|
„A másokban való bizalom gyengeség
az erőseknek, de erő a gyengéknek. |
Megjegyzés: Bár a Thief 2-ben nincsen kiképző küldetés, normál fokozaton játszva az első három küldetésben időről-időre piros segítő feliratok jelennek meg a képernyő tetején.
Megjegyzés: Az 1.18-as verzióban is 1285 látszik a statisztika képernyőn, mint maximálisan szerezhető zsákmány, azonban egy hiba miatt ebből csak 1265 szerezhető meg.
Nincs vásárlás.
Egy ház kapuja előtt kezdjük a küldetést, régi barátunk, Basso társaságában, aki most sokkal aktívabb, mint legutóbb, mikor megszöktettük a börtönből. Ennek ellenére nem túl bőbeszédű:
— Feltörtem neked az oldalsó bejárat ajtajának zárját, Garrett. Ez az egyetlen alkalmas bejárat.
E szavak kíséretében bevonul a mögöttünk lévő kis épületbe, és magára csukja az ajtót.
![]() |
Romantikus éjszaka egy romantikus feladathoz |
Nincs más hátra, keressük meg ezt az oldalsó bejáratot, melyet a ház nyugati felénél találunk meg. Bár nincs odabent senki, világosság fogad minket:
— Még jó, hogy a komornyik eltávozott éjszakára… égve hagyta a lámpákat…
Hiába, gazdagéknál úgy látszik, ez nem probléma. Vegyük fel az asztalról a két réz- (2x5) és és két ezüst pénzkupacot (2x12; Σ: 34), a szomszéd szoba bal ajtaja melletti párkányról meg a kulcsot, amivel nyissuk is ki az ajtót. A sötétben balra az első ajtón be tudunk nyitni, és a szobában az asztalon egy sajtot, a ládában meg egy kupac rézpénzt (5; Σ: 39) találunk.
Tipp: A Thief 2-ben az ételek elfogyasztása véletlenszerűen növelheti az életerőnket egy életerő ponttal.
Menjünk vissza az ajtón, és balra lépjünk ki a fényre. Oltsuk ki a fáklyát egy víz nyílvesszővel, amivel egy párbeszédet váltunk ki a férfi és női őr között:
— Átkozott fáklyák! Mindig kialszanak!
— Ahelyett, hogy csak siránkoznál rajta, inkább gyújtsd meg!
— Elvesztettem a tűztaplós dobozomat… Miért nem gyújtod meg
te?
— De hiszen nem én panaszkodtam, vagy igen?
— Hahh!
A frissen létrehozott sötétségben el tudunk menni az őrök orra előtt az első ajtóig, ahol benyitva jobbra üssük le mindkét őrt (nem mintha megérdemelnék, de most a feladatunkhoz tartozik nyolc ember leütése – ez eddig máris 2). Mindhárom ládából egy-egy kupac rézpénzhez (3x5; Σ: 54) jutunk. Északra, az ajtó mögött egy villanóbombát és öt jelzőfényt szerezhetünk a polcokról.
Titkos helyszín – 1: Az alsó polc bal vége alatt egy kapcsoló található, ami megnyit egy titkos fülkét a falon, ami egy villanóbombát, egy jelzőfényt, egy életerő italt és egy erszényt (50; Σ: 104) rejt.
Délnyugatra menjünk vissza a folyosóra, és a háttal álló őr övéről lopjuk el a erszényt (25; Σ: 129), aztán köszönetképpen őt is üssük le (3). Az előttünk lévő raktárból az őr miatt nem tudunk balra menni a következő folyosóra (habár egy villanóbomba segítségével ezt az őrt is gond nélkül leüthetnénk). Inkább nyissunk be a jobbra lévő konyhába, hiszen a térkép is ezt az útvonalat jelzi, tehát Basso is erre fog jönni. Mielőtt betennénk a lábunkat, várjuk meg a szolgát, és mihelyt megfordul, mögé kerülve üssük le őt is (4), meg persze vegyük el az erszényét (16; Σ: 145). Az asztalokon sokféle étel, illetve egy zacskó fűszer (45; Σ: 190) található. Keletre a boros állvány rekeszeiből három palack nemes bort (3x20; 250) tudunk elvenni.
Titkos helyszín – 2: A boros állvány jobb alsó sarka melletti felezett méretű rekeszbe egy sebesség italt rejtettek.
A szomszédos északi helyiség végén egy ételliftet láthatunk meg, amit a mellette lévő kapcsoló működtet. Szállíttassuk föl magunkat, és vegyük el a kis asztalkáról a két aranytányért (2x50) az aranypoharakkal (2x25; Σ: 400), illetve lopjuk el az őr kulcsát is az övéről.
![]() |
A konyhafőnök szólt, hogy ezeket mosogassam el… |
A konyhától keletre és nyugatra lévő raktárhelyiségekben is vannak ládák; egyet hozzunk el, és a tűzhelytől balra, a földszintre vezető lépcső fordulójában álljunk rá, hogy a keleti fal felső peremén (a tűzhely falának túloldalán) elérjük a két (1.07: három) szerencsepénzt (2x20; Σ: 440). Ha sehogy sem bírunk felállni a ládára, alkalmazzuk a tárgyak tornyozásának trükkjét. A nyugati raktárhelyiség mögötti folyosón üssük le a sétálgató őrt (5). Jobbra, a szolgák szállásainál, a jobb hátsó szobában, a ládákban három kupac rézpénzt (3x5; Σ: 455), míg a leghátsó szobában az ágyon egy levelet találunk. Az előző folyosó végén forduljunk jobbra, ahol eljutunk ahhoz a bezárt ajtóhoz, ameddig a terepet kellett megtisztítanunk Basso számára:
— Na, ez lesz Jenivere ajtaja. Gondolom, Basso ki tudja majd nyitni. Lopakodni, azt nem nagyon tud, de a zárakkal tutira elbánik.
