Tizenkettedik beszélgetés

A műszaki mechanika

A különböző tudományok matematikai megfogalmazásai annyira hasonlók egymáshoz, hogy ismeretük az egyik tudományban igen nagy segítséget nyújthat egy másik tanulmányozásánál.
MAXWELL
SZERZŐ A műszaki mechanikáról beszélgetünk majd, amely önmagában is több tudományágból tevődik össze (lényegében a már tárgyalt áramlástechnika is ide tartozik). Szűkebben most csak olyan feladatokról lesz szó, amelyek a szilárd testekkel kapcsolatosak. Azzal foglalkozunk: hogyan fogalmazhatók meg az általános mérlegegyenletek segítségével pl. a  rugalmasságtan, vagy a képlékeny alakítás egyenletei.

OLVASÓ Már tudom a "leckét"! A kiindulás - mint eddig minden esetben - a jellemző extenzív és intenzív mennyiség "kiválasztása", majd a forrássűrűségek meghatározása. Ezután formailag a szokott úton haladva, egyszerűsítő és korlátozó feltételek segítségével vezetjük le az egyenleteket. Gondolom nem lesz nehéz dolgunk, hiszen a mechanikai kölcsönhatásról már az elején beszéltünk, a dugattyús példával kapcsolatban. Tudjuk, hogy a külső erő munkája - pΔV értékkel növeli a rendszer belső energiáját. A kölcsönhatás jellemző extenzív mennyisége tehát a V térfogat, intenzív mennyisége pedig a nyomás negatív értéke, a -p feszültség.

SZERZŐ Igaz, lényegében most is arról van szó, hogy a testet külső erőhatás éri, és ennek következtében geometriai méretei megváltoznak. A szilárd testek azonban - többek között - egy nagyon lényeges dologban különböznek a gázoktól és folyadékoktól. Utóbbiakban a hatások terjedésének nincs kitüntetett iránya, vagyis a közeg mindig izotróp. Amikor a feszültségi állapotot csak egyetlen (skalár) számmal, a negatív nyomással (-p), a méretek változását pedig csak a V térfogat megváltozásával jellemeztük, hallgatólagosan kikötöttük, hogy izotróp közegről van szó. De vajon megengedhető-e ugyanez a jellemzés szilárd testek esetében? Helyesebben: elegendő-e egy nyomásértéket megadni a feszültség jellemzésére? Elegendő-e csak a térfogatváltozást megadni a méretek változásának jellemzésére? És ebből következik: Egyértelműen jellemezhető-e a végzett munka a térfogatváltozás és a nyomás szorzatával?

OLVASÓ Gondolom, hogy valamennyi "költői" kérdésedre a válasz: nem. De miért?

SZERZŐ Az erőhatások terjedése, a méretek megváltozása a kristályszerkezettől függően maga is irányfüggő.

OLVASÓ Világos, hiszen például az üveglap is másként viselkedik ugyanakkora nyomóerő hatására hossz-, ill. keresztirányban.

SZERZŐ A példád sajnos nem jó! Az üveg ugyanis nem szilárd test, hanem ún. túlhűtött folyadék. A hétköznapi szóhasználatban valóban a szilárd szót használják az olvadáspont alatti hőmérsékleten levő minden közegre, a fizikai tulajdonságok alapján azonban szilárd testnek csak a kristályos szerkezetű anyagokat hívjuk. Éppen a kristályos szerkezet okozza azt, hogy a tér különböző irányaiban más és más a test tulajdonsága, vagyis: a vezetési tényezők irányfüggők. Pl. a kvarckristályban a hővezetési tényező, egy tetszőlegesen felvett koordinátarendszer x, y, z irányában erősen különbözik. Ami az erőhatásokat illeti, a kvarckristályból kivágott rudacskák ugyanolyan (nyomás, húzás vagy csavarás) igénybevételek esetén másként deformálódnak, attól függően, hogy a kristályból milyen irányban vágtuk ki a próbadarabot.

OLVASÓ Jól értettem? Azt mondtad, hogy a vezetési tényezők irányfüggése a kristályszerkezettel kapcsolatos? Így tehát a vezetési tényező nem mindig állandó?

