Példák

Az információk és a hozzájuk kapcsolt kijelentések közt nem teszünk különbséget. Információnak tekintünk minden olyan jelet is, amely ilyen típusú kijelentésekkel egyértelműen leírható. Így azután információvá válik

Önellenőrző kérdések Feladat

Hogyan értelmezi a következő piktogramok információtartalmát? Nevezzen meg hasonló piktogramokat. Mi az előnye (és az esetleges hátránya) a piktogramos informálásnak.

Az ikonok értelmezése

Összefoglaló

Az információ olyan hír, jel, amelynek újdonság jellege van, a korábbi bizonytalanságot csökkenti, az egyén számára szükséges új ismeretet ad. Nincs élet információ nélkül. Az információtól megfosztott élőlény hamarosan elpusztul. Mennél bonyolultabb az élő rendszer, annál több információt kell kezelnie.

Az információ értelmezéshez előzetes tudásra, ismeretre van szükség. Tudnunk kell valamit arról amivel kapcsolatban valamilyen észleletet mint információt kell értelmeznünk.

Ajánlott irodalom

Fülöp Géza: Ember és információ. Múzsák, Budapest.

MINERVA KÉPES NAGYENCIKLOPÉDIA, 4. kötet, Minerva, Budapest.

Petrovics, N.: Az információról mindenkinek. Műszaki, Bpest.
 

Információszerzés
A valóság minden ismerete
a tapasztalatból ered és
oda tér vissza
Einstein, Albert
Kérdések A tanulási egység célja

A fejezet tanulmányozása után a hallgató képes lesz

A fejezet feldolgozására fordítandó idő a gyakorlatok megoldásával és a kérdések megválaszolásával együtt: 4 óra.

Szakanyag

Élet nincs információszerzés nélkül.

Az érzékelés (érzéki megismerés) a külvilág megismerésének első szakasza, az információszerzés legegyszerűbb formája. A környezetből kiinduló fizikai és kémiai folyamatok hatására (fény, hang hő, nyomás, párolgás stb.) keletkező ingerek az idegvégződésekben ingerületet váltanak ki, mely tovább terjed az idegrendszer központi részében. Ennek nyomán az agykéregben előáll az érzéklet (érzet). Az ingerforrás elhelyezkedése szerint az érzékletek lehetnek: külsők (látás, hallás, szaglás, tapintás, hideg-, meleg- és fájdalomérzékelés) és belsők (szervi, egyensúlya és kinesztézia, azaz a mozgás érzékelése). Érzékszerveink érzékenysége igen nagy, vagyis már igen gyenge inger is működésbe hozza őket Az a legkisebb erősségű inger, amely még érzékletet vált ki, az érzékelés abszolút küszöbe. Az ingernek azt a legkisebb változását (különbségét), amelyet még észre tudunk venni, az érzékelés különbözeti küszöbének nevezzük. Az abszolút és különbözeti küszöb nagysága függ a korábbi tapasztalatoktól, az élőlény pillanatnyi állapotától, céljától. Az érzékenységet folytonos gyakorlással nagymértékben lehet növelni (pl. a vakok tapintási, hallási érzékenysége sokkal nagyobb, mint a látóké). Állandóan ható ingerekre viszont (pl. környezeti állandó szag) az érzékenység egy bizonyos idő után eltompul; ezt a jelenséget alkalmazkodásnak (adaptáció) nevezzük.

Érzékszervek az embernek és az állatoknak a külső környezet és a belső ingerek felfogására alkalmas szervei. Az ingerek minősége szerint különböző típusúak. A fényinger felfogására alakult a látás érzékszerve, a szem, a hang érzékelésére alkalmas a hallás érzékszerve, a fül, a kémiai ingerek közül s gáznemű anyagok érzékelésére szaglás útján a szaglás érzékszerve, az orr, az oldott anyagok érzékelésére ízlés útján az íz-érzés érzékszerve, a nyelv. A szilárd tárgyak formájáról tapintás útján a bőrben levő tapintóvégződések adnak felvilágosítást, végül a test helyzetéről a fülben lévő helyzetérző szerv tájékoztat. Az érzékszervek csak ún. adekvát ingerek felfogására alkalmasak, vagyis a látás szerve csak a fényre jön ingerületbe, az ízlelés szerve csak kémiai anyagok hatására stb. Az érzékszervek önmagukban csak az ingerület érzékelésére alkalmasak, ill. arra, hogy a változásokról a velük szoros kapcsolatban álló idegek útján az agyban levő megfelelő érzékelési központokba jelzéseket továbbítsanak. Az érzékszervek fejlettsége a különböző állatokban életmódjuknak megfelelően különböző. Így pl., az éjszakai életet élő és a föld alatti állatoknak (denevér, vakondok stb.) a látása többé-kevésbé csökevényesedett. A vízben élő állatokban a fentiekhez még egy ún. áramlásérző szerv is kapcsolódik, viszont hallásuk és szaglásuk kevésbé fejlett. Alacsonyabb rendű szervezetek érzékszervei jóval egyszerűbbek és kezdetlegesebbek. így pl. a rovarokon összetett szem található, amely nem alkalmas térbeli látásra, összefüggő kép alkotására.

