Médiaműhelyben jártunk…

 

Lehetőségek és tények gyülekezetünkben

 

Az Evangélikus Élet szervezésében immár ötödik alkalommal került megrendezésre az egyházi médiamunkát önként végző laikusok számára november 10–13 között, a Médiaműhely elnevezésű szakmai fórum, amelyen gyülekezetünkből Závodny Éva és Garai András vett részt. Az ő személyes véleményük néhány mondatát idézzük hetilapunk 47. számából, s egyben a karácsonyi Hírmondó olvasói figyelmét is felhívjuk; ha előfizetnek az Evangélikus Életre, akkor már minden csütörtökön megtalálják otthonuk postaládájában a következő vasárnapi 12 oldalas számot, télen-nyáron, minden időben, évente négy HÍD magazin melléklettel, (a 2006. éves előfizetési díj: 9.360 Ft.). Ily módon is erősíthetjük evangélikus elkötelezettségünket, mert „az evangélikus élet érted éled; érted, éled?!”

– Éva! A Műhely résztvevőinek lelkesedéssel mutattad be a Nyíregyházi Hírmondót, amelynek szerkesztésében részt veszel; milyen új ötleteket hallottál, amelyeket eredményesen tudsz hasznosítani?

– Nagyon hasznos volt számomra a „szerkesszük együtt” program, amikor az Evangélikus Élet következő lapszámának készítésén dolgoztunk közösen. A cikkek kiválasztásának, „fontossági sorrendjének”, elhelyezésének nagy jelentősége van. Az interneten való közzététel által széles „olvasóréteg” érhető el, ezért fontosnak tartom újságunk interneten való folyamatos megjelenítését.

Éva álma valóra vált; ismét rendszeresen frissül gyülekezetünk honlapja, új hírekkel, tudósításokkal (például; a püspökjelöltek nyíregyházi fórumáról készült tudósítást az országos sajtó nem közölte, a mi honlapunkon most is olvasható). S a Nyíregyházi Hírmondó idén eddig megjelent számai is megtalálhatók a világhálón; a http://nyiregyhaza.lutheran.hu címen.

– András! A te kérdésed rövid, egyszerűen mi újság?

– A három napos műhelymunka során tapasztalatcserére is sor kerülhetett. Internet kapcsolat segítségével kivetíthettem műhelymunkatársaimnak a nemrég elkészült személyes honlapom néhány oldalát, megszólaltatva rajta (Labossa Péter igazgatólelkész előzetes engedélyével) a jövőre 220 évesnyíregyházi nagytemplomunk harangjátékát is. Sőt a MERA evangéliumi műsora is hallgatható éjjel-nappal weboldalomról: http://web.t-online.hu/garainyh Az evangélikus sajtómunka iránt elkötelezett laikusok szakmai fóruma segíti a résztvevőket a missziói szolgálat egyre tudatosabb és színvonalasabb ellátásában.

András elképzelése is valóra vált, missziói célokat is szolgálva, mintegy karácsonyi ajándékul, olvashatóak mai, aktuális igehirdetések gyülekezetünk honlapján, az Írásaink című rovatban. Elsőként Adámi László ádventi igehirdetés-sorozatát olvashatják, letölthetik, ki is nyomtathatják az érdeklődők. Kérésre, a lelkészi hivatalban lefénymásolják a teljes anyagot (papírköltségen) azoknak, akiknek családjában, ismeretségi körében, munkahelyén, iskolájában, stb. még nincs internet hozzáférési lehetőségük. Itt jegyezzük meg, hogy az e-Magyarország program keretében, három számítógép áll gyülekezetünk tagjai, de minden nyíregyházi lakos számára is, a hivatalos órákban, a lelkészi hivatalban az ingyenes internetezés céljára.

Végül, egy-két tervről, lehetőségről szólunk: Tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de követheti a többi… Ha jelentkeznének havi néhány órás önkéntes szolgálatra (az igazgatólelkésznél) mindazok, (lelkészi körzetenként legalább két gyülekezeti tag, fiatalok előnyben!), akik járatosak a szövegszerkesztési munkában, s a nagytemplomi vasárnap délelőtti igehirdetéseket magnófelvétel alapján legépelnének. Az akkor szolgáló lelkész lektorálása után, hétfőn interneten, e-mailban továbbítanának honlapunk webmesterének, Varga Gábornak, s így akár már hétfőn este a világ minden táján olvashatnák a magyarul beszélő, és Jézust kereső, ismerő, szerető embertársaink e vasárnapi igehirdetést. (Jó példát találunk erre az EKE megújult honlapján: http://eke.lutheran.hu az EKE örömüzenet ABC-je című oldalon.) Sőt, MP-3 formátumban is rögzíthetnénk az igehirdetéseket (önkéntes adományokból vásárolt néhány tízezer forintos rögzítővel), s akkor mindenki számára hallható is lehetne az Isten – evangélikus nagytemplomunkból hétről-hétre felhangzó – üzenete a világhálón…

Határtalan missziói lehetőségek birtokában vagyunk, a médiaműhelyben szerzett tapasztalatokat felhasználva, élünk-e ezekkel a lehetőségekkel? Nem feledhetjük, Jézus missziói parancsa valamennyiünknek szól: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15.16).

–i–s