T2Icon Hallgatózás T2Icon

„Az az ember, aki csak azt tanulja meg, amit mások tudnak, olyan tudatlan, mintha semmit sem tudna.
A tudás kincsei a legritkábbak és a legszigorúbban őrzöttek.”
/Az első korszak krónikája/


Feladatok:

  • Hallgasd ki a seriff beszélgetését, amikor a templom harangja elüti az éjfélt! Elég közel kell állnod az ajtóhoz, hogy biztosan meghallj minden szót.
  • Lopj legalább 1200 pénznyi zsákmányt a Mechanistáktól!
  • Ne ölj meg senkit!
  • Ha végeztél, térj vissza a főkapuhoz!

Megszerezhető zsákmány:

  • Arany: 1429
  • Drágakő: 250
  • Egyéb javak: 440
  • Összesen: 2119

Titkos helyszínek:

  • 1 titkos helyszín

Vásárlási tipp:

Villanóbombák és víz nyílvesszők.

Külterület, a találkozó kihallgatása

A küldetés nincs időhöz kötve, a harang gyakorlatilag akkor szólal meg, amikor úgy döntünk, hogy odafáradunk a megfelelő ajtóhoz hallgatózni.

A fémtalaj széle mellett közelítsük meg a bejáratot, és a halk földön húzódjunk jobbra, a külterület nyugati sarkába, hogy kihallgassuk a női és férfi Mechanista közötti beszélgetést:

— Csek néked mondom, mivel barátom vagy, hogy igen örvendenék néki, ha Karras Gyermekeinek sokkal inkább… hmm… szelídebb külseje volna.
— Nem te vagy az első, ki megrettene tőlük, minthogy feladatuk a puszta látvány által rémülettel eltölteni Karras ellenségit… vagy azokat, kik ellenségivé válhatának.
— Ez valóban így lehet, hiszen szinte saját szívemet is rémülettel tölti el.
— Tán úgy véled, dicsőséges az Építő szeme előtt nedvedző húsú tested vagy ziháló leheleted? Nem! Csupán LELKED az, minek bármi értéke vagyon! Így van ez hát Karras Gyermekeivel, mert ők áldott és halhatatlan örökösei az Építőnek, míg mi nem vagyunk egyebek, mint értéktelen eszközök, kik kovácsolánk őket.
— Ahogy mondád.
— [maga elé, miután a női Mechanista eltávozott] Micsoda ostoba! Karras igazán megszabadulhatna tőle!

Közben ne ijedjünk meg, amikor mi is megpillantjuk Karras (más helyen az Építő) Gyermekeinek az egyik példányát, amint eldübörög előttünk.

És ha szépen megkérem, berobbantja nekem a főbejáratot?
És ha szépen megkérem, berobbantja nekem a főbejáratot?

Tipp: A robotokból két típussal fogunk sűrűn találkozni. A nagy kékek veszélyes ágyúval vannak fölszerelve, amik robbanó lövedéket lőnek, míg a kisebb sárgák ártalmatlanok, ráadásul nem is látnak, amíg valami gyanúsat nem észlelnek (zajt csapunk vagy nekik nem megyünk). A robbanóeszközöket leszámítva a hátsó kazánba lőtt víz a leghatásosabb ellenszer ellenük; a kicsiknek egy, a nagyoknak kettő kell, hogy leálljanak. A hatástalanított robotok a karddal feldarabolhatók.

A párbeszéd végeztével induljunk dél felé a nyugati fal mellett, és balra az oldalsó bejárat mellett elhaladva jussunk el a két, szorosan egymás mellett lévő kis épületekhez, melyek bejárata egymásra nyílik. A jobb épületben a szarkofág melletti láda egy arany kalapácsot (75) tartalmaz, a másikban két ezüst- (2x12) és egy arany pénzkupac (25; Σ: 124) van a földön. A szarkofág mögött egy létrát láthatunk, mely levezet a katakombákhoz, de egyelőre maradjunk a felszínen.

