CD-ROM-mal a falak lebontásáért
„Üzenet az emberiségnek”. Németh László univerzuma
(Megjelent a Pedagógusképzés 2002. c. kiadványban)
I. Integrációval a dobozok és rekeszek ellen
Atomizálódott világunk egyik jellegzetessége, hogy szeretünk „dobozolni”. Az iskola különösen jó terepnek bizonyul ahhoz, hogy a tanulók fejében szigorúan elkülönüljenek az információk, az ismeretek. Megdöbbentő, hogy a tantárgyak börtönébe zárva mennyire nem látják a diákok a jelenségek mögött meghúzódó összefüggéseket. Érettségi elnökként gyakran tapasztalom, hogy a magyar irodalmi dolgozatokban, feleletekben milyen sematikus, semmitmondó, általánosságokat felvonultató az írói pályaképhez kapcsolódó korrajz. Ugyanazt a kort a történelemfelelet során ugyanaz a diák szakszerűen, pontosan képes bemutatni. Arra viszont a legtöbbjük képtelen, hogy történelmi ismereteit összekapcsolja az irodalmiakkal vagy fordítva.
Az oktatáspolitika újabb és újabb nekirugaszkodásokkal próbálja a válaszfalakat ledönteni, az összefüggéseket megláttatni, felfedeztetni: a NAT - például a műveltségi területek kialakításával, a kereszttantervi követelmények kidolgozásával, a kerettantervek pedig az integráció szorgalmazásával. Elgondolkodtató, hogy a tanártársadalomból miért váltottak ki tartózkodást ezek az elképzelések. Messzire vezetne az okok feltárása, itt és most nem is erre keressük a választ. Németh László pedagógiai kísérletei azonban sok tanulsággal szolgálhatnak.
Pályáját orvosként kezdte, először fogorvosként, majd iskolaorvosként dolgozott. Többek között a Medve utcai polgári iskola volt ezeknek az éveknek a tanúja. A rábízott gyerekek vizsgálata közben megismerte az emberi szervezet titkait, és ezek a felfedezések is hozzásegíthették, hogy megismerje az emberi lélek viszonylatait is. Ezeket a tapasztalatait hasznosította később drámahőseinek és regényalakjainak megalkotásakor a lélek és a test rezdüléseinek pontos, realisztikus rajzában. Tudományos irodalmunkat is gazdagította orvosi vonatkozású tanulmányaival. Egy másik, nagyon fontos dokumentuma is van gyógyító tevékenységének: orvosként figyelte mintegy húsz esztendőn keresztül beteg önmagát, és a hipertóniáról adott részletes leírása tudományos pontossággal rögzíti e betegség fázisait. Szépírói realizmusa és tudományos egzaktsága teszi egyedivé ezeket az írásokat.
Az író nemcsak irodalomtörténetünk fontos személyisége, hanem a magyar pedagógiatörténeté is: jelentős és egyre aktuálisabb alkotásokkal gazdagította e tudományágat. Talán történelem-földrajz szakos tanár édesapjától örökölte a pedagógiai vénát, mindenesetre egyik önvallomásában így rangsorolja saját szerepeit és közérzetét. „Bizonyos, hogy tanárok, de még orvosok közt is jobban érzem magam, mint írók közt."
Tanulmányaiban és hódmezővásárhelyi tanári működése idején a különböző tantárgyak összefüggéseit kutatta, a gyakorlatban pedig ki is próbálta e tantárgyak integrált tanításának lehetőségeit. Kísérlete nemcsak a humán tárgyakra, hanem a reáliákra is kiterjedt, és óraleírásai, tanulmányai, tanítványainak visszaemlékezései e kísérletek sikeréről számolnak be. Tanulmányaiban, cikkeiben (például A tanügy rendezése, Ha én miniszter lennék) kísérleteinek eredményeit, gyakorlati megvalósításának lehetőségeit, valamint pedagógiai és a kultúrára vonatkozó elképzeléseit fogalmazta meg.
