SAJTÓVISSZHANG

Huszonkét év

Szőkék, kékszeműek és mosolyognak. Akkor is sejteném, hogy férj és feleség, ha nem tudnám.
A huncut egymásra kacsintásokból, a mondatokból, amit az egyikük elkezd, a másik befejez. Pedig már nem fiatal házasok. Már hogy a házasságuk nem fiatal, mert ők olyan bátran és tiszta tekintettel beszélnek szerelemről, családról, hivatásról és hitről, hogy sok huszonéves megirigyelhetné. Sára Bernadettet és Cseke Pétert nem véletlenül választottuk karácsonyi számunk címlapjára.

– Meglepően hasonlítotok egymásra. Csak külsőleg?
Bernadette: Sokan mondták. Amikor Péter udvarolt nekem és bejött hozzám a színházba, azt mondták, „Detti, itt van az öcséd”. Ezek szerint ez a külső hasonlóság nem az összeszokás eredménye. Valami egészen mély belső hasonlóság is van köztünk gondolkodásban, véleményben és világlátásban. Viszont ott vannak azok a különbözőségek is, amik izgalmassá teszik két ember együttlétét, amit nemcsak tolerálunk, hanem örülünk is neki.

– Hol találkoztatok?
Péter: Egyszerre végeztünk a főiskolán, de más szakon, így furcsa módon személyesen nem találkoztunk.
Bernadette: Egy rendezőhallgató vizsgaelőadásán szerelmespárt játszottunk, akkor ismerkedtünk meg.

– Gyerekek?

Bernadette: Két lányunk van, Sára 21, Dorka 18 éves.

– Hogyan viselték, hogy a szüleik esténként mennek dolgozni?

Bernadette: Mindig nagycsaládban éltünk, ott lakott velünk a nagymama, nagypapa, sőt anyósom is a közelünkben élt, ezért sohasem volt probléma, hogy ott kell hagyni őket. Nem könnyű három generációnak együtt élni, de a gyerekeink hatalmas pluszt kaptak ezáltal. A barátaink mindig azt mondták, ha még egyszer születhetnének, Csekééknél lennének gyerekek. Biztonságérzetet, stabilitást adott a kicsiknek, hogy a nagyszülők is mellettük vannak a szeretetükkel, gondoskodásukkal. Soha sem álltak könnyes szemmel az előszobában, hogy a mama meg a papa hova megy.

Péter: Nekünk is fantasztikus volt, hogy bármikor, akár fürdetés közepén is ott lehetett hagyni őket, hogy "a nyakát megmostam, folytasd a fülénél", mert ők is és mi is tudtuk, hogy jó kezekben vannak. A nagymamának i5 fontos, hogy a mai napig bármikor bemennek hozzá vacsorázni vagy egy süteményre. Ha egyszer nagyobb összeg hullana az ölembe, biztosan létrehoznék egy idősek otthonát, amit közvetlenül egybeépíttetnék egy árvaházzal. Milyen egyszerű, és fantasztikus lenne... Bármikor átmehetne a néni vagy bácsi megsimogatni egy kisgyerek fejét vagy mesélni neki és persze fordítva. Mindkettőjük érezné, hogy fontos a másik számára, és mégsem jelentene ez olyan kötöttséget vagy felelősséget, amit ne vállalhatnának.

– Otthon vannak még a lányok?

Bernadette: Igen, még mind a ketten tanulnak. A legfontosabb mindig az volt számomra, hogy jó legyen a kapcsolatom a gyerekeimmel. Tudtam, hogy ezért csak a szülő a felelős.

Péter: Aki szeret, az tud elengedni. Bár ez nem azt jelenti, hogy nem féltjük őket, attól kezdve, hogy kilépnek az utcára, de az élet rendje, hogy lányaink rövidesen családot alapítanak és élik majd külön az életüket.

Bernadette: Eleinte azt hittem, milyen egyszerű lesz, ha már nem kell pelenkázni őket, ha már önállóak lesznek, de attól kezdve, ahogy nőttek, nőttek a gondok is. Például most az az aktuális, hogy vajon majd kit választanak maguknak. Szoktam mondogatni viccesen, hogy harminc előtt nem kell férjhez menni! Próbálom megmagyarázni nekik, hogy a Jóisten küldi majd azt a férfit, akivel össze kell kötni az életüket.

– Mindig ilyen könnyű felismerni a helyes választást?

Péter: Felismerni nagyon könnyű, csak az ember nem mindig akarja azt választani, mert lehet, hogy az az út rögösebb, nehezebb, mint egy másik. Ezért fontos a bizalom a Teremtő felé. Hogy ne a saját elgondolásaimat akarjam keresztülvinni. Néha néhány nap, néha húsz év múlva, de kiderül, hogy melyik volt a jó döntés.

– Hogy készültök a karácsonyra? Péter: Mindketten a gyerekkorunkból hoztuk a mintákat, azokra a karácsonyokra emlékszünk. Az életünk ugyan felgyorsult, és vannak nehézségek, de megpróbálunk ugyanúgy ünnepelni, mint húsz évvel ezelőtt.

Bernadette: Fontos megadni az ünnep magasztosságát, de én lényegesnek tartom a puritánságot is. Nem abban nyilvánul meg az ünnepélyesség, hogy minden évben más színű karácsonyfánk van, de azért előveszem én is a legszebb abroszt, és sok gyertyát gyújtunk. Az egyik legszebb a közös étkezés, mert a szürke hétköznapokon erre is kevés alkalom adódik, de abban sem szeretjük a túlzott fényűzést.

Péter nagymestere volt a karácsonyi trükköknek. Az egyik emlékezetes karácsonyesténken - Sára már talán 16 évesen tudta, hogy ki díszíti a fát, Dorka a 13 évével már kételkedett abban, hogy az angyalka hozza az ajándékot - lent voltunk valamennyien a földszinten, és fönn, az üres szobában megszólalt a csengettyű. Péter ugyanis az ablakon keresztül damil okat vezetett föl, és a lábával nyomott egy pedált, ami mozgatta a csengőt. Dorka lányunk halálra sápadt, és talán még egy kicsit elhitte, hogy vannak még csodák.

Péter: Megvolt mindig a sok kis titkos kívánság az elrejtett cédulákon, de ha úgy láttuk, hogy a nagyszülők és keresztszülők és rokonok ajándékával kiegészülve túl sok ajándék gyűlt össze, akkor inkább néhány ajándékot elraktunk és csak a születésnapjukon kapták meg.

Bernadette: Azért nem akarunk az álszerénység hibájába esni, mindig megvolt az örömük, mert szerettük a csillogó szemüket látni, ahogy már az ima alatt fürkészik a csomagokat, de mindig volt egy-két dolog, amit "az angyalka már nem tudott elhozni, majd a születésnapra..." Mostanában néha gondolok arra, hogy talán még ennél is szerényebben kellett volna nevelni őket. Ahogy ma látom ezt a sok lemaradó szegény családot és a másik oldalon a sok nagyon gazdag embert. Arra megtanítottuk őket, hogy sohasem szabad az ételre rosszat mondani vagy eltolni. Sokat beszéltem nekik arról, hogy milyen sokan vannak, akiknek semmi ennivalójuk sincs.

– Manapság elég sok olyan darabot játszanak, amelynek sem a mondanivalója, sem a megfogalmazása nem éppen a keresztény értékrendnek megfelelő. Megteheti egy színész, hogy megválogassa, miben játszik?