Keletre eljutunk a temetőhöz, ahol két sírkő tetején egy-egy arany kalapács (2x75; Σ: 274) fekszik. Északra egy rövid folyosó vezet át a falon, a végében jobbra egy ajtóval, ahol két kis kék ládát találunk, a baloldaliban egy újabb arany kalapáccsal (75; Σ: 349). Nyugatra egy boltíven vagy egy ajtón juthatunk keresztül a túloldalra; itt válasszuk az ajtót, amit törjünk föl. A kis helyiségben meglátjuk a Mechanisták egy újabb szörnyűséges „gyártmányát”, egy szolgát, akit le tudunk ütni, mivel fegyvertelen. Belépve Garrett így szól:

— Ez különös. Kíváncsi vagyok, miféle munkát végeznek itt a Mechanisták.

 

Ööö… elnézést, nem akartam semmit megzavarni, csak egy… fogaskereket keresek. De úgy látom, itt nincsen, úgyhogy én most megyek is…
Ööö… elnézést, nem akartam semmit megzavarni, csak egy… fogaskereket
keresek. De úgy látom, itt nincsen, úgyhogy én most megyek is…

Az egyik preparálásra előkészített áldozattól el tudjuk venni az erszényét (25; Σ: 374).

Titkos helyszín: Az egyik ajtófélfa aljánál keressük meg a kapcsolót, ami megnyitja a padlót, ahová pár halott van bedobálva. Az egyik keze mellett egy apró gyűrűt (100; Σ: 474) találunk.

A „dögkútba” ugorva Garrett-nek kezd kialakulni a véleménye a Mechanistákról:

— Nagyon tudnám utálni ezeket a fickókat…

Menjünk vissza a temetőhöz, és válasszuk ki a megfelelő helyszínt a hallgatózáshoz: vagy idekinn, a lépcsők tetejénél, vagy az épület belesejéből (bejutás a lépcsők aljánál), a benti zárt ajtó előtt. Akármelyik helyet is választjuk, az ajtó megközelítésekor megszólal a harang, és Garrett is:

— Jobb nem zavarni őket. Idekintről is tökéletesen hallom a találkozót.

Tipp: A „hajlás előre” funkcióhoz rendelt billentyűvel rá tudunk hajolni egy ajtóra, hogy jobban halljuk a mögötte történő eseményeket.