„Az általános műveltség, a művelődés kezdettől fogva érdekelte. „Az általános nem sokfélét, hanem összefüggőt jelent” – írta egy alkalommal. (...) A következő kérdésre kereste a választ: össze lehet-e kapcsolni a tantárgyakat, vagy a szakadék túl mély a különböző, tudományterületek, ill. tantárgyak között? (...) A kérdés megválaszolásához pedig arra kellett feleletet találni, hogy egyáltalán létrehozható-e a modern korban egy egységes világkép, amint ő nevezte: „a világteremtő enciklopédizmus”?
Németh László úgy gondolta, a cél eléréséhez nemcsak iskolaszerkezeti reformra és a tartalmi szabályozás megváltoztatására van szükség, hanem az oktatási módszerek alapvető megújítására is. Hitt a diákok felfedező képességében, ezért megpróbált olyan tankönyveket szerkeszteni, amelyek tulajdonképpen további búvárkodásra késztető antológiák voltak.” (Köznevelés, 2002. január 11. 18. Sz. Sz. (Szunyogh Szabolcs): Németh László, a pedagógus)
Lányai – Németh Magda, Judit, Ágnes és Csilla - folytatták édesapjuk pedagógiai kísérleteit. Valamennyien örökölték édesapjuktól a kettős érdeklődést, vonzódtak az irodalomhoz – verssírással is próbálkoztak -, a történelemhez, de végül valamennyien reálpályán kötöttek ki: ketten - Magda és Ágnes - vegyészmérnöki, Judit fizikusi, Csilla gyermekorvosi diplomát szerzett. De mindnyájan tanítottak, illetve tanítanak ma is különböző egyetemeken, folytatva édesapjuk izgalmas pedagógiai kísérletét. A hódmezővásárhelyi tanár-édesapa tanítványaiként meg is tapasztalhatták a komplex szemlélet létjogosultságát, eredményességét, lenyűgöző hatását, s ezt – későbbi pedagógiai gyakorlatukba során – ők is továbbvitték.
A CD-ROM-on személyes vallomást tesznek erről. (Az interjú írott és auditív változatából valók az alábbi részletek.)
Ágnes: Módszert tanultam tőle: hogy hogyan tanuljak, abban segített. Emlékszem, a szerves kémiára panaszkodtam, hogy ez egy őserdő, mert ezt a négy és fél kilós könyvet nem lehet megtanulni, és nem látom át az egészet. Akkor azt mondta, hogy gyere, üljünk le, és nézzünk rá fölülről az egész anyagra. Valóban leült velem, és egy délután megcsináltunk egy táblázatot, amelybe beírta először a szénhidrogéneket, az általános képleteket, azután gyököket akasztottunk rá, hogy ezek milyen tulajdonságokat jelentenek. Ezután már csak a kockákat kellett a táblázatban kitöltenem. Amikor jó néhány évvel később elsőéves hallgatóimmal volt két vagy három órám a szerves kémiára, én is az ő módszerével tanítottam. Van egy olyan füzetem, amelyet egy diákja jegyzett Hódmezővásárhelyen, a „drága jó nyolcadik” egyik tagja. Ebben benne van az a táblázat is, amelyet ő annak idején leírt nekem, és néhány feljegyzés, ami a kémia történetére vonatkozik. De ugyanígy tanította az irodalmat és a történelmet is, például a romantikát, a Szent Szövetség korát, mindenről táblázatot írt. Tulajdonképpen amit nekem ’52-ben, ’53-ban leírt, az a vásárhelyi módszerének vázlata volt.
Judit: Vásárhelyen hallgatva őt – már a hetedik gimnáziumban volt ez –, azt élveztem nagyon, hogy amikor egy korszakot úgy tanított, hogy elmondta a világtörténelmét, a magyar történelmét, aztán a világirodalmát, a magyar irodalmát, aztán a művészetek, a filozófia következett, és így tovább; tehát az egész korszakot ismertette. Azt akarta elérni, hogy a diákjai az egészet lássák.
