Hűségakció rengeteg van, de olyan, mint amilyen most mutatkozik
be
Önnek csak egyetlen egy…
Emlékezzen vissza arra a hűségakcióra, amelyik
a legtöbb előnyt nyújtotta
Önnek, szorozza be
százzal, és még mindig közelében sincs ahhoz,
amit a
Yess+VIP tagjai kapnak hónapról-hónapra
Tudja Ön, hogy mennyit költ
egy átlag magyar család csak a legfontosabb háztartási termékekre, mosóporra,
élelmiszerre, kozmetikumokra, tisztítószerekre egyetlen hónap alatt? X ezer
forintot. Ez elképesztően magas szám.
És azt tudja, hogy a Yess+ hűségprogram
VIP tagjai mennyit költenek
ugyanezekre a termékekre egy hónap alatt? Mindössze
Y
ezer forintot. Tehát ez
azt jelenti, hogy a Yess+ VIP tagjai minden hónapban
Z forintot spórolnak meg. Az
pedig egy év alatt Q forint megtakarítást jelent.
Kíváncsi rá, hogy mi a titkuk?
Akkor a következő 4 percben el ne eressze ezt a szórólapot, mert lerántjuk
erről a nagy titokról a leplet, és azt is eláruljuk, hogyan csatlakozhat Ön is
ahhoz az X ezer emberhez, akik vásárlás előtt már nem számolgatják, hogy mit
tudnak még megvenni a pénzükből.
Képzeljen el egy áruházat, ahol egy igazán rendkívüli dologgal találkozik.
Amikor betér vásárolni, és a földszinten elkölt némi pénzt, jogosulttá válik
arra, hogy felmenjen az emeletre, és az adott hónapban, akár 40 %-kal olcsóbban
vásároljon. És ez csak a kezdet:
- Amint felért az emeletre, a kezébe nyomnak egy egyedi mobil előfizetést,
amelyet mindaddig, amíg kiemelt ügyfél, kedvezményesen használhat.
- A neve belekerül egy nyereményládába, és havonta akár belföldi nyaralást
is nyerhet.
- Ingyenesen elkészítheti saját weboldalát, előre gyártott elemekből, ahol
bármit elmondhat az embereknek, legyen az személyes, vagy üzleti jellegű.
„Elgondolkodtam, mi lehet a
VIP tagság gyenge pontja, és rá kellett jöjjek,
hogy nincs gyenge pontja! Bár tudjuk, hogy semmi sem tökéletes, ez viszont a
rengeteg előnyével igencsak annak tűnik. „ Tisztelettel: Kiss
Tamás
Minden hónapban ajándékokat nyerhet, vagy visszanyerheti vásárlása árát. És
ha igazán szerencsés, az évente rendezendő fősorsoláson akár egy külföldi
nyaralásra is elmehet.
A vásárlásai pontokat érnek, és azokat ajándékokra, kényeztető
szolgáltatásokra válhatja.
És mindezt csupán azért, mert Ön hűséges
vásárló!
Nos, mit szólna egy ilyen áruházhoz? Izgalmasan hangzik, ugye? A
YessPlus Üzletrendszer kétszintű áruháza pontosan egy ilyen áruház.
Milyen termékek, szolgáltatások közül válogathat?
Testápoló termékek, háztartási termékek, étrend-kiegészítők,
reformélelmiszerek, wellness termékek, ruhák, könyvek, zenei kiadványok és
honlapszerkesztő, webáruházbérlet, wellness szolgáltatások, partner cégek
ajánlatai (éttermek, hotelek, élelmiszerboltok, benzinkutak, stb. )
„ A VIP rendszer számomra roppant megnyerő. A hatalmas árkedvezmények még
elérhetőbbé teszik a termékeket. A YessPlus amúgy is kedvező alapfeltétel
tortájára került egy jó adag VIP hab. Gratulálok, köszönöm és kihasználom!!!”
