Ami mindezek mögött van

Mérföldlépő csizmánkkal - térben és időben - óriási távolságot tettünk meg. Könyvünknek nem célja, hogy szakismereti szinten foglalkozzék a technika és a számítógép kapcsolatával. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy mindezek mögött tudósok és munkások, matematikusok, mérnökök, fizikusok és laboránsok nagy szakértelmet kívánó és megfeszített munkája rejlik.

A társadalom igényli az eszközök és a programok fejlesztését, de ezt az igényt csak a legkorszerűbb tudomány és technika képes kielégíteni. Vessünk csak egy pillantást egy chipgyártó üzembe! Mielőtt belépünk, tetőtől talpig fehér, csuklyás köpenybe kell öltöznünk; a külső légtértől zsiliprendszer választja el a gyártósort. Tenyérnyi nagyságú szilíciumszeleteken sok ezernyi "morzsa" van, amelyek mindegyike több ezer alkatrészt tartalmaz. A legkisebb hőmérséklet-ingadozás, por vagy nedvesség tönkreteheti a gyártmányt, még a lélegzet páratartalma is selejtet okozhat. Különleges tisztaság és különleges munkafegyelem szükséges, a termelésnek olyan kultúrája, ami nélkül nincs mikroelektronika.

Mi kerüljön gyártásba? Mi legyen a chipek funkciója, és ehhez hogyan kell kialakítani a parányi alkatrészeket? Mindezek a kutató-tervező laboratóriumokban dőlnek el, ahol hasonló szigorú körülmények között dolgoznak fizikusok és mérnökök. Munkájukat számítógép segíti, azzal tervezik meg az áramköröket, a gyártmányt és a gyártást. Ebben a fejlesztésben nincs megállás, mert aki megáll, a rendkívül kiélezett világversenyben még jobban lemarad. Az eszközök fejlesztésében nem csak a gépet alkotó mikroáramköröknek, hanem a géphez csatlakoztatható érzékelő- és beavatkozó szerveknek a fejlesztésére is gondolni kell. Ma már kapható hüvelykujj nagyságú televíziós kamera, vagy még annál is kisebb, az orvosi diagnosztikában felhasználható képközvetítő eszköz. Óriás méretű robotok készülnek, amelyek több tonnás terheket is képesek megmozgatni éppúgy, mint a pici, laboratóriumi vagy orvosi célokra felhasználható kivitelűek. Egyes gyárakban már megvalósult, de a technológiai folyamatok túlnyomó többségében még csak kutatják a rugalmas gyártórendszereket, amelyekben az ember már csak a felügyelő szerepét tölti be.

És mindezek csak eszközök. "Életrekeltésükhöz" programok, programrendszerek szükségesek. A legtöbb számítógéprendszernél a hardverrel azonos értéket jelent a szoftver. A számítógép programozásának szakmája nagy felkészültséget és ötletgazdaságot igényel művelőjétől. Mindebből a felhasználó mit sem Iát; sőt úgy tűnik, hogy a számítógép kezelése egyre egyszerűbbé és könnyebbé válik. A programozónak viszont szinte minden lehetséges változatot előre végig kell gondolnia. Sosem feledkezhet meg arról, hogy a számítógép csak azt, és csak annyiban hajtja végre, amit és amennyiben a program erre utasítja. A programozónak még arra is számítania kell, ami kiszámíthatatlan, azt is várnia kell, ami váratlan. A felhasználótól nem várjuk, nem várhatjuk el, hogy a program utasításrendszerét ismerje, így azt sem, hogy a fellépő hibákat kijavítsa. De nem azok a legbonyolultabb programok, amelyek a felhasználói nagyközönség számára készülnek. A gépek operációs rendszerei; a magas szintű programozási nyelveket a gép számára lefordító programok; programozást segítő programok; bonyolult rendszerek modellezése és még számtalan olyan feladat létezik, amelynek megoldásához gyakran többtucatnyi kiválóan képzett programozó matematikus összehangolt tevékenysége szükséges.

Hardver és szoftver egyre jobban összefonódik, egyre kevésbé lehet elválasztani őket egymástól. Nem egy programrendszer már ún. beégetett formában kerül a gépbe, vagyis egy chipen, amelynek egyszerű behelyezésével a gép már mindazt tudja, amit a programozó belediktált.

A szakemberek köre a hardveres és szoftveres gárdával még korántsem teljes. Az intézmények és vállalatok, hivatalok és gyárak: élő szervezetek, amelyek - rossz szervezés esetén - a legmodernebb számítógépes rendszereket is kivethetik magukból, elpusztítva így a gépet, sőt önmagukat is. A számítógép hatékonyságát csak akkor tudjuk kihasználni, ha szervesen beleillesztjük a felhasználói rendszerbe. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az igényeinek megfelelő programokkal kell ellátnunk a gépet, hanem azt is, hogy a számítógép követelményrendszerének megfelelően kell módosítani a megszokott szervezeti rendet, a kapcsolatokat, az adatszolgáltatást. Ez a rendszerszervező feladata, aki a felhasználók különböző szintű képviselőivel a hardver-szoftver előállító szakemberekkel együtt egységes technikai rendszerré szervezi az egyébként különálló részeket. Talán nem ilyen mélységben, de bizonyos "szervezetmódosításra" szükség van akkor is, ha nem nagy számítóközpontokkal, hanem csak mikroszámítógéppel egészítjük környezetünket.

A technika világa a természetbe ágyazott társadalom szerves része, azzal egységes rendszert kell alkotnia. A cél az emberi társadalom fejlődése és boldogulása, ennek a célnak van alávetve minden technikai fejlődés.

Kérdés persze az, hogy a társadalom hogyan lesz képes a mikroprocesszorok és az általuk létrejövő mesterséges intelligenciák hasznosítására? - Az ember nélküli gyárak reális lehetőségeivel már a közeljövőben számolhatunk. Az első ipari forradalom felszívta a mezőgazdasági munkaerőt, és az iparban helyezte el. A második, a mikroelektronikai forradalom az iparból szívja el a munkaerőt, és helyezi el az információfeldolgozás és az egyéb szolgáltatások területén.

A tudományos-technikai forradalom nem kis gondot jelent a politikusok, államvezetők, közgazdák, filozófusok, szociológusok számára, hiszen meg kell oldani a parlagon heverő "ipari tartalékhadsereg" sorsát és jövőjét. Az ismeretlen feltárása, az új összefüggések megtalálása, az új dolgok létrehozása szabadon szárnyaló, kitartó alkotói tevékenységet igényel, amelynek újszerű alapjait most kell oktatási rendszerünkben lefektetni.

Vissza a Tartalomjegyzékhez