Az érzékszervek az ingerek segítségével a tárgyak egyes elszigetelt tulajdonságait (szín stb.) fogják fel, az agyba mégis nem egyes tulajdonságok, hanem egységek jutnak el. Ezt a folyamatot, melyben nagy szerepe van a tárgyakról szerzett múltbeli tapasztalatoknak és a tárgy és háttere közötti különbségnek (érzékelés + kontrasztjelentség) nevezzük észlelésnek. Az érzékelés tudati tükröződése az észlelés. Az érzékelt jelekből a tudat kiszűri az adott szempontok szerint lényegteleneket és csak a (meghatározott szempontok szerinti) lényeget észleli.

A külvilágból érkező jeleket érzékeljük, az érzetből
(a korábbi ismeretek és a pillanatnyi állapotunktól függően)
alakul ki az észlelet, és ebből
(“amennyiben szükséges”) információhoz jutunk

Az állatok (csak) érzékszerveikkel szereznek hírt a környezetről és ennek megfelelően alakítják viselkedésüket. Pl. a “felderítő” méh a kaptárban táncot lejt, s ezzel információt közöl társaival: merre található a legízletesebb nektárt szolgáltató virágmező. A pihenő madárrajok vagy állatcsordák “őrszemei” mozgásukkal vagy hangjukkal figyelmeztetik társukat a veszélyre. Az embert az is jellemzi, hogy biológiai szervein túl eszközeit is felhasználja információszerzésre. Az emberi társadalom története szorosan összefonódik az információk szerzésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására kialakított technikai eszközök fejlesztésével.) Az emberi társadalom a (mai ismereteink szerint) legbonyolultabb élő rendszer, érthető hát, hogy egyre több és több információra van szüksége. Rohamosan növekszik az egyes ember és a társadalom számára nélkülözhetetlen információ mennyisége és ezért került előtérbe az informatika fontossága.

Az információ szerzése és feldolgozása nélkül egyetlen élő rendszer sem működhet. Információra van szükség a rendszer belső állapotáról, a környezeti hatásokról, a kimenetről. Ezek alapján kell (és csak ezek ismeretében lehet) beavatkozni a folyamatba (irányítástechnika), gondoskodva annak célszerű irányáról.

Az információszerzés technikája az emberi érzékszervek kiterjesztése. Rohamos fejlődése az újkorban kezdődik, az optikai műszerek feltalálásával. Korunk technikája (méréstechnika) lehetővé teszi a méretekben és a sebességben végletes (nagyon kicsiny v. nagyon nagy, nagyon gyors v. nagyon lassú) jelek, a nagyon távoli információforrások “érzékelését” (mérését) is. A mérés tervszerűen végrehajtott információszerző tevékenység. Az emberiség fejlődése és a technikatörténet - ezen belül a megfigyelés, majd a mérési tevékenység - egymástól elválaszthatatlan. Ezt bizonyítják a régi korok írásos emlékei, rajzai, csodálatos alkotásai. Ma már a mérési folyamat részei azok az informatikaieszközök is (vezérlők, feldolgozók, kijelzők), melyek a gyorsabb, pontosabb információszerzést szolgálják. A méréstechnika azoknak a módszereknek, eszközöknek és rendszereknek az összessége, mellyel a különféle mérőfolyamatokat végrehajthatjuk. A mérendő jel és a mért érték között - a mérőeszközök, mérési módszerek tökéletlenségei és a zavaró hatások miatt - mindig eltérés van. Az információszerzés során eltéréssel, mérési hibával mindig számolnunk kell. Alapvető követelmény, hogy a mérés következtében ne változzon meg (a folyamat jellemzése szempontjából lényeges mértékben) a mérendő jellemző. Ezért az adott mérési feladat gondos elemzésével kell kiválasztani a megfelelő mérési módszert és mérőeszközöket.