SZERZŐ Pontosan erről van szó! Amikor a hővezetés, a diffúzió vagy az áramlástechnika egyenleteit levezettük, a megfelelő vezetési tényező: a D diffúziós, az α hőmérséklet-vezetési vagy az η viszkozitási tényező először a divergenciajel alatt szerepelt, és eléje csak azzal a megjegyzéssel hozhattuk ki, hogy a "vezetési tényező állandó, nem függ a térkoordinátáktól". Ez természetesen nagyon erős megkötés, aminek érvényét minden alkalommal ellenőrizni kell.

OLVASÓ Most tehát csak annyit kell tennünk, hogy a megfelelő vezetési tényezőinket bent hagyjuk a divergenciajel alatt, figyelembe véve a közeg anizotrópiáját?

SZERZŐ Mindjárt meglátjuk! Mindenekelőtt az extenzív mennyiségeket kell "összeszednünk". A kölcsönhatás jellege: erőhatás éri a szilárd testet. Az erő: az impulzus időegység alatti megváltozása. Az erőhatás terjedése tehát nem más, mint impulzusáram. Az impulzus az egyik jellemző extenzív mennyiség.

OLVASÓ Az impulzusárammal már a kilencedik beszélgetésünkben foglalkoztunk.

SZERZŐ Fel is használjuk az ott megállapított összefüggéseket. (Ha Te is úgy gondolod, megállhatunk egy kis időre, amíg átlapozod a kilencedik beszélgetést, pro memóriam.)



SZERZŐ Akkor folytassuk tovább! Az impulzuson kívül milyen egyéb extenzív mennyiséget kell még figyelembe vennünk?

OLVASÓ A tömeg nyilván állandó marad, tömegcsere nem lép fel. A kinetikai energia sem érdekes, hiszen az erőhatásnak kitett test tömegközéppontja nyugalomban van. A belső energia azonban változhat, hiszen a testen a külső erő munkát végez.

SZERZŐ Valóban a belső energia a másik figyelembeveendő extenzív mennyiségünk. A kristályszerkezet szempontjából ugyanis arról van szó, hogy a külső erő megváltoztatja a szilárd test részecskéinek egymáshoz viszonyított helyzetét, kimozdítja őket egyensúlyi helyzetükből. Ennek az egyensúlyi helyzetnek minimális potenciális energia felel meg. Az egyensúlyi helyzetből való kimozdításhoz tehát energiaközlés szükséges. A test - egy adott, az anyagi minőségtől függő határig - rugalmasan ellenáll a külső erőhatásnak, ami azt jelenti, hogy olyan belső erők lépnek fel, amelyek egyensúlyban vannak a külső erőkkel. A külső erők megszűnte után a belső erők visszatérítik eredeti állapotába a testet. Más szóval: a külső munkavégzés eredményeként megnő a belső energia; a külső erőhatás megszűnte után a belső energia csökkenése árán a test munkát végez, visszatér eredeti állapotába. Az ilyen deformációt nevezik rugalmas deformációnak.

OLVASÓ És, ha a külső erő túllépi az előbb említett határt?

SZERZŐ Akkor már a kristályszerkezet is megváltozik, a test maradó alakváltozást szenved. A kristályszerkezet változásához energia-befektetésre van szükség, a munkával bevitt energia egy része erre fordítódik. Az ilyen maradó alakváltozást képlékeny deformációnak, az említett határértéket pedig folyási (képlékenységi) határnak nevezik. A képlékeny deformáció jelentősen megváltoztatja a szilárd test szerkezetét és tulajdonságait. A deformálatlan állapothoz képest lényegesen változhatnak a hővezetési, az elektromos és a mágneses tulajdonságok stb.

OLVASÓ A feladat elég bonyolultnak látszik! Jobban kellene ismernünk a szilárd testek fizikáját ahhoz, hogy megoldjuk.

SZERZŐ A megoldáshoz igen, de - mint eddig mindig, most is - mi csak az alapegyenletek levezetésére szorítkozunk, pontosabban csak azt mutatjuk meg, hogy az általános mérlegegyenletből hogyan következnek egyes alapegyenletek. Az impulzusátvitellel kezdjük.

OLVASÓ Az impulzusról tudjuk, hogy vektor, tehát a hozzá tartozó jellemző intenzív mennyiség is vektor. De mi ez? A kilencedik beszélgetésben levezetett sebesség nem lehet, hiszen most nem áramló közegről van szó!

