| |
VERSEK
LUTHERRŐL
Pecznyík Pál
ISTEN HARSONÁSA
Mint gyermek indult el a kis bányász
házból,
aztán elbúcsúzott
jó tanítójától.
Majd egy napon
feltűnt, mint Ágoston-barát,
kolostori cella
képezte otthonát.
Sanyargatta testét,
böjtölt és vezekelt,
alig vett magához
valami eledelt.
Bűnnel terhelt
szívét egy vágy töltötte el,
üdvösség honába
hogyan juthatna fel.
Kolostortársai
látták térdepelni,
mert az üdvösséget
ki kell érdemelni!
Ezt vallotta akkor
minden ő kortársa,
suhogott is sokszor
önsújtó korbácsa,
mely ott függött
mindig kis cellája falán,
ha testi vágyai
rátörtek néha tán.
S egy napon
csodásan ragyogott fel benne,
Isten igéjének
tiszta szent értelme.
Isten mindenkinek
adott amnesztiát,
mindenkiért halni
engedte szent Fiát!
Kegyelem hit által,
minden elítéltnek!
Gyógyír volt ez
Luther megsebzett szívének.
S e naptól túl
nőtte cellája négy falát,
levetette végleg a
szürke szőrcsuhát.
Repesett a szíve,
és lángolt a lelke,
börtön volt már
néki a kolostor csendje.
Szívére szorítva
kapcsos Bibliáját,
vitte azt, mint
Isten igéje fáklyáját.
Szentlélek járta
át, hevítette lelkét,
s eloszlatta
minden, eddigi félelmét.
Bár sokszor szembe
szállt vele a fél világ,
ő akkor sem
hátrált, nem adta fel tanát.
Írása eljutott
országhatáron át,
távoli népek is,
figyelték már szavát.
Krisztus volt
alapja harcának, hitének,
csatlakoztak hozzá
gazdagok, szegények.
Bár ellenségei nem
nézték tétlenül,
Luther mégis
helytállt mindenütt emberül.
Így lett a
szerzetes Isten harsonása,
beszél ma helyette
sok szép tanítása.
Csak hit által
lehet igazzá az ember,
csak Krisztussal
nyerhet csatát a bűn ellen!
Bár a fáklyavivőt
már rég kripta zárja,
de mit bátran
emelt, ma is ég a fáklya,
s lobogva hirdeti
szerte e tiszta fény:
hit által van
üdvünk, a Krisztus érdemén!
Nyíregyháza,
1975.
Pecznyík Pál
|
MIT AKART LUTHER?
Öt évszázad múlt el, a jeles nap óta,
melyen elérkezett a várva várt óra.
S egy bányász családban kisfiú született,
Isten szent kezében eszközzé lehetett.
Bár sok barátja volt, még több ellensége,
de volt bátorsága és volt békessége.
Nem hátrált meg soha! Szólt bátran, merészen,
Istennek szentelte életét egészen!
Nagy küldetés várt rá, melyet tőle kapott,
s míg be nem fejezte, addig nem nyughatott.
Nem akart ő rosszat, de tennie kellett,
sokat tusakodott Bibliája mellett.
Elszorult a szíve, hamis tanok láttán,
Egyházában miként ront, pusztít a Sátán!
Nem akart ő újat, hanem csak a régit,
az örök szent Igét, éltetőt, menybélit.
Hirdessék azt újra olyan tisztán szépen,
mint Jézus hirdette Izráelben régen.
Hol a törvényszegés rút bűne hódított,
ott szava vígasztalt, szent keze gyógyított.
Ám az évszázadok keresztyén papsága,
súlyos terheket rótt hívei vállára.
Ha látott bűnterhelt, lelki vezeklőket,
csak adomány árán oldotta fel őket.
Isten ügyének így egyre inkább ártott,
vádlóból lett igaz, az igazból vádlott!
Aki másképpen hitt, börtön mélyén görnyedt,
sok hitvalló vére áztatta a földet.
Tévtanok rabláncán vergődtek a lelkek,
s üdvöt – érdem nélkül – remélni se mertek.
Ezt látta meg Luther, s háborgott a lelke,
Isten igazságát szomjazón keresve,
szinte éjjel-nappal olvasott, töprengett,
vallatta szent könyvét, melyet úgy megkedvelt.
Isten figyelt: s látta, szíve nehéz harcát,
álmatlan éjeken, könnytől ázott arcát.
Nem hiába fárad: mit nem sejt előre,
Isten igazsága felragyog előtte!
ujjong midőn érti, szinte bele szédül,
hit által nyer üdvöt, cselekedet nélkül.
Nem gyötri már lelkét bűnök súlyos terhe,
Isten a Krisztusért: mind, mind elengedte!
Nincs bűn adóságunk, átvállalta régen,
Jézusunk megváltott, nem aranyon, véren!
Nem kell sanyargatva jobbá tenni magunk,
mehetünk Őhozzá úgy, ahogyan vagyunk.
Tisztán hangzik ismét az Ige a régi,
de mégis mindig új, mert örök menybéli!
Megtérésre hívón, olyan tisztán szépen,
mint Urunk hirdette, Izráelben régen.
Lelket elevenít éltető ereje,
benne: magához hív Isten szeretete.
Látja koldus ruhánk, újat kínál érte,
csak mennyei újban járhat, papi népe.
Láthatatlan hordjuk most, ezt az új ruhát,
láthatón örökké, Istennél odaát!
Nyíregyháza, 1983.
Pecznyík Pál
|
|