[a harangozás után rács emelkedik fel, léptek hallatszanak]
— [elhaló hang] Engedjenek el… engedjenek el… valaki szabadítson ki…
— [Karras] Lásd hát, Truart seriff! Az alávaló utcai mocsokból kiemelkedik a hűséges munkás. Ez az, mit én „szolgának” hívok.
— [Truart] Ez az egyik csavargó, akit átadtam magának? Az átalakulás valóban látványos!
— És nincs benne sem akarat, sem aggodalom.
— Szerencsés alak, hahaha…! Különös, hogy aggodalmat említ, Karras, ugyanis nekem is van egy aggodalmam. Nem mintha a pénz nem volna rendben, nem… csak arról van szó, hogy szeretnék meggyőződni róla, hogy megtett minden óvintézkedést. A Truart nevet még semmilyen botrány nem mocskolta be, és nem éppen én akarok az lenni, aki gyalázatot és romlást hoz rá.
— Bízvást számíthatsz reám, mert maga az Építő az, ki vezet utamon. És a bárónak… nem kell megtudnia.
— Iiigeeen… az mind szép és jó, hogy magát az Építő vezeti, de sokkal magabiztosabb lennék, ha beavatna a teljes tervbe. Ugyan már, árulja el, mi az egészben a bökkenő, nos, Karras? Mutassa meg, mi olyan különleges az új szolgáiban!
— Hmm, lehetetlen bármit is elrejteni szemed elől, jó seriff! Annakokáért hát teljes magyarázattal szolgálok tenéked egy… bemutató keretében. Ez esetben a látvány messze túltesz minden… szóbeli fejtegetésen, mit előadhatnék. Ám meg kell kérjelek, lépj távolabb a maszkos szolgától, úgy ni. Én közben elővezetem a mi… önkéntesünket. Egy igen szerencsétlen sorsú utcagyereket, ki odakinn várakozik. [ajtónyitás hangja] Gyere, gyere, kedves koldus, és állj oda, a maszkos ember mellé! Jól van… Most pedig, hogy minden készen áll, tartsd szemed új vendégünkön, miközben én megadom a jelet a szolgának… eképpen…
— [gombnyomás, éles felzúgó hang, Truart csodálkozó hangon] Szavamra! A maszk vörös gázt bocsát ki magából!
— [női hang a háttérből] Ah! Kérem, ne! Segítség!
— [Karras] Ne téveszd szem elől a megfigyelést, Truart!
— [közben női halálsikoly] ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
— [Truart] De hát ez elemészti őket! Veszélyben vagyunk!
— Ne félj semmit, derék seriff, mert ily távolságban biztonságban vagyunk. Látod? A reakció már csillapodik.
— [a hang megszűnik, Truart még jobban csodálkozik] Eltűntek! És mi maradt a helyükön? Homok? Nem is… rozsda!
— Valóban, leginkább rozsdához hasonlatos, s midőn leülepede, teljességgel ártalmatlan. Feegan testvér, megkérlek, seperd fel, mi kettejükből maradt vala!
— Igenis.
— [távolodó léptek, Truart eszmél] Tehát egy fegyver! Ez fantasztikus! Egyben… szörnyű! Ugye természetesen távol tartja majd a szolgáit tőlem és az embereimtől?
— Ezt kérned sem szükségeltetik.
— Akkor hát megegyeztünk: magának alanyokra van szüksége ehhez a szolgás vállalkozáshoz, és én biztosíthatom őket. Csavargók, utcai söpredék, prostituáltak… akiket senki sem fog hiányolni. Felkerítem őket, vádat koholok ellenük, stb. Ugyanakkor mindig van kockázat. Úgyhogy adok magának… húszat, nem többet. Ami a maga részét illeti, ne feledje, hogy a mi kis tranzakciónk TELJES MÉRTÉKBEN maradjon titokban! És természetesen adja meg a fizetségemet előre, teljes összegben… holnapra. Nem bízom magában, Karras, úgyhogy csak azután kapja meg az alanyokat, hogy én is megkaptam a fizetséget. Nos, az üzletet itt ezennel megkötöttük.
— [távozó léptek] Igen… ég véled, Truart! [ajtó nyitás és csukódás] Most pedig lássátok, barátaim, hogy az Építő segítségével két feladatot is megoldottam vala… egy füst alatt. Először is, biztosítám magunk számára húsz alany átalakíttatását szolgává, amint azt hallátok vala. Másodszor pedig biztosítám az elővigyázatos Truart seriff hűségét. Igen, a hűségét, hehehe… Truart fél a botránytól. Az iménti tettei mégis megadhatják néki, vagy még rosszabbat is, ha ez valaha nyilvánosságra kerül. Azért lássátok hát az én viaszhenger gépemet! Megörökítém véle a seriff tulajdon szavait, midőn azok ma elhagyák ajkait. Hallgassátok, barátaim!
— [Truart hangja felvételről] „…és én biztosíthatom őket. Csavargók, utcai söpredék, prostituáltak… akiket senki nem fog hiányolni…”
— A hangjával, mi ily módon megőriztetett, Truart nem merészel elárulni engem, különben megkapja a botrányt, mitől úgy retteg. Feegan testvér, gondoskodj róla, hogy e viaszhenger gép holnapra biztonsággal eljusson a bankba! A biztonsági letétcella kulcsát megtalálod [véletlenszerű hely, lásd alább]. Barátaim, a találkozót berekesztem, mindenki térjen a dolgára!
— [Garrett] Szeretnék egy másolatot magamnak abból a kulcsból…

A megtalálandó kulcs lehetséges helyeiként Karras az alábbi lehetőségeket mondhatja:

  1. a növendékek szálláshelyén
  2. az őrök szálláshelyén
  3. a templom emeleti irodájában
  4. a gyár területén
  5. a keleti toronyban
  6. a nyugati toronyban
  7. a katakombákban
  8. a templom szószékén
  9. a szószék melletti kamrában
  10. a növendékek szállása fölötti raktárban

Kapunk egy új feladatot:

  • Találd meg a letétcella kulcsát, és készíts róla viaszlenyomatot!