SZERZŐ Egyszerűbb, ha a "fordított utat" járjuk, vagyis nem az intenzív mennyiségből építjük fel az áramsűrűséget, hanem az áramsűrűségből határozzuk meg a jellemző intenzív mennyiséget.

OLVASÓ De miért? Már annyira megszoktam az eljárást, hogy szinte automatikusan megy a levezetés.

SZERZŐ Meglátod, hogy most sincs szükség különleges utakra, és nyugodtan haladhatnánk a megszokott úton is. Az egyszerűsítés azonban olyan előny, amely miatt érdemes egy kis kerülőutat követni. Már csak azért is, mert gyakran előfordulhat az, hogy adott kölcsönhatás esetén nem egészen nyilvánvaló, hogy milyen intenzív mennyiségek a jellemzők, de azt meg tudjuk mondani, hogy milyenek az áramsűrűségek (pl. az elektrodinamikában). Most is erről van szó! Korábbi beszélgetésünkből már tudjuk, hogy mi az impulzus konduktív áramsűrűsége.

OLVASÓ Az előbbi tanácsodat megfogadva, átnéztem az aerodinamikáról szóló beszélgetésünket, s így kérdésedre kész a válasz: Az impulzus konduktív áramsűrűsége a feszültségtenzor.

SZERZŐ Azt is tudjuk, hogy a konduktív áramsűrűség a jellemző intenzív mennyiség inhomogenitásával arányos, az arányossági tényező pedig a vezetési tényező. Az intenzív mennyiségnek vektornak kell lennie (hiszen az impulzus is vektor), vektor inhomogenitását pedig a nabla-operátorral alkotott kétféle szorzat jelöli. Így (egyelőre csak s betűvel jelölve a még nem ismert intenzív mennyiséget) a feszültségtenzor:

amely teljesen analóg a kilencedik beszélgetésűnkben leírt, a w sebességvektorból felépített feszültségtenzorral. Mi lehet az s vektor fizikai tartalma?

OLVASÓ Mint mondottad, olyan intenzív mennyiség, amelynek gradiense megszabja a konduktív impulzusáram irányát.

SZERZŐ Konkrétabban!

OLVASÓ Az aerodinamikánál az áramlási sebesség volt a jellemző intenzív mennyiség. Az most nem lehet, hiszen említettük, hogy olyan testről van szó, amelynek tömegközéppontja a folyamat során mozdulatlan marad.

SZERZŐ Azért mégis idézzük fel: miért mondhattuk az áramlási sebességről, hogy jellemző intenzív mennyiség?

OLVASÓ Mert gradiense konduktív impulzusáramot vált ki.

SZERZŐ Miért?

OLVASÓ Ez eléggé szemléletes, bár eddig nem részleteztük. A nagyobb sebességű folyadékrészek magukkal ragadják és felgyorsítják szomszédaikat. Eközben sebességük csökken. A gyorsulás (ill. lassulás) az impulzuscsere hatására következik be.

SZERZŐ Az impulzus időegység alatti megváltozása az erő. A különböző sebességű folyadékelemek tehát egymásra erőhatást gyakorolnak. Mit értünk azon, hogy "különböző sebesség"?

OLVASÓ A sebesség az időegység alatti elmozdulás, ill. pontosabban: az út-idő görbe idő szerinti differenciálhányadosa.

SZERZŐ Az egymáshoz viszonyított "különböző sebesség" tehát azt jelenti, hogy a részecskéknek egymáshoz viszonyított elmozdulása van. A rajzon (amelyet HURGIN könyvéből vettem át) a  gumiszőnyeg minden egyes pontja egymáshoz viszonyítva mozdulatlan, a szőnyegre rajzolt koordinátaháló képe változatlan. Amikor a kis emberkék különböző irányokból húzni kezdik a szőnyeget, a koordinátaháló eltorzul. Miért?

OLVASÓ Nyilván azért, mert a szőnyeg egyes pontjai egymáshoz viszonyítva elmozdulnak. A külső erőhatás következtében deformálódott a szőnyeg.

SZERZŐ És ha emberkéink elengedik a szőnyeget?

OLVASÓ Feltéve, hogy nem okoztak ún. maradandó alakváltozást (a gumi nem szakadt el vagy nem nyúlt meg), akkor az erőhatás megszűnte után a szőnyeg újra felveszi eredeti formáját.