Példák: Néhány információszerzési csúcstechnika

Az elektronikus képalkotás olyan távérzékelési módszer, amelynél a rögzíteni ill. tanulmányozni kívánt elektromágneses sugárzást egy ún. fényérzékelő detektor (fotocella) érzékeli valamilyen elektromos jelenség (pl. feszültségváltozás) segítségével. Az információt analóg jel v. digitális jel formában rögzítik. A jelhordozóról később a leképezett terület képe visszaállítható. A gyakorlatban a fénysugarakat leginkább tükörrendszerekkel gyűjtik össze és juttatják a detektorokra. A nagyfelbontású tükörrendszer folyamatosan letapogatja a vizsgálni kívánt területet, így a fényképekhez hasonló terméket kapunk. Az elektronikus képalkotást különösen az űr-távérzékelő rendszereken alkalmazzák, mivel a műholdakról a képeknek a Földre való továbbítására a digitális jelek megbízhatóbbak.

A bioszenzor olyan érzékelő (szenzor v. detektor), amely biológiai rendszert v. annak valamely részét, pl. biokémiai reakciókat, enzimeket, ellenanyagokat, receptorokat v. mikroorganizmusokat stb. használ fel valamilyen jel felismerésére vagy kimutatására. Ezek a biológiai anyagok szolgáltatják az érzékelés sajátosságát főként akkor, ha a mérendő jelet másképpen nehéz szelektíven meghatározni; egyben eldöntik a detektáló rendszer érzékenységét is. A bioszenzor rendszerint elektromos jelet hoz létre, amely azután elektromos v. elektronikus berendezésekkel már feldolgozható.

A fotogrammetria a földfelszín, környezetünk tárgyai ill. egyéb objektumok geometriai méreteinek, helyzetének fényképezés segítségével történő meghatározása. A felvételekből a centrális vetítés geometriai törvényei segítségével létrehozható az eredeti terep ill. tárgy modellje, amelyen mérések végezhetők fotogrammetriai műszerekkel. Ezek feldolgozásának végeredménye a geodéziai koordináta, térkép stb. A fotogrammetria célját és módszereit tekintve kapcsolatban van a topográfiai térképek készítésével, az építészettel, ipari mozgásvizsgálatokkal, ill. minden olyan szakterülettel, ahol gyors, megismételhetetlen, ill. sok geometriai adatra van szükség. Megvalósítását és módszereit tekintve megkülönböztetünk földi-, légi- és űr- fotogrammetriát. Jelenleg a fotogrammetria alkalmazása már kiterjed a fotográfiai felvételek mellett a légi- és űr- távérzékelésselnyert alapadatok, képek értékelésére is. Az építészeti fotogrammetria az építmények, régészeti emlékek pontos, alakhű térképezésével foglalkozik. Fő alkalmazási területe a geodéziai úton nem meghatározható alakzatok (pl. szoborcsoport) felmérése. A fotogrammetriával értékelt objektumokról a tervezők számára metszetek, nézetrajzok készíthetők, ill. későbbi feldolgozásra a felvételek archiválhatók.

Önellenőrző kérdések

Összefoglaló

Élet nincs információszerzés nélkül.

Az érzékelés (érzéki megismerés) a külvilág megismerésének első szakasza, az információszerzés legegyszerűbb formája. Az érzékelés tudati tükröződése az észlelés.

Az információszerzés technikája az emberi érzékszervek kiterjesztése. Korunk technikája (méréstechnika) lehetővé teszi a méretekben és a sebességben végletes (nagyon kicsiny v. nagyon nagy, nagyon gyors v. nagyon lassú) jelek, a nagyon távoli információforrások “érzékelését” (mérését) is. A méréstechnika azoknak a módszereknek, eszközöknek és rendszereknek az összessége, mellyel a különféle mérőfolyamatokat végrehajthatjuk.

Ajánlott irodalom

Bogdán István: Régi magyar mértékek. Gondolat, Budapest.

Boros Andor: Mérésértékelés. Műszaki, Budapest.

Fényes Imre: Fizika és világnézet. Kossuth, Budapest.

