Kisvasúti nap, 2011. augusztus 20.  Pálháza

Az Államalapítás Nemzeti Ünnepén, augusztus 20-án a Pálházi Állami Erdei Vasút lehetett házigazdája a "kisvasúti napok" elnevezésű programsorozatnak. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány még 1995-ben indított el ezt az éves rendezvénysorozatot, melynek az áprilistól októberig terjedő időszak alatt a magyarországi kisvasutak sorra nyújtanak otthont.

A rendezvényt Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Ezt követően Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság igazgatója és Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Edei Vasút üzemigazgatója a kisvasutak közjóléti szerepvállalását, a programsorozat fontosságát ismertették a vendégekkel. A pálházi kisvasúti vonal helyreállításáért és a PÁEV évtizedeken keresztül tartó üzemeltetéséért Petercsák László nyugalmazott vasúti szolgálattevő részére emléktárgyat adtak át. A szakmák előtti tisztelet kifejezéseként megkoszorúzásra került a kisvasút egyik megállóhelyén lévő Vasúti emléktábla és Erdész emlékmű. A Pálházi kisvasúti napot a Himnusz és a Szózat foglalta ünnepélyes keretbe.  

A résztvevőket ezután különvonat szállította a Zempléni-hegység szívében lévő Kőkapura, ahol Szakács Gábor vasútmérnök tiszteletére emléktáblát avattak fel. Munkásságának jelentőségét Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány elnöke elismerő szavakkal méltatta.
A megkapó erdei környezetben tett kellemes séta után a vendégeket ismét a kisvonat hozta vissza Pálházára, ahol a hivatalos rendezvény kötetlen baráti beszélgetéssé alakult át.