A természet és a technika

Szó volt már arról, hogy egész világunk a mozgás, a változások örökös forgataga. A természet folyamatait a spontán állapotváltozások jellemzik, amelyek irányát és sebességét a természeti törvények irányítják. A technika világa is e törvényeknek van alávetve, az ember mégis képes a természeti folyamatokkal (látszólag) ellentétes irányú állapotváltoztatás létrehozására. Minden technikai folyamat valamely társadalmilag meghatározott cél elérésére irányul, és ez általában valamilyen speciális rendet, rendezettséget hoz létre az emberi környezetben. Amerre csak nézünk a környezetünkben, ennek nyomait láthatjuk. Az egyiptomi piramisok, az Eiffel-torony, a hidak, az alagutak, a fények az éjszakában vagy a kellemes, meleg szoba a téli hóviharban - mind olyan alkotások, amelyek készítői ellenszegültek a természet kiegyenlítő folyamatainak, az egyenletességre törekvő természettörvényeknek. Azért képes minderre az ember, mert a természet erőit, anyagait és energiáit okosan használja fel, mert állandóan információt szerez környezetéről és arról a folyamatról, amellyel környezetét meg akarja változtatni. Minden átalakításhoz, az emberi céloknak megfelelő irányú folyamatok megvalósításához energiára van szükség. Ezt az energiát - a forrástól a végrehajtó szervig - valamilyen közlőmű továbbítja; így minden gép forrásból, közlőműből, végrehajtó és irányítószervből áll. Kezdetben mind a négy funkciót az ember látta el. Saját testi erejét közölte a végrehajtó szervével (kezével), és a megmunkálást az agyával irányította. Ahogy bővültek ismeretei, ahogy előrehaladt a technika és a tudomány fejlődése, úgy vált képessé az ember az egyes részek fokozatos gépesítésére. A szerszámokkal kiváltotta a kezét, pontosabban: már nem a keze érintkezik közvetlenül a megmunkálandó tárggyal, hanem a kezébe vagy később a gépbe fogott szerszám. Saját erejét állati, szél- vagy vízenergiával helyettesítette. Később a gőz, a szilárd és a folyékony tüzelőanyagok, majd a villamos energia lett a gépet közvetlenül tápláló energiaforrás. Ez utóbbi tette lehetővé (a már említett) "egy gép-egy motor" rendszer kialakulását. És korunkban?

Most jutottunk el a negyedik részig, az irányítási funkcióig. A mikroszámítógépek - beépülve a megmunkáló-gépekbe - a megfelelő érzékelő- és beavatkozó szerveken keresztül irányítják a gépeket, és ezzel felszabadítják az embert a gépek irányításának monoton, ismétlődő része alól. Az irányításnak is két ága van. Az egyikben csak vezéreljük a gépet (a bütyköstengelytől egészen az NC - számjegyvezérlésű gépekig), de amikor már valamilyen visszajelzés és ennek megfelelő beavatkozás is van, akkor már szabályozás is lehetséges.