Rudowski, G.: Az infratelevízió és alkalmazásai. Műszaki, Bpest.
 

Információtárolás
A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk
Szent-Györgyi Albert: Egy biológus gondolatai, 125. oldal
Kérdések A tanulási egység célja

A fejezet tanulmányozása után a hallgató ismerni fogja

A fejezet feldolgozására fordítandó idő a gyakorlatok megoldásával és a kérdések megválaszolásával együtt: 3 óra.

Szakanyag

A tárolás - általános értelemben - energia, anyag, ill. információ “raktározása”. Akkor van tárolásra szükség, amikor a szerzés (a forrás) és a felhasználás időpontjai eltérnek, amikor az igény és a szolgáltatás pillanatnyi értékei nem egyenlők. A zavarmentes működéshez szükség van a keletkezés, a forrás (v. a szállítás) és a fölhasználás ideje közötti tárolásra. Anyagtároló pl. a raktár, a víztorony. Energiatároló pl. az akkumulátor, a melegvíztároló. Anyag- és energia tárolás van a vízerőmű víztározójában. Információtároló pl. a nyomdaipari termékek széles köre, a mágneses tár, a kép, a szobor.

Az anyag-, energia- és információtárolók merev szétválasztása természetesen értelmetlen, hiszen minden az anyagban tárolódik. A megkülönböztetésnek csak a fölhasználás célja szempontjából van értelme.

Az információtárolás az információ valamilyen módon történő tárolása. Hagyományos eszközei az írott, nyomtatott, képi ábrázolású anyagok. Információt tárolnak a régmúlt idők kövületei, az építmények, a művészi alkotások stb. A régészeti leletekben rejlő információtartalom megfejtése külön tudomány.

A technikai információtárolás története valahol a barlangrajzok, készítésénél kezdődik, követhető az írás formájának és hordozójának (agyag, papirusz, pergamen, papír) változásán, a fényképezés és a filmezés föltalálásán keresztül a mágneses, optikai és elektronikus információs eszközökig, a modern informatika kialakulásáig.

A mezopotámiai kultúrák már az i. e. III.. évezredben ismertek a szó, a gondolat rögzítésének eszközét, az írást. A sumérok ék alakú jegyeiket alkalmas fapálcával nyomuk a puha agyagtáblákba, a táblákat pedig kiégették.

Agyagtábla az ismert legkorábbi, dél-mezopotámiai írás képjegyeivel. A kiégetett cserép napjainkig tartósította az eposzok, mítoszok, liturgikus, mágikus és mindennapi szövegek üzenetét

Az ókori Egyiptom “könyvtár” emlékei jóval töredékesebben maradtak ránk, mivel nem égetett agyagcserepet, hanem törékeny papiruszsást használtak.

Több mint kétezer évvel ezelőtt az egyiptomi Ptolemaiosz embargóval (a papirusz szállításának megtiltásával) akarta megfojtani a pergamoni kultúrát (a Kisázsiai Pergamón, mai nevén Bergama). Ekkor - hosszú kutatómunka után - borjú, kecske és juh bőréből állítottak elő vékony, hajlékony, sárgásfehér lapokat. A kiszárított és lecsiszolt bőrdarabokra kitűnően lehetett írni: megszületett a pergamen. Az új anyag nemcsak pótolta a papiruszt, hanem újabb fejlődést is lehetővé tett Rugalmassága miatt nem kellett már kényelmetlen, hosszú tekercsekbe göngyölni; célszerűbb volt összehajtogatni és egybefűzni. Így született meg a mai könyvforma: a kódex. A könyv az ismeretek tárolásának és terjesztésének legfontosabb eszközévé vált.

A könyvkészítés fáradságos, hosszan tartó munkáját “gépesítette” a könyvnyomtatás. Előbb fatáblákról készültek a nyomatok. Gutenberg a kódexmásolás hosszú és nehéz munkáját helyettesítette szedés nyomtatással 1454-ben. A terjesztés és tárolás céljából rögzített információ olcsó és nagy hatású technikai eszközökhöz jutott. A nyomtatott szó vált az információ tárolás (és továbbítás) elsőrendű eszközévé, évszázadokra. A XIX. század második felében a tudományos kommunikációban az “adó” és a “vevő” között új szerephez kezdett jutni a társadalmi kommunikáció egyik fontos csatornájaként a könyvtár.