Ha esetleg már meg is van a jó kulcs, a leltárunkban az most hirtelen elkülönül a többitől. Ekkor Garrett a fenti helyett ezt mondja:

— Ha találok valami puha viaszt, csinálhatnék egy lenyomatot a kulcsról, hogy később másolatot készíthessek róla.

Ha meg esetleg másolatunk is van már:

— Vajon honnan tudtam, hogy majd szükségem lesz erre a viaszlenyomatra?!

Megjegyzés: Az összes fenti helyen találni fogunk egy kulcsot, de a beszélgetés kihallgatása után csak a jelzett helyen talált kulcs lesz a keresettként megjelölve. Az alábbi leírás minden helyet végiglátogat, ezért nem baj, ha nem értjük, vagy nem emlékszünk arra, amit Karras mondott, viszont amikor majd megtaláljuk a kulcsot, a helyét mindenképpen jegyezzük meg, mert majd vissza is kell tennünk az eredeti helyére.

Gyűjtögető körút

Miután a külterületeket már kiraboltuk, kezdjük a belső fosztogatást alulról – menjünk vissza a katakombák már megtalált lejáratához: az épület délnyugati sarkának közelében lévő kriptákhoz. A létra tetejénél várjuk meg, míg a lenti Kalapácsos kísértet elmegy alattunk (hallgassuk a lánccsörgést), aztán csapjuk agyon a karddal (az ölési tilalom rá nem vonatkozik, mellesleg a husáng nem használ ellene). Induljunk el keletre, míg jobbra meg nem látjuk a kis kék ládát, benne az arany kalapáccsal (75; Σ: 549). A következő elágazásnál forduljunk balra (észak), majd megint balra, és menjünk addig, míg el nem jutunk az utolsó terembe, ahol két láda van a falmélyedésekben, a bal ládában egy kupac rézpénzzel (5; Σ: 554). A legutóbbi elágazástól keletre újabb elágaás következik; az egyenesen előttünk lévő terem ládájában egy aranypohár (25; Σ: 579) található, míg balra ismét kétfelé ágazik az út: keletre egy ajtót, nyugatra egy sötét termet láthatunk. Az ajtóhoz lapulva újabb párbeszédet hallgathatunk ki:

— A fene essék belé! Soha nem fejezem be a tervrajzomat! A rugók és fogaskerekek összeesküdének ellenem és megzavarának engem!
— Nyugodj meg, barátom, nyugodj meg! Engedd, hogy holnap én jöjjek a munkaasztalodhoz, és segítsek néked kibogozni a dolgokat!
— Én… felettébb hálás lennék néked, ha tudnál segíteni.
— Semmiség. Tekintsd úgy a dolgokat, mint a réz és ón ötvözését, hogy együtt erősebb bronzot hozzanak létre! Eképpen ötvöztetünk és vegyíttetünk mindnyájan egybe Karras kohójában, hogy együtt mi is erősebbek legyünk.
— Te oly bölcs vagy!
— Csupán Karras az, ki igazán bölcs! Az ő nagylelkűségével és az általunk alkotott gépekkel segíthetünk a TELJES emberiségen az eljövendő időkben, és akkor mindenki megismeri az ő bölcsességét.
— Akkor majd örömmel fogom e nyomorult munkát magam mögött hagyni, hogy hasznosabb tisztséget tölthessek be.

Térjünk át a sötét terembe, és várjuk meg a másik Kalapácsos kísértetet, hogy itt agyonüthessük. Vegyük ki a ládából az életerő italt, majd távozzuk északra. Rögtön jobbra a kis ládában egy nyakéket (200) találunk, a két helyiséggel északabbra, sötétben lévő asztalon meg egy szobrot (15; Σ: 794). A halott Mechanistánál van egy kulcs (g.). Ha nem ezt a helyet említette Karras, Garrett az alábbiak valamelyikét mondja:

— Nem.
— Hah! Rossz kulcs!
— Nem ez volt a megfelelő kulcs.

