Főoldal

Hírek, beszámolók

Programok, események

Galéria

Templomaink

Határon túli kapcsolataink

Archívum

Bemutatkozás

Választás, politika

Állásfoglalások, felhívások

Kultúra

Népszavazás

Miniszteri „aranyköpések”

Mindenféle

 

ARCHÍVUM

 

Polgári köri ünnepség Máriaremetén

Gazdatüntetés

 

 

l                  POLGÁRI KÖRI ÜNNEPSÉG MÁRIAREMETÉN 2004. OKTÓBER ELSEJÉN

2004. szeptember 14-én délután megkaptam a dátumot: október 1. – azzal, hogy másnap reggel 9:00-ra küldjem el a tervezett programot.

Szeptember 20-án jóvá lett hagyva a program, kezdődhetett a szervezés és 29-én egyetlen  PPKSZ összejövetelen bejártuk a helyszint, majd a végén a dombnál Fodor Viktor pesthidegkúti evangélikus lelkész kezdeményezésére elmondtunk egy fohászt.

A program összeállításnál sikerült megnyerni az általunk mélyen tisztelt és szeretett – a PPKSZ rendezvényihez eddig is kötődő – művészek részvételét, valamint olyan előadókat, akik életútjuk felér egy tanúságtétellel.

 Mégis, aki „gatyába rázta” az egész ünnepi programot azzal, hogy két feladat (köszöntő és egy vers) mellett első szóra elvállalta a program „lelkét” adó műsorvezető szerepét, az nem volt más, mint a PPKSZ Tiszteletbeli Elnöke. „Gyurka” (Bánffy György) ezen az estén a „lelkek” karnagya volt, hallatlan eleganciával „vezényelte a lelkek táncát” : elérte azt, amit csak ilyen kivételes képességű művészek és előadók segítségével  lehet véghezvinni. A 6-7000 ember lelke minden „fellépés” után újabb és újabb impulzust kapott: a „fináléra” készen álltunk! 

2004. október 1.

10:00 óra:

Feladat: a szabadtéri oltár díszítése ( gyönyörű virágok, Mák Feri kertészetéből örökzöldek), Magyarság dombjának tavalyi 365 zászló „beszúrása” – a Torockó-i kopjafa már  helyén volt.

Cser Gyöngyi, Szöllősi Csaba, „Csakmó” és Pázsitka révén, 55 fáklya elhelyezése a „vonulási” (oltár és a domb között) útvonalon és a domb körül, terelő szalagok felrakása, Lukácsi Szilamér Erdőcsinád-i lelkésszel elpróbáltam a személyre szabott „programját”, közben Kriszta és Kati segített Tercsikének a Cserkészház díszítésében ….

13:30:

Összegyűltünk ismét: kész minden.

15:00:

Ünneplőben terepszemlét tartunk. A PPKSZ rendezők gyűlnek ( a végén 40 voltak), Csaba „tömeg felügyelői” a helyükön és a készenléti rendőrök ( csupa fiatalember) diszkréten a háttérben.

Ünnepi program

16:38

Péntek ellenére szivárogni kezdenek az emberek, már vagy 1500-2000-en lehetnek.

Jutalmat kapnak: nekik Jókai Anna Kossuth díjas  író beszél a hangszóróból. (Anna,  mikor felhívtam, hogy mondja el az „Ima Magyarországért” – ezt a zseniális verset –, már elígérkezett egy előadásra, de azt mondta: „ Kaptatok tőlem egy lemezt, játszátok le, így a lelkem ott lesz veletek…”). A „Jutalmazottak” nagy tapssal köszöntötték Anna „lelkét”.

 Az „ Ima Magyarországért” – Császár Angéla, Jászai-díjas színművésznő csodálatos előadása – hangzott fel, majd a megzenésített verset – Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző szerezte a zenéjét – Pro Musica leánykar adta elő – Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A „Lélek-átsugárzása” tökéletesre sikeredett! A Vastapsot a tárogató hangja próbálta „elnyomni”…

16:55

Nagy Pál János tárogatózik - a PPKSZ tárogatósa „civilben” fogorvos, aki minden havi PPKSZ találkozót játékával indít el. (legutóbb a Polgárok Házának avatóján tette ugyanezt).

17:00

Csabai János színész, rendező konferálja be a „hagyományteremtő” programot a Bazilika szabadtéri oltáron. (János legutóbb a „Szikla Színházban” (Pilisszántó) egy Wass Albert estet rendezett)

17:05

„ … Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék, Székelyföld,

   a történelem összeköt!” (Kárpátalja Himnusza)

„ … pihenjenek a fegyverek, de robbanjon a lélek!

„ … Van magyar dal Váradon?!” ( Juhász Gyula: „Testamentum”)

Csobolya József színész, Kárpátalja gitárral a kezében elragadta, mintegy ötezerre duzzadt emberek lelkét, egy „csokorba” kötötte: „A lelkek hangolása kész és feledve a pénteki hajszát,  már „képesek elénekelni” a Himnuszt”.

17:25

Nagy Pál János  tárogatózik – messze szál a „hívogató” hangja, a Szabadtéri Oltár „befogadja az állandó” vendégeit:

Először a nyolc lépcsőn az oltár baloldalára  felkísérem az ünneplőbe öltözött  három papot.

Az oltár mélyén a két hátsólépcsőn jönnek a Máriaremetei Bazilika Werner Kórusának tagjai, Barlayné Sray Aranka karnagy vezetésével.

Az oltár jobb oldalára felkísérem Bánffy György Kossuth-díjas színművészt,  Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas énekművészt és Gulyás Dénes Liszt-díjas operaénekest.

A virágokkal és örökzöldekkel gazdagon feldíszített oltár méltó vendégekkel „népesült be”.

Közben megérkezik Simicskó István, akit az emberek szeretnek és ezt érkezésekor vastapssal jutalmazták.

17:30

Gulyás Dénes a mikrofonnál: „ Tudják mi következik! 6000 torok válaszol: IGEN! A második versszakot is! – közli Dénes ellentnemmondást nem tűrő hangon.

Honnan tudta a pénteki hajsza után a tömeg a választ ???? Nagyon egyszerű:

 Jókai Anna „Lélekátsugárzása”, amit Csobolya József „csokorba kötött”, tökéletesre sikeredett.

Ferencz Éva, Gulyás Dénes  és a Kórus „fent”, mi „lent” énekeltük el a Himnuszunkat. Hiszem, hogy a „Magyarok Hangja” eljutott ma a „Címzetthez”.

„Nekünk lelkünkben meg van a bíztatás, LESZ FOLYTATÁS!”

Bánffy György köszöntője.

„ Tisztelettel, Szeretettel, Barátsággal és Reménységgel Köszöntöm az itt megjelent Honfitársaimat” –TAPS!

Bizonyára tudják, hogy ezt az ünnepséget a Pesthídegkúti Polgári Körök Szövetsége szervezte, tervezte, akiknek természetesen számos tagja hívő ember. A szövetség így szeretné megköszönni az Orbán kormány által biztosított lehetőséget, azt a „bizonyos „ Széchenyi Tervet, amelyből kaptunk segítséget a „Földiektől, hogy az „Égi áldást” közvetítő oltár fölé ez a gyönyörű „Boltozat” megépülhessen. Köszönjük!- TAPS! -   És hogy mi minden még szerte ebben a kis hazában, azt azok tudják jól, akiket a sors erre-arra elvisz határainkon belül és még itt-ott meg maradt, szét nem vert tábla formájában, ezt meg ezt a Széchényi Tervnek köszönhetjük. Nekünk lelkünkben meg van a bíztatás, LESZ FOLYTÁS! –TAPS!  - És ha már a folytatásról van szó, közben megsúgom – szidjuk ezt a „bunkó” telefont, - de néha nagyon jól jön, mert most például,  kaptuk a hírt, hogy ÚTON VAN! –NEVETÉS, TAPS! – értette mindenki!

Tisztelettel köszöntöm valamennyi Kedves Vendégünket, a Polgári Körök Szövetségének tagjait, azokat, akik vendégségbe jönnek és jöttek, érzik majd azt az Erőt, ami ebben a Polgári Szövetség ”KÖR” formájában is megnyilvánul.  És a jó példa talán ragadós lesz, a polgári körök szövetkezzenek és a végén ez a „Szövetség”  „EGY” Polgári körré fog szövetkezni. - TAPS! – Külön nagy Tisztelettel köszöntöm vendégeinket Erdélyből, Ferencz Gábor unitárius lelkész Urat Torockóról, -TAPS – Lukácsy Szilamér református lelkész Urat Erdőcsinádról, - TAPS – és mint házigazdát Fodor Viktor evangélikus lelkész Urat Pesthídegkútról, - TAPS – a területileg illetékes Házigazda Esterházy László plébános Úr most éppen Rómában, ahol IV. Károly boldoggá avatásának szertartása folyik. – TAPS. Engedjék meg, hogy kivételesen külön üdvözöljek egy bizonyos polgári kört nevezetesen az Alcsutdobozi „Szülőföld Polgári Kört” – Éljen! TAPS – akiknek előre tudtunk, mert a következő levelet kapták rendezőink Tőlük:

„Végül is négyen megyünk az ünnepi megemlékezésre Alcsútdobozról. Igyekszünk fél ötre ott lenni. – Ez így is történt - Az egyikünk az az idős hölgy, aki a Viktor ovónénije volt. – Isten hozta! -Viszünk négy tarisznyát, amiben a Miniszterelnök Úr szülőházának kertjéből raktunk egy –egy marék földet. Tegnap, amikor ott jártunk egy vakond kifordított egy tő tölcsérvirágot. Ezt is betettük egy cserépbe és nagy szeretettel visszük Nektek!”

Köszönjük, hogy eljöttetek, köszönjük, hogy elhoztátok és ennek az ünnepségnek a végén, ott majd külön szólítunk Benneteket ezzel a marék földdel és a cserép virággal. – TAPS.

Tisztelt és kedves vendégeink, most a köszöntő után Balsai István Urat szólítom, a II. kerület országgyűlési képviselőjét, köszöntsön bennünket, szóljon hozzánk, bíztasson bennünket – konferálta be Bánffy György.

„…itt jószerivel minden utcának van egy polgári köre, Hidegkút ilyen, …”

Nagytiszteletű Urak, kedves Hidegkúti Polgárok, Kedves Vendégek!