Niépce 1816-ban feltalált sötétkamráját Daguerre fejlesztette tovább fényképezőgéppé és ezzel létrejön a képi információk tárolása.

Amikor információtárolásról beszélünk, nemcsak a nyomtatott anyagokra kell gondolnunk. Hanggal is lehet információt közölni, de hosszú ideig ezt nem tudták tárolni. 1877-ben Edison bemutatta hangrögzítő készülékét. Berliner 1887-ben szabadalmaztatott gramofonja úgy viszonylott az edisoni fonográfhoz, mint a kódexek, vagy inkább a nyomtatott könyvek a papirusz tekercsekhez. (Bővebben ld. Oldal Gábor: A vájtfölű kutya esete, Zeneműkiadó, 1975)

A XIX. század végén, a XX. század elején rohamos fejlődésnek indult a fizika egy új tudományága, az elektrodinamika. Az elektromosság, az elektromágnesesség törvényeit egyre több technikai berendezésben alkalmazzák. 1876-ban találja fel Bell a telefont. Sikerül átalakítani a hangot elektromágneses rezgéssé és azt vissza hanggá. Kézenfekvő ezt a mágnesességet rögzíteni. Poulsen dán mérnök, 1898-ban készíti el a telegrafon-t, amely acélszalagra rögzíti a mágneses jeleket és ezeket egy lejátszófejjel hanggá alakítja vissza. Ez a magnetofon őse. Innen már egyenes az út a modern információ tároló eszközökig.

A modern technika az információtároláshoz elsősorban elektronikai (mágneses, optikai, ill. elektromechanikai) rendszereket használ. Ilyenek pl. a hanglemez, a mágnesszalag, a hologram, a számítógépes adattárolás. Az optikai (pl. képlemez, CD, DVD), a mágneses (pl. magnetofon, videomagnetofon, mágneses tár), a holografikus (holográfia) tárolók igen kis helyen rendkívül sok információt képesek rögzíteni.

Az információtárolást csoportosíthatjuk a tárolás dimenziója szerint. Egydimenziós (soros, vonalas) az írott szöveg, a mágnesszalagon rögzített jel; kétdimenziós pl. egy fénykép v. rajz; háromdimenziós egy tárgy, egy szobor v. egy hologram. Az információtárolás módja lehet csak “olvasható” (pl. hanglemez, könyv, szobor, a számítógépek ROM-ja) v. “átírható-olvasható” (pl. mágneses tár, a számítógépek RAM-ja).

A tároló kapacitás fejlődése

Példák: Néhány mai információtároló eszköz

Audiovizuális információhordozó elnevezés az 1940-es évek közepétől használatos, elsősorban az oktatással kapcsolatban terjedt el, minden olyan technikai (mechanikus, optikai, elektromos stb.) berendezés gyűjtőneve, amely elősegíti a hallás és a látás utján elérhető információszerzést. Ma már a szórakoztató ipar is használja ezt a jelzőt (pl. audiovizuális show, műsor). Az audiovizuális eszközök csoportosítása aszerint, hogy a segítségével közvetített információ milyen érzékszervi csatornán keresztül hat:

1) hallás utján auditív: lemezjátszó, magnetofon, nyelvi laboratórium, rádió.
2) látás utján vizuális: állókép (írásvetítő, diavetítő, episzkóp, epidiaszkóp, dianéző, számítógép és display), mozgókép (némafilmvetítők).
3) hallás és látás útján audiovizuális: állókép + hang (diavetítő + magnetofon + szinkronizátor), mozgókép + hang (filmvetítő + magnetofon + szinkronizátor, televízió, zártláncú televízió, videomagnetofon).
Digitális képrögzítés mintavételi eljárással digitalizált videó-jel rögzítése. A rögzítés lehet mágneses (videomagnetofon)v. optoelektronikai (képlemez). A mintavételi tétel szerint a mintavétel ismétlődési frekvenciájának legalább kétszer nagyobbnak kell lennie az átvinni kívánt jel legnagyobb frekvenciájánál. Ez a videojel nagy sávszélessége miatt már meglevő rögzítési problémákat kétszeresére fokozza. Éppen ezért mágneses módon többnyire csak digitalizált hangot rögzítenek (Video 8-as rendszer: 6 csatorna, 3 óra csatornánként, Hi-Fi minőség), a digitalizált videojel tárolásának ma használt eszköze a képlemez. A digitális képrögzítés jellemzője a zavarral szembeni érzéketlenség, elvileg torzításmentes átvitel, amit ellenőrzésre szolgáló, információtnem tartalmazó adatok rögzítésével is elősegítenek.