Egyébként meg így szól:

— Legjobb lesz, ha visszahozom majd ide a kulcsot, ha kész vagyok.

Innen két helyiséggel nyugatra, a csontok között egy erszény (50) hever, míg a közelében található szarkofágról egy arany kalapácsot (75; Σ: 919) szerezhetünk a sötétben. Északra, majd balra egy újabb ajtót láthatunk meg, ami fölvezet a kápolnába. Fent gyorsan húzódjunk árnyékba, aztán hallgassuk meg az újabb beszélgetést:

— Meg tudnád mondani, vajh' a seriff megérkezett-é már?
— A seriff? Mit keresne itt?
— Karras szerelmére, ember, hát vattát tömél tán füleidbe? Nem hallottál vala semmit a találkozóról?
— Ja, a találkozó! Én csupán… megfeledkezém róla, hogy a mai napról vala szó.
— Pha! Néked fogalmad sincs, miről beszélek! Meg kell tanulnod figyelmesebbnek lenni, nehogy az útszélen találd magad, midőn a jövő tovahalad melletted!

A szószék melletti bal kamrában van egy kulcs (i.) az asztalon, alatta meg egy fémtál (10; Σ: 929). A szószék belső polcán egy másik kulcsot (h.), egy díszes poharat (15) és -vázát (50), jobbra és balra kétoldalt egy-egy arany gyertyatartót (2x50; Σ: 1094), illetve magán a szószéken egy könyvet találunk. Az elolvasása után Garrett megjegyzi:

— Ezek a Mechanisták pontosan olyan rosszak, mint a Kalapácsosok…

És így szól ma az Építő hozzátok… ajjaj, hová is tehettem… Gyorsan, testvéreim, segítsetek megkeresni a szemüvegemet!
És így szól ma az Építő hozzátok… ajjaj, hová is tehettem…
Gyorsan, testvéreim, segítsetek megkeresni a szemüvegemet!

Valamelyik oldalon kezdjük el megközelíteni az északi főbejáratot, és amikor az ott álló őr kezdi sejteni, hogy lát valamit, dobjunk elé egy villanóbombát, és üssük le. Ha a villanóbomba pont a fémlapra esik, a csattanásra az emeletekről is lejöhetnek páran, de a főbejárat előtti sötétben meghúzódhatunk. Ha minden nyugodt, a padok közül szerezzük meg a diadémot (125; Σ: 1219) és a levelet.

Nyissunk be az északnyugati ajtón, és az asztal sarkáról emeljük el az erszényt (50; Σ: 1269). A létrán óvatosan másszunk annyira fel, hogy éppen lássuk, háttal áll-e a fenti őr, és ha igen, gyorsan kerüljünk mögé és üssük le. Mivel más is be szokott járni ide, a testet rejtsük el az árnyékos sarokban. Az egyik szekrényen van egy arany gyertyatartó (50), fent a toronyban pedig egy kulcs (f.) és egy díszes pohár (15; Σ: 1334). Ahol az előbb leütöttük az őrt, keletre egy folyosó vezet át a másik toronyba egy újabb őrt álló Mechanistával. Az övén van egy életerő ital, a torony tetejében egy újabb kulcs (e.) és egy díszes pohár (15), a torony aljában pedig egy kupac aranypénz (100; Σ: 1449) a ládában, illetve két lista az asztalon a Mechanista rendhez érkező adományokról meg a viszonzásul küldött ajándékokról.

A középső szintről (ahol az őr állt) a déli ajtón át menjünk a karzat déli végébe, és a szekrényről vegyük el az új rend szimbólumát formázó szobrot (15; Σ: 1464), majd balra lépjünk ki a lapostetőre. Vigyázzunk az íjpuskás őrrel, és keressük meg a tető délkeleti sarkán álló díszes poharat (15), illetve a ládából tegyük el a kupac aranypénzt (25; Σ: 1504). A raktárban egy életerő italt, egy kulcsot (j.), egy szobrot (15) és egy palack nemes bort (50; Σ: 1569) találunk.