Kedves Mindnyájan, Tisztelettel köszöntöm Önöket és köszönöm, hogy elfogadták ilyen nagy számban a meghívásunkat.  Nagy számban hívtak fel most a napokban  fel barátok, ismerősök, választó polgárok és kérdezték, hogy szívesen eljönnének erre a programra, de hol van Máriaremete? – Nevetés – Hát itt van mindenki, az útbaigazítás sikerült és most már nem fogják elfelejteni, hol van Máriaremete. Ennek a városrésznek ez a kies, gyönyörű helyszíne, ahol több, mint 200 évvel ezelőtt, itt valahol egy tölgyfára, egy akkori Hidegkúti polgár – említsük meg a nevét, mert ma is közöttünk él egy leszármazottja Thalweiser Katalin,  - elhozott egy képet Svájcból és felszegezte, felerősítette  egy tölgyfára, - akkor még nem kellett félni a vandáloktól -, de ennek ellenére pár év múlva egy kis kápolna sikeredett a Madonna kép védelmére és a látogatók oltalmára. A kis kápolnából egy templom lett, nem ez, annak is majd kétszáz éve, hogy egy templomot emeltek, mert olyan népszerű és mindenki által megbecsült kegyhellyé vált, akkor még Remetemária, - taps- majd több száz évvel ezelőtt – 1898-ban – ez a Bazilika felépült, ez az impozáns templom, és a Bazilika és befogadta ezt a bizonyos Madonnát. Azóta is ez a búcsújáróhely, különösen a búcsúnapon, szeptember 8-án, szűknek bizonyult természetese a Bazilika is  és ezért került sor ennek az szabadtéri oltárnak az elődjére, a felújítás előtti elődjére, hogy felépüljön. Látogatók, zarándokok és érdeklődők minden évben nagy számban azóta is, nem csak a Mária napi búcsún, hanem egyébként is jeles ünnepeken felkeresik. Sok évvel ezelőtt fogalmazódott meg, az itteni nagyon lelkes, nagyon elkötelezett, a hagyományukat és hitüket őrző polgárokban, hogy megkéne újítani, méltóvá kellene tenni a kegyhelyhez ezt a szabadtéri oltárt. Erre azonban nagyon sokáig nem kerülhetett sor. Erre csak valóban akkor lehetett sort keríteni, amikor egy olyan polgári kormánya lett az országnak, amely útjára bocsátotta a Széchenyi Tervet, mert az a kormány, a polgárok kormánya, Magyarország polgáraival együttes célokért harcolt és valósított meg olyan célokat, amely itt is látható. Kellett tehát egy Széchenyi Terv, kellett egy lelkes önerőből és önzetlenül, fizetség nélkül dolgozó társulat, kellett a főegyházmegye nagylelkű adománya, kellettek az önök adományai,

és mind ez az összefogás – hála Istennek – megvalósíthatta – remélem kétszáz évre szólóan – hogy itt állhatunk ez alatt a gyönyörű építmény alatt.  – Nagy Taps – Hölgyeim és Uraim, természetesen az épület egyházi célokat szolgál és ez így rendjén. Természetesen a Katolikus Egyház nem csak szakrális célokra bocsátotta ma rendelkezésünkre a helyet és helyszínt. Természetesen mindezenközben soha nem fogunk megfeledkezni arról, hogy ez az összefogás, amely mint említettem egy polgárbarát kormány és a polgárok érdekét szemelőtt tartó országvezetés, közös összefogása, közös szövetsége révén tudta megvalósítani azt, amely országszerte – utalt erre Bánffy György – látványos eredményeket, valóban csodálatos és nem csak szimbolikus jellegű beruházásokat valósított meg.

Hölgyeim és Uraim! A mai napon és ezekben a napokban különösen fontos emlékezni erre és a hitünket megtartva kivárni az időnket, mert ma jószerivel azt mondhatjuk, hogy mi bennfentesek sem tudjuk, vajon van-e kormánya ma Magyarországnak. – nevetés és taps – Őszintén szólva nehezen tudnék erre válaszolni a kérdésre, van is meg nincs is. A félhomályból vagy a teljes homályból milliárdosok bukkannak elő, teljesen ismeretlen politikai vállalkozók vindikálják maguknak az ország vezetését, és egy vállalkozásba kezdtek – ahogy azt megfogalmaztuk – egy „üzleti tervet” készítettek a szerencsére nem túl hosszú idejükre.

Hölgyeim és Uraim! Van okunk tehát emlékezni arra, hogy néhány évvel ezelőtt mit hagytunk félbe, és mit szeretnénk folytatni. Azt tudom önöknek ígérni, hogy mi kitartással, összefogással, hittel és az  önök segítségével ki fogjuk várni, hogy leteljen az idejük. Ki fogjuk várni, és nem kell már sokat várni, és itt szeretnék köszönetet mondani, mint a kerületrész országgyűlési képviselője annak a sok száz embernek, annak a nagyon sok polgári körnek – és a vendégek kedvéért mondanám el, hogy itt jószerivel minden utcának van egy polgári köre, Hidegkút ilyen, -  taps – nos nekik szeretnék köszönetet mondani személy szerint is, ugyanazt az áldozatvállalást, két éve tanúsított kitartást és hitet és ennek folytatását kérni tőlük. Mi mindig velük leszünk, és ehhez kérném a Jóisten segítségét.

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!  - hosszan tartó taps.

(Ugyan feloszlatták a 496 tagú MDF II. kerületi szervezetét, de a megalakult új „II. ker. Magyar Demokrata Fórum Polgári Körrel” a PPKSZ azonnal együttműködési megállapodást kötött. )

Bánffy György nem „cifrázza”, mert akit bejelent számunkra, „élő legenda”:

„Ferencz Éva következik!”

„ Üdvözlégy Mária, remete tündöklő csillaga,

Szép Magyar hazánknak, királyné Asszonya ”

(Ezt a „ népi könyörgést” a „Testi-lelki kenyerünk” CD-én találhatjuk meg.)

Míg Éva énekel, addig olvassuk el, hogyan ajánlotta Magyar Örökség Díjra Dr. Czövek Judit folklórkutató, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa:

„Nem véletlenül esett Erdélyi Zsuzsanna választása Ferenc Évára. Benne találta meg azt az előadóművészt, aki ennek a "szent" anyagnak az egyik -ha nem az egyetlen -hiteles tolmácsolója. Ferenc Éva rendkívüli érzékenységgel megáldott művész, akinek a népdallal, a népköltészettel való bensőséges azonosulása talán erdélyi-gyergyói származásával is összefügg.

Bár ő maga a "Csíki” tájtól már rég elszakadt, mégis őrzi zsolozsmázó, Máriát tisztelő, imádkozó elődeinek hitét, s bőven jutott a határ őrzésére rendelt székely felmenők hazaszeretetéből." A  vallásos néphagyomány iránti fogékonyságát Gyergyószárhegy ferences szellemisége járja át. Mint ahogy Erdélyi Zsuzsanna írta róla egy helyütt: "Mintha ősei öröksége visszhangozna benne egyre erősebben, újabb és újabb elemekkel gazdagítva amúgy is bőséges repertoárját, kiteljesítve előadói művészetét."  - viharos Taps.

Bánffy György: „Tisztelettel szólítom Torockóról, az unitárius lelkész Urat, Ferencz Gábort!

„…A Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége tudatában van annak, hogy csakis úgy tudja betölteni rendeltetését, küldetését, ha szoros kapcsolatot tart fenn a határon túli magyarsággal.”

Kedves Atyámfiai, Testvéreim!

Amikor felkérést kaptam és elfogadtam a megtisztelő meghívást, hogy a mai napon, e felemelő ünnepségen közöttetek lehessek, elszorult a szívem.

Gyűjteni kezdtem a gondolatokat, s az eszközöket, amelyek szükségesek egy ilyen utazáshoz; útlevél és az 500 Euró, amit a határnál követelnek, ünnepi ruha és egyebek.

Torockóról, Erdélyből jöttem. Sokan ismerik ezt a gyönyörű erdélyi települést, onnan hozom magammal egy közösség üdvözletét.

Sokan kérdezhetnék mi köze van Torockónak Pesthidegkúthoz. Igenis van. A Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége tudatában van annak, hogy csakis úgy tudja betölteni rendeltetését, küldetését, ha szoros kapcsolatot tart fenn a határon túli magyarsággal. Kapcsolatunk nem új keletű, hiszen a II. kerület volt polgármestere és az erdélyi származású Szőllősi Csaba tanár úr megszállottja Erdélynek és nem utolsó sorban a Torockó völgyének.

2004. április 9-én a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége újonnan elkészített gyönyörű zászlaját hozták el Torockóra, hogy az ottani unitárius templomban, nagyszámú Pesthidegkúti vendég és a helyi gyülekezet jelenlétében ökomenikus istentisztelet keretében felszenteljük és megáldjuk azt.

Akkor támadt az az ötlet, látva a templomkertben felállított hatalmas millenniumi kopjafát, hogy jó lenne a Máriaremetei Bazilika kertjében is felállítani egy hasonlót. Az ötlet megvalósult és székely tölgyfából, erdélyi fafaragó, ifjú Ferencz Gábor (az én nagyfiam) elkészítette azt. – Taps -

Itt áll a gyönyörű kopjafa, amelyet meg fogunk áldani a mai napon.

Ha már ilyen szép számban összegyűltünk s én lehetőséget kaptam ma., hogy felszólalhassak, engedjék meg Kedves Atyámfiai, Testvéreim, hogy néhány gondolatomat veletek megosszam, hiszen az ilyen nemű gondolatok és érzések, valahányszor összejövünk, mindig megfogalmazódnak bennünk.

Kezdem azzal, hogy valahányszor átjövök a határon, elszorul a szívem. Mindig arra gondolok, mennyire a történelem fintora az, hogy Magyarország határait, saját maga veszi körül.

Így lett Magyarország csonka Magyarország. Trianon túszai lettünk. Sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy Trianon lelki csapdája él és működik.

Mert ugyanaz a szó, ugyanaz a kifejezés nem mindig mindenkinek ugyanazt jelenti: Így

                 „ Kelet másoknak csupán egy világtáj;

            nekünk: nemzetünk bölcsője.

                   Mohács, másoknak csupán egy dunántúli kisváros

            nekünk nemzetünk temetője.

                   Trianon másoknak csupán egy francia palota;

                    Nekünk nemzetünk tragédiája.”

Valóban Trianon történelmünk legszörnyűbb tragédiája, vagy ahogy Csoóri Sándor fogalmazott: „Trianon fájdalmas jelen idejű tragédia.”

Mit jelentene testvéreim számotokra az, ha egyik percről a másikra elveszítenétek hazátokat, anyanyelvetek szabad használatát, családjaitoknak láthatását?

Glatz Ferenc az Akadémia volt történész elnöke néhány éve megkérdőjelezte azt, hogy Kölcsey szerint; mi a balsors nemzete vagyunk és azt próbálta megmagyarázni, hogy a mi balsorsunk nem magyar kiváltság.

Én azt vallom igaza volt Kölcseynek.

Minden 3. magyar az utódállamokba került. 1910 óta Erdélyben megduplázódott az államalapító nemzet, a románok száma, míg a magyarok lélekszáma stagnál vagy visszaesik. Nagy múltú erdélyi városokban, mint Kolozsvár, Arad, Nagyvárad, Temesvár, 1945 óta túlsúlyban románok élnek. És akkor az Akadémia volt elnöke Glatz Ferenc megkérdőjelezi történelmi balsorsunkat, bírálva a Himnusz költőjét.