Viszont korántsem végeztünk a feladatainkkal, úgyhogy folytassuk az utat előre, és a sarok után balra az első fémajtón nyissunk be. A felhalmozott dobozok mögött egy tálcáról kenyeret, mellőle egy aranyrögöt (100), a jobb sarok mögül pedig egy ezüströgöt (50; Σ: 605) vihetünk el. Keressük meg az utat vissza a folyosóra (a sötétben használhatunk jelzőfényt), és balra térjünk be a legutolsó ajtón. Vegyük fel az erszényt (50; Σ: 655) a hátsó szoba asztaláról, aztán menjünk fel a lépcsőn az első szoba oldalsó ajtaján át.
Várjuk meg és üssük le a bal folyosóról érkező őrt (6), meg persze fosszuk meg az erszényétől (50; Σ: 695) is. Jobbra a zárt fémajtót az étellift segítségével lopott kulccsal tudjuk kinyitni. Várjuk meg, hogy a lépcsőn föl-le mászkáló őr nekünk nekünk háttal legyen (pl. a lépcső felé induljon), és üssük le (7), vegyük el a kulcsát, majd menjünk föl az emeletre, aztán balra be az első ajtón a hálószobába.
Titkos helyszín – 3: A hálószobában lévő virágállvány mögötti kapcsoló használatával kinyílik az ágy fejtámlája fölötti kis titkos széf, amiben egy diadém (175; Σ: 870) található.
Az asztalon lévő kulcsot leszámítva mást már nem találunk idefenn, úgyhogy menjünk is vissza a földszinti folyosóra. Balra a harmadik ajtó mögötti zeneszobából lopjuk el az égő gázlámpa alatti asztalról a két kupac rézpénzt (2x5), illetve a színpadról a fuvolát (50; Σ: 930), majd a folyosó végén jussunk ki a hatalmas előtérbe.
![]() |
A csillár sajnos nem fér bele a hátizsákomba… |
Rejtett pluszfeladatat: Másszunk fel a kandalló jobb párkányára, és a fal melletti apró mélyedésből vegyük el a gyűrűket (0):
Lessünk ki a csak kulccsal nyitható főbejáraton, és ha a körbe-körbe járkáló íjász őr messze van, üssük le mindkét ácsorgó kollégáját (ezzel meg is van a 8 leütendő ember). Ha fáj a fogunk a köröző őr három közönséges nyílvesszőjére és a kulcsára, valószínűleg egy villanóbombát fel kell használnunk, mert az udvar kövezete nagyon hangos, és nem tudnánk csendben utána osonni. Az udvar közepéről viszont mindenképpen gyűjtsük be a sajt melletti aranypoharat (25) és aranytányért (50; Σ: 1005), majd az előtérből indulva menjünk végig a keleti szárny folyosóján, majd egyenesen be a társalgóba, és útközben rendezzük le mindkét őrt. Az oszlopok mögötti bal szobában az ágy melletti asztalon, illetve a jobb szobában az ágy fölötti párkányon jobbra, a sötétben van egy-egy váza (2x50; Σ: 1105). Az emeleten a lámpa melletti ajtón túl jobbra vagy egy kis hálófülke, az ágy melletti asztalkán egy gyűrűvel (40; Σ: 1145). A szomszéd szoba északkeleti sarkában lévő asztalon még egy nyaklánc (120; Σ: 1265) vár ránk, és ezzel ki is fosztottuk a házat.
A földszinti társalgó melletti folyosón, ahol az utolsó őrt találtuk, a lépcső aljában az ajtó a komornyik szobájára nyílik, vagyis ahol bejutottunk a házba. Használjuk ismét az oldalsó kijáratot, és Bassóhoz visszaérve fújjuk meg a madárhívó sípot.
Ha valóban mindenkit eltakarítottunk az útból, most akár karba tett kézzel meg is várhatjuk, hogy Basso végezzen odabent és véget érjen a küldetés, de természetesen el is kísérhetjük, hogy tanúi legyünk a szabadításnak. Basso a már látott zárt ajtóig szalad, amit sikeresen feltör (néha meg-megáll, ami akkor jó, ha még gyorsan intézkednünk kell, mert mégsem küldtünk mindenkit pihenni). Jenivere örömmel kiált fel vőlegénye érkezésére:
— Basso!
— [suttogva] Psszt! Gyere utánam!
Ha bemennénk Jenivere szobájába, és véletlenül Basso ránk zárná az ajtót, nincs gond, mert az asztalon található kulccsal ki tudunk jutni (ami mondjuk felvet egy érdekes kérdést Jenivere intelligenciájával kapcsolatban… na de hagyjuk).
![]() |
Ostobák! Azt hittétek, nektek segítek?! Csakhogy
a Lord által ajánlott |
A házból kiérve Basso nem túl romantikusan ismét csendre inti szerelmét a legutóbbi mondatával, aztán véget ér a küldetés.
| Lap teteje | Szállítás… és átvétel → |