Péter: Mióta szinte megszűntek a társulatok, és „szövegmondó-számlaadó kisiparosok” lettünk, egyre inkább megtehetjük. Elvileg. Nem sokan élnek a lehetőséggel, mert a színészélet egy nagyon kiszolgáltatott létezés. De az a színész akinek erős hite van - és egy művészt nem tudok hit nélkül elképzelni - nem vállal el akármilyen szerepet, akármennyit fizetnek is érte. Nemrég utasítottam vissza egy ilyen szinkronszerepet.

Bernadette: Mi még ki is szoktunk húzni önkényesen a szövegünkből, például Isten nevével kapcsolatos l’art pour l’art megjegyzéseket, hacsak nem kulcsfontosságúak a darabban.

– Mi volt a legutóbbi közös munkátok? Péter: A napokban jelent meg közös CD-nk és kazettánk, ami Ady Endre szerelmes verseiből, és Léda, Zsuka, Csinszka leveleiből, naplórészleteiből ad válogatást. A Püski Könyvesboltban kapható.

– A lányaitok gyakran néznek benneteket a színpadon?

Bernadette: Bemutatóra nem lehet őket elvinni. Annyira felfokozott olyankor a hangulat, annyira izgulnának. Később van, hogy eljönnek, de nem színházi gyerekek. Tudatosan törekedtünk arra, hogy ne cipeljük őket magunkkal. Se a füstös büfébe, se az öltözőbe, se mutogatni. Esetleg gyerekelőadásokra. Nem akartam, hogy a fejlődésüket ez a felfokozott hangulat, a reflektorfény befolyásolja. Aztán ez így is maradt, és egyelőre úgy néz ki, hogy egyik sem akarja folytatni a pályánkat. Persze ők még abban a korban vannak, amikor egyik napról a másikra minden megváltozhat.

– Bennetek hogy alakult ki a színpad utáni vágy?

Bernadette: Én szinte soha nem akartam más lenni. A családunkban minden születésnapon az volt a szülők, nagyszülők, keresztszülők számára készített ajándék, hogy előadtunk valamit. Egy fantasztikus nagynéni tanított be minket, egy lepedő volt a függöny. És jártunk az operába, ahol nagyon megszerettem azt a jellegzetes enyves szagot, a színház légkörét.

Teljesen elvarázsolt. Tudtam, hogy én ott fönn akarok lenni a színpadon. Azt hiszem, a Latinovits-féle felosztásban nem a bohóc, hanem a prófétai típusú színész vagyok, aki azért akar színpadra kerülni, mert közölni szeretne valamit.

Péter: Engem egyenes út vitt a színházba, a szüleim színészek voltak. Nem volt babysitter, úgyhogy kisgyerekként a színházban éltem a mindennapokat, minden zugát ismertem. Egész piciként tudtam, hogy mi akarok lenni. Tizenegy éves koromban Nagyváradról – ahogy akkor mondták – „repatriáltunk” Magyarországra édesanyámmal, és a Jóisten vezetésével valóban egyenes utam volt a színházig, ami rengeteg csodálatos percet, órát adott nekem. Persze ma már azt is látom, hogy ez a szakma nagyon sok szenvedéssel és gyötrődéssel jár. Van egy nagyon szűk réteg, aki boldogul és boldog, és egy hatalmas réteg, aki színészként jegyzi magát ugyan, de boldogtalan. A tehetség az egy állapot, ez csak egy nagyon pici alkotórésze az egésznek, amihez még nagyon sok minden kell.

– Gondolom, nektek annyival könnyebb volt, hogy egymásból is tudtatok erőt meríteni.

Bernadette: Én a mai napig tanulok Pétertől.. .

Péter: Én meg a Dettitől. De a gyerekeimtől is, a fiatal kollégáimtól is.

Bernadette: Nagy ajándék a Jóistentől, hogy egymásnak adott minket. Szükségünk van egymásra, de van bennünk egy bizonyos igény a magányra és önállóságra, a foglalkozásunk miatt is. Én is megértem, ha Péternek egyedüllétre van szüksége, és ő is, ha a lényem bizonyos függetlenséget kíván. Ez viszont nem azt jelenti, hogy egy percig is tudnék nélküle élni. Jó tudni, hogy mindig ott van mellettem.

– Azért nem csak elfogadni kellett ezt az ajándékot, hanem megtartani is, nem?

Bernadette: Pontosan. Nem lehet elhanyagolni egy kapcsolatot, és azt mondani, hogy "á, ezt ő már úgyis eltűri nekem, tegnap is eltűrte, amit csinálok, meg ahogy kinézek, meg amit mondok". Az ember öregszik, és másképp lát dolgokat, mint néhány éwel ezelőtt. Tenni kell azért, hogy azok maradjunk egymás számára, mint húsz éwel ezelőtt, amikor megismerkedtünk. A barátságokkal is így van.

Péter: És ez már nem is húszéves kapcsolat, most van a huszonkettedik évünk.

Szám Kati
Fotó: Helyey Zsuzsa

(Forrás: KÉPMÁS, 2003. december 11.)

Élete vezérmotívuma a szolgálat

Új CD Ady szerelmes verseivel · A színielőadás mint közösségi szertartás

Magyar Nemzet, 2003. december 9. (15. oldal)

Vitézy Zsófia

Ady Endre születésnapja óta kapható a Püski Könyvesboltban Cseke Péter legújabb CD-je, amelyen Ady szerelmes versei hallhatók. A Madách Színház színésze ezúttal nem szerepeiről és rendezéseiről beszél, hanem mindarról, ami ezeken túl van. Felvételeiről, a vidék szeretetéről, gyermekszínházról és a közéletről. Misszióról és szolgálatról. Álmokról, célokról és hitről.