A politika változik, a status qvo sohasem örök, de egy nemzet, egy ezeréves nemzet, a magyar nemzet, ha élni akar igazságát soha fel nem adhatja, mert csak azt veszíthetjük el, amiről lemondunk. S egy nemzet, már nem nemzet, ha lemond önmagáról. A magyar nemzet pedig nemcsak történelem, nemcsak nyelv, nemcsak a magyar kultúra, hanem a Kárpát-medencei magyar szülőföld is. Az igazság akkor is igazság marad, ha átmenetileg elnyomják és veszít, míg a hazugság és igazságtalanság akkor is hazugság és igazságtalanság marad, ha átmeneti manipulációkkal győz és hatalomra jut.

Mi, magyar erdélyiek az ezeréves történelmi haza fájdalmas megcsonkításával nem tudunk megbékélni, hiszen lidércnyomásként nehezedik ránk a kétharmadnyi területvesztés, az egyharmados lélekszámvesztés. S ezek tudatában most, amikor otthon a gyönyörűséges, s egyben keserves Erdélyországban megvan minden lehetőségünk arra, hogy újra önállóak legyünk, legyen autonómiánk és visszanyerjük életünk nagy jutalmát, a kettős állampolgárságot, akkor akadnak ezt meggáncsolni akarók otthon és itt, akik nem félnek sem a közösség, sem az Isten haragjától. Kérdezem én, hogy jöhet így össze a teljes magyar testvéri egység? Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem jelentheti a magyar nemzetrészek helyzetének elhanyagolását.

Pár napja talán Szabadkán Orbán Viktor Miniszterelnök Úr idézte Dobó István egykori egri várkapitány szavait, aki azt mondta: „A vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében van.” Úgy érzem Magyarország és a mi szebb jövőnk nemcsak az Európai Unióban, hanem a magyar nemzet lelkében van.

Hisszük azt, lesz még Magyarországnak újra olyan kormánya, mely a határon túli magyarságot nem tehernek, hanem erőforrásnak tekinti majd.

S erre oly nagy szükség van főleg most, amikor az tapasztalható, hogy nemzetünkben megcsonkult az élet ingere.

Ez a szép ünnep, ez a nemes alkalom adjon új erőt, sok magyar gyermeket, s nemzetünknek jókedvet, bőséget.

Köszönöm, hogy meghallgattak. – nagy Taps.

Bánffy György: Köszönjük szépen e fájó és keserű szavakat,  - közben megkondult a harang  és erre reagálva – a magyarok Istene majd megvigasztal bennünket!

Most pedig kedves vendégeink,  gyönyörű Bazilikánk Werner Kórusa következik. Elsőként Werner Alajos: „Ó Boldog Barlang” című kórusművét hallják.

A kórusmű magáról a Szabadtéri Oltárról szól. – Taps-.

(Az oltár felső részén „kifeszítve” egy vaskos láncot találunk. Hogy kerül az oltárra egy lánc? Mikor a az oltár épült, az avatásra egy Svájci emlékhelyről érkezett Máriaremetére. Svájcban élő magyar emberek Trianonra emlékezve, Magyarországot láncokkal „kötötték” össze az elszakított részekkel…)

Bánffy György: Kedves vendégeink! Barátunk, harcostársunk, kiváló művészegyéniség, Gulyás Dénes következik!

„ Szél, ahová akar fúj és annak zúgását hallod,

   de nem tudod honnét jön és hová megyen.

   Így vagyunk minden, mi a Szent Lélektől születik.”

Dénes elöszőr elmondja, majd elénekli a fenti verset, amely Dukai Balázs zeneszerző: „János evangéliumá-ból egy részlet.

Hallgatjuk Dénes tenor hangját és azon monfordírozok, hogy miért kell neki egyátalán  mikrofon…

Isten Éltessen Dénes az 50. születés napod alkalmából! Köszönjük, hogy velünk is  megünnepeled! 

26 éve  indult a pályája és mindet elért amit szeretett volna. Büszkék vagyunk Rád, mert figyelsz a környezetedre, hogy az abban élők ne veszítsék el a hitüket. Tanítványaidat a Zeneakadémián megtanítod: Az érték mindenek fölött a siker helyett!  A zeneiskolás gyerekeknek Nagykovácsiban tudtad, hogy PÉLDAKÉP kell, megalapítottad az iskolát.

Bánffy György: Egy igazi nagy alkotót kérek most a mikrofonhoz, aki műveivel, rendezéseivel tartja bennünk a lelket, Koltay Gábor! – hosszan tartó taps!-.

„…Mély meggyőződésem, hogy ezek a "jelek" azok, amelyek egymást erősítő összenövésében bíznunk kell…”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Bődey Sándor barátomtól azt a feladatot kaptam, -  ami szinte teljesíthetetlen – hogy nemzettudatunk aktuális kérdéseiről és Trianonról beszéljek, röviden – nevetés – Természetesen nincs más választásom, mint megpróbálok röviden beszélni, ezért leírtam, kérem hallgassák meg:

Ha egy nemzet bajban van, érzelmi, szellemi feltöltődésért visszanyúl saját történelméhez, tisztázza viszonyát az eseményekhez, ismereteket gyűjt, majd kialakítja történelemszemléletét, hogy erre szilárd nemzettudatot építhessen. Ezt a nemzet túlnyomó többsége által hitelesített értékrendet kell közvetíteni határon innen és túl, a nagyvilágba.

A magyar nemzet – ha egyáltalán beszélhetünk még nemzetről, hiszen Nemeskürty István tanár úr szerint már hosszú idő óta csupán országlakosok vagyunk, mivel a nemzet egy sokkal magasabbrendű eszmény, amely a tagjainak többsége közötti szilárd összetartozástudatot, közös akaratot, szándékokat, reális helyzetértékelést és pozitív jövőképet jelent –, szóval mi országlakosok bajban vagyunk.

A XXI. század legnagyobb kihívására fel kell, fel kellene készülnünk. A kérdés az, hogy egyfajta vazallusi attitűddel kiszolgálóivá válunk a nagy és szerencsésebb történelmű országok akaratának, vagy gyökereinkbe kapaszkodva, értékeinkhez visszatalálva, felemelt fejjel, szellemileg-kulturálisan egyenrangú, a viszonyokat alakító partnerként veszünk részt ebben a sokismeretlenes európai egységesülési folyamatban. A világtendenciákból kimaradni sem akarunk, talán nem is érdemes, de tartunk is tőle, hogy évszázadokra elveszíthetjük azokat az értékeket, amelyek csak ránk jellemzőek, s amelyekkel oly sokszor gazdagítottuk az európai kultúrát.

Úgy gondolom, ez az igazi törésvonal a mai magyar társadalomban. Kiszolgáló országlakosok maradunk, vagy alkotó nemzetté emelkedünk? Ez utóbbihoz viszont elengedhetetlen, hogy megismerjük a XX. század többszörös rendszerváltozásának, következésképp az ezeket követő értékválságok és bizonytalanságok szabad emberi szellemet és gondolatot lealjasító hatásait, tisztázzuk viszonyunkat a magyar történelemhez, feltárjuk a trianoni folyamatot, amely 84 év óta tart, s amelynek káros hatásait szenvedjük a XXI. század elején is.

Őszintén kell beszélnünk a múltunkról, meg kell ismernünk a mélyben zajló folyamatokat, hogy világosan és határozottan érzékeljük honnan indultunk, hol tartunk és milyen reális - ha nehezen is, de mégiscsak elérhető - távlatos célokat kell megfogalmaznunk. Korszerű, XXI. századi, a kultúrára és az oktatása egyöntetűen is kiható nemzetépítésbe kell kezdenünk, amely biztosítja, hogy történelmünk legnagyszerűbb példáihoz újra méltók legyünk.

Ehhez persze szinte ki kell kényszerítenünk, hogy a nemzet nagyobb része megértse, mi is itt a tét. Ehhez sok egyéb mellett újfajta médiákra van szükség, televízióra, rádióra és sajtóra, amely a nemzetrontás helyett jóindulatúan támogatja ezeket a szellemi kibontakozási folyamatokat.

De addig is mit tehetünk mi, egyes emberek, kisebb-nagyobb csoportok? Vajon nem pusztába kiáltott szó egy-egy "tett", gondolat, írás, vagy közéleti cselekedet, mint amely okból ma is összegyűltünk. Mély meggyőződésem, hogy ezek a "jelek" azok, amelyek egymást erősítő összenövésében bíznunk kell. Mint ahogy az elmúlt évtizedekben sok tízezernyi honfitársunk határon innen és túl nem engedte kialudni a tüzet, azaz egy majdani szellemi építkezéshez gyűjtötte, raktározta, sőt tovább is adta az értékeket, úgy most, ebben az összezavarodott világban is vannak olyanok - sőt egyre növekvő számban - akik a maguk környezetében "jeleket" hagynak, azaz értékeket hoznak létre, szerveznek egy alulról is építkező új világot. Hívhatjuk ezt magára eszmélő civil társadalomnak is, én inkább jószándékú emberek közös felismerésének és tenniakarásának nevezném, akik a XXI. század elején szeretnék megalapozni a magyarság fennmaradása és megerősödése érdekében elengedhetetlenül szükséges szellemi fejlődést.

Köszönet érte, ezúttal a pesthidegkúti polgároknak. – hosszan tartó taps!

„Hagyjunk folyamatosan jeleket! Mindenki tegye a dolgát a saját értéke szerint és ezek a jelek – ha már elég sok belőlük – összeadódnak egymást erősítve.” – mondta Gábor egy beszélgetésünk alkalmával.

Bánffy György: Ferencz Éva következik!

„ … ó, ó, ó Szent István Magyar király,

Boldog szűz anyánkkal érettünk harcoltál… „

Éva is „harcol”, ha úgy hozza a szükség, mint a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola kigyulladásakor: „ Amikor meghallottam a tűzvész hírét, tudtam, ami talentumom van, azt szolgálatba kell állítanom. A legszomorúbb, hogy éppen a tanévkezdés előtt égett le százötven bentlakó diák szállása.”

Katival mi is elkísértük a főiskoláért indult sorozat állomásaira, melyek az esztergomi Szent Anna plébániatemplom, a budai Szent Imre plébániatemplom, Zsámbék katolikus temploma, a székesfehérvári, majd a győri püspöki székesegyház.

Bánffy György: Az avatók között, a kéznyújtáshoz, ott volt egy ember, aki nehéz körülmények között mindig az igazat, a becsületeset, a követendőt tárta elénk. Politikusként, íróként megteremtette azt légkört, amelyben hitünk szerint, az új Európában, a Kárpát medencei  magyarság egy családként fog élni.

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Duray Miklós barátunkat – hosszan tartó taps.