Holográfia a hullámok rögzítésének és visszaállításának általános elve és gyakorlata. A hullámok találkozásukkor egyes helyeken erősíthetik, máshol gyengíthetik egymást. Az így kialakuló, ún. interferenciamintázatot megfelelő közegben rögzíthetjük (hologram). Ezen a mintázaton később átbocsátva egy - valamelyik eredetihez hasonló - hullámot, abból ismét létrejön az összes többi hullám. Ezt a jelenséget Gábor D. ismerte fel (1947), az elnevezés is tőle származik; a görög holosz (egész) szó arra utal, hogy a hullámok hordozta információt (amplitúdó, frekvencia, fázis) teljes egészében rögzítjük. Felfedezéséért 1971-ben kapott fizikai Nobel-díjat, amikorra (elsősorban a lézerek megjelenésének köszönhetően) a holográfia sok irányba fejlődő tudomány-, sőt iparággá vált. Kiterjedt, időben állandó interferenciamintázatot csak szabályos, azonos ütemben rezgő (ún. koherens) hullámok képesek létrehozni. Ilyen szabályos fényhullámokat kibocsátó fényforrások a lézerek, amelyek révén megvalósulhatott az optikai holográfia, ahogy megfelelő hullámforrással megvalósult az akusztikai holográfia, a mikrohullámú holográfia, a röntgen holográfia. A holográfia optikai csúcstechnikaként képfeldolgozásban, alakfelismerésben, holografikus optikai elemek előállításában (pl. kivetítős műszerfalak, fényvezető csatolók), számítógép generálta térbeli képek közvetlen megjelenítésében kap szerepet. Az információtárolásban a holografikus tárak lehetőségei beláthatatlanok, a nagy tárolási sűrűség (elvi határ: 1 bit 1 köbhullámhosszban) v. a biztonságos elosztott tárolás (“minden részlet tartalmaz információt az egészről”) miatt. A holografikus technikák fejlesztése ma az egyik legkiterjedtebb kutatási terület.

Hologram holográfiai módszerekkel készített fénykép (foto), (közvetlenül megfigyelve) nem is hasonlít a leképzett tárgy képéhez (“zavaros” vonal- ill. szemcsehalmaz), de (megfelelő módszerrel) olyan képpé lehet visszaalakítani, amely a tárgynak háromdimenziós hatását kelti a nézőben. A tárgyat nemcsak egyetlen irányból, hanem jobbról-balról is szemlélni lehet. A hologramon a tárgyról szóródó hullámok összes jellemzője (irány, amplitúdó, frekvencia és fázis) együtt vesz részt képalkotásban. Készítéséhez a lézer sugarát legalább két részre osztják, az egyik rész a lehető legegyszerűbb, könnyen előállítható sík- v. gömbhullámként érkezik a hologramlemezhez. Ez a referenciasugár. A másik rész sugarai rendszerint a megörökítendő tárgy különböző pontjairól visszaverődve érik el a hologramlemezt. A tárgysugár és a referenciasugár találkozásakor létrejövő interferenciamintázatot (magát a hologramot) fényérzékeny közeg - leggyakrabban nagy felbontású fotoemulzió, fényérzékeny műanyag kristály - rögzíti. A mintázat jellemző a tárgyra, de az emberi szem számára felismerhetetlen finomságú kódolt formában hordozza az információt. A hologramot a korábbi referenciasugárral azonos sugárral átvilágítva, a lemez túloldalán ugyanolyan fénytér áll elő, mint a felvétel idején volt, és ebből csak egyféleképpen bontakozhatnak ki hullámok, ugyanolyanok, amelyek ezt a mintát létrehozták. A hologram tehát - optikai rácsként viselkedve - úgy hajlítja el a megvilágító fénynyalábot, hogy ezzel visszaállítja a felvételkor jelen volt valamennyi (adott esetben a tárgyról érkezett) fénysugarat. A visszaállított tárgysugár pontos mása az eredetinek, mintha magáról a tárgyról indult volna ki, így a hologramlemezen - mint egy ablakon átnézve - a tárgyakat tökéletes térbeliségükben láthatjuk. Bár a felvételhez mindenképpen lézerre van szükség, a visszaállítás történhet fehér fényben is: egyes hologramfajták (pl. szivárvány hologramok, reflexiós hologramok) szokásos megvilágításbanis láthatók. A hologram készítésre egyelőre a laboratóriumi körülmények jellemzők: mozdulatlan, rezgésmentes asztalon felépített optikai elrendezések. Élőlényekről, mozgó jelenetekről a másodperc százmillomod része alatt felvillanó impulzuslézerrel készíthető hologram. Léteznek módszerek, amelyekkel egy film kockáit viszik fel vékony csíkokban egyetlen hologramra, így a megfigyelő elmozdulása szerint a szeme előtt lefut a film néhány másodperces mozgássorozata. A holografikus mozi megvalósítása azonban - a hologramok korlátozott méretei miatt - még várat magára. A holografikus televízió megoldását a tv-képhez képest kb. 100 000-szeres információtartalmú hologram kép átvitele nehezíti. Bizonyos hologramokat nyomdai úton is lehet sokszorosítani (ami a hamisítást rendkívül megnehezítő holografikus azonosítóként pl. bankjegyek, igazolványok, címkék előállításánál jelentős).