Valójában én „csalódást" okoztam neki, mert azt sokszor elmondta nekem, hogy akkor fogja elfogadni, hogy fizikus vagyok, hogyha egy rádiót meg tudok javítani. És elméleti fizikusként rádiót soha nem tudtam megjavítani. Erőteljes érdeklődéssel követte azt, amit az ember csinál, és ez nagyon jóleső érzés volt. Mindig el kellett mesélnem, hogy milyen érdekességről hallottam, milyen újdonságok vannak a fizikában. Annak azért nagyon örült, hogy egyetemi tanár lettem, de azt már nem érte meg szegény, amikor akadémikussá választottak. És örült annak, hogy tanítunk is. Ő ezt a legszebb dolognak tartotta. Végül mind a négyen tanítottunk, még Csilla is, bár ő orvos lett.
Csilla: Ahogy utólag végignézem az életemet, tulajdonképpen az a megdöbbentő számomra, hogy anélkül, hogy ez tudatosult volna bennem, a döntési helyzetekben milyen gyakran azt választottam, ami vele volt kapcsolatban. Egyetlen dologra emlékszem: eltiltott engem a versmondástól - mint pályától -, mert a versek iránti szeretet már korán megvolt bennem. A középiskolában szavalóversenyeken vettem részt, sőt díjakat is nyertem, de ő határozottan kijelentette, hogy ezt nem választhatom. Az volt a nézete, hogy ne menjünk humán pályára, mert akkor mindig az ő árnyékában leszünk. Hogy végül is hogyan lettem orvos, azt már nem is tudom visszaidézni, de arra emlékszem, hogy az első stúdium, amivel elkezdtem foglalkozni, az az alkattan volt, és tudjuk, hogy ő A Medve utcai polgáriban már írt erről. Bár nem hiszem, hogy akkor én olvastam volna A Medvei utcai polgárit, legföljebb csak tőle hallhattam róla. Tehát valahogyan ez fogott meg a maga sajátosságaival. Különös dolog volt az is, hogy végül is gyerekorvos lettem, amiben biztosan benne van az a gyermekszeretet, amit a családban mindkét szülőnk táplált bennünk. Gyermekgyógyász lettem, és amikor ezt egészségileg nem bírtam – ami várható volt, mert egész gyermekkoromat végigbetegeskedtem, a gyerekektől is megkaptam minden betegséget –, akkor elméleti pályára kellett mennem. Először tanítottam, aztán egy intézet iskola-egészségügyi osztályára kerültem, ahol olyan vizsgálatok folytak pontosan, amilyeneket ő kezdett el annakidején: antropometria, értelemvizsgálatok, környezetszociológia, családszerkezet. Biztosan tudom, hogy nem volt tudatos ez a választás, de talán közvetve ott állt mögöttem akkor is.
Magda: Amikor Kanadában befejeztem a vegyészetet, akkor ott még egészen más világ volt, mint most. Nő lévén, mint vegyész, nem tudtam elhelyezkedni, csak tanárként, de ahhoz még egy további diplomát kellett szereznem. Így végül huszonkét évet tanítottam biológiát, kémiát, fizikát. Az utolsó tizenhét évben az angolkisasszonyok iskolájában lányokat tanítottam, nagyon okos lányokat. Az igazgatónő, aki nyitott egyéniség volt, hozzájárult ahhoz, hogy egy kurzuson át kísérletezhessek. '73-ban jelent meg A kísérletező ember, és én A tanügy rendezését csak ezután olvastam, mert az első kiadás sose került a kezembe, nem is tudom, hogy volt-e példány a családban ezekből azokban az években. A lényeg az, hogy rám nagyon mély hatást gyakorolt, és akkor elkezdtem magam is erről gondolkodni, hogy hogyan tudnám én ezt hasznosítani. Akkor kémiát, fizikát tanítottam ugyanazoknak a gyerekeknek három-négy évig. Valójában ez a természettudományok története volt. Még ma is megvannak a jegyzeteim, egy vastag dossziéanyagot jegyzeteltem ki ehhez. Ezek a gyerekek mind, kivétel nélkül természettudományos pályára mentek, és szerintem nagyon jó, átfogó képük volt erről a területről, ami a kanadai oktatásra nem volt jellemző. Úgyhogy én kipróbáltam a saját és a tanítványaim bőrén is, hogy mit jelentett az ő metódusa. Rengeteg munka volt, de feltétlenül érdemes volt jófejű gyerekekkel megpróbálni, mert egy életre szóló tudást adott nekik.
