Számítógép a kórházban

Ki ne tudná, hogy hányféle olyan adminisztrációs feladata van az orvosnak és az ápolónőnek, amelyek nagy része szakképzettséget egyáltalán nem igényel. Ezt a nyilvántartást - a beteg felvételének pillanatától kezdve - át lehet adni a gépnek. Egy-egy betegről nemcsak a személyi adatokat, hanem a vizsgálati eredményeket, görbéket, sőt a röntgenfelvételeket is tárolni lehet. Bekerül a gépbe a kezelés módja, az adott gyógyszer, az esetleges műtét, és mindezek alapján a számítógép írja meg a távozó beteg zárójelentését is. A tünetek és a vizsgálati adatok figyelembevételével az orvos párbeszédet folytathat a számítógéppel, ami jelentősen segíti a diagnózis felállításában. A szekszárdi kórházban már működik egy ilyen rendszer, a STEFI (STandardizált Egészségügyi Fogalmakon alapuló Információs rendszer). Ez a rendszer havonta kinyomtatja és megcímzi a nyilvántartása szerint felülvizsgálatra szorulók behívóját.

És ez még csak az adminisztráció! Az már a gyógyításban is jelentős segítség, hogy az összes lehetséges betegség közül az orvos (egyéni döntésével) választja ki a legvalószínűbbet és annak gyógyítási módját. De talán még jelentősebb az a szerep, amelyet az intenzív osztályokon Iát el a számítógép. A súlyos állapotban levő beteg testére helyezett érzékelők jeleit egyidejűleg (valójában persze egymás után, de rendkívül rövid idő alatt) olvassa le a számítógép, összehasonlítja az előírt értékekkel, és ha azonnali beavatkozást tart szükségesnek, riasztja az illetékes orvost, ill. nővért.

A számítástechnika csodálatos lehetőségekkel bővítette az orvos eszköztárát. A "computeres tomográfiát" a szakemberek az orvosi technika legnagyobb találmányának tartják, amelynek segítségével valósággal térbeli képet kaphatnak a vizsgált ember belső részeiről.

Számítógépek segítségével küzdünk ma már a járványok ellen is. A programok az adatok értékelésével, a megbetegedések várható alakulásának előrejelzésével segítik a védekezéssel, a gyógyszerellátással, az egészségügyi dolgozók felkészítésével kapcsolatos döntések meghozatalát.

Néhány további egészségügyi felhasználási terület: cukorbetegek inzulinellátására tervezett mikroprocesszoros adagolókészülék, amely időben érzékeli a cukorszint változását, és megfelelő módon adagolja is a gyógyszert. Több ezer ember életét mentette már meg a szívritmus-szabályozó. A szinte gombostűfej nagyságú mikroszámítógépes szabályozórendszer érzékeli a szervezet terhelését, a szív ritmusának legkisebb változásait is, és ennek megfelelően vezérli annak működését. Egyidejűleg adatokat is szolgáltathat az orvosnak, tehát nemcsak egy pillanatnyi állapotban, hanem folyamatosan lehet ellenőrizni a beteg szív működését. Az is lehetséges, hogy telefonon keresztül továbbítsa a kezelőorvoshoz a szívműködés adatait, és közölje, ha szükség van a terápia esetleges változtatására.