„ … Én hoztam egy marék földet a Kis-Kárpátok és a Kis-alföld találkozásának vonaláról, abból a vármegyéből, amelynek területén van az a volt „szabad királyi város”, …”

Jó estét kívánok itt a helyszínen, az egész Kárpát medencében és szerte a világon! – nagy taps.

Elég régen, lassan már húsz éve lesz, láttam egy magyar filmhíradót. Arról szólt, mikor a csángók beléptek a történelmi Magyarország területére – költöztették őket délvidékre. És ezeken a mozgóképfelvételeken lehetett látni, sőt érezni lehetett, annak ellenére, hogy elég rossz minőségű volt már a kép, érezni lehetett, hogy a csángóknak,  - azoknak a csángóknak, akik átlépték a történelmi magyar határt, visszaléptek a történelmi magyar határ területei közé -,  látni lehetett a meghatódottságukat és földre borultak és megcsókolták a földet.

Biztos, hogy nem a fénykép kedvéért tették, mert ezt a fénykép kedvéért nem tudja megtenni. És akkor értettem meg azt, amit korábban csak könyvekben olvastam, hogy ha leborulok a földre és megcsókolom az anyaföldet, akkor minek adózom tisztelettel és hálával. Nem annak a részben szerves, részben szervetlen anyagnak, amely a növények éltetője, hanem annak, hogy ez a föld éltette nemzetünket több, mint ezer éven át.

Az a föld, amelyen az egész nemzet kialakult, élte történelmét, hol boldogan, hol kínkeservek között és amely föld ugyan történelmünk része, történelmünk ott játszódott, de ez a föld ma szét van darabolva jogilag is és politikailag is.

Nem csupán az a meghatódottság, amely átjárja az embert, akkor, hogyha a nemzetre gondolunk a  munkában, hanem a jelen és a jövő mondatja velünk, hogy azt a földet, ahol a nemzet élt, él és élni fog, azt földet óvni és ápolni kell! És ez nem környezetvédelmi és természetvédelmi feladat, hanem nemzeti küldetés.

Én is hoztam egy maréknyi földet, mert mondották a rendezők, hogy a meghívottak hozzanak egy marék földet, hogy odaszórhassák a korábban alakított dombra. Én hoztam egy marék földet a Kis-Kárpátok és a Kis-alföld találkozásának vonaláról, abból a vármegyéből, amelynek területén van az a volt „szabad királyi város”, ahol ínségünk  - egyik legnagyobb ínségünk – idején tizennégy királyunkat koronázták. Azért hoztam és szórom a többi közé majd, hogy a szétdarabolt föld, így jelképesen legyen együtt. – viharos taps.

Mert szükségünk van a jelekre , a jelképekre, hogy ebből tettek szülessenek és új valóság. MEGÉRKEZETT ORBÁN VIKTOR!

Hatalmas taps, amely addig tartott, míg Miniszterelnök Úr elfoglalta helyét - ahol Jablonkay Gábor, a PPKSZ elnöke fogadta – Duray Miklós mellett.

Végre tisztán hallatszott a Bazilika Werner kórusának „református” kánonja:

„ÁLDJON MEG TÉGED AZ Úr!”, az Ároni Áldás. – megint kitört a taps.

Bánffy György: Áldjon meg Téged az Úr! Hozott Isten! – Viktor! Viktor! Keveredett a tapssal.

Az oltáron a mikrofonhoz lépett Gulyás Dénes: Elénekeltük már a Himnuszt. Most, hogy a Miniszterelnök Úr megérkezett, énekeljük el az „Ősi Székely himnuszt”, a Tiszteletére!

Vigyázba áll mindenki, meglepően sokan ismerik. Isten éltessen, és óvjon Téged is a „csíksomlyói szűz Mária”, Dénes!

„Gyurka” ma úgy jelentett be, mint „Harcostársam”. A „Kossuth téren”, igaz fátyolos volt a szemünk, de láttunk a „nemzet újjászületésének színpadán”. Megalakítottad százhúsz taggal az „Értékmegőrzők Polgári Körét”, Te lettél a Pest-megyei Kulturális Tagozat elnöke és most  győzelemre vezetted a Szövetséget mind a tizenhat településen, mint a 10-es választókörzeti elnök!

Harcolj Dénes! De: „… könyörgöm énekelj!”- mint, ahogy írta Neked egy polgári körös hölgy.

Bánffy György

Sajó Sándor: A Magyar Háromság

„ … Isten parancsa így szól: Légy ember! Légy férfi! Légy magyar! „

Ha valaki nem ismeri ezt a verset, az legyen szíves záros határidőn belül szerezze be!

„…Önérzet, erkölcs, tiszta jellem, jó szív és nem hajló derék…” – mi így ismertünk meg Téged , kedves „Gyurka”!

„…van még éles kardod, büszke vérted, az igazság…”   „Gyurka”! Mikor leszünk „férfiak”, úgy ahogy Sajó Sándor gondolja?!

„… hű szív csak hazáját dobogja, halálig!” – Tanítottál bennünket verseiddel! Tanítottál bennünket művészeteddel! Elsőként szúrtad oda a Magyarság Dombjára a Bazilika kertjében a nemzeti színű zászlócskát, amin ez áll: „Édesapám sírjáról, Eger – Bánffy György”. Jut „belőled” az egész országba és nincs olyan terem, amit meg ne töltenél – hogy az országlakosok ismét „magyarokká” váljanak.

Ma este 7000 ember magyar lelkét „vitted táncba”  és a renitenseknek (a „hajló derekúaknak”) hátára „vértet kovácsoltál” .

Feleséged Tilda Asszony választotta ezt a Sajó verset: Jól tette! – mert:

„Megismerszik a „vadász” büszke járásáról”

Dörgő taps !

Bánffy György: Most következik Ferencz Éva előadásában Esterházy Pál nádor , aki az 1600-as évek végén élt, „Felajánló imádsága a magyarok Nagyasszonyához”.

„ …  magyarok Nagyasszonya, Szentséges Szűz Mária, emlékezzél meg örökségedről, amelyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István Néked fölajánlott és végrendeletében Rád hagyott… „

„ … Könyörgünk Nagyasszonyunk, országunk Igaz vezetőiért, kiket nagy reménnyel visszavárunk! Hogy a Szentlélek ajándékai által fölvilágosítva, felismerjék és megvédelmezzék az Igazakat. …” - Nagy taps.

Évától egy interjú részlet a „Szent Kereszt” 2004. 2. számából:

„…Kell, hogy egymás szeretetében fölmelegedjünk, s hogy tudja mindenki:

MINDIG, MENDEN HELYZETBEN VAN REMÉNY.”

Bánffy György: Bár „zseniális” megállapítások Mária kezének elvonását jelentették be, de mi hiszünk abban, hogy Mária fölöttünk van és ránk tekint! – nagy taps.

Tisztelettel kérem dr. Láng Zsolt Urat, a Fidesz Szövetség II. kerületének elnökét, fáradjon ide a mikrofonhoz!

„ … És ne feledjük el, hogy a szeretet mindent hisz, mindent remél, és nem szűnik meg soha! „

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha."- szólnak Pál Apostol szavai a Korintusiakhoz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!

Felemelő érzés látni, hogy sok ezren gyűltünk ma itt össze.

De vajon mi hozott ide bennünket? Miért jöttek el hozzánk annyian, még az ország távoli pontjairól, sőt a határon túlról is? Mi az, ami összeköt bennünket?

Azt gondolom, hogy a hit és a szeretet. Hit a jobb jövőben, amelyért akarunk és tudunk is tenni, és a szeretet azok iránt, akik ebben segítenek nekünk, közösséget vállalnak velünk.

Azok a Máriaremetei emberek, akik fáradságot és anyagi áldozatot nem kímélve megálmodták és megvalósították ezt a csodálatos építményt, hisznek a szebb jövőben, hisznek abban, hogy mindenki tehet szűkebb közösségéért, városáért, hazájáért. És az a Kormány, amelynek jutott figyelme és pénze is arra, hogy a Széchenyi-terv keretében számtalan ilyen és ehhez hasonló helyi kezdeményezést támogasson, az Kormány és az a Kormányfő méltó az emberek szeretetére és joggal érdemli meg a köszönetet is. Köszönjük Miniszterelnök Úr!

A 2002-es Önkormányzati Választások végeredménye is megrázkódtatásként érte a kerületünkben élő nemzeti érzésű embereket. Elveszítettük kerületünk hivatalos irányítását. A kezdeti elkeseredés után azonban soha nem látott tenni akarás lett úrrá mindannyiunkon, s éjszakákba nyúlóan tervezgettük a reánk váró feladatokat. Ennek eredményeképpen polgári körök, civil szervezetek, helyi politikusok mára igazi közösséget alkotnak, amely közösséget –hiszem!- mindenekelőtt lakóhelyünk szeretete és a jövőbe vetett hitünk irányít!

Olyan közösség ez, mely nemcsak létrehozta a mai ünnepet, hanem erőt tud adni a mindennapi önkormányzati munkában is. Együttműködésre készteti a jobboldali frakciók tagjait, arra sarkallja őket, hogy a rendelkezésükre álló politikai erőt kihasználva támogassanak minden olyan kezdeményezést, amely a kerületben élők javát szolgálja, és megakadályozzanak minden olyat, mely azzal ellentétes.

Végezetül engedjenek meg egy személyes történetet!

Nemrégiben egy házavató alkalmából összegyűlt társaságban barátom édesapja megkérdezte tőlem, miért nem mosolygunk mi, fideszes politikusok egy kicsit többet? Mielőtt még válaszolhattam volna hozzátette:

Tudom én Zsoltikám, hogy mindazoknak, akik kicsit is tisztában vannak hazánk állapotával, nincs sok okuk mosolyogni.

Mégis, nekünk, akik oly sokat megéltünk már az elmúlt évtizedekben, egyedül a tettre kész, szeretni és küzdeni is tudó fiatalok mosolya jelenti a reményt és a hitet hátralévő éveinkhez!

Kedves Barátaim!

 Legyen tehát ez a mai este alkalom arra, hogy egymásra mosolyogjunk, higgyünk magunkban, barátainkban, közös jövőnkben.

És ne feledjük el, hogy a szeretet mindent hisz, mindent remél és nem szűnik meg soha!

Isten áldjon Bennünket!- Taps!

Most Orbán Viktor, Miniszterelnök Úr tartja meg a beszédét! – jelentette be dr. Láng Zsolt.

(Viktor, Viktor és ütemes taps. – Miniszterelnök Úr üdvözölte a lelkészeket egyenként, a kórust, majd Évának kezetcsókolt, Dénest és „Gyurkát” melegen üdvözölte, majd a mikrofonhoz lépett.)