További vizsgálódásainkat két szempont vezeti: milyen lehetőségeink vannak most az integráció jegyében az oktatási módszerek alapvető megújítására, és a modern taneszközök hogyan szolgálják ezt a célt?
Kívánatos a törekvés - különösen az alsóbb évfolyamokon - a humán tárgyak és a reáliák közötti átjárhatóság megteremtésére. Amennyire természetes pl. a környezetvédelem és a testi-lelki egészség kapcsolata, ugyanolyan természetes ezek összefüggés-hálózata az anyanyelvvel. Nem csupán azért, mert anyanyelven folyik minden szakterület megismerése, ennél a gyakorlati szempontnál mélyebb összefüggéseket is kell tudatosítanunk pedagógiai munkánk során.
A magyar pedagógia hagyományai ehhez segítséget is adhatnak. Gondoljunk csak arra, hogy az Eötvös József-i tantervben az anyanyelvi oktatás részét képező tantárgyból, a beszéd- és értelemgyakorlatból nőtt ki mintegy száz év múltán, 1963-ban a környezetismeret. Milyen összefüggések tették lehetővé ezt a metamorfózist?
Egy rövid történeti kitérőt kell tennünk ennek megértéséhez. A beszéd- és értelemgyakorlatok fontos tantárgynak számított az 1800-as évek iskolájában. Három éven keresztül heti három órán meghatározott témakörök szerinti társalgás folyt; pl. a szülői házról, a helység határáról, állatokról, növényekről, a helyes életmódról, az illemről, és eközben tisztázták az egyes és többes szám fogalmát, a jelentésmező összefüggéseit, az ok-okozati, az alá-fölérendeltségi viszonyokat, az előzmény-következmény kapcsolatát, fejlesztették a szókincset, előkészítették az elvont fogalmi gondolkodást. Az egységes szemlélet kialakításán túl a fogalmak rendszerezésével, a definíciók megalkotásának eljárásával tulajdonképpen tanulni is tanított ez a tantárgy. Ráadásul nem száraz stúdium keretében, hanem élvezetesen: az órákat dalok, gyermekjátékok élénkítették, később egyre nagyobb figyelmet fordítottak a helyes kiejtésre, a beszédhibák javítására.
A szaktudományok fejlődésével párhuzamosan elkezdődött a tantárgyak közötti merev választóvonalak kialakulása is. Száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez az integrált szemlélet ismét polgárjogot nyerhessen az iskolában. A Lovász Gabriella nevéhez fűződő intenzív-kombinált olvasástanítási program 1987-ben indult útjára, és később kiegészült a harmadik és negyedik évfolyamok számára készült integrált anyanyelvi taneszközökkel:
A felsőbb évfolyamok pedagógiai gyakorlatában azonban az integráció mintha persona non grata lenne. A tankönyvírók közül kevesen merik felvállalni ezt a fajta komplex szemléletet. Többen megkísérelték, hogy a magyar nyelv és irodalom vonatkozásában érvényesítsék az integráció szempontjait, de ezen túlmenően senki sem próbált a többi tantárgyból is hozzájuk kapcsolni olyan ismereteket, témaköröket, amelyek immanens összefüggéseik révén valóban odaillenek. Legalábbis tankönyvi formában nem. Természetesen szükség van tanárokra is, akik ilyen komplex szemlélettel közelítenek a világ jelenségeihez, és a mindennapi munkájukat is ez hatja át. Sokat tehet a tanárképzés e szemlélet kialakításáért.