– Cseke Péter és Sára Bernadett időről időre új CD-kkel jelentkezik. Mi ennek az oka?
– Először Balogh Sándor barátom vett rá, hogy készítsünk egy kazettát, amelyen feleségemmel, Sára Bernadettel XX. századi erdélyi költők szerelmes verseiből válogattunk. Ennek a kazettának az anyagát egészen hőskori körülmények között, a gardróbszobánkban vettük fel Tolcsvay Béla felszerelésével és közreműködésével. Sűrűn éltünk a rendszerváltozás körüli időkben, az embereknek talán sok minden fontosabb volt, mint a vers. Örömmel tapasztaltam, hogy mégis nagy sikere volt ennek a kazettának. Úgy éreztem, jó lenne folytatni. Régóta hevert a fiókomban egy olyan versösszeállítás, amelyet XX. századi magyar költők istenes verseiből állítottam össze.
– Mindig őriz a fiókjában tematikus összeállításokat?
– Idő kell, hogy a vers megérjen. Hogy megérezzem, belelássam, beleérezzem azt, hogy a költőnek mi volt a szándéka, és hogy kijöjjön a versből az, amit én szeretnék általa elmondani. Ez hosszú folyamat. Az első kazetta sikere után úgy döntöttem, ezt az összeállítást is megpróbálom megjelentetni. Végül is két CD-re jutott belőle. Az egyik a Kőtörő fű, a másik pedig az Úr érkezése címet viseli. Az árvíz évében jelentek meg, ezért sok példányt eljuttattam a bajba jutott területek plébániáira, ahol ezeket ajándékként szétosztották. Felvettem a kapcsolatot Kozma atyával, aki sokat segített nekem, és Kárpátaljára, Erdélybe és sok más, magyarok lakta helyre eljuttatta a CD-ket. Ezután készítettünk feleségemmel és ifj. Major István gordonkaművésszel egy Márai Sándor-versösszeállítást, most pedig Ady szerelmes verseiből válogattunk. Kiderült ugyanis, hogy olyan tematikus hanghordozó még nem jelent meg, amely kifejezetten Ady szerelmes verseiből ad válogatást úgy, hogy közben elhangzanak részletek Léda, Zsuka, Csinszka leveleiből, viszszaemlékezéseiből, naplórészleteiből. Emellett felhangzik néhány Reinitz Béla által megzenésített Ady-vers is Balogh Ágnes magánénekes előadásában.
– Furcsa választás Ady, úgy érzem, teljesen más egyéniség volt, mint ön.
– Mondhatom, nem volt egyszerű feladat nekem. Sokat töprengtem, miért, milyen lelkiállapotban írta a verseket. Például milyen kegyetlen, amiket az Elbocsátó szép üzenetben Lédának írt. De a címében ott van az, hogy „szép üzenet…” Miért? Rengeteget küszködtem Ady végletes, nagy indulataival. Csak érdekességképpen említem, hogy Ady abban a városban élt, dolgozott több éven keresztül, és írta az imént említett verset is, ahol én születtem, nevezetesen Nagyváradon. Pece-parti Párizsnak nevezete Váradot. Visszagondolva, gyerekkoromban még én is éreztem ennek a hangulatát – sajnos mára már eltűnt.
– Előadásai és a CD-készítés mellett egyetemre is jár, doktori fokozatot készül elérni. Disszertációjának témája a gyerekszínház. A Madáchban pedig ön felelős a gyermekelőadásokért már hosszú évek óta. Honnan ez az elkötelezettség?
– Csupán tisztában vagyok azzal, hogy a gyerekekből lesz a jövő színházi közönsége. Elszomorít, hogy Budapesten már több mint tíz éve nincs gyerek- és ifjúsági színház. Ausztriában nem is egy, Csehországban tizenkilenc, az északi államokban többtucatnyi, de még Dél-Koreában is ötven körül van a számuk, és ezek mind államilag finanszírozott intézmények. Nálunk egyetlenegy sincs. Született ugyanis egy olyan koncepció, hogy a felnőttszínházak repertoárján szerepelnek majd gyermekdarabok is. Eleinte ez valóban így volt, aztán sorra elmaradoztak. Mert a gyerekdarab, ha igényes, sok pénzbe kerül. Óriási dolog, hogy több évtizedes huzavona után végre felépült a Nemzeti Színház. Szeretném, ha a következő a budapesti gyermek- és ifjúsági színház lenne.
– Szívesen lép fel vidéken is. Miért vállalja ezeket az utazással, kényelmetlenséggel járó feladatokat?
– A Turay Ida Színtársulat vidéki színházakba és művelődési házakba jár, és ott mutatja be nagyon színvonalas előadásait. Akik csatlakoznak egy ilyen fizikai és szellemi erőpróbához – ha szabad azt mondanom –, azok mind missziót teljesítenek. Olyan színészekről beszélek, mint Pásztor Erzsi, Pápai Erika, Tóth Judit, Hűvösvölgyi Ildikó, Nemcsák Károly, Szacsvay László, Mikó István. Visszük a jelmezeinket, beülünk a buszba, és megyünk játszani. A vidéken élő emberek, akiknek nagyrészt csak a tévé és a mozi jut, borzasztóan ki vannak éhezve a színházra. A színielőadás olyan közösségi szertartás, ahol a színpad és a nézőtér együtt él, közösen játszik estéről estére. Ennek óriási varázsa van, és ezért hiszem, hogy soha nem szűnhet meg.
– Nemrégiben belépett egy politikai pártba. Miért érezte szükségét annak, hogy aktív szerepet vállaljon a közéletben?
– Teljesen természetes a világon mindenütt, ahol működő demokrácia van, hogy egy művész, tudós, közéleti szereplő elkötelezettje lehet valamilyen szellemi irányzatnak. Úgy látszik, nálunk erre még rácsodálkoznak. Különben életem egyik legszebb élménye volt, amikor a Kossuth tér tribünjén ülhettem.
– Fellép, rendez, vendégszerepel, CD-ket ad ki, tanul, és színészmesterséget tanít a Táncművészeti Főiskolán. Van valami közös e tevékenységekben, valami, ami miatt épp ezekbe az irányokba halad?
– Ezen még nem gondolkoztam, de jó, hogy feltette ezt a kérdést. Talán a szolgálat. Gyakorló keresztény hívő ember vagyok, ezért nyilván a hitem a fő mozgatóerő. Ifjúkoromban egy időben pap akartam lenni. Ma már látom, hogy miért nem ezt az utat jelölte ki számomra a Jóisten. Nekem a családomban, a művészi hivatásomban kell szolgálnom. Igen, ez az életem vezérmotívuma: a szolgálat.

„Talán jó mégis az ember”

Találkozás Sára Bernadette-tel és Cseke Péterrel

Sok a hasonlóság, s nem kevés a különbözőség egyéniségükben. Az élet lényeges kérdéseiben egyetértenek. A színészházaspár szakmai és magánélete párhuzamosan halad. Érdekes egybeesés, hogy eddigi pályájuk során mindketten három színházi társulat tagjai voltak, sok nagyszerű szerep alakítói, majd egy időben, 1992-ben váltak úgynevezett szabadúszó művészekké. Azóta két gyermekük nevelése mellett egyéb közös dolguk is akadt. Mert úgy döntöttek: művészi szempontból is egy irányba mennek. Költői estjeikkel járják az országot. Előttem közös CD-jük: Az Úr érkezése. Válogatás XX. századi magyar költők istenes verseiből.

Jól gondolom, hogy színészéletetek kissé ;, kalandosabb" manapság, mint azelőtt volt?

Sára Bernadette: Alkalmazkodni kellett a megváltozott világhoz. Hogy mi tartja a hitet bennünk? Például azok az előadóestjeink, amelyekkel járjuk az országot. Érezzük a közönség szeretetét, és ez a legtöbb, amit kaphatunk. Hálásak, hogy elvisszük hozzájuk a műsorunkat, mi pedig boldogok vagyunk, hogy még vannak, akiket érdekel a vers.

Cseke Péter: Talán jó mégis az ember címmel Márai-vérsekből állítottuk össze műsorunkat, amelyből CD is készült. Általában fellép velűnk Major István gordonkaművész, és van egy narrátorunk, Balogh Ágnes, aki olykor zongorázik is.

S. B.: Én egészen beleszerettem a gordonkába. Csodálatos, hogy mi mindent lehet vele kifejezni. Úgy vesszük észre, a közönség is nagyon jól fogadja a Márai-költemények között_ felcsendülő Kodály-muzsikát.

Cs. P.: Most készítünk egy újabb CD-t, Ady szerelmes költészetéről. Persze est is lesz belőle. A verseket én mondom, Léda, Csinszka és Zsuka leveleit Detty, a Reinitz-dalokat Balogh Ágnes énekli és István kíséri gordonkán. Legutóbb Békeffy István Janikáját rendeztem meg, s a remek színészcsapattal járjuk az országot. Egyre inkább azt érzem, hogy a színház ilyen alakuló kis társulatokkal fog megújulni. Vígjátékokat szívesen állítok színpadra, de nemrég Shakespeare III. Richárdját is megrendeztem. Amikor megszüntették a gyerekszínházat, s minden színháztól elvárták, hogy játsszon gyerekdarabokat is, ráébredtem, hogy nekem ehhez van kedve. Értek a gyerekek nyelvén, szeretem őket. S mivel igazgatóm, Kerényi Imre is támogatta ezen elképzelésemet, azóta gyakorlatilag a Madách Színházban a gyermek, illetve ifjúsági előadások létrehozását bízták rám.

