Ha valaki arra kérne, hogy soroljam fel legalább fél tucat jellemző tulajdonságomat, akkor a sorban biztosan szerepelne, hogy ambiciózus vagyok, szeretem a kihívásokat és a sikerélményeket. Na, nem vágyom nagy babérokra, van némi önkritikám, ismerem külső és belső korlátaim és most, hogy másféléve nyugdíjas vagyok a családi belső ügyeken kívül, a külső sikerek a foltvarráshoz kapcsolódnak. Örülök, ha befejezek egy foltmunkát, elégedettségem fokozza, ha ki is tudom állítani. Nemcsak varrni szeretek, hanem irogatni is, és örülök, ha a Hírfoltokban egy-egy cikk alatt ott a nevem.
Számomra a fentiekből következik, hogy megragadom a pályázatok adta lehetőségeket, ha a téma fekszik nekem. Hogy benevezek az idei őszi pályázatra az egy percig sem volt kétséges. De előtte még a Nagynyárádi Kékfestő Fesztiválra akartam valami szépet alkotni. Ehhez a munkához nagy elánnal már június elején belefogtam. Már majdnem kész volt a mű, amikor a hátsó felembe beállt a rossz nyavalya. Tudtam takarítani, főzni, mosni, vasalni, vásárolni, sétálni, de kínszenvedés volt félórát ülni a fenekemen. Fordítva jobb lett volna, de a nyavalyákat nem lehet megválasztani. Így a kékfestős munka nem készült el határidőre. Semmi sem vész el, csak átalakul. Ez a művem lett benevezve a tradicionális foltmunkák pályázatára. Így aztán látszólag rengeteg időm maradt, hogy a másik pályázatra megalkossam 60x100 cm méretű non-figuratív művemet.
Az ember lánya azt gondolhatja, hogy nem nagy kunszt egy absztrakt képet alkotni. Modriani, Mark Rothke, Joan Miro, Mark Tobey stb. képeit nézegetve sokan mondják: "Ez is Művészet? Ilyet én is tudnék festeni, ha akarnék!". Valamikor én is így gondoltam, azután festéssel próbálkozva hamar rájöttem, hogyha megfelelő technikai tudással és megfelelő eszközökkel és kellő türelemmel rendelkeznék, akkor a képek után pont ugyanolyant talán tudnék alkotni. Node másmilyent, egyénit, szépet, érdekest festeni soha sem lennék képes.
Elárulom, hogy foltmunkáim tervezésekor sem szokott megszállni a művészi ihlet, eszembe jut valami, jön a belső alkotási kényszer és elkészítem, amit elgondoltam. Sokan mondták már, hogy munkáimat nem a szárnyaló művészi fantázia, hanem a mérnöki racionalitás jellemzi. Nem véletlen, mérnök vagyok. Ilyen előzmények után nyilvánvaló volt, hogy számomra non-figuratív kép varrása nem lesz egyszerű munka. De én makacs, türelmes és kitartó vagyok, ha egyszer elkezdek valamit, akkor azt be is fejezem.
Ilyen előzmények után elkezdtem firkálgatni egymást metsző köröket, téglalapokat, és egyéb alakzatokat. Ez volt az abszolút időpocsékolás. Ezután elővettem egy érdekesen festett, absztrakt képnek is megfelelő anyagot. Lemásoltam és lekicsinyítettem a vonalakat és a foltokat, és belepasziroztam az adott méretbe. A vonalak szövevénye tetszetős volt, de az eredeti színezésben sok volt a színátmenet, színfolyatás és a rajzot nem lehetett foltokra bontani. Ezután rátettem a rajzra egy skiccpauszot és új vázlatot készítettem. Ezt követte még egy tucat vázlat, amelyeken folyamatosan változott a kép, és végül már egyáltalán nem hajazott az eredetire. Talán a tízedik rajz volt az, amellyel már elégedett voltam és a foltokra bontást is meg tudtam oldani.
A következő fázis a színezés volt és ekkor újabb meglepetés ért. A különböző színvariációkon különböző formák domináltak és a képek jellege is különböző volt. "Malacom volt", a variációk közt volt egy egészen jópofa és ennek a kontúrvonalait felrajzoltam egy anyagra. Egy részét elkezdtem a kiválasztott apró mintás színes anyagokkal kitölteni. Jól nevelt nő vagyok, szalonképes szavakkal nem tudom minősíteni az eredményt. A felvarrt anyagokat lefejtettem, és megtárgyaltam magammal, hogy most mit tegyek. Végül úgy döntöttem, hogy csak négy színt fogok használni kedvenc márványozott anyagaim közül. Ezekkel fogom kitölteni a rajzot és majd a végén egyéb színes apró foltokkal kicsicsázom. Két hét múlva minden folt a helyén volt és csodák csodája színes csicsák nélkül is tetszett. Sőt! Így volt jó, csak néhány kis kék kört kellett ráapplikálni. Ezután jött a keresztelő, férjem néhány elvetélt ötlet után rátalált a jó címre. Befejezésül jött a töltőlap és a hátlap felragasztása, majd a tűzés, amivel kicsit plasztikusabbá tettem a munkát. Végül keskenyen bekereteztem a képet, akasztókat és címkét varrtam rá.
A nagy mű elkészült, a családnak tetszik, még a lányomnak is, és a nagy fiam már elkunyerálta a szobájába.
A izgatottan vártam a kiállítást, hiszen oda készült, és ez az igazi megméretés.
Utóírat: megnyílt a kiállítás. Már a díjkiosztás előtt félórával megnéztem a 17 konkurens pályaművet és a szerzők nevének megnézése nélkül kiválasztottam azt a három non-figuratív textilképet, amelyek szerintem a legjobbak. Úgy látszik, jó ízlésem van (vagy legalábbis a zsűriéhez hasonló), mert a három általam kiszemelt kép kapta az első három helyezést. Őszintén mondom, most kivételesen nem voltam csalódott, mert még titokban sem számítottam dobogós helyre; csak azt sajnáltam, hogy nem osztottak ki 18 díjat, mert akkor egészen biztos, hogy nekem is jutott volna egy. .
Gelencsérné Lazarovits Klára
Bp., 2001 szeptember