Üdvözlettel: Horváth Tamás, Kaposvár
Még egy nyomós érv: az AjándékShop
AjándékShop programunk keretében ezentúl akár havonta átélheti az ajándékozás
örömét, és még különleges alkalom sem kell hozzá! AjándékShop nem más, mint egy
pontgyűjtő rendszer a VIP tagok számára, ahol az összegyűlt pontjait a
legkülönbözőbb ajándékokra válthatja.
Önnek elkezdenek gyűlni a pontjai az
AjándékShop „számláján” is, ami csendben, a háttérben szépen hízásnak indul.
Ennek köszönhetően Ön meglepheti magát egy-egy extra ajándékkal is, ami akár egy
kiadós wellness hétvége, egy kényeztető masszázs vagy akár egy kétszemélyes
utazás is lehet. És csupán azért, mert Ön okosan vásárol.
Csatlakozzon hát Ön
is ehhez a nem mindennapi hűségprogramhoz, és élvezze az általa kínált
előnyöket. Többek között azért is érdemes, mert folyamatosan bővítjük ezeket az
előnyöket.
Például utazott már hőlégballonnal a lakóhelye felett? Izgalmas
lenne felülről is látni az otthonát?
Esetleg szívesen vásárolna mondjuk
fényképezőgépet 50 %-kal olcsóbban?
Ha VIP tagunk lesz, akkor talán ezekre sor is kerülhet.
Ön, mint különösen
fontos személy!
VIP (Very Important Person). Ez az, amire Ön is vágyhat. Hogy igazán fontos
legyen. De hogyan mutathatja ki ezt Önnek egy üzlet? Talán a legjobb módja az,
ha nem csupán a lehető legtöbb kiadásra próbálja ösztönözni Önt, és utána el is
felejti, hogy Ön létezik, hanem viszonozza a bizalmát, és felkínál Önnek jó pár
különleges lehetőséget.
Talán Ön is lehet VIP tagunk! Hogyan?
Törzsvásárlóként:
Vásároljon az Alaprendszerben halmozottan 40 pontért.
Innen kezdve Ön egy évig- minden más feltétel nélkül- VIP-tagunk.
Partnerként (jutalékra jogosult munkatársként):
Vásároljon két egymás
utáni hónapban 20-20 pontért, VAGY egyszerre 40 pontért. Ezek után már élvezheti
is a kedvezményeket, melyek megtartásához viszont hónapról hónapra, min. 20
pontot kell vásárolnia az Alaprendszerben.
Ön már ismeri ezt a lehetőséget!
Ne késlekedjen hát! Váljon Ön is
VIP
tagunkká most, hiszen innentől kezdve minden gondolkodással töltött nap pénzt
vesz ki a zsebéből! Ha akarja, akkor ez az üzletrendszer még egy állandó
pénzkereseti forrás is lehet az Ön számára.
A YessPlus Üzletrendszer ajánlata VIP-tagoknak:
- Kedvezményes mobil előfizetés (flottán belül 0 Ft percdíjjal),
- Akár 40 % kedvezmény az exkluzív termékeink árából,
- Havi sorsolások, ahol Ön megnyerheti
- Vásárlási jóváírását,
- Wellness- hétvégéink egyikét,
- Értékes ajándékaink valamelyikét,
- Éves fősorsolás, ahol nyerhet
- Belföldi nyaralást vagy
- Külföldi utazást vagy
- 1 éves autóhasználatot,
- ingyenes hozzáférés WebPlus rendszerünkhöz, ahol elkészítheti saját
weboldalát, naplóját,
- pontgyűjtés az egyedi AjándékShop rendszerünkben.
És mindezt csupán azért, mert a YessPlus-nál vásárolja meg havi
szükségleteit.
Ön szerint megéri?
Igen,
szeretnék okosan vásárolni, és örülnék, ha végre elismernék a
hűségemet