– Afelől nem volt kétségem, hogy szereti a gyerekeket. Türelme is van hozzájuk, mesélt róla a felesége, amikor érdeklődtem, hogy milyen szülők hírében állnak.

S. B.: Erről a lányainkat kellene megkérdezni. Ugyan ismerem a véleményüket, mert ilyesmiket szoktak mondani: "Én annyira boldog vagyok" hogy ti vagytok az én szüleim. " Ez hihetetlenül jólesik, s jelzi, milyen jó a kapcsolatunk.

Cs. P.: Ameddig nem volt családom, addig első számú hivatásom az volt, hogy színész vagyok. Abban a pillanatban, hogy családom lett, az első az, hogy családapa vagyok. Ebben nem csalódtam.

Biztos hátország. Akármi történik, gond; baj, öröm, meg lehet osztani az otthoniakkal. Nagy boldogság az, ha valakinek jó családja van. A nagyobbik lányunk, Sára 20 éves múlt, Dorka pedig 18 lesz.

S. B.: A lányokat vallásos szellemben neveltük, hiszen magunk is születésünk óta gyakorló vallásosak vagyunk. Én nem hiszek abban, hogy hagyni kell, míg felnőnek, s akkor majd maguk döntenek. Húszévesen késő elkezdeni Bibliát olvasni. A szülőnek kötelessége mindeme felhívni a figyelmet. Ahogy elviszik zongora- vagy nyelvórára, miért ne vinnénk el idejekorán a templomba?

Meggyőződésem, hogy álmai világban szigorúan kell nevelni a gyerekeinket. Én ebben hiszek. A lányaink megszokták, hogy amikor ütött az óra, akkor kellett enni, ütött az óra, vittem őket a Ligetbe, ütött az óra, mentek lefeküdni. Persze ez így egy kicsit viccesen és poroszosan hangzik, mégis a következetesség lényeges eleme volt a nevelésüknek. Nem is volt semmi gondom velük.

S kialakult családunkban az a munkamegosztás, hogy miközben én szigorúan neveltem és elláttam őket, Péter biztosította a jó hangulatot. Amint hazaért, máris a szőnyegen hancúrozott velük, társasjátékozott, mesélt nekik. Együtt laktunk a szüleimmel, a nagyszülők is alig várták, hogy az unokákhoz hozzáférjenek. Mondták is viccelődve a barátaink: „Istenem, ha én újra születnék, akkor legszívesebben Csekééknél lennék gyerek.”

Jálics Kinga

(Forrás: Keresztény Élet, 2003. április 27.)

A csodálható csapatjátékos

Beszélgetés Cseke Péterrel

Cseke Péter. Ez a név a színházlátogatók számára örömteli jelentéssel bír. Akik nem restek ellátogatni például a Karinthy Színházba vagy a Madách-ba, személyesen is felfedezhetik őt a színpadon. Meglepő, de a magazinok, nők részére számolatlanul készülő színes lapok címlapjáról hiányzik az arca. Ez számomra valósággal felfoghatatlan, hiszen vonzó, fiatal, és átütően tehetséges művész.

Lehetséges, hogy a ma divatos vájkálásoknak nem híve, és nem szívesen számolna be arról, mit enne ebédre és milyen papírszalvétával törli leginkább a száját. Mindenesetre, amit Cseke Péterről tudni érdemes, azt napról napra bizonyítja a színpad deszkáin. Mégis! A néző vágyik a bennfentességre. Arra, hogy kedvencéről minél többet tudjon meg. Pedig igazából nyomon követhetetlen a csoda: hogyan sikerül valakinek annyiféle bőrben otthon érezni magát? Hogyan lesz egy fiatal színészből hiteles Caligula, és boldogító Balga? De életútjának ismerete talán segít a sikerhez vezető lépcsőfokok újbóli végigjárásában. Beszélgetésünk színhelye a Madách Színház öltözője. Ez okból az időnk is szűkre szabott, hisz rövidesen kezdődik az előadás, és az ügyelő perceken belül színpadra hívhatja riportalanyomat. A ma esti látnivalóban is főszerepe van: Ray Cooney: Páratlan páros 2. Című darabjában (Szirtes Tamás rendezésében). John Smith bigamista taxisofőrférjet formál, a szokásos kirobbanó sikerű remekléssel. Szokásos? Inkább a tőle megszokott magas színvonalon. Elkényezteti a nézőt, és ezért könnyű azonosulni minden figurájával. Különösen a könnyelműségre hajló, nőimádó férfival. De elkanyarodtunk a lényegtől.

A szülőhely

Tárgyilagos adatok a hírességek naprakész lexikonjából, a Ki kicsoda?-ból. "Cseke Péter Nagyváradon született, 1953. október 3-án. Édesapja Cseke Sándor, édesanyja Riedinger Beatrix. Magyarországon 19ő5-től él. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1976-ban végezte el. 1982-ben nősült, felesége Sára Bernadette. Gyermekei: Sára, aki 1983-ban született, és Dorottya, aki 1986-ban. Pályafutása első állomása a debreceni Csokonai Színház, ahol közel hat éven át játszott, majd ugyancsak értékes évtizedet töltött el a Madách-ban, és 1990-től volt tagja a régebbi Nemzeti Színháznak, a Hevesi Sándor térinek." Hozzátehetjük: sok pályatársához hasonlóan ma szabadúszóként míveli gyönyörű mesterségét, amellyel 1990-ben Jászai Mari díjat érdemelt ki.

MAMÁM, AKI CSODÁLATOS ÉDESANYA. KÜLÖNLEGES ASSZONY VOLT, SOK ERŐT KÖLCSÖNZÖTT NEKEM, SŐT AZ EREJÉBŐL FUTOTTA ARRA IS, HOGY VALAMIKÉPPEN PÓTOLJA NAGYON HIÁNYZÓ ÉDESAPÁMAT.

– Mi befolyásolta pályaválasztását?

– Nagyon egyszerű a felelet. Szüleim színészek voltak és talán három éves lehettem, amikor egy decemberi este, szokatlan módon a szüleim otthon voltak, apám éppen a szilveszteri műsor egyik magánszámát tanulta, mamám pedig a konyhában tüsténkedett. Szóval, míg apám fennhangon tanult, én a másik szobában játszottam, valószínűleg egy új autómat szedtem széjjel, mert kezemben játék épen nem maradt soha. Mamám néhány perces hallgatózás után bement apámhoz és elhűlve mondta neki: "Sanyi, ez a gyerek kívülről tudja a szerepedet!" Apám behívott a szobába és kikérdezett. Én pedig mosolyogva, csillogó szemmel mondtam a hallottakat. Szüleim legyőzték a nevetést, és komoly arccal végighallgattak, majd elhatározták, hogy apámmal ketten lépünk fel szilveszter estéjén. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy óriási sikerem volt. Arra emlékszem, hogy a visszatérő refrén így szólt: "Hagyjuk abba Zolikám, jön a következőszám!" A legvégén apám könnyes szemmel küldött be hetedjére a színpadra meghajolni, és mivel éreztem, hogy itt valami újat kell produkálnom, az államon lévő szakállat levettem és a homlokomra ragasztottam. Mamám akkor érezte meg, hogy ez a gyerek menthetetlenül színpadra termett.

– A felnőttek világa nem volt idegen még ekkor?

– Gyermekszínészként is nagyon jól éreztem magam a színpadon, de miért találtam volna furcsának ezt a különös világot, amikor édesapám a város legnépszerűbb színésze, és édesanyám is művésznő volt? Révi Bea néven játszott, a váradi színház egyik legsikeresebb szereplőjeként. Nagyon szerettem gyermekkorom színhelyét, és valóban éreztem azt a légkört, amit Ady Endre úgy fogalmazott, hogy Nagyvárad a Pece parti Párizs. Az sem véletlen, hogy az erdélyi emberek tisztessége, nyitottsága meghatározó számomra egy egész életre. A magyar szó is ízesebben hangzik Váradon, s nekem bizony nem volt könnyű beletörődni a későbbi változásokba.

