A felület elválik a hengertől

Mi van akkor, ha már annyi mozdulatelem van, hogy vezérlésükre óriási (kivihetetlenül nagy átmérőjű) dob kellene? Ha például egy körülfordulásra ezer igen - nem váltásra van szükség, és a tüskék csak 1 cm távolságra egymástól, akkor is legalább 10 m kerületű, vagyis 3 m-nél nagyobb átmérőjű hengert kell készíteni! Ilyen monstrumot nehéz elhelyezni egy gépteremben. Márpedig még ennél is több váltást igényel egy olyan bonyolult folyamat, mint pl. a mintás szövés. A szövésnél a hosszanti, ún. láncfonalak kiemelésével, ill. lesüllyesztésével kialakított szádba vezetik be a keresztező vetülékfonalakat. A láncfonalak száma több ezer is lehet, ezek mozgatásával alakítják ki a mintákat. A XVIII. század textiliparában sok-sok gyermeket alkalmaztak, akik vezényszóra emelték és süllyesztették az ún. nyüstöket. A zsinórok mozgatásának sorrendje volt a technológia algoritmusa, amely attól függött, hogy milyen mintát akartak. A gyerekek monoton munkájának pontosságától függött, hogy végül milyen mintát kaptak. Megvolt hát az algoritmus, és (elvben) az azt gépesítő eszköz is. Vaucanson lyukasztott hengerrel próbálkozott, de a bonyolult mintákhoz olyan óriási hengert kellett volna készítenie, amely nagyobb a szövőgépnél. (Ugye, mennyire hasonlít a probléma ahhoz, ami miatt a bütyköstengelyt vezérlődobbá kellett fejleszteni?)

A megoldás - ma már - kézenfekvő. A XVIII. század elején a francia Bouchon (1725) és Falcon (1728) rájött, hogy nem a hengerre van szükség,

csak annak felületére. Fejtsük le a felületet, és készítsünk negatív bütyköket! Első pillanatra őrültségnek tűnik, mint minden olyan találmány, amely úgy tökéletesíti a megszokottat, hogy szakít a megszokással. Falcon kis fa-, majd kartonlemezeket készített, amelyekre az igennek megfelelő lyukakat fúrt, és ezzel vezérelte a szövőszéket. (Ehhez képes Vaucanson előbb említett, de 1745-ben kialakított lyukhengere visszalépést jelentett.) 1805-ben a lyukkártya-elvet tökéletesítette Joseph-Marie Jacquard (1752-1834): lyukasztott kartonlapokból előállított végtelenített szalaggal már (elvileg) tetszés szerinti minták gyártására alkalmassá tette a gépet. Igaz, nem volt könnyű a mintákat változtatni. A szövőgép átállítása egy új programra - a szükséges szerelési munkák bonyolultsága miatt - 15 napig tartott. De utána - elvileg korlátlan ideig - folyamatosan készült a legbonyolultabb mintázatú szövet.

A lyukkártyás vezérlés átütő sikere a kor társadalmi viszonyai között súlyos munkanélküliséghez vezetett. Széles társadalmi mozgalom indult meg az új eszközök ellen, amelynek szélsőségesei a géprombolástól sem riadtak vissza (ők voltak az ún. luddisták, egy Ludd nevű lyoni takács követői). Pedig a nyomorról nem a gépek, hanem a társadalom tehetett. A fejlődést - tartósan - visszafordítani semmilyen hangzatos jelzővel sem lehet. A lyukkártya hosszú ideig a programvezérlés legfontosabb eszköze maradt nemcsak a termelésben, hanem a számítások körében is.