Engedjék meg, hogy az előbb elhangzott rövid köszöntő egyik felém irányított mondatát hárítsam tovább „fölfelé”, előbb köszönetet hallhattunk a kerület képviselőjétől, mert Széchenyi Terv támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy  a mai nap egy közös találkozás napjává vállhatott. Elhárítom magamtól ezt a dicséretet és köszönetet és csak annyit mondok mindannyiuknak, hogy: „Soli Deo Glória!  Egyedül Istené a dicsőség! –taps.

Tisztel Hölgyeim és Uraim! Kedves pesthidegkúti barátaim! Engedjék meg hogy különösen nagy tisztelettel köszöntsem Duray Miklóst és a történelmi egyházak képviselőit, - taps - és talán megértik, hogy különösen meleg baráti szeretettel köszöntöm Balsai István képviselőtársamat, - taps - és ahogyan lenni szokott, mindig a végéra hagyják azokat, akiket az először  kellet volna említeni, így kivájna általában a  szófűzés udvariassága, végül is, így elsősorban, szeretettel üdvözlöm a helyi polgári körök tagjait , vezetőit, akik  létrehozták ezt a mai estét és közreműködtek abban, hogy ma mindannyian otthon érezhessük magunkat. – taps.

Régi, mondhatnám Önöknek, hogy tankönyv ízű retorikai tanács, hogy beszédet soha se kezdj magyarázkodó mondatokkal. Mégis most rákényszerülök erre. Két összeegyezhetetlen elvárással kell most szembenéznem, ünnepelni jöttünk össze, ezért egy ünnepi beszéddel szeretném megtisztelni Önöket, de nem lenne őszinte ez a találkozó, ha az ország mai, korábban még nem ismert furcsa és szokatlan helyzetéről nem váltanánk egymással néhány szót. Már pedig a kettő együtt nem fog menni. Legfeljebb egymás után – nevetés – ezért, ha megengedik, először elmondanám az ünnepinek szánt gondolataimat és utána, ha megengedik és van még kitartó türelmük, és nem érzik a hely szellemével ellentételesnek, mondanék néhány gondolatot arról is, hogy miképpen látom most mindannyiunk közös helyzetét. Nos, először is engedjék meg, hogy megköszönjem a pesthidegkútiaknak, hogy ismét bebizonyították mindannyiunknak, mekkora erő is lakozik sok ezer ember összefogásában, hiszen semmilyen kormányzati akarat, semmilyen hatalmi szó sem elegendő ahhoz - önmagában még a Széchenyi-terv nyújtotta támogatás és biztatás sem -, ami itt, Máriaremetén megvalósult az Önök munkájának és önzetlen adakozásának köszönhetően.

Létrehozták mindazt, amit itt látunk, s mellettünk a magyarság emlékdombját, felépítették a szabadtéri oltár tetőszerkezetét, és tekintélyt parancsoló torockói kopjafát állítottak. Úgy hiszem, ma ezzel a három jelképpel teljessé és világossá vált az üzenet, melyet Pesthidegkút küld az ország népének.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, amikor Önökhöz készültem, egy közel másfél évszázados történet jutott eszembe, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel. Deák Ferenc és Andrássy Gyula a későbbi Deák-párti klub erkélyéről – legalábbis a történet szerint – nézte, amint a vármegyék Pestre szállított földjéből Ferenc József koronázási dombja elkészült. Készen van-e már – kérdezte egy este Deák. Igen, elkészült, ma bevégezték a kőkerítést is – válaszolja Andrássy –, holnapután fölmegyek Bécsbe, és referálok őfelségének. Mondd meg neki – jegyezte meg Deák –, hogy nekem úgy tetszik, mintha még hiányoznék a dombból valami. Mi? – kérdezte Andrássy meglepődve. A száműzöttek csizmáján hozott por – válaszolta Deák. – taps.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a máriaremetei Magyarság Emlékdomb természetesen nem Királydomb, nem csupán azért, mert senki sem lovagol fel a tetejére, hogy kardjával a négy égtáj felé suhintson, hanem azért sem, mert bizony ebből nem hiányzik a száműzöttek csizmájának pora sem. Ugyanis a pesthidegkútiak gondoskodtak róla, hogy a határon túlra száműzött magyarság szülőföldjéből is kerüljön ide egy-egy marékkal, hogy ezen a helyen az egész nemzet jelképesen újraegyesülhessen, ahogy ezt a torockói kopjafa is hirdetni fogja sokáig.- taps.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, Kölcsey Ferencnek van egy kedves, találó képe a történelemről. Egy írásában családhoz hasonlítja, ahol a bölcs, öreg atya maga köré gyűjti az ifjabbakat, és elmeséli az életét. Egy idő után az újabb nemzedék már nemcsak hallgató csupán, hanem átéli, magáénak tudja az elődök történetét. Mindaz, ami valaha fontos volt, most már velük is megtörténik. Az apa harcai – az ő harcaik; az apa öröme – az ő örömük is. Kölcsey jól tudta vagy legalábbis érezte, a történelem veleje valójában nem az, ami megtörtént, hanem amit az emberek gondoltak és mondtak róla. Hiszen a megőrzött múltunk története sokat elárul arról, mit gondolunk magunkról, és amit magunkról gondolunk, az számottevően befolyásolja tetteinket. Ugyanis jövőnket a saját magunk és a közösségeink jövőjét alakító döntéseink sokkal kevésbé a gazdasági vagy világpolitikai fejleményekben keresendők, mint sokkal inkább a saját lelkünkben. És hogy milyen lelkülettel vágunk neki a napnak, keserű szívvel, magunkba fordulva, lehorgasztott orral, vagy pedig önbizalomtól duzzadóan, tettre készen és felemelt fejjel, ez nagymértékben függ attól, milyennek látjuk magunkat, családunkat és nemzetünket. Nem véletlen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy múltunkról alkotott képünk formálásáért kemény küzdelem folyik szerte a világban, és ez különösképpen így van Magyarországon. Ezért van különös jelentősége számunkra annak, hogy a pesthidegkútiak néhány marék földbe az óvón fölénk magasodó oltárba és a rendületlenül figyelmeztetően az égre mutató kopjafába tudták sűríteni a magyarság üzenetét. Tudniillik kedves Barátaim, mindez, neve ellenére, valójában nem a fájdalmas múltnak állított emlékmű, hanem a bizakodással teli jövő jelképe. – taps-. Ami ugyanis a földrajzi Magyarországtól elvétetett, a szellemi Magyarországnak mindig része maradt. Az egység, amit a világ bármerre élő magyarjai egymásnak jelentenek, nem logikai vagy politikai természetű, hanem összetartozás, amit nyelv, történelem és szellem fon egybe. Jól tudjuk, az idő nem jár visszafelé. Ám az ország feldarabolásával a lelkünk nem lett felaprítva, hiszen a családot és a nemzetet nem felbontható szerződések, jogi és gazdasági szálak tartják ideig-óráig egyben, hanem szoros érzelmi-lelki kötelékek. Olyan kötelékek, melyeket a hosszú távú kudarc nem hogy nem bont szét, de még meg is erősít. Nemzeti emlékeinkben a gyász éppoly becses, mint a győzelem, mivelhogy kötelességeinkre figyelmeztet, és közös erőfeszítésre ösztönöz.

Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az Önök közös erőfeszítése – melynek sikerét most itt ünnepelhetjük – bizonyíték arra, hogy a haza ott van, ahol az emberek szeretik azt a helyet, ahol élnek. Ahová tartozunk, és ami hozzánk tartozik. Ahol az emberek nem vágynak világgá, vagy ha mégis, akkor szilárdan tudják, hogy idővel majd biztosan visszatérnek. Nem áhítozzák a másét, nem hódolnak be távoli, gazdag hatalmak imádatának. Haza ott van, ahol sok-sok emberöltő óta ugyanazon a nyelven szólítjuk meg egymást, ahol magyarul mesélünk mesét, magyarul éljük a mindennapot, magyarul, makacsul ragaszkodunk a tájhoz. Ezt a hazát nem lehet lecserélni, kiosztani, elárulni vagy pénzre váltani, hiába rajzolják is át akárhányszor a határokat.  – hosszú taps. Ám haza csak ott van, ahol a közös célok a szétfutó gondok százai fölé emelkedve egyesíteni tudják a nemzetet. Mert a nemzet feltétele ugyan a közös múlt, a közös nyelv, a közös kultúra, ám a kötelék, amely egybefűzi és meggátolja, hogy oldott kéveként széthulljon, az a közös élet folytatásának szándéka, akár sikereket, akár kudarcokat is szenvedünk el együtt. A nemzet léte mindennapos népszavazás, mint ahogy az egyén léte az élet folytonos igenlése.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ma azt ünnepeljük, hogy Önök felépítettek valamit abból, amit örökbe kaptak, megtartva gyarapítottak. Illesse hát köszönet valamennyi pesthidegkúti polgárt, aki tett azért, hogy ma legyen mit ünnepelnünk. - ütemes, hosszú taps.

Eddig az ünnepi beszéd. ….(Közben megkondul az esti harangszó.)

Nos, az öröm és ünneplés pillanataiban is, amelyeket szerencsésen választ el a helyzetelemzéstől a harang szava, - nevetés - muszáj szót ejteni azokról az egyáltalán nem ünnepi és örömteli dolgokról, melyek a leginkább foglalkoztatják, de mondhatom talán azt is, aggasztják az embereket ma Magyarországon. A hely szelleme természetesen az elemzés hangulatának és szóhasználatának világos korlátokat szab, amiket én tiszteletben is fogok tartani. A magyar demokrácia történetében, kedves Barátaim, példátlan eseményeket hagytunk magunk mögött az elmúlt hetekben, és egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz részünk még váratlan fordulatokban, pedig nagyon kellene már a kiszámítható jövő és a biztonság a magyar polgároknak. Erre azonban szinte ma alig látszik esély, túl vagyunk – legalábbis hivatalosan – egy kormányválságon, amely kormányfőcserével és számos miniszter cseréjével ért véget. A sors és a demokrácia iróniája, hogy a koalíció pártjai elvesztettek egy választást, az európai parlamenti választást, amibe a kormányzat bele is bukott, de aztán újraalakította magát. Ismét beigazolódott a régi bölcsesség igazsága: sok mindennek meg kell változnia, hogy minden a régiben maradhasson. - nevetés, taps.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, természetesen a szívünk tele van reménnyel. Akármilyen összetételű is a mostani kormány, bizakodunk abban, hogy azért napról napra mégis csak előbbre juthatunk, egyről a kettőre, kettőről háromra, négyről ötre juthatnak Magyarország polgárai és családjai. Hogy így lesz-e, ma még nem tudhatjuk, de hiszem, s őszintén remélem, hogy így is lehet. Amit ma tudunk, amit ma ismerünk, az nem más, mint egy néhány oldalas szöveg, aminek hivatalos titulusa: Kormányprogram. Azonban érdemes föltennünk magunknak azt a kérdést – hátha közelebb visz bennünket a helyzet megértéséhez –, hogy kinek a programja is ez? Ez a program, kedves pesthidegkútiak, nem Magyarország programja, mert a magyar emberek nem szavaztak rá. – taps. Nem a magyar emberek programja, mert a magyarok, amikor szavaztak, nem erre szavaztak. Frakcióvezető urunk kimutatása szerint mintegy 185 konkrét pontot nem találhatunk meg ebben a mostani dokumentumban azok közül a pontok közül, amelyek a választási kampányban a később hivatalba lépő kormány programjának még részét alkották. És végezetül azt kell mondanom, hogy ez a program nem Magyarország, nem a magyar emberek programja, mert bátran megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogyha ezzel a kormányprogrammal léptek volna a polgárok színe elé a legutóbbi választáson, nem kapták volna meg a végrehajtáshoz szükséges bizalmat a magyar emberektől. – taps.