Változó otthonok

Családunk életében az 1959 tragikus év volt. Na nem azért, mert elkezdődött az iskola, hiszen annak ellenére, hogy csintalan gyerek voltam, szerettem iskolába járni. Meg aztán ott voltak a barátok és a nagyszerű hangulat. Szóval, ez mind jó volt. A nehézség az volt, hogy szüleim elváltak, bár én akkor erről semmit nem tudtam, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy ezt velem közölték volna. Valamit érezhettem ebből a szörnyűségből, mert egy napon, amikor délutáni alvásból felkeltem - nálunk szokás volt, hogy délután alszunk -, nem bírtam lábra állni. Orvost hívatott mamám, és a doktor bácsi megállapította, hogy nagy valószínűség szerint reumás lázam van. Mozdulatlanul kell minél többet az ágyban töltenem, hogy nehogy a szívre menjen, és Magyarországról penicillin injekciót kell hozatni, amit naponta háromszor meg kell kapnom. Mondanom sem kell, hogy mit jelentett nekem, az "örökmozgónak" a mozdulatlanság. De mamám, aki csodálatos édesanya, különleges asszony volt, sok erőt kölcsönzött nekem, sőt az erejéből futotta arra is, hogy valamiképpen pótolja nagyon hiányzó édesapámat. Tizenegy éves koromban települtünk át Magyarországra édesanyámmal, és elkezdődött egy igen nehéz korszak. Hosszú évekig albérletekben laktunk, olyanban is, ahol még víz sem volt, majd társbérletben, és végül 1973-ban kaptuk meg az első két és fél szobás lakótelepi lakást az Örs vezér tér közelében. Sokáig nem örülhettem a saját szobámnak, hiszen a főiskola elvégzése után leszerződtem Debrecenbe, és rövidesen itt laktam, mint fiatal színész, egy önálló garzonlakásban. A Csokonai Színházban gyönyörű évek következtek, a musical-szerepektől a drámai alakításokig sokféle feladatban próbálhattam ki magamat.

NINCS OKOM PANASZRA: SZÉP FELADATAIM VANNAK, ÉS ÚJ ERŐT PRÓBÁLÓ SZEREPRE KÉSZÜLHETEK A NEMZETI SZÍNHÁZBAN IS.

Csodálatos szerepek

Mielőtt tovább faggatóznék, ismét merítek a lexikális adatokból, hiszen a szűk idő inkább a személyes élmények miatt hasznos, és nem pazarolható erre is. Így idemásolom néhány érdekesebb főszerepét: Konferanszié(Kander-Ebb: Kabaré), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Herceg Pista (Csurka: Házmestersirató), Jud Templeton (Slade: Jutalomjáték), Elvis Tren (Lloyd Webber: Macskák), Pip Thomson (Wesker: A királynő katonái), Camus: Caligula, Mosca (Johnson: Volpone), Börtönorvos (Bond: Lear), Balga (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Torda Milan (Békés: A női partőrség szeme láttára), Revalier (Müller: Szemenszedett igazság), Philip (Shaw: Sosem lehet tudni), Jonathan Rosaliquette (Kopit: Jaj, Apu, Szegény Apu), Szigligeti: Liliomfi, Arnold (Fierstein: Kakukktojás), Jerry (Kauffmann-Hart: Egyszer az életben.)

A lista természetesen korántsem teljes. Az érzés, amely a sokféle szerep megformálásával járt, már meghatározóbb a színész életében, hiszen ma is úgy érzi:

– Lubickolhattam a különböző feladatokban, nehezebb erőpróbákra is vállalkozhattam, miközben figyeltem az elődökre, és tanultam azoktól, akik megérintettek a lelkemet. Sorolhatnám azt a néhány rendezőt, akik hatással voltak a munkámra, a személyiségem fejlődésére, de azt hiszem, maguk is tudják, mennyire becsülöm őket, és mennyire őrzöm szavaikat, instrukcióikat.

Vissza Nagyváradra

– Tudom, milyen sokat jelentett a pályámon, hogy Debrecenben csodálatos főszerepeket játszhattam, de ugyanilyen emlékezetesek maradnak a nagyváradi színházi vendégszereplések is. Igazán nagy ünnep volt és emlékezetes siker a Volpone bemutatása Váradon, amely édesapámnak - aki a nézőtérről figyelt - is nagy örömet okozott. Gyermekként nem értettem meg a különválásukat, fájt, hogy eltávolodtak, de

felnőtt fejjel már azt is láttam, apámnak nagy szüksége van rám. Azóta gyakrabban utazom el hozzá, s igyekszem, hogy a lehetőségeim szerint támasza legyek. Édesanyám halála óta még fontosabb lett, hogy többet beszélgethessek édesapámmal, aki most már a hetvennyolcadik évében jár, és rajtam, meg a családomon kívül kevés az érzelmi kötődése.

Visszatérve a szerepekhez és a budapesti szerződéshez: 1981-től a Madách Színház szerződtetett. Nagyon felemelő érzés volt olyan művészekkel együtt játszani, mint például Sulyok Mária, Tolnai Klári, Piros Ildikó, Huszti Péter, Zenthe Ferenc, Haumann Péter, de még nagyon sok kedves kollégát említhetnék.

Páratlan páros

– Tudna választani a sok kedves szerep közül szívéhez közelebb állókat?

– Mindig az aktuális feladat a legkedvesebb, de emlékezetes marad Camus Caligulája, a Macskák Elvis Trenje, és aligha feledkezhetnék meg a Páratlan páros főszerepéről. Ezzel kapcsolatban nem tudom elfelejteni, hogy amikor mi 1985 december elején éppen próbáltuk ezt a darabot a Madách Kamara Színházban, abban az időben a feleségem Londonban nézte meg ugyanezt a darabot, s nemcsak ő szórakozott remekül az előadáson, hanem vele együtt a pocijában lévő kicsi élet: Dorka lányom is vele nevetett talán... Dorcsi január 31-én született meg, és mi közel két évtizede játsszuk a Páratlan párost. Ennek a darabnak a 700. jubileumi előadása az idei tavaszon volt. Mellékesen: Magyarországon prózai darab még nem ért el hétszáz előadást, és ez így országos csúcsnak is számítható.

SOROLHATNÁM AZT A NÉHÁNY RENDEZŐT, AKIK HATÁSSAL VOLTAK A MUNKÁMRA, A SZEMÉLYISÉGEM FEJLŐDÉSÉRE, DE AZT HISZEM, MAGUK IS TUDJÁK, MENNYIRE BECSÜLÖM ŐKET, ÉS MENNYIRE ŐRZÖM SZAVAIKAT, INSTRUKCIÓIKAT.

A Páratlan párost egyébként Nagyváradon is megrendeztem. Ennek azért is örvendtem, mert biztos voltam benne, hogy a rendezőasszisztensi feladatokra a város legnépszerűbb művészét édesapámat, Cseke Sándort kérem fel. Olyan nagy sikerrel játszotta a váradi társulat az előadást, hogy nemcsak az országot járták be vele, eljutottak külföldre is. Akkor támadt az az ötletem, hogy jó lenne egy közös produkciót létrehozni, s egy tavaszi napon a budapesti előadás művészei közül négyen beültünk egy autóba - így tehát Kökényessy Ági, Lippai László, Lesznek Tibor és én - és egyenesen Nagyváradra utaztunk.