A mai technikai lehetőségek jól szolgálják a Németh László-i elképzeléseket: úgy kapcsolhatunk össze ismereteket, tantárgyakat, témaköröket, hogy a diákok számára kifejezetten élvezetet jelentsen a tanulás. A számítógép lassan-lassan betör a tankönyvpiacra is, a digitalizált kultúra minden eddigi képzeletet felülmúl. Egyre-másra születnek meg a CD- és DVD-ROM-ok, amelyek hihetetlen mennyiségű szöveget, hangot, képet, mozgóképet képesek tárolni egyetlen lemezen. Egy-egy kattintás, és témát, műfajt, korszakot, tantárgyat, és még ki tudja, mi mindent válthatunk. Németh László is minden bizonnyal élvezettel barangolna a képernyőn, és az ő érdeklődése az univerzum iránt mai tanítványait is magával ragadná. Erre gondoltunk Hajas Magdolnával és Nobel Ivánnal, amikor elhatároztuk, hogy Németh László univerzumá-t multimédiás formában mutatjuk be.
Már a tizenegy menüpont – Életrajz; Életműszilánkok; A gyógyító; A pedagógus; Az író; Az olvasó; Interjúk; Kapcsolatok; Idegen nyelven; Utóélet; Bibliográfia – is jelzi, hogy Németh László sokoldalúsága számtalan lehetőséget rejt a tantárgyközöttiség megvalósítására. Teljességre nem törekedhettünk, de a Németh László-i szellemiség részletesebb megismertetése, az életmű és kisugárzásának érzékeltetése volt a célunk.
Az irodalomtörténeti értékek megmutatásának szándéka mellett pedagógiai szempontok is vezették munkánkat. Az elkészült CD-ROM-on az író saját művei, műrészletei és a róla szóló tanulmányok is megjelennek. Ezek elsősorban az irodalomórákon hasznosíthatók, de a történelem, matematika, fizika, filozófia, az ének-zene és idegen nyelvek tanításához, tanulásához is bőven talál anyagot a tanár, a diák. Azt nem vállalhattuk, hogy Németh László teljes világát egyetlen lemezen bemutassuk, ugyanakkor a korszerű adathordozó lehetőségeit kihasználva megkíséreltük, hogy azt az egységes világképet, amelyet ő olyan fontosnak tartott, „a világteremtő enciklopédizmust” legalább megmutassuk, érzékeltessük ennek a gondolatnak a korszerűségét, szükségességét.
A sokarcú és sokoldalú Németh László az örökké tanító-tanuló ember mintaképe.
„Mint tanár, mindig húzódtam tőle, hogy neveljek; a nevelés atmoszféra dolga, a tanár elég, ha tanít. Kétszeresen igaz ez az esztétikai nevelésben" – írja egy helyütt. Az osztályfőnöki órák számára mégis valóságos kincsesbánya ez az eszköz, hiszen Németh László az orvos, sőt iskolaorvos mentálhigiénés gondolatai, a testi-lelki harmónia megteremtésének akár szépírói, akár élettapasztalataiból származó tanulságai, az emberiség, a nemzete, családja jövőjét féltő gondolkodó ember átélt humanizmusa, tevékeny, mély hazafisága, családszeretete, a társadalmi konfliktusok kezelésére szolgáló „receptjei”, kultúraéhsége, munkaszeretete, a nők, idősek, fogyatékosok tisztelete, értékeik megbecsülése, a másság elfogadása, a hit ereje, a helytállás belső parancsa, az igazságszeretet – ez mind-mind megmutatható a CD-ROM anyagával. De egyetlen szó is elég lett volna minderre: a MINŐSÉG. Ez Németh László-szótárban olyan kulcsfogalom, amelyre az író valamennyi eszméje, tevékenysége, írásműve, tette ráépül, visszavezethető. Túlzás nélkül mondhatjuk: az összes nevelési területen van értékes, aktuális, hiteles mondanivalója a kis-, közép- és felsőfokú iskolák diákjai számára egyaránt. Jól tudjuk, a személyes példa mindennél fontosabb, ezért vallotta Németh László is: „...a tanár legalább annyira tanítja magát, mint tantárgyát.".