Ha valakinek megadatik – márpedig nekem megadatott –, hogy szóról szóra elolvashassa ezt a programot, akkor a kaland végén azt a kérdést kell föltennie magának, hogy biztosan helyesen határozzuk-e meg ennek a dokumentumnak a műfaját. És azt a választ kell adnom Önöknek, hogy ez a dokumentum ez nem kormányprogram, hanem egy üzleti terv. – taps. Magyar­ország vagyonának eladásáról szóló üzleti terv. Nem tudom, tudják-e Önök, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az elmúlt két esztendő során 430 milliárd forint értékű állami vagyont adtak el a közvagyonból. Nem tudom, tudják-e azt, hogy az elmúlt két esztendőben 3000 milliárd forint új hitelt is fölvett a Magyar Köztársaság. Ez a kettő együtt kis híján 3500, egész pontosan 3430 milliárd forint. Ha szétnézünk az országban, nem találjuk a választ arra a kérdésre, hogy mi végre? Hogy hol van?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, veszélyeket láthatunk abban, hogy kormányprogram helyett az ország vagyonának eladásáról szóló üzleti tervet mutattak be a Magyar Országgyűlésben. Engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek, hogy Magyarországon a közvagyon aránya ma alacsonyabb, mint a legtöbb európai uniós országban. Engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek azt, hogy semmi okunk arra, hogy pápábbak legyünk a pápánál. Amit Magyarországon gyakran privatizációnak neveznek, az valójában nem magánosítás, hanem külföldi államok tulajdonában lévő vállalatoknak történő magyar közvagyoneladás. Ha igaz volna, hogy az állam rosszabb tulajdonos, mint a magánszemélyek, akkor miért adjuk el a magyar közvagyont külföldi államok által tulajdonolt cégeknek?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt szeretném mondani Önöknek összefoglalóan: meggyőződésem, hogy Magyarországnak ma nem az a problémája, nem az a gondja, hogy eddig túlságosan kevés közvagyont adott el magánkézbe. Azt a kérdést is föl kell tennünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy kinek jó, hogyha kormányprogram helyett egy üzleti terv szerint fogják működtetni a következő két esztendőben hazánkat. Az embereknek biztosan nem jó, mert a privatizációról sokfajta vita lehet ugyan, de egy dologban szerintem egyetért Magyarországon szinte mindenki. A privatizáció következményei fájdalmasak voltak az emberek számára. A legtöbb alkalommal elbocsátásokat, áremeléseket és gyakran korrupciós ügyeket jelentett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mit tehet ilyenkor az ellenzék, mit tehetünk mi, mit tehetnek a polgári körök, mit tehetnek a polgári, nemzeti és keresztény érzelmű emberek egy ilyen helyzetben? Először is felelősségteljesen kell viselkednünk. A felelős ellenzéknek – hitem szerint – az a dolga, sőt kötelessége, hogy számon kérje a mindenkori kormányoktól a választók által megszavazott ígéreteket, a program megvalósítását, rámutasson a hibákra, visszásságokra, és megbírálja mindazt – de csak azt –, amire jobb megoldást tud. A dolgunk tehát nem más, mint hogy megőrizzük a törvényességet és a demokráciát, és minden törvényes és demokratikus eszközzel megvédjük az emberek biztonságát, jövőjét, az ország megmaradt vagyonát, a polgári kormányzás idején elért és még szét nem vert eredményeket. Ráadásul úgy, hogy mi csak tiszta, törvényes és demokratikus eszközöket, utakat használhatunk. Vannak eszközeink, mert a demokráciának mindig vannak eszközei, és senkinek sem fogjuk megengedni, hogy eladják az országot, a hazánkat. – taps.

Kedves Barátaim, mondjuk ki bátran, mi többen vagyunk, sokkal többen, ráadásul mögöttünk élő, érző milliók állnak, a privatizálók mögött pedig csak élettelen milliárdok. Mi a szeretet és az összefogás erejében hiszünk, és hisszük annak a mondatnak az igazságát is, amely talán sokak fejében felidéződött az elmúlt napok eseményeit figyelve, s amely mondat – a pontatlanságért elnézést kérek – így hangzik: Akik felmagasztalják magukat, megaláztatnak. Akik megalázzák magukat, felmagasztaltatnak. Ezt kell tudniuk a polgári köröknek, tisztelt Hölgyeim és Uraim! – hosszú taps.

Ha megengedik, miután az építkezés jelképes erejéről is beszélhettünk ma, ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a szabad Magyarország első választói felhatalmazás nélkül tevékenykedő kormánya éppen – mert hogy ez a helyzet –, éppen Szent Mihály napján lépett hivatalba. – nevetés. Talán Önök is ismerik azt a régi bölcsességet, amely a következőképpen hangzik: Szent György napján, kihajtáskor mindenki lehet pásztor. De Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol. – nevetés, hosszú taps.

Kedves Barátaim, remélem, hogy a Parlamentben vitézkedő képviselőink képesek lesznek arra, hogy a szükséges munkát elvégezzék. De szeretném Önöket arra emlékeztetni, hogy a mi munkánk, a polgári körök munkája egészen más természetű. Mi ugyanis – bár ellenünk folytatnak ugyan politikai küzdelmet –, elsősorban nem politikai küzdelmet folytatunk mondjuk pártokkal pártokért vagy kormányokkal kormányért. Mi tudjuk, hogy miniszterek és kormányok jönnek és mennek – mostanában kicsit talán sűrűbben, - nevetés -, mint azt korábban megszokhattuk. De mi mindig tudjuk azt, hogy a mi küzdelmünk igazi és valóságos célja a közösségépítés, a teljes magyar nemzeti egység megalkotása. És ehhez bizony szükségünk van valamennyi jó akaratú ember tevőleges részvételére is. – taps. Azt hiszem, ezt a szándékot fejezi ki a Magyarság Emlékdombjának felépítése. Mert – és ezt a polgári körök szintén jól tudják – rombolni könnyű, mindössze pillanatok műve, és egyetlen ember is elég lehet hozzá. A kitartó építkezéshez azonban néha évtizedek és mindig társak kellenek. Ezért arra kérem Önöket, pesthidegkútiakat, a szervező polgári köröket, hogy legyenek kedvesek és rendületlenül folytassák azt a közösségépítést, amit 2002-ben, a választások elvesztése után indítottunk meg. Arra kérem Önöket, továbbra is rendületlenül higgyenek a szeretet és az összefogás erejében.

Engedjék meg, hogy végezetül azt kívánjam Pesthidegkút minden polgárának, hogy adjon Önöknek a Jóisten sok erőt és jó egészséget, adjon mindannyiuknak jó szomszédot, nevetés - megértő társat, boldog családot, bő gyermekáldást, - nevetés - és adjon mindannyiunknak munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van.

Köszönöm, hogy itt lehettem.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! - hosszú, ütemes taps.

Hú! – de meg lettünk dicsérve!

Bánffy György:

Mélységesen egyetértünk Miniszterelnök Úr számolási képességével, engedjék meg, hogy kiegészítsem: „ Egyről kettőre jutottunk ezer év alatt, kettőről háromra, háromról négyre, de bocsásson meg, én kiegészíteném ezt a számsort – Jutunk még mi 2006-ra is !” – nevetés, taps.

Pesthídegkúti Polgári Körök Szövetsége nevében köszönjük Orbán Viktornak, egész Magyarország volt és leendő Miniszterelnökének, - hosszú, ütemes taps, Viktor! Viktor! –

Jól ismerjük a történelemből, azt az István király szájába adott mondást, ami még a biblia lapjain is olvasható: „ HA ISTEN VELÜNK, KI ELLENÜNK! – a „ki ellenünk”-et a tömeg együtt harsogta „Gyurkával” és üdvrivalgásban tört ki tapsvihar mellett.

Most pedig tisztelettel kérem a polgári körök tárogatósának Nagy Pál Jánosnak a vezetésével, a kórust, vonuljunk át az Emlékdombhoz, a kórust kövessék a Nagytiszteletű Uramék, az egyházak képviselői, utána pedig a vendégek,  át valamennyien, hogy tudjuk befejezni aztán a Szózattal és a Székely Himnusszal a mai találkozónkat.

Az Emlékdombhoz vonulás útját – hogy el tudjátok képzelni – a ragyogó fényáradatban fürdő Szabadtéri Oltártól: elmentünk a Bazilka előtt, majd balra befordultunk a kizárólag fáklyafénnyel  megvilágított  Emlékdombhoz vezető útra. A vonulást, tárogatósunk és a kórus tagjai által régi himnuszunk, a „Boldogasszony Anyánk” kisérték.

Az Emlékdomb és a kopjafa is sűrűn rakott fáklyák fényében bukkant elő. A dombon 365 nemzeti színű – a tavalyi „marék föld” hozói által megírva – lobogott a szélben, a dombot körülölelő fák adtak nemzet és PPKSZ lobogókat „tartották”, két „48’-as honvéd” – korhű egyenruhában – állt őrséget és nem hiányzott az „asztal” sem erdélyi terítővel borítva, rajta székelyek faragta háromágú gyertyatartóval.

És természetesen nem hiányzott Csabai János barátunk sem a mikrofonjával, a tavalyi „Domb”-hoz hozott marék földek felolvasója. A tárogató hangja után Csabai János vezette az eseményeket:

„Felkérem a Nagytiszteletű Urakat, hogy az előbbi lélekemelő, hagyományteremtő ünnepség után, áldják meg a Torockóról hozott kopjafát.” ( egyenként előlépve mondák a rövid áldást).

Most tisztelettel felkérem Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnökét, hogy  a Felvidékről magával hozott „marék földet” szórja a  magyar nemzet összetartozását jelképező Emlékdombra, a jövendőt is iránytmutató Dombra. Azok számára akik nem láthatják, azoknak elmondom, hogy Duray Miklós néhány sort ír a rendezvény Emlékkönyvébe, ezt követően egy zászlócskával és a magával hozott marék földdel a dombhoz megy és földet most szórja a dombra, a zászlót ebben pillanatban leszúrja. – zúgó taps.