A további négy szereplő a váradi társulat jeles tagja volt. Az esti előadásra mar hetekkel korábban elfogytak a jegyek, ezért kellett egy délutáni előadást is tartanunk, mert másképp nem jutott volna be a tömérdek érdeklődő a színházba. A közönség mindkétszer állva tapsolt nekünk, könnyes szemekkel kértek autogramot. Az akkori meghatottság ma is melengeti a szívemet.

Megsokszorozott én

– Nehéz a külső szemlélőnek megérteni az ön munkabírását. Szinkronizál, darabokat rendez, gyermekműsoruk van Hűvösvölgyi Ildikóval, verses CD-t készített feleségével, Sára Bernadettel, részt vett a Színészek világjátékán, és valószínű, hogy sportsikereivel is előbb-utóbb hírnévre tett volna szert. Mikor szakít időt a családjára, és egyáltalában, hogyan osztja be az idejét, ha ennyiféle tevékenységre futja?

– A helyes időbeosztásra még édesanyám szoktatott rá, aki - mint említettem - rendkívüli asszony volt, és nem engedte meg, hogy elkalandozzon a figyelmem. Segített a lényegre koncentrálni. Szívesen lógtam volna a foci kedvéért az iskolából is, de nem lehetett. Azóta megkedveltem a teniszt is, és ha arról faggatna, mi a hobbim, akkor a sport mellett nem hagyhatnám ki az utazási szenvedélyemet sem. Sokfelé eljutottam már a világban, de azért nem mondok le arról, hogy egyszer Japánba és Kínába is elutazhassak. Ezek a távoli tájak, az ott élő emberek, az őkultúrájuk nagyon vonzanak. De legalább ennyire érdekesek számomra a csodálatos magyar tájak és vidékek. Most nyáron például egy gyönyörű hetet töltöttunk az Örségben egy biciklitúrán. Minden teherbírásomnak igazi forrása a családom. A feleségemmel, a gyermekeimmel töltött idő olyan energiát ad, hogy semmi más nem fáraszthat különösebben.

Erőtadó szerelem

– Társa is színésznő. Ez okoz-e ütközéseket az életükben?

– Inkább csak örömet. Ráadásul egymás alaposabb ismeretét jelentheti a közös pálya. Érdekes, hogy újságok címlapjáról előbb ismertem a feleségemet, mint személyesen. Egy vizsgaelőadáson Strindberg Júlia kisasszonyát személyesítette meg, és ennek a darabnak a próbáján találkoztunk először. Amikor megláttam, már akkor arra gondoltam: ezzel a lánnyal le tudnám élni az életemet... Megláttam benne azt az embert, aki nekem rendeltetett. Hiszem azóta is, hogy van első látásra szerelem, mert én átélhettem ezt. Röviddel a házasságkötésünk után megszületett első lányunk, aki ma másodéves egyetemista. Dorka, a kisebbik lányom, harmadikos gimnazista. Szerencsére nekik már nem kell olyan változó otthonokban nevelkedniük, mint nekem. Tizenhat kilométerre a fővárostól épült fel a családi házunk, ahol tíz éve lakunk. Szép kertünk van, sok virággal. A kertben legtöbbet a feleségem dolgozik, de ez a környezet mindnyájunknak erőt adó. Nincs okom panaszra: szép feladataim vannak, és új, erőt próbáló szerepre készülhetek a Nemzeti Színházban is, ahol Székely János: Caligula helytartója című darabjában próbálok. Minden új feladat új erővel tölt el, de legtöbbet a közönség szeretete ad ma is nekem. A társakkal közös próbák, az új bemutatók mindig élvezetesek, azt hiszem, nemcsak színésznek, csapatjátékosnak is születtem. Minden előadás különbözik a másiktól, és ezért nagyon fontos figyelni a másikra, hangulatára, gesztusaira, közérzetére, hiszen egy jó előadáshoz közös akarat, közös alázat, a szakmánk közös szeretete szükséges. Mint ahogy a családban is csak közösen ápolható a szerelem, a szeretet, a megbecsülés, az odaadás. De persze az én első számú hivatásom az, hogy családapa vagyok és csak utána színész.

Moldován Ibolya

(Forrás: Flaszter, VII. évf. 10. szám)

A szép magyar beszédért

Cseke Péter verslemezei

A versmondás olyan képesség, amely az adott nyelvet legtündöklőbb fényében tudja bemutatni. Itt minden szónak súlya van, nem lehet csak úgy elrágni a fogak között, ahogyan a hétköznapi beszédben. Arról nem is szólva, nyelvmegtartó ereje van, amelynek elhivatott katonái nélkül talán már csak érthetetlen zagyvaságokat motyogna, hadarna a társadalom egy bizonyos része.

Cseke Péter szinte éves rendszerességgel jelentkezik a magyar versirodalom olyan gyöngyszemeivel, amelyek az imént említett nyelvi jelentőségük mellett tartalmukkal is felhívják magukra a figyelmet Ahogy minden esetben, nála is szükség volt arra a bizonyos lökésre, amely a puszta versmondástól a hanganyagok rögzítésének útjára indította.

– Rendszeresen bejártam a Püski Könyvesházba, ahol az egyik munkatárs, Balogh Sándor, a Magyar Líra Bt vezetője megkérdezte, nem lenne-e kedvünk a feleségemmel Sára Bernadettel hangkazettát készíteni a XX. századi erdélyi magyar költők szerelmes verseiből. Adott is mindjárt egy antológiát, hogy válasszunk. Annyi csodálatos verset találtunk, hogy talán az volt a legnehezebb feladat, hogy mi maradjon a kazettán. Balogh Sándor ezután megszerkesztette és kiegészítette TolcsvayBéla zenéjével. Kezdetleges stúdiónk a gardróbszobánk volt – eleveníti fel a múltat a színész.

A folytatást egyszerre két kiadvány is jelentette. A Kőtörőfű címűn Somlay Valéria zongoraművésznő kíséretével Péter egyedül, míg Az Úr érkezése elnevezésűn ismét feleségével mondott verseket. Ezek a kazetták Kozma atya segítségével Erdélybe és Kárpátalja árvíz sújtotta területeinek plébániáira is eljutottak. Ezután - ismét Balogh Sándor javaslatára készült Márai Sándor Talán jó mégis az ember című versválogatása, ami újabb fordulatot jelentett. a színészházaspár életében. Addig ugyanis nem éltek a jól bevált gyakorlattal, mely szerint a megjelent kiadványokkal bizony be kell járni Tolnát, Baranyát, mert a versek szerelmesei azokat élőben is hallani akarják. Az első meghívást azóta több mint ötven követte.

A következő kazetta és CD, az Ady szerelmes költeményeit és Léda, Dénes Zsófia, Csinszka leveleit tartalmazó Valaki útravált belőlünk tavaly év végén jelent meg, és már személyesen is érintette Cseke Pétert, hiszen Nagyváradon született, ahol Ady több éven keresztül élt és dolgozott

– A versmondás és a szép, tiszta magyar beszéd iránti érzékenységet valószínűleg a családomból hoztam magammal. Édesapám nagyon népszerű színész volt a Körös-parti városban, ám a költeményeket mégsem tőle, hanem a csodálatosan verselő édesanyámtól hallottam és tanultam. A versmondásnál alapvető követelmény, hogy érthető legyen, az előadónak pedig tisztában kell lennie azzal, hogy a költő mit akar elmondani és kifejezni. Ezután jöhet az előadó saját mondanivalója. Ezen követelmények szintbe hozása a legnagyobb feladat és kihívás – fogalmazza meg a versmondás lényegét Cseke Péter.