A CD-ROM-on megtalálható Németh Magda nagyon szellemes módszertani kísérlete, amellyel az apai metodust követi: „Így tanítaná Németh László Németh Lászlót”. Természetesen ő sehogyan sem tanítaná önmagát, annál sokkal szerényebb volt. Kényelmetlennek tartotta, ha egy író tananyaggá válik. Azon a miskolci rendhagyó irodalomórán, amelynek hangfelvétele hangját is megörökítette „furcsa, kántáló hangon, mint a református prédikátorok”, tréfával oldotta fel az őt feszélyező helyzetet:
„A limonádéhoz nem szokták odatenni azt a citromhéjat, amiből kifacsarták, s az irodalomban más a szokás, ott a művekhez hozzáteszik azt az embert is, azt a maradványát, amiből a sors kisajtolta, és ezt tanulságosnak tekintik. Hát én ezt a munkát, ezt a szerepet betöltöttem.” (...) ... majd a földgolyótól távolodóban én is azt gondolom, utoljára Miskolcon álltam dobogóra, és sok rendes ember gyűlt össze, akik mindent elkövettek, hogy ne csak egy magányos töprengőnek, tollpusztítónak érezzem magam, hanem egy igazi nemzet igazi írójának.” Elég sokat kellett várni erre, és sajnos, az író már nem is érhette meg. Mellőzöttsége abban is megmutatkozott, hogy nem igen tanították az iskolákban. (Leginkább a 26 drámából kiválasztott egyetlen mű: A két Bolyai vagy a Galilei képviselte ezt a gazdag életművet.) Jelenleg elsősorban a kortárs magyar irodalmat feldolgozó 8. és 12. évfolyamokon foglalkoznak írásművészetével. Az életmű műfaji sokszínűsége (versek, drámák, regények, elbeszélések, kritikák, műfordítások, lapszerkesztői tevékenység) különleges esztétikai élményt jelent, ugyanakkor zavarba ejtő. A bőség zavarával küszködő tanár számára talán segítséget jelentenek azok a hangsúlyok, amelyek a montázstechnikával felépített CD-ROM szervező elvét képezik. Az érdeklődő diák számára pedig iránytűként szolgálhat.
Az író által leginkább kedvelt, talán a legnehezebb szövegműfaj, az esszé műfaji jegyeinek megismerése, elsajátítása, az írásprodukció mind a jelenlegi, mind a tervezett emelt szintű érettségi egyik sarkalatos követelménye, amelynek hozadéka nem csupán a magyarórákon, hanem minden órán kamatozik. Sőt, az iskolai felhasználhatóság határain jóval túlmutat: az állampolgári, közéleti ember írásbeli stílusának elengedhetetlen tartozéka. Ennek ellenére az esszéírás klasszikusai közül igen kevesen szerepelnek még a középfokú oktatásban is. A Németh-esszék olvasgatása, elemzése során olyan modellt kapnak a tanulók, amely megmenti őket attól, hogy – az esszé eredeti jelentéséhez híven – szövegmű helyett kísérlet, próbálkozás kerüljön ki az érettségiző diák tolla alól. Az irodalmi tanulmányok, esszék mellett orvosi, pedagógiai, művelődéspolitikai, esztétikai írások is bizonyítják, Németh László a szakmai nyelvet is „szépen” használta, nem csak az irodalomét.