SZERZŐ A külső erőhatás és a deformáció között tehát kapcsolat van. A deformált rugalmas testben, a külső erőhatás megszűnte után kiegyenlítődési folyamat indul meg, amely addig tart, amíg a test vissza nem nyeri eredeti alakját. Könnyen belátható, hogy ez a kiegyenlítődési folyamat impulzustranszport, hiszen az alakváltozást (a deformált szőnyeg alakjának "visszatérése" az eredeti alakra szintén alakváltozás) erőhatás okozza, az erőhatás pedig impulzusváltozással kapcsolatos.

OLVASÓ Ezek szerint a konduktív impulzusáram a deformáció mértékétől függ?!

SZERZŐ Foglaljuk csak össze röviden, miről volt szó eddig! Az áramlástechnikában a konduktív impulzusáramot az áramlási sebesség gradiensével adtuk meg. Megállapítottuk, hogy ez az egyes részek egymáshoz viszonyított relatív elmozdulásával függ össze. Ilyen relatív elmozdulás nemcsak áramló közegben lehetséges. Függetlenül attól, hogy egy közeg (tömegközéppontja) mozog vagy mozdulatlan, deformációja konduktív impulzusáramot vált ki.

OLVASÓ Most tehát arra kell válaszolnunk, hogy mivel jellemezhetjük a deformációt.

SZERZŐ A latin szó pontos fordítása torzítás; fizikailag: az erők hatására bekövetkező alakváltozás. Jellemzéséhez tehát meg kell adnunk az alak matematikai leírását a kezdeti és a torzított végállapotban.

OLVASÓ Az "alak": a vizsgált test geometriai formája. Ismernünk kell tehát ennek a térbeli geometriai formának a leírását.

SZERZŐ Ezzel a problémával már találkoztunk a hetedik beszélgetésünk végén, amikor az egyértelműségi feltételek között szóba került az értelmezési tartomány. Ott azt mondottuk, hogy "az értelmezési tartomány megadja, hogy az egyenletben szereplő változók (geometriai változókat is beleértve) milyen intervallumon belüli értékeltet vehetnek fel. A geometriai változókra nézve ez egyet jelent a vizsgált rendszer peremének megadásával, vagyis azon geometriai forma leírásával (vagy esetleg rajzával), amely elhatárolja a vizsgált berendezést a környezetétől".

OLVASÓ A legegyszerűbb a rajz megadása. Nem igen szoktuk matematikai formában leírni a gépek vagy munkadarabok körvonalait, ill. határoló felületeit.

SZERZŐ De ha mégis matematikailag akarnád leírni a geometriai formát, hogyan tennéd? Például, ha számítógépbe kell beadnod az egyértelműségi feltételeket?

OLVASÓ Megadnám azokat az x, y, z koordinátákat, amelyek a felület pontjait jelentik.

SZERZŐ Minden ilyen ponthoz rendelhetsz egy-egy r vektort, amelynek rendezői (komponensei) az x, y, z koordináták. A felületet - a szemléletesség kedvéért - négyszöghálóval látjuk el. Így minden egyes metszésponthoz más-más r vektor fog tartozni. Két ilyen szomszédos helyvektor különbségét jelöljük s-sel, ami maga is vektor. A deformálódás előtt ezek az s vektorok azonos hosszúságú, a testet egyenletesen kitöltő és párhuzamos nyilakként ábrázolhatók. A deformálódó testen a nyilak (s vektorok) helyzete is változik. A deformált testben s eloszlása általában már nem lesz egyenletes, a vektorok nem lesznek egyenlő hosszúak és párhuzamosak. Ezt az s vektort, amelynek helyzete, eloszlása és nagysága a deformációt jellemzi, deformációvektornak nevezzük. Természetesen a deformációvektort, nemcsak a külső felületre értelmezzük, hanem a testen belüli "felületekre" (metszetekre) is, ezért mondhattuk, hogy "az egész testet kitölti".

OLVASÓ Ez a vektor a deformációra vonatkozó jellemző intenzív mennyiség?

