Neumann János

Egy véletlen találkozás új irányt adott a számítógépek fejlesztésének. Neumann János, a magyar származású világhírű tudós, a háború utolsó éveiben tanácsadóként Los Alamosban dolgozott, ahol a legnagyobb titokban az atombomba kifejlesztésével foglalkoztak. Goldstine, aki az ENIAC építési munkáit irányította, 1944-ben egy pályaudvaron találkozott Neumann Jánossal. Megismerte és megszólította, majd hosszan magyarázni kezdte az építés alatt levő ENIAC működési elvét. Neumannt tűzbe hozta ez a beszélgetés, és rövidesen személyesen is megtekintette az építési munkákat. Ettől kezdve Neumann neve és a számítógép egymástól elválaszthatatlanok. Rájött arra, hogy a számítások algoritmusát, az ún. programot ugyanúgy lehet tárolni a gépben, mint magukat az adatokat. A gép megtanítható arra, hogy ezeket megkülönböztesse egymástól (ez a belső programvezérlésű gép alapgondolata). Neumann, Goldstine és Burks 1946-ban publikálták az elektronikus számító-berendezések logikai szerkezetéről szóló elképzeléseiket. Ebben szögezték le a 2-es számrendszer használatának és a programok tárolásának elvét. Elgondolásaik alapján, a Pennsylvania Egyetemen építették meg az EDVAC-ot (elektronikus diszkrét számítógép). 1949-ben a Cambridge-i egyetemen üzembe helyezték az EDSAC-ot (elektronikus, "késleltetett" tárolású automatikus számológép), amely a világ első tárolt programozású számítógépe volt.

Egy szorzás ideje 8,5 ms, egy összeadásé 70 μs, a tárolókapacitása 512 szám volt. A tárolókapacitás kicsi, növelni kell. Az ekkor már ismert mágneses információtárolást (magnetofon) kézenfekvőnek tűnt felhasználni adatok, ill. programok tárolására. A 40-es évek végén mágnesdobot, majd később (1951-től) mágnesszalagos egységeket kapcsolt a gépekhez. 1951-ben az Eckert-Mauchly cég elkészítette a UNIVAC-ot (UNIVersal Automatic Computer); ez volt az első olyan gép, amelyet nem megrendelésre, hanem eladásra készítettek. Tervezői már "tapasztalt" számítógépesek; mögöttük volt az ENIAC és az EDSAC. Már saját vállalatuk (Computer Company) volt, amely beolvadt a Remington cégbe. Megszületett az UNIVAC II, amelynek tára 2000-3000 szavas. A számítógép "kitört" a laboratóriumokból, és bevonult a piacra. 1953-ban helyezték üzembe az első szovjet gépet, a BESZM-et (Büsztradejsztvujuscsaja Elektronnaja Szcsotnaja Masina: gyors működésű elektronikus számológép), amelynek 1024 szavas elektroncsöves belső, és 5120 szavas mágnesdobos külső tára volt. A gépben már félvezetőket is alkalmaztak: 376 szavas tárolórésze germániumdiódákból épült. Ezt követte az URAL, az M I., az M II. és a SZTRELA. Utóbbihoz 200 000 szavas mágnesszalagos tárat is illesztettek. Mindezek még nehézkes óriások, lassú és kevés adatot tároló monstrumok voltak. Ez időben nagy teljesítményűnek nevezték azokat a gépeket, amelyek másodpercenként 5000…10 000 utasítást hajtottak végre. De akkor még mindegyik gép csodának számított. Számuk egyre növekedett, csak éppen programozásuk volt nehéz.