Az emberből önkéntelenül kibuggyan a kérdés, vajon ilyen esetben a színész házaspár szembeül egymással és beleélve magát a költő és hölgytársai kapcsolataiba, érzelmi kitöréseibe, eleveníti meg a papírra vetett sorokat? Péter elmondása szerint jó ideig tartott, amíg feleségével megtalálták azt a lelkiállapotot, amely leginkább jellemzi a versekben megfogalmazott szerelmi vívódásokat, ráadásul az ő alaptermészete, nyugodtsága nem esik egybe Ady lobbanékonyságával. De még így is - ha lehet mondani - könnyebb helyzetben volt párjánál, hiszen neki csak a költőt, míg Sára Bernadettnek három egymástól eltérő alkatú, korú és vérmérsékletű hölgyet kellett életre keltenie, megszólaltatnia.

Ezen verslemezek szinte elengedhetetlen tartozéka a költemények szigorának zenei elemekkel történő oldása vagy éppen erősítése. Márai fájdalmas gondolatiságát ifj. Major István gordonkaművészete, míg az Ady-versek feszültségét Reinitz Béla dalaival Szilovics Anikó zongorajátéka és Balogh Ágnes éneke adja vissza.

Az ember gyakran tapasztalja, hogy hősei, példaképei az életben egyáltalán nem úgy jelennek meg, ahogy a filmvásznon vagy a színpadon látottak után tőlük elvárná. Cseke Péter vajon érez-e kísértést, hogy a lemezen és a színházban tőle hallott csodálatos beszédet feledve alkalomadtán a hétköznapok szedett-vedett szóhasználatával éljen? Nem tartják-e modorosnak, ha magánéletében. nem vált stílust? Válasza nemleges, hiszen véleménye szerint a színésznek és tanítónak elengedhetetlen feladata az érthető, szép beszéd, ami példaértékénél fogva ezerszer többet ér, mint a gyermekek erőltetett és szinte reménytelen győzködése, szembeállítása egyes futtatott ifjak televízióban látható, minősíthetetlen hanghordozásával.

Noha a fent említett lemez még 'csak alig néhány hetes, élőben történő bemutatása is hátra van, Cseke Péter lelkiekben felkészült egy már régóta dédelgetett tervének megvalósításához.

– Az első lépéseket már meg is tettem, ugyanis egy nagyon kedves, korábban a Vatikáni Rádiónál dolgozó pap barátomat, Vértesaljai atyát kértem meg, hogy próbáljon segíteni. Nem kevesebbet szeretnék elérni, mint a Szentatya engedélyét ahhoz, hogy verseit jómagam tolmácsolásában kazettán és CD-n megjelentethessem.

Szakács Gábor

(Forrás: Demokrata, 2004. január 22.)

Kulturális alapköveink

Cseke Péter

„Hiszem, hogy teremtmények vagyunk, hiszem, hogy a Jóisten jókedvében teremtette a világot, s benne az embert és hiszem, hogy mindenkinek feladata van ezen a bolygón. Hiszem azt is, hogy csak a szeretet működteti az emberi kapcsolatokat is és az az én feladatom, hogy szeretettel hassak az emberekre, vidámságot, szépséget, magvas gondolatokat, örömteli perceket szerezzek nekik, hogy boldog legyen a Jóisten, ha ránk tekint.”

Cseke Péter

- Mindig erre a pályára készültél?

- Nagyváradon születtem 50 ével ezelőtt. Akkoriban ez a partiumi gyönyörű város, még mindig magán viselte Ady Endre szavait: Várad a Pece-parti Párizs. Csodálatos gyermekkorom volt. Édesapám a város legnépszerűbb színésze, édesanyám is kitűnő és vonzóan szép színésznő volt. Gyermekként sokszor játszottam a nagyváradi Szigligeti Színházban, hol magánszámot adtam elő, hol operettben, például a Cigányszerelemben kaptam szerepet, hol drámai műben, az Antigoné-ban én voltam a vak jós Theresias vezetője. Boldog galád volt a miénk, tele nevetéssel, nagy társadalmi élettel. A próbák alatt még a fogfájásom is elmúlt; ha nézhettem a színészeket. Az esti előadások alatt is szívesen időztem a színházban, néha az öltözőben aludtam el. Felhőtlen ifjúságom hatéves koromig tartott, ekkor szüleim elváltak. A szó szoros értelmében belebetegedtem, kaptam egy reumás lázat és lebénult a lábam. Két hónapig mozdulatlanul feküdtem a sok gyógyszer és injekció ellenére. 11 éves koromban édesanyámmal áttelepültünk Magyarországra, mert mamám egész családja itt élt. Gyermekkorom óta nem is volt más vágyam, minthogy színész legyek. Kis kitérőt a foci jelentett, de édesanyám ezt ellenezte. Így visszatekintve örülök, hogy így történt.

- Melyik szerepeket érzed közelállónak magadhoz?

- Nagy szerencsém volt eddigi pályámon, hogy nem voltam beskatulyázva, hiszen játszhattam drámát a Caligulá-tól a Harmadik Richárd-ig, operettben a Bál a Savoyban Mustafájá-tól, a Nebáncsvirág Floridorjá-ig, musicalszerepeim közül azt hiszem elég, ha csak a Macskák Trén-jét, vagy az Isten pénze Freddy-jét idézem, és számtalan nagysikerű vígjátékban alakíthattam az Imádok férjhez menni főszerepétől, a Páratlan páros-ok taxisofőrjéig.

- A Páratlan páros című színházi darab mindenekfelett szórakoztató. JOHN SMITH szerepében hogyan érzed magad?

- John egy tüneményes szerep és boldog vagyok, hogy ez évben regisztráltan Leg-leg-legek lettünk, hiszen magyar színpadon még prózai darab 750 előadást nem ért meg, viszonylag azonos szereposztással. A darab bemutatója 19 ével ezelőtt volt, amikor még Rodolfótól tanultam meg hogyan kell egy újságot megenni. Bécsben is megrendeztem az előadást, ami ott is hatalmas sikerrel ment. Majd Nagyvárad következett, ahol a mar nyugdíjas édesapám volt a segítségem. Csodálatos estét élhettünk meg, mert a budapesti előadás négy színésze és a Váradiak négy művésze együtt játszotta a darabot. Ekkora sikerünk még nem volt.

- Az elismerés nem maradt el, hiszen kitűnő alakításodnak köszönhetően már a folytatásban láthatunk ...

- A Páratlant páros 2 hasonlóan nagy siker, és ha a Jóisten is úgy akarja, akkor ez sem áll meg a 750. előadásig. A történetet a szerző 18 év után írta meg, vagyis pont beleértünk szerepeinkbe, már gyerekeink vannak, éppen az a fő konfliktus, hogy az egyik családban nevelkedő fiam nehogy összeismerkedjen a másik családban nevelt lányommal. Rengeteg jó helyzet, félreértés, mulatságos szituáció után annyit elárulok, hogy jól végződik az elsőhöz hasonló virtuóz előadás.

- Miként lettél a darab főszereplője? -Az első rész bemutatója 1985-ben, vagyis még a múlt évezredben volt. Ádám Ottó, a Madách Színház akkori igazgatója idősebb szereposztást szeretett volna, de úgy döntött, hogy az ifjúságnak ad lehetőséget. Döntését igyekeztünk meghálálni.

" Játszani, vagy rendezni jelent nagyobb kihívást egy műben?