SZERZŐ Igen, és ezt könnyen beláthatod. Azt már tudjuk, hogy a konduktív impulzusáram-sűrűség tulajdonképpen a feszültség. Azt is említettük, hogy a feszültség arányos a deformációval. Mennél nagyobb a deformációs vektor (térbeli) inhomogenitása, annál nagyobb feszültségek vannak a testen belül. Az inhomogenitás mértékét - mint eddig is - a nablaoperátor segítségével adhatjuk meg. Így kapjuk a már felírt összefüggést:

amelynek jobboldali első tagja a deformáció derivált tenzora, szorozva az L1 vezetési tényezővel (amely általános esetben maga is tenzor). A második tag a deformáció divergenciája szorozva az L2 vezetési tényezővel és az I egységtenzorral. (Részletesen most ezeket ne tárgyaljuk, hiszen akármelyik kézikönyvben megtalálhatók.) Rövidítve írhatjuk a

helyére S, a

helyére pedig S' betűket, és akkor:

OLVASÓ Ez az összefüggés tehát lineáris kapcsolatot ad az alakváltozás és a feszültség között.

SZERZŐ Az L1 és L2 együtthatók s-nek (ill. S-nek) bonyolult függvényei lehetnek, tehát ez a felírás nem jelent feltétlenül lineáris kapcsolatot. Teljesen hasonló a helyzet a többi mérlegegyenlet esetéhez. A konduktív áramokra mindig az L vezetési tényezők és az y jellemző intenzív mennyiségek gradienseinek szorzatát adtuk meg az Onsager-összefüggés alapján. De ez csakis akkor jelent lineáris kombinációt, ha az L-ek nem függenek az y-októl. Az L-ek konkrét értékére nem lehet általáros összefüggést adni, mivel az minden esetben az anyagi minőségtől függ. Így beszélhetünk pl. hővezető vagy hőszigetelő anyagokról, attól függően, hogy a belső energia konduktív áramában szereplő vezetési tényező (az adott anyag esetében) nagy vagy igen kicsiny értékű. Elektrosztatikus kölcsönhatás esetében is valamely anyag attól függően vezető vagy szigetelő, hogy ellenállása mekkora. A nagy ellenállású anyagok sem abszolút szigetelők, hiszen meghatározott feszültség hatására az elektromos áram megindul, a szigetelő átüt. Most is valami hasonlóról van szó. Az L1 és L2 konkrét értéke az anyagi minőség függvénye. A testeket a következők szerint osztályozhatjuk:

1. Az s vektor az időtől nem függ, vagyis időben állandó: deformáció nincs. Ez a merev test.
2. A vezetési együtthatók értéke zérus (L1=0, de L2=0), ennek következtében a feszültségtenzor is zérus. Ez az összenyomhatatlan, ideális folyadék.
3. L1=0, de L20. Ez az ún. rugalmas folyadék. (Emlékezzünk csak vissza, hogy az áramlástechnikával kapcsolatban a deformációs vektor gradienstenzorát zérusnak vehettük, és csak az L2S'I, vagyis a hidrosztatikai nyomás szerepelt az impulzus konduktív áramában!)
4. L10, de L2=0. Ez az összenyomhatatlan rugalmas szilárd test. És végül:
S. L10, L20. Az általános értelemben vett rugalmas szilárd test. Utóbbi két típussal a szilárdságtan foglalkozik.
OLVASÓ Most már csak azt kellene tisztázni, hogy hogyan írjuk fel az impulzussűrűséget, a mérlegegyenlet első tagját, hiszen most a w, a konvektív sebesség nem szerepelhet?

SZERZŐ Az impulzust a tömeg és a sebesség szorzata adja meg. Ebben az esetben a "sebesség" az egyes pontok helyzetének időegységre eső megváltozása, vagyis éppen az alakváltozás vektorának idő szerinti differenciálja:

OLVASÓ Így már az impulzus mérlegegyenletének általános formáját is felírhatom

ahol F a külső erősűrűség.

SZERZŐ Az áramlástechnikai levezetéssel teljesen analóg módon:

Behelyettesítve az L1 és L2 vezetési tényezők helyére az ún. Lamé-számokat

az alapegyenlet:

Ez az egyenlet rendkívül fontos szerepet játszik a mechanikában. F=0 és

esetében az általános egyenletből az ún. Beltrami egyenleteket kapjuk.

OLVASÓ A képlékeny alakításra is érvényesek ezek az összefüggések?