Most felkérem a „Szülőföld Polgári Kör” tagjait, hogy a magukkal hozott négy marék földet – amely Orbán Viktor szülőházának kertjéből származik, Alcsútdobozról, hogy szórják az Emlékdombra.

A tömegből elősorjáztak egymásután négy gyertyát  és négy tarisznyát tartva a kezükben. A „vakond” ajándékát, a tölcsérvirágot, amit a PPKSZ-nek hoztak, az Emlékkönyv asztalán hagyták, majd zászlócskákkal a dombhoz mentek.

Miniszterelnökünk, aki figyelte az eseményeket, nagy puszit kapott az „ovónénitől”.

Most kérem énekeljük el a Szózatot és a Székely Himnuszt.

Ferencz Éva kezdte el…

(közben Miniszterelnök Úr elment a Székely Himnusz után, de annyira tetszett Neki ez a „Hagyományteremtő ünnepség”, hogy váratlanul felbukkant a „Cserkészházban”… erről később.)

Most kérem a kedves vendégeinket, akik hoztak magukkal „marék földet”, azok jöjjenek az Emlékkönyvhöz.

Evelyn és Kinga, (tavaly is ők csinálták) szorgalmasan írták a helységek neveit és adták oda Jánosnak: „Nyugdíjas Polgári Kör” XII. kerület, Rákoscsaba-i Polgári Kör, Tárogató út II. kerület, Angyal T. A. XI. kerület, Bélafalva, Háromszék, Kurdi Jánosné,  Tabán, Lenkei utca, Erdőcsinád, Torontál, IX. kerület, Torockó, Vadaskerti út, Felsőzsolca, „A jövőnkért Polgári Kör” Budakeszi, Philadelphia- USA, Budagyöngye – Pasarét, Marosvásárhely, Pestszentlőrinc, Kútvölgyi Polgári Kör és még 11 db „névtelen” zászló, amit az Emlékdombba szúrtak.

Gyarapodott a magyarság Emlékdombja és ez így van rendjén.

Búcsúzóul Lukácsy Szilamér református lelkész, Erdőcsinádról, szavait hallgassuk:

Kedves Honfitársaim, Magyarok!

Úgy hozom ide ezt a földet a Szent Korona Emlékdombjára, mint Jakabos Ödön, aki Körösi Csoma Sándor útját megtéve elérkezett Darzsilingbe Körösi Csoma Sándor sírjához. Székelyruhát öltött és letette Erdély Szent földjét. Azért szent Erdély földje, mert Isten adta nekünk! Ami Istentől van az szent.

Örömmel és szeretettel hozzuk ide a földet, mert itt egyesül a széttépett Nemzet teste és együtt van a magyar föld. A mi szívünkben vegyül az öröm és a fájdalom. Az az érzés van a szívünkben, ami Jakabos Ödönnek is volt a lelkében visszajövet Darzsilingből, aki Körösi Csoma Sándor sírjáról is hozott földet, hogy megmutathassa, végigjárta a „Nagy utat”. Csomakörösön a Kultúrházban hosszú, fárasztó út után szólni akart volna, de nem tudott. Felmutatta a földet, amit onnan hozott ősük sírjáról, a azt az 1 dollárt, amit kapott útiköltségül. Sírt Ő és mindenki, aki a Kultúrotthonban volt. Én is most mást nem tehetek, kiöntöm ezt a földet, elcsendesedek és imádkozom, és amit imádkozom Isten hallgassa meg – úgy legyen!

János kikapcsolta a mikrofont… de a fáklyák tovább égtek, amíg az utolsó kedves vendégünk el nem ment.

Állítólag estére már hidegre fordult az idő, én nem fáztam és sokan nem fáztak, különösen azoknak, akiknek olyan sál volt a nyakukban, mint nekem: egy sál, két végén piros-fehér-zöld, középen fekete. Feleségem, Kati „követte el” – sokan viselik már: 176-an, sokan ismerik már  - és nemrégiben azt mondta: 2006-ban nyerünk! – a feketét felcserélem fehérre…

Most „ráadásként” jöjjön egy számunkra különösen megtisztelő látogatásról egy beszámoló, amelynek azt a címet adtam, hogy:

Miniszterelnök Úr VÁRATLAN „felbukkanása” a Cserkészházban

A beszámoló elején említettem, hogy Tercsikének (aki egyedül oldotta meg a teljes „traktát” – köszönjük!) segített a Cserkészház feldíszítésében Kriszta és Kati. Az eredeti szándék az volt, hogy az ünnepi műsorban fellépő művészeknek, előadóknak a sikeres szereplését megköszönjük egy kis „vendéglátással” és „ha már”, mi az ünnepség PPKSZ szervezői egyúttal „előre akartunk inni a medve bőrére”…

Tercsike (Küzdy Lászlóné) az ünnepség elején sóvárogva mondta: Intézzétek el, hogy benézzen a Viktor! – aztán, mikor benézett, akkor Tercsike – aki egyébként a határozottságáról híres – nem hitt a szemének és csak a megismételt köszönést fogadta.

Szóval mi történt. A dombnál állva már búcsúra készülődtünk – terv szerint Miniszterelnök Úr innen már elment volna – amikor Orbán Viktor hozzánk fordult és ezt mondta: „Itt maradok egy koccintásra a pesthidegkútiakkal…”

Hogy, mi váltotta ki ezt a „szándékot” – talán tetszett Neki az ünnepség, talán, hogy elfogadta, mitöbb azonnal szivarzsebére tűzte a rendező kitűzőt Jablonkay Gábortól, talán, mert egyszerűen „fázott” már a hidegben, pedig az első „sálat” Ő kapta Katitól, nem tudom… -, de Zsolt, azonnal reagált: „menjünk a Cserkészházba! A domb mellett álló kocsival Zsolték 1 perc alatt odaértek, mi pedig, akit el tudtunk kapni a fáklyafénynél hívtunk, 3-4 perc múlva értünk oda.

Tercsike végre fogadta a Miniszterelnök Úr köszönését, aki körül nézett és Ali (dr.Kovácsi Aladár olimpiai bajnok, öttusa, 1952) kínálására elfogadott egy pohár bort.

Közben megérkezett Gulyás Dénes. Viktor kérdésére Dénes a tegnapi napjáról mesélt: Délelőtt részt vettem egy 56’-os ünnepségen, délután egy két órás operagálán voltam a TV-ben…

Én soha nem látok semmit, - mondta Viktor – most is Nagyváradról jöttem…

Közben az érkező hölgyeket üdvözli, mint „házigazda”, mindegyiküknek bemutatkozik (!), és Viktor elkezd mosolyogni, mert hölgyek láttán eszébe jut: Az én feleségemnek Varga Laci bátyánk mindig azt üzente, hogy: „Kézcsókom a politikai özvegyeknek! – felszabadult nevetés.

Viktor ismét – most már – „tiszteletbeli házigazda”: Isten hozta a házigazdákat!

Most érkezünk meg egymás után, a hihetetlen hangzavar elnyomja Jablonkay Gábor „Isten hozta a Miniszterelnök Urat nálunk” kiáltását, Duray család, Bánffy család, Kerényi család sorra érkeznek meg, itt vannak körünkben Bíró Ildikóék (Budakeszi) és Koltay család és jönnek a PPKSZ tagjai is –stílszerűen a tárogatósunk Nagy Pál János az „élen”, de az újságírószakma is képviseli magát Bercsi Kati (Fényhíd–Internetes Újság), Kántor Yvette (Demokrata) kisleányával, a győriek és még sokan tódulnak be … elnézést, akit nem említettem.

Most „Gyurka” inti csendre a jókedvű társaságot:

Kedves Barátaim! Mint a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének az elnöke – Tilda asszony dugja ki a fejét Gyurka mögül: Tiszteletbeli Elnöke! – nagy nevetés – Asszony nélkül az ember soha nem mond igazat – újabb nevetés, majd folytatja – Nagy szeretettel köszönöm minden szervezőnek, közreműködőnek, kigondolónak, létrehozónak, elsősorban a Bődey házaspárnak (és Makra Krisztának, mert mindent együtt csináltunk!) - éljen és taps, köszönjük – akik elöljáró munkát végeztek, hogy ez így létrejött, lezajlott. Köszönjük, hogy eljöttél! Gondolom, hogy érezted, láttad, tapasztaltad, azon kívül azt is tudjuk, hogy az apparátusodon keresztül tájékozódtál, hogy milyen küzdelmek folytak itt nálunk, hogy egyátalán ez az ünnepség létrejöjjön…

Viktor nevetve közbevág: Mindenről tudok! – nagy nevetés – Nagyon helyes! – folytatja Gyurka – Akkor azt is tudod, hogy a szívünk, lelkünk Veled van, együtt vagyunk, ez itt egy közösség és ennek a nevében szeretettel köszöntünk és köszönjük, hogy eljöttél! Köszönjük mindenkinek, hogy ezt így, ilyen gyönyörűen, ilyen rangosan létre tudtuk hozni. Éljenek a Rendezők! – éljenek, taps – Éljen a drága Bődey Kati, a sálak horgolója! – nevetés, taps.

Jablonkay Gábor: Kedves Barátaim! Akkor Tiszteletbeli Elnökünk, Bánffy Gyuri bácsi után, mint a PPKSZ elnöke – nevetés - annyit csak hagy mondjak, hogy köszönjük Miniszterelnök Úrnak, hogy eljött és ezt hangsúlyozottan mondom, mert Gyuri bátyánk beszédében említette, hogy a volt és leendő Miniszterelnökünk. Na most én szeretném azt elmondani, hogy Ő most is a Miniszterelnökünk és nézzen rá a feleségem kitűzőjére…

Milyen jó képű fiatalember! – replikázott Viktor. – nevetés.

Majd Gyurka vette át a szót: Hogy milyen fontosak a feleségek, arra egy rövid történet:

Szent Péterhez megérkezik egy csapat Magyarországról, kérdezik, hogy mégis mit akarnak, szeretnénk bemenni, erre azt mondja Szent Péter, hogy aki a feleségének engedelmeskedett mindig, az a jobb oldalamra álljon. Átáll az egész csapat egy kivételével. Odafordulnak hozzá: Te mit keresel még ott?! A feleségem azt mondta, hogy itt maradjak! – nagy nevetés – Éljenek a feleségek!

Viktor köszöntőre emelte a poharát:

Én is szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy olyan kedvesek voltak és gondoltak rám, elhívtak. Nagy örömmel jöttem. Az igazság az, hogy régi tartozásom ez, laktam én itt Önökkel négy esztendőn keresztül, azóta elvitt innen a kötelesség, azóta nem tudtam elfogadni egyetlen meghívást sem, ezért egy kicsit restelkedem – nem nagyon, egy kicsit – azért örülök, hogy most a régi adósságomat tudtam rendezni.