Térjünk vissza a karzatra, és nyissunk be szembe a kis irodába, ahol egy további kulcs (c.), két palack nemes bor (2x50) és egy levél van az asztalon, illetve egy nyakék (200; Σ: 1869) az emeleti kis ládában, valamint egy újabb levél az ágy melletti asztalon. A karzat nyugati szárnyában még vegyük el a szekrényről az előzőhöz hasonló szobrot (15; Σ: 1884), aztán menjünk vissza a földszintre. A délkeleti sarokban lévő ajtó mögötti folyosón át jussunk el az őrök és növendékek szálláshelyeinek bejáratához, és persze ne hagyjuk ott az erszényt (25; Σ: 1909) a folyosó egyik székén.

A jobb (déli) lépcső az őrök szálláshelyéhez vezet; ennek az alsó szintjén egy levelet, egy kulcsot (b.) és egy vázát (50; Σ: 1959) találunk. A ládák mellett egy sötét és szűk nyílás egy sötét járatra nyílik, ahol egy kis dobozban egy kupac aranypénz (100; Σ: 2059) rejtőzik. A járat átvezet a növendékek szálláshelyére, ahol egy újabb kulcshoz (a.), illetve a felső szinten három díszes pohárhoz (3x15; Σ: 2104) juthatunk.

Kulcsmásolás

Ideje dolgozni! Ha még mindig nincs meg a jó kulcs, az már csak a gyárban lehet, ahová most amúgy is indulunk. A tanítványok szálláshelyéről kerüljünk vissza a folyosóra, aminek keleti középső kijárata mögött lépcső vezet lefelé. Legalul kaparjuk ki a lépcsők alól a szobrot (15; Σ: 2119), aztán északra menjünk át a gyárba. Ha zavar az erre serénykedő kis robot, vízzel hűtsük le a kedélyeit. Olvassuk el az oszlopra tűzött dicsőítő ének szövegét és a két víz nyílvessző alatti levelet, ami a robotok „víziszonyáról” szól, és vegyük el a pult bal széléről a felderítő szemet. Garrett megállapítja a nyilvánvalót:

— Nem nagy titok, hogy a Mechanisták azok, akik ellátják Truart seriffet azokkal a gépezetekkel.

Északra a lámpa alatt találjuk az utolsó lehetséges kulcsot (d.), a gyár végében pedig egy kis helyiséget, ahol a lenyomatot készíthetjük.

Úgy látszik, megfelelő hőmérséklet és gőznyomás nélkül itt elképzelhetetlen dolog egy kulcsmásolás…
Úgy látszik, megfelelő hőmérséklet és gőznyomás nélkül
itt elképzelhetetlen dolog egy kulcsmásolás…

A falon olvasható a használati utasítás, úgyhogy ez alapján eljárva nyomjuk a megfelelő kulcsot a viaszba, mire módosulnak a feladataink:

  • Vidd magaddal a kulcs lenyomatát! Később csinálhatsz róla egy másolatot, miután elhagytad a neveldét.

Ha nem a jó kulccsal próbálkoznánk, semmi sincs veszve, mert a viasz újra használható:

— Jó, hogy még mindig tudom használni a viaszt.

Az útmutató alatt található gittkéssel távolítsuk el a friss viaszlenyomatunkat. Megint új feladatot kapunk:

  • Vidd vissza az eredeti kulcsot a helyére, hogy a Mechanisták ne vegyék észre, hogy elloptad!

Ugye emlékszünk, honnan való a kulcs?! Ha nem, talán segít a lehetséges helyszínek listája. Ha sikerült visszatenni a kulcsot (amennyiben az összeset elvettük, ne aggódjunk, csak a lemásoltat kell visszavinnünk), akkor térjünk vissza a főkapuhoz, ahonnan indultunk, és véget ér a küldetés.



← Rajtaütés! Lap teteje Első Városi Pénz és Hitelbank →