SZERZŐ Igen. Ameddig feltételezhető, hogy az L-ek nem függenek a deformáció mértékétől, addig rugalmas alakváltozásról beszélhetünk. A konduktív áramra vonatkozó általános vezetési törvénynek egyik részesete a Hooke-törvény, amely szerint

Itt tehát L1=-2G, a csúsztató rugalmassági modulus, L2= -λ, pedig a Lamé-állandó. Mindkettő vezetési tényező. Képlékeny alakváltozás esetén a feladat éppen annak meghatározása: mikor éri el a feszültség a képlékenységi küszöböt, a folyási határt, milyen kapcsolat van az alakváltozás sebessége és a feszültségtenzor között? Eszerint beszélhetünk pl. Bingham (viszkoplasztikus), Prandtl-Reuss (elasztoplasztikus), Haar-Kármán-Hencky testekről, amelyek ún. tökéletesen képlékeny testek: tulajdonságaik az alakváltozás során nem változnak. Valóságban: az anyagi tulajdonságok az alakváltozástól függnek. Tárgyalásukhoz az energiaegyenletet is fel kellene írnunk. Figyelembe kell venni, hogy a külső erő munkavégzése a termodinamika

alapegyenlete szerint a rendszer belső energiájának növelésére fordítódik. Két test ütközésekor különösen szemléletes a rugalmas és rugalmatlan alakváltozás közötti különbség. Az alakváltozás rugalmas, ha a belső energia - a külső erő megszűnte után - teljes mértékben munkává alakul vissza. Ha viszont a belső energia egy része hő formájában disszipálódik, ill. belső energiaként visszamarad, a test nem nyeri vissza eredeti alakját, maradó alakváltozást szenved. Az anizotrópia miatt a munkavégzéshez természetesen nem p és V értékét, hanem a feszültségtenzort és a deformáció deriválttenzorát kell megadni. Talán hagyjuk itt abba ezt a fejtegetést, hiszen ez a téma távol esik szakterületemtől, s amúgy is részletesebben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, mint eredetileg terveztük!

OLVASÓ Ezek szerint ismét félbeszakítjuk a beszélgetésünket, mielőtt a részletkérdésre kerülne sor?

SZERZŐ Csak azért "kalandoztunk" erre a területre, hogy a mérlegegyenletek érvényességi körét, használhatóságát itt is bemutassuk. A tudományág alapos elemzéséhez azonban nincs megfelelő képzettségem.

OLVASÓ Ez eléggé nyomós érv! Térjünk át a következő témára.

SZERZŐ Befejezésül egy rövid kiegészítés még ide kívánkozik. Az eddigiekből könnyen levezethető pl. a rezgőmozgás egyenlete. Idézzük fel újra a levezetett alapegyenletet, feltételezve, hogy div s = 0, és a sűrűség nem függ az időtől. Ekkor:

ahonnan ρ-val osztva és a η/ρ=c2 jelölést alkalmazva, a

ún. hiperbolikus vagy más szóval hullámegyenletet kapunk. Ezek a hullámegyenletek írják le pl. a húr (egydimenziós), vagy a membrán (kétdimenziós) mozgását.

Még egyszerűbb meggondolással juthatunk pl. a csillapított rezgés mozgásegyenletéhez. Egydimenziós esetben az impulzus a helykoordináta dx idő szerinti differenciálja szorozva a tömeggel:

A forrás három részből tevődik össze:

1. a külső F erőből, amely impulzust ad át,
2. a súrlódásból, amely csökkenti a test impulzusát,
3. a rugóerőből, amely periodikusan "tartalékolja", ill. leadja a külső erő egy részét és így - a rugó megnyúlásától függően - impulzusnyelőként vagy impulzusforrásként viselkedik. A súrlódás a sebességgel arányos, az arányossági (vezetési) tényező a k (csillapítási tényező).
A rugóerő a megnyúlással arányos, az arányossági tényező a rugóállandó reciproka. Az

egyenlet ismert alakja szintén az általános mérlegegyenlet egyik részeste. Folytathatnánk még bőven a mechanika köréből vett példákkal, de ez is elegendő (vagy talán sok is) volt annak illusztrálására, hogy nemcsak a termodinamika vagy aerodinamika területén használható módszerről van szó.


Vissza a tartalomjegyzékhez Következő beszélgetés