani. A kommunizmus „továbbfejlesztett” változata, a proletárdiktatúra, amely már nyíltan ellenségként jelöli meg a polgári (burzsoá) társadalmakat és osztályokat. Lenin és Sztálin nem teketóriázik: végső céljuk a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” őrült jelszavára mindennel leszámolni, ami gátat szab a proletárok világuralmának. A proletárok diktatúrája (szerintük) a javak egyenlő elosztásán nyugvó igazságos társadalmi rendhez vezet majd. Mára kiderült, hogy a voltaképpeni államkapitalizmus, amit fejlett szocializmusnak tituláltak, teljesen életképtelen, és a még meglévő, magukat kommunistának hirdető országokban is csak véres megtorlásokkal lehet a rezsimet fenntartani. Ennek következménye a szinte hihetetlen, 100 milliós lélekre tehető áldozat, amely az elmúlt évtizedek háborúinak, leszámolásainak, gulágjainak, éhínségeinek szomorú eredménye.

Azt is láthatjuk, hogy a fent vázolt eszmék ellenség nélkül nem tudják magukat meghatározni, legyen az akár belső, akár külső. A mániákus paranoia jellemzi a diktatúrákat mind a mai napig, és csak remélhetjük, hogy az emberiség (nem tudni mikor), oda fejlődik, hogy kialakulhat végre a kölcsönös szolidaritáson, a békés teremtő munkán alapuló társadalmi rend, amelyet nem az egyéni és szűk csoportérdekek, a fékevesztett fogyasztás és minden áron való pusztító „fejlődés” motivál, és ahol már csak az egymásért való nemes és önkéntes áldozatvállalás jöhet szóba.

Ide kívánkozik még az a gondolat azonban, hogy amíg a nácizmus meg- és elítélése egyértelmű, a kommunizmus eszméjét nyíltan és büszkén vállaló, hirdető egyének és csoportok a véleményszabadságra hivatkozva szabadon és törvényesen működhetnek, akár pártot, szervezetet alapíthatnak, amit én legalábbis ellentmondásosnak tartok. Mert ha demokrácia van, akkor vagy mindenki szabadon nyilváníthasson véleményt, vagy döntsük el végre, hogy diktatúrák, gyilkos eszmék egyforma elbírálás alá essenek, függetlenül attól, hogy bal-, vagy jobboldali indíttatásúak. Ezzel a dilemmával még a nyugati demokráciák sem tudtak igazán megbirkózni, hiszen az ő kommunistáik azok „mások”, az ő kezükhöz nem tapad vér (legfeljebb egy–két terrorista akcióból kifolyólag egy kevés…) Tehát itt a következetesség, ott a maszatolás és a bizonytalanság, ami nem eredményezhet békét.

Hogy csak egy példát említsek, számomra rendkívül ellentmondásos és felháborító, amikor szent forradalmunk évfordulóján a gyilkos és az áldozat egymás vállára borulva koszorúzza meg a mártírok sírját. És most itt nem arra gondolok, hogy nem kell megbékélni, hanem arra, micsoda erkölcstelen dolog, ha a hóhér, vagy annak „jogutódja” a demokráciára hivatkozva ahelyett, hogy sötét múltjával szembenézve visszavonulna minden közéleti szerepléstől örülve, hogy ezzel a múlttal nem kell a törvény előtt elszámolnia, cinikus módon gyászt mímel és „együttérez” az áldozattal!

Bízzunk hát abban, hogy egyre kevésbé kell beszélnünk esztelen diktatúrák értelmetlen és ártatlan áldozatairól, és az ő mártíromságukra gondolva az emberiség megállj-t tud parancsolni ilyen erők pusztításának.

 

  Nagykovácsi, 2006. febr. 25.                                          Janits Béla képviselő

 

l                       Természetes antibiotikumok

Petra Neumayer érdekes és igen hasznos könyve pdf formátumban letölthető, menthető itt.