Mágneslemez (ang. Floppy), a számítógépek (mágneses elven működő) hajlékony lemezes program- és adattárolója. A műanyag korong átmérője szerint vannak 8, 5¼, 3½ collos lemezek. A lemezeket védeni lehet a véletlen felülírástól. Az 5¼-es lemezek jobb felsõ sarkán egy téglalapalakú kivágás van. Ezt leragasztva, a lemezrõl csak olvasni lehet: írás ellen védett (ang. write protect).

A 3½-es lemezeknél ugyanezt a szerepet egy kis mûanyag tolóablak látja el. Ezt lehúzva, a lemez védve van, persze csak az írással szemben. A mágneslemez anyaga mûanyag, amelyet a külsõ behatások ellen egy (az 5¼-eseket karton, a 3½½-eseket mûanyag) tokba helyeznek. Az azonos méretû lemezek is lehetnek különbözõ típusúak. Ezt a lemezen HD, DD ill. SD betûkkel jelzik, ami a High (magas), Double (dupla), ill. Single (egyszeres) Density (sûrűség) rövidítése. Ez határozza meg a tárolható információ mennyiségét, ami -bájtban mérve - 100 KB-tól 2 MB-ig terjedhet. Az újabb, ún. ZIP-drive lemezeinek átmérője 4 coll, tároló kapacitása 100 MB. A mágneslemezeket a meghajtó egységbe (drive) helyezve olvashatók, ill. írhatók az információk.
 

ZIP-drive
Floppy és ZIP lemez


Mágnesszalag A “régi”mikroszámítógépeknél (pl. HT, C64 vagy ABC80) a programok és az adatok külső tárolója kazettás mágnesszalag volt. Ez lényegében olyan, mint a kazettás magnetofon (még a kazetták mérete is megegyezik), csak éppen nem zenét vagy szöveget, hanem digitális jeleket lehet rájuk felírni, ill. róluk leolvasni. A ma elterjedt mágneslemezes tárolókhoz képest lassúak voltak és nem volt egyszerű megtalálni a számunkra éppen szükséges adatokat (vagy programot). Mint ahogy a magnón is addig a pontig kell tekerni a szalagot, ahol a keresett zeneszám van, a mágnesszalagon is meg kellett várni, míg a tekeréssel a keresett helyig eljutottunk.

A mágneslemezek sem szorították ki teljesen a mágnesszalagokat. Létezik kis méretű, a magnókazettánál alig nagyobb szalag, az ún. streamer, ami sok asztali számítógép kiegészítője. Ezek tároló képessége 10 évvel ezelőtt még viszonylag nagynak (10-300 MB) számított, és igen hasznosak voltak arra, hogy “archiváljunk” (hosszabb időre megőrizzünk) adatokat, programokat. Ma már azonban az írható CD nagyobb kapacitású és biztonságosabb tárolást tett lehetővé.

A számítógép is meghibásodhat, és az elveszett adatokat már lehetetlen (vagy igen nehéz) előhívni. Ezért szükséges: mindig legyen egy másolati példány abból, ami a gépben van és - persze - a jövőben is fontos lehet. Megéri időnként megállni a munkában és tárolni az addig elkészült anyagot.