A maga módján mindkettő jelentős feladat. Próbáltam már egy mű főszerepét játszani úgy, hogy közben én rendeztem is. Ez óriási erőfeszítést jelent, és valamelyik biztosan sérül. Azóta, ha játszom is az általam rendezett színdarabban, akkor csak egy kisebb szerepet vállalok. Mindkettőt nagyon szeretem, de talán rendezni már egy kissé jobban.

-Milyen szerepekben és hol láthatunk még mostanában?

- A már említett két Páratlanon kívül, a Madách Színházban játszom a Vacsora négyesben, és az Isten pénzé-ben, valamint a Kakukkfészek-ben. A Karinthy Színházban az Őrült nők ketrecé-ben, valamint a Turay Ida Színtársulattal az Imádok férjhez menni, a Janika, valamint az Okos mama című darabokban, melyek közül az utóbbi kettőt én rendeztem is.

- Gyermekeknek szóló darabokat is rendezel. Melyek ezek?

Gyermekeknek darabot rendezni egy felhőtlen gyönyörűség. Lassan 15 éve vagyok a Madách Színház gyermek előadásainak vezetője. Ez alatt az idő alatt jó néhány nagysikerű művet bemutattunk már. De rendeztem gyerekdarabot Székesfehérváron, a Tivoli Színházban és még sok helyen. Legközelebbi rendezésem a Madáchban, Békés Pál és Mericske Zoltán közős zenés játéka lesz a Kétbalkezes varázsló.

SZÉGYENNEK TARTOM ÉS ELSZOMORÍT, HOGY EGY KÉTMILLIÓS EURÓPAI FŐVÁROSBAN NINCS EGYETLEN GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ SEM!

Szeretném, ha minél előbb megépülne egy ilyen gyermek birodalom. Keresem a partnereket, akik ebben nekem, és elsősorban a nagyszámú gyerekközönségnek segítenek.

- Van-e olyan szerep, amelyet nagyon szeretnél még eljátszani?

- Hála a Jóistennek; soha nem kellett vágyódnom egy szerepre sem, mert ahogy véget ért az egyik, jött a következő. Ezért nem is volt időm azon gondolkozni, mit szeretnék most eljátszani.

- Legnagyobb kudarcod, sikereid?

- Legnagyobb kudarcom, - amit mi bukásnak nevezünk - még debreceni éveimben volt. Debrecen, egyik kedvenc városom, sok szép szerepet eljátszottam ott és sok szeretetet kaptam az ottani közönségtől. Mégis Csehov: Három nővéré-nek Tuzenbach-ja talán a nagyobb bukásom. A siker az sokkal édesebb, talán csak néhányat említve: Volpone Mosca, Caligula címszerepe, Macskák Elvisz Trén, Harmadik Richard főszerepe, Páratlan John-ja, Imádok férjhez menni Freddy-je.

- "Véletlenül" tudom, hogy a mérleg jegyében születtél. Mennyire érzed magadra illőnek e jegy jellemzőit?

- Nem foglalkozom, és ezáltal nem is értek a horoszkópokhoz, így csak annyit mondhatok, hogy a mérleg kiegyenlítő, mindig harmóniát kereső nyelve erősen megtalálható jellemvonásaim között.

Müller Péterrel készült riportunk is ebben a számunkban olvasható. Egyik kiemelkedő darabja az Isten pénze melynek egyik főszerepét Te alakítod.

- Mennyire áll közel hozzád ez az ezoterikus szerep?

- Az általam alakított Freddy, unokaöccse Mr. Scrooge-nak, vagyis Huszti Péternek. Nagyon szeretem a művet, már ami a dickensi kisregényt illeti, és nagyszerűnek tartom a musical átiratot is. A szerepem egy léha ifjú, aki végül is segít nagybátyjának rádöbbeni arra, hogy másként kéne élnie az életét. Boldog vagyok, hogy ismét egy nagysikerű musicalben játszhatok, az pedig külön öröm számomra, hogy ez egy magyar mű.

-Mit jelent számodra a családod?

- A családom számomra a legfontabb. Még ifjú független színészként azt gondoltam, a hivatásom az, hogy művész vagyok. Miután feleségem, Sára Bernadette megszülte első lányunkat Sárát, biztos lettem abban, hogy a családapa szerep lesz az első számú, a legfontosabb hivatásom, s csak ezután jön a színészet és a rendezés. Sára azóta már nagylány. Dolgozik, miközben a főiskolán tanul. Kisebbik lányom Dorka ez évben érettségizett. Büszke vagyok a lányaimra. Szeretetben és békességben élünk együtt.

-Munkád mellett milyen módon szoktál lazítani?

- Nagyon szeretek sportolni. A focit gyerekkorom óta nagyon kedvelem és sokszor játszom a Színészválogatottban. Augusztus végén Csíkszeredán szerepeltünk. Csodálatos volt végig utazni Erdélyben, ebből következik, hogy utazni is nagyon szeretek. Kikapcsolódni akár a tenger mellett, vagy egy biciklitúrával, egy szép magyarországi, vagy erdélyi tájon nagyszerűen tudok. A munkám feIkészüléséhez elengedhetetlen az olvasás, amit nagyon szeretek, legyen az színmű vagy szépirodalom, de a verseket is nagyon kedvelem. Nem véletlen, hogy már öt verses CD-nk jelent meg.

- Közeli, távoli terveid?

- Ha már a CD-t említettem, akkor legközelebbi tervem II. János Pál Pápa verseinek CD változatát elkészíteni. Ehhez most várom a Vatikánból a kedvező választ. A következő évadom négy rendezéssel indul. Elsőként, a már említett Madách színházi gyermek darab, majd ezt követi a Turay Ida Színtársulatnak két bemutatója, a Vidám kísértet és a Káprázatos kisasszonyok.. Ezután a Karinthy Színházban rendezem az Isten veled, Charlie című vígjátékot. Ez az első félévem, ami igazán embert próbáló lesz; de mivel szenvedélyesen szeretem csinálni, így megsokszorozódik az energiám.

- Milyen terveid vannak, amelyek nem kötődnek a munkádhoz?

- Szeretnék egy olyan Nyugdíjas Otthont létrehozni, melynek közvetlen közelében egy árvaház lenne. Szeretném, ha a család nélkül felnövő és a már családon kívül élők egymásra találnának.

- Ez a rendkívülien nemes szándékod sok embert ajándékozhat meg örömmel, boldogsággal. Remélem, megtalálod az utat, hogy valóra váljon!

Strobl

KEDVENC SZÍNED? – ZÖLD

KEDVENC ÉTELED? – KRUMPLI PAPRIKÁS

KEDVENC ITALOD – BODZA SZÖRP

KEDVENC ORSZÁGOD? – MAGYARORSZÁG

KEDVENC VÁROSOD? – RÓMA

KEDVENC HOBBYD? – SZÁMÍTÓGÉP

KEDVENC SZÍNÉSZED? – MARLON BRANDO

KEDVENC SZÍNÉSZNŐD? – A FELESÉGEM

KEDVENC FILMED? – MEL GIBSON: PASSIO

KEDVENC ZENÉD? – BEETHOVEN: EGMONT NYITÁNY

KEDVENC KÖNYVED? – WERFEL: HALLJÁTOK AZ IGÉT!

KEDVENC SZÍNDARABOD? – SHAKESPEARE: ROMEÓ ÉS JÚLIA

KEDVENC KÖLTŐD? – MÉCS LÁSZLÓ

KEDVENC ÍRÓD? – WASS ALBERT

KEDVENC RUHÁD? – SPORTOS-ELEGÁNS

KEDVENC SPORTOD? – LABDARÚGÁS

(Forrás: Maxline VIP Magazin – 2004.)