Különösen megkönnyíti a tantárgyi modulok színes, változatos kibontását, illetve ezek beépítését az egyes tantárgyakba akár tanári segítséggel, akár egyéni tanulással történik ez. Az oktatásba a legfiatalabb tantárgyi modulként bekerülő mozgókép- és médiaismeret módszertani kidolgozottsága még gyerekcipőkben jár, a tanárok felkészültsége, kompetenciája is hiányos. A helyi tantervek alapján akár önálló tantárgyként, akár a hagyományos tantárgyakba – elsősorban a magyar nyelv és irodalomba – beépülve tanítják, vagy esetleg a kötelező tanórai foglakozásokon kívül: szakköri, fakultációs keretek között, a CD-ROM segíti a diákokat abban, hogy a különböző médiumok eltérő formanyelvét, közlésmódját megfigyelhessék. Ez az eszköz pl. úgy, hogy egy regény- vagy drámarészlet szövegét összevethetővé teszi a rádiójátékkal, a prózai és operai változattal (pl. Sámson). Több regényéből sikeres film is készült: Gyász, Égető Eszter, Irgalom, Iszony, ez utóbbi mozgóképes részlete alapján vitatható meg az alábbi Németh László-i gondolat:„Minél gazdagabb a regény, annál reménytelenebb a film sorsa.”.
A tantárgyi integráció széles skáláját kínálja ez az eszköz, példa erre A két Bolyai: a dráma negyedik felvonásából a felvonásvég szövege elolvasható, a Katona József Színházban 1962-ben előadott darabból ugyanez a részlet meg is hallgatható, ezáltal lehetőség nyílik a dramaturgiai munka megfigyelésére is. Mintegy hangulati előkészítésként a szöveget Rátkay Endre festménye: A két Bolyai vezeti be. A darab másik részlete meg is nézhető, méghozzá kétfajta rendezői felfogásban. Az egyik rendező – Ádám Ottó – vallomása is szerepel a CD-n: Találkozásaim Németh Lászlóval, de egy másik, a szatmári Kovács Ferenc: Rendező szól a darabról című írásai is sokat hozzátesz a témához. Ebben utal ugyanis Németh László: Változatok egy témára című 1961-es műhelytanulmányára, a két darab- és két filmtervváltozattal, naplóval és a rendezői utasításnak is pontos Képzelt beszélgetéssel. Ekkor – remélhetőleg – a sem tanár, sem diák nem tud ellenállni a kíváncsiságnak, és „odalapoz” ezekhez az életműszilánkokhoz, A Bolyaiak drámája c. műhelytanulmányhoz, illetve a Képzelt beszélgetéshez. A Dráma és kísérletben, az Apai dicsőségről szóló részletben az író szól a dramatizált regényről, a regény, a színpad és a film kapcsolatáról a formabontó filmnovelláról. Olvashatunk kritikát is: Abody Béla tollából. Egy matematikatanárral készült interjúban a Bolyaiakról, a geometriáról esik szó. A példa szerint egyetlen dráma is képes összekapcsolni jó néhány tantárgyat és modult: felhasználható az irodalom, a történelem (gondoljunk csak a „történelmi”, drámákra, vagy még egyszerűbben: az alkotó háromnegyed évszázados élettörténetét tanulmányozva a korszak politikai és kulturális eseményeibe is bepillanthatunk.),a nyelv (ld. a műfordításokat), mozgókép- és médiaismeret, matematika, rajz és vizuális kultúra, tánc és dráma tárgyköreiben, sőt tovább is terjeszthetők a határai, hiszen a hon- és népismeret, ember- és társadalomismeret, etika, egészségtan modulok egyes témaköreihez is sok hasznos anyagot talál az érdeklődő. A drámapedagógiai órák ma még nem támaszkodhatnak túlságosan gazdag segédletre. A CD-ROM szöveg-, hang-, kép- és mozgóképanyaga számtalan lehetőséget kínál ehhez a stúdiumhoz. De szépkiejtési, prózamondó versenyek repertoárja is megújítható általa. Az idézetgyűjtemény egy-egy gyöngyszemében ráismerhetünk azokra az elemekre, amelyek nagyobb lélegzetű műveinek gondolati felépítményét adják. Nem töredékek ezek, hanem egy viaskodó-vitatkozó, nyugtalan szellem jelentős alkotásai. Ezek ismeretéből akár versenyt is rendezhetünk.
