Pecznyík Pál:

 

 KÉTSZÁZ ÉV HATÁRÁN

Az idő rostáján kétszáz év lepergett,
úgy eltűnt a térben, mint pára, lehelet.
Hálaimádásra kulcsolódik kezünk,
kétszáz éves múltra midőn emlékezünk.
Akkor szentelték fel ékes templomunkat,
itt a nyíri tájon lelki otthonunkat.
Azóta sokezer áhítatos ajak
éneke zengve száll e boltívek alatt.
Azóta hangzik itt Isten áldott szava,
azt - lelki kenyérként - Atyánk nyújtja maga.
Hogy aki átlépi templomunk küszöbét,
lelke izlelhesse az Élet kenyerét.
Oltárán a gyertyák hétről-hétre gyúlnak,
fényükkel hirdetik: szolgáljunk az Úrnak!
Lelki szőlőjében, elégve gyertyaként,
égi hont keresők útjára hintve fényt.
Szép oltára körül több nemzedék térdelt,
nem mulasztva el az Úrvacsora vételt.
Orgonáján zengett sok szép korál-dallam,
Istent dicsőítve, harsogón és halkan.
Templomunk szószékén lelkésznemzedékek
tolmácsai voltak Isten Igéjének.
De a ma élők is, ezt az utat járják,
pásztorolva az Úr rájuk bízott nyáját.

Sok esemény történt két évszázad alatt.
Ha most szólhatnának néma templomfalak,
s elmondanák amit hallottak és láttak,
akkor itt ma sokan elcsodálkoznának.
Volt benne ünnepély, orgonahangverseny,
s a háború alatt börtön is volt egyszer!
Volt itt keresztelő, esküvő, temetés,
együtt való öröm és együtt könnyezés.
Testvérként megosztva örömöt, bánatot,
hordtuk egymás terhét, a kicsit és nagyot.
Templomunkat egy nap földrengés rázta meg,
és a főhajóban megnyílt a mennyezet.
Nagy volt az ijedtség, szívekben félelem,
Urunk megőrzött, és nem sérült senki sem.
Az Úr templomunkat erős várul adta,
s vihar mai napig el nem pusztíthatta!
Ma midőn megállunk kétszáz év határán,
mint egy magaslaton, Urunk templománál,
szemünk ne csak hátra, előre is nézzen!
Így a jövőben is legyünk mindig készen,
felkeresni gyakran Istennek szent házát,
áldásait kérve, s adva értük hálát.
Becsüljük, szeressük ősi templomunkat,
míg e földön élünk, lelki hajlékunkat,
amíg elérhetjük amit lelkünk vár most,
a templom nélküli dicsőséges várost!
1986.