Összkép a fejlődésről

Mielőtt továbblépnénk, foglaljuk össze mindazt, amiről eddig szó volt. Lényegében három területet (a számítások, a termelés és az információszolgáltatás) fejlődéséről, annak egyes fázisairól villantottunk fel képeket.

A számítások fejlődésének vonala valahol a történelem előtti korokban kezdődik, amikor az ember képessé vált arra, hogy elvonatkoztassa a mennyiséget a tárgyaktól. Szép áttekintését adja ennek Filep László és Beleznai Gyula: A számírás története c. népszerű könyve, vagy van der Waerden: Egy tudomány ébredése c. monográfiája. Az eddigiekben e részletek nélkül is nyomon követhettük a számítást segítő technika kialakulását és fejlődését. Ezen belül két, az eszközt és a módszert fejlesztő irányzat volt. Az eszközfejlesztés termékei a kavicsok, az abakusz, a fogaskerekes, mechanikus számológépek. Ide sorolhatók a különféle számolótáblák, amelyek mechanikus megtanulása nélkül szinte lehetetlen volt a nagy tömegű számításokat elvégezni. A módszerek (az algoritmus) őseivel először az egyiptomi papiruszokon, majd ezt folytatva a görög matematikában találkozhattunk. Fejlesztése napjainkig tart. (Sőt, éppen az elektronikus számítógépek korszakában válik különösen jelentőssé az algoritmuselmélet!) Ez a két irány (a számítások eszközei és módszerei) Babbage terveiben olvadt eggyé, és válik a modern számítástechnika, az algoritmikus gépek elvi alapjává.

A másik vonal a termeléssel van szoros összefüggésben. Kezdődik valahol a kerék feltalálásánál, folytatódik a bütyköstengelyekkel, majd a vezérlődobbal. Évszázadok tapasztalatai vezették rá az emberiséget arra, hogy az egyes munkafolyamatokat igen-nem utasítások sorozatára lehet felbontani. Még nem tudták, de már csinálták: algoritmizálták a termelést. Az utasítások számának növekedése tette szükségessé, hogy a vezérlődob (amelynek mérete tovább már nem volt növelhető) helyett vezérlőkártyákkal irányítsák a folyamatot. Létrehozták az első lyukkártya-vezérelt gépeket a szövőiparban. A vezérléstechnika korunkban önálló tudománnyá fejlődött, a kibernetikává.

A harmadik vonalat talán az információtechnika vonalának nevezhetnénk. Azon szerkezetek, ill. gépek fejlesztése tartozik ide, amelyek a társadalom, vagy annak kisebb csoportjai információs igényeivel kapcsolatosak. Itt a legfontosabb mozzanatra, a lyukkártyák informatikai felhasználására utalunk. Zseniális felismerés volt, hogy az emberek adatait ugyanúgy igen-nem utasítások sorozataként lehet megadni, mint a szövőgép mintázatát. (Az információ ilyen kódolásának előzményeit is megtalálhatjuk a történelemben, pl. a rómaiak fáklyás üzenetközvetítési hálózatában.)

Korunk információáradatának kézben tartása aligha lenne elképzelhető ezen felismerés nélkül.