A szervezőknek még egyszer nagyon köszönöm, és arra szeretném kérni Önöket, hogy Balsai képviselő urat mindenképpen támogassák, mert nem könnyű az ő helyzete -nem mondja, ismerik őt-, nem könnyű az ő helyzete, sem lelki sem politikai értelemben, így nagyon fontos, hogy kitartsunk mellette és nagyon kérem Önöket, hogy tegyék meg. Miután új választókerületi elnök van itt a kerületben a Zsolti barátom személyében, legyenek szívesek, segítsék őt, mert nem könnyű idők, amelyek előttünk állnak, magától nincsen győzelem, mert ez egy nehéz mérkőzés lesz, még ha Hidegkút reményeink szerint nem is tartozik a nehéz helyek közé.

A polgári köröknek nagy szerepe van, mert Önök egy szélesebb, más szempontból nézik a közéletet, mint akik benn vannak egy politikai szervezetben. Ilyen szempontból azt várnám, azt kérném Önöktől, hogy az összefogásban legyenek mindig „kovászok” és azt a segítséget is, mikor baj van – mert általában szokott lenni az emberek között probléma – mindig legyenek szívesek annak elsimításában közreműködni, úgyhogy a végén erősebbek legyünk, mint a viták előtt voltunk. A polgári köröknek van ilyen természetű lelki, orvoslási küldetése és a politikában ténylegesen mandátum szintjén forgolódó emberek irányába segítsék őket, segítsék azokat a bajokat leküzdeni, amelyek minden szervezetben megvannak. Egészségünkre! Isten éltessen mindenkit!

Az Alcsútiakat  is köszöntöm! Hálás szívvel köszönöm, hogy voltak olyan kedvesek és éppen ma jöttek el, még egyszer köszönöm!

Erre azonnal reagált az „óvonéni”, aki bevallotta, hogy akkoriban éppen helyettesítésre érkezett az óvodába – erre Viktor édesanyja figyelmezette őt. Természetesen nagy derültség tört ki a teremben.

Jablonkay Gábor szót kért: A felszólalására csak annyit szeretnék reagálni, hogy dr. Balsai Istvánnal és dr. Láng Zsolttal nagyon jó az együttműködésünk, szinte valamennyi találkozónkon jelen vannak, és amikor a II. kerületi MDF alapszervezetet feloszlatták, akkor megalakult a II. kerületi Demokrata Fórum Polgári Kör, amellyel egy „Együttműködési Megállapodást” kötöttünk.  –mindenki koccint.

Viktor: Most arra szeretném Önöket kérni, hogy engedjenek haza, mert nem voltam otthon két napja, Nagyváradon voltam, nem láttam a családomat, és ha nem udvariatlanság, akkor elköszönnék… remélem várnak otthon!

Viktor kapott még 63-as évjáratú fehérbort Kárpátaljáról, majd odafordult Gyurkához és a Sajó Sándor versekről érdeklődött.

Hát ennyit tartott a „vizit”, amit nagyon köszönünk a Miniszterelnök Úrnak.

Azt hiszem, jól jellemzem a helyzetet, mikor azt mondom, hogy azonnal kitört a hangzavar: megjöttek még az elkéső vendégek, és boldogan, jókedvűen magyarázták egymásnak az élményeiket.

Annyi gratulációt kaptunk Katival, hogy le sem merem írni, de mindenkivel közöltük, hogy ez egy csapatmunka volt, elsősorban Makra Krisztával már 2004. május 27-től, és mindenkivel, aki az eltelt négy hónap alatt bekapcsolódott a szervezésbe. Két „szakértőt”, mert számomra Ők azok, azért megemlítek: Bíró Ildikó, akitől különösen jó volt hallani, amit mondott. A másik Koltay Gábor, aki azt mondta, hogy ilyen „lélekkel” átfűtött egyéni teljesítményekkel még nem találkozott!

A Bazilika kertjét fél tizenkettőre „visszaállitoták” az eredeti állapotába, csak a Szabadtéri Oltáron „őrködtek” Béres Gyuri csokrai.

Tercsike „traktája” mind egy szálig elfogyott, én a végén csak a még megmaradt süteményekre vadásztam, aztán már csak az üres dobozok látványa fogadott.

 

A fényképeket Szelényi László fotóművész és Bődey Sándor készítette, a beszámolót lerótta „II. Hagyományteremtő Ünnepségről, 2004. október 1.-ről Máriaremetén” az ünnepség rendezője, „JELET” hagyója:

Bődey Sándor Péch Antal Polgári Kör

 

l                  A PPKSZ SEGÍTSÉGE A TÜNTETŐ GAZDÁKNAK

Pénteken, 2005. február 25-én a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetsége nevében 30.181,- Ft értékű száraz vastagkolbászt és parasztkolbászt, valamint 3.240,- Ft-értékben 72 palack 1,5 literes ásványvizet vittünk ki a felvonulási térre a tüntető gazdáknak. A gazdák nagyon örültek, köszönték az ajándékot. Kérték, hogy továbbra is vállaljunk velük szolidaritást. További élelmiszerküldeményeket is eljuttatunk hozzájuk.

Folyamatosan juttatunk el segítséget annak megfelelően, hogy mire van szükségük. Vittünk ki tejet, műanyag eszközöket, üzemanyagot, BKV jegyeket stb.

Március 8-án újabb 100.000,- Ft-ot adtunk át elismervény ellenében.

AZ UTOLSÓ NAP

A tegnap esti SMS kör-riasztás hatására ma viszonylag szép számmal mentünk ki a Magyar Gazdák Terére. Az óriási méretű sátorban szinte az egész napot eltöltöttük. Voltak PPKSZ tagjaink, akik nem a hűvösvölgyi találkozótól jöttek ki együtt, hanem egyénileg mentek. Kint is több PPKSZ-essel találkoztunk.

A legutóbbi 100.000,- Ft átadása után maradt nálunk még 4.500,- Ft. Azóta még érkezett 10.000,- Ft. Ezt 15.000-re kiegészítve megérkezésünkkor átadtuk. Egyik PPKSZ-es barátunk a helyszínen még 20.000,- Ft-ot adott, így második menetben ezt is oda tudtuk adni. Nagyon köszönték, meg voltak hatva a pesthidegkútiaktól.

Délelőtt többen szóltak a gazdákhoz és a budapestiekhez. Többek között Végváry Vazul esztergomi ferences atya,  Makovecz Imre, Császár Angela, és természetesen a gazdák jogi képviselője és a tér felelős vezetője, dr. Péter Mihály.

Nagyon jó hangulat alakult ki. Az áramszolgáltatás hibája miatt egy időre elnémult a mikrofon. A hibaelhárítás ideje alatt Vazul atya még meg is nótáztatta az összegyűlteket.

A déli ökumenikus istentiszteletre a sátor zsúfolásig megtelt, sőt nagyon sokan be sem jutottak. Megható volt a légkör, a sokaság szíve egy ütemre dobbant. A különböző felekezetű emberek együtt énekeltek, imádkoztak. Az áldozás ill. úrvacsora után az áldás került volna sorra, de a miséző pap - aki egyébként nagyon jó prédikéciót tartott - az oltárhoz kérte dr. Péter Mihályt így: "Hogy lássuk, milyen sokat számít sok ember együttes imája, ide szólítom Péter Mihály urat." Péter úr közölte a jó hírt: megszületett a megegyezés. Nagy ováció, taps fogadta a bejelentést. Az ökumenikus istentisztelet befejezéseként elénekeltük a Himnuszt, a Szózatot, a Boldogasszony anyánk-at és a Székely himnuszt.

A mise után is együtt maradt a tömeg, mert várta Jakab István urat, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökét, a tárgyalódelegáció vezetőjét. A várakozás hosszúra nyúlt ideje alatt többen szóltak az összegyűltekhez, gazdák és közismert személyek egyaránt. Így pl. Balczó András ötszörös világbajnok és olimpiai bajnok öttusázó, aki többek között azt mondta: "Megbocsátani annak lehet, aki bocsánatot kér." Ezzel kissé oldotta is a feszült hangulatot. Nagy örömünkre Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas énekművésznőnk - kedves barátunk szűkebb pátriánkból - és Bánffy György Kossuth-díjas színművész, a PPKSZ tiszteletbeli elnöke is megsímogatta lelkünket. A tárgyaló delegáció csak nem akart megérkezni. A várakozás ideje alatt Kossuth-nótákat is énekeltünk, a második alkalomtól kezdve Kossuth Lajos nevét Jakab Istvánnal helyettesítve.

Végre ½ 3 körül megérkeztek. A tömegtől alig tudott eljutni az emelvényre Jakab István és Ángyán József professzor. Nagy éljenzés, tapsvihar fogadta őket. Beszámoltak a győzelemről, és elmondták: ez csak a kezdet. A megállapodás megtartását számon fogják kérni, rajta lesz a szemük. Amennyiben ezt megszegik, akár csak a 39 pont egyikét, újból összefogás lesz. Köszönetet mondtak mindenkinek, elsősorban a gazdáknak, akik ilyen kitartóan helytálltak. Külön megköszönték az asszonyoknak és a családnak, hogy amíg a gazdák itt tüntettek a traktorokkal, addig ők otthon helytálltak. Megköszönték a fővárosiak szimpátiáját és támogatását. Elmondták: akik ellenük dolgoztak, elérték azt, hogy szoros szövetségbe kovácsolták a vidék és a városok lakosságát. Ezt a szövetséget már senki és semmi nem bonthatja meg többé.

Záróakkordként ismét elénekeltük a mise végén elhangzott himnuszokat.

Du. ½ 4 körül jöttünk el a Magyar Gazdák Teréről. Ezt most már így fogjuk hívni a rossz emlékű "felvonulási tér" helyett. A fővárosnál is kezdeményezniük kellene politikusainknak a hivatalos névváltoztatást.

A búcsúzás is nagyon megható volt. Nagy szeretettel köszöntük meg egymásnak, hogy megfoghattuk egymás kezét. Volt, akinek könnybe is lábadt a szeme. Közvetlen kapcsolatfelvételt is megbeszéltünk. Erről a legközelebbi PPKSZ találkozón beszélünk. Ilyen tervünk eddig is volt, de ez most olyan spontán alkalom volt, amelynél megismerhettük egymást, és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. A közvetlen vásárlásról is megegyeztünk elviekben, de a konkretizálásra a MAGOSZ-nál, a Zsil utcában kerül sor.

EZÚTON IS MINDENKINEK KÖSZÖNJÜK AZT A NAGYLELKŰ ÉS KITARTÓ TÁMOGATÁST, AMELLYEL HOZZÁJÁRULTAK A GAZDÁK DEMONSTRÁCIÓJÁNAK SIKERÉHEZ. KÜLÖN KÖSZÖNJÜK A MA SZÉP SZÁMMAL MEGJELENT BARÁTUNK RÉSZVÉTELÉT.

Budapest, 2005.március 13.