A tömegkommunikációs műfajok megismerése mindkét oktatási dokumentumban fontos szerepet kapott: a 8. évfolyamon megszerzett alapfokú ismeretek elmélyítése mind a középiskolában, mind a szakiskolában nem csak kívánatos, hanem a továbbhaladás egyik feltétele. Ebben is segít a CD-ROM. Németh László kísérletező szándékai közé sorolható a Tanu című folyóirat megindítása is. Ezt a lapot egyedül szerkesztette, és hasábjain a saját műveit jelentette meg. Ennek az alig öt évet élt folyóiratnak huszonkét száma valóságos eszmei tárháza Németh László 1930-as évekbeli gondolatainak, mert mindaz, ami őt foglalkoztatta, helyet kapott a lapban. Itt hirdette meg a „minőség forradalmát”, és ez az eszme, a minőség fontossága egész alkotói pályáját végigkísérte. Műhely és laboratórium volt ez a folyóirat a kísérletező ember számára, mert a publikálás lehetősége mellett gondolatainak hatását is megfigyelhette.
Saját néven és Pörje Sándor néven írt műbírálatai betekintést adnak a magyar és világirodalom széles tárházába. Az interjúkból egy másfajta alkotói módszer bontakozik ki: olyan, amelyet nem írásban rögzített, hanem szóban mondott el Németh László, és mondtak el róla a kortársak és az utódok. A megszólalás látszólagos kötetlensége mögött azonban szigorú szabályok uralkodnak, amelyek a „nagy” műfajokkal egyenértékűvé teszik ezeket a beszélgetéseket.
Regény-, dráma- és esszéírói tevékenysége mellett (főként a hallgatás éveiben az előbbiek helyett is szellemi és anyagi szükségből) műfordításokkal gazdagította irodalmunkat, és ezzel újabb ablakot nyitott a világirodalom felé. Rendkívül gazdag a listája az oroszból fordított műveknek (Puskintól Lev és Alekszej Tolsztojon és Gorkijon át egészen a kortárs, az akkori szovjet írókig), de fordított többek között angolból Shakespeare-t és az amerikai Wildert, Németből Kleistet, Lessinget, norvégból Ibsent, dánból Nexőt, csehből Jiráseket, spanyolból Garcia Lorcát. Műfaji korlátokat nem ismert, hiszen verses dráma éppúgy szerepel műfordításai sorában, mint a nagyepikus regény. Ezzel a tevékenységével jelentősen gazdagította a magyar irodalom műfordítói hagyományait.
Ám nemcsak ő fordított, hanem az ő műveit is lefordították szinte valamennyi európai nyelvre. Drámái, regényei, esszéi huszonnégy nyelven jelentek meg, némelyik több kiadásban is: angolul, franciául, németül, oroszul, spanyolul, lengyelül, csehül, szlovénül, ukránul, bolgárul, olaszul, románul, dánul, svédül, norvégül, szlovákul, lettül, litvánul, üzbégül, albánul, észtül, finnül, hollandul, szerbül. Ezek a fordítások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar irodalom is számottevő helyet kapjon a világirodalomban. Ennek a páratlanul gazdag nyelvi anyagnak csupán töredéke szerepel a CD-ROM-on, de némi nyelvgyakorlásra, stíluscsiszolásra elegendő. A fordítástechnika műhelytitkai is feltárulnak segítségével.
Egy alkotó utóéletét műveinek népszerűsége jelenti, az íróét írásainak olvasottsága: hány kiadást érnek meg regényei, hány színház játssza színpadi műveit halála után is. Németh László sok kiadást megért művei, a színházakban életre kelt drámái negyedszázaddal azután, hogy eltávozott, bizonyítják tartós jelenlétét immár a XXI. század magyar kulturális életében is. Szinte megszámlálhatatlan a tudományos elemzéseknek, a pályáját vagy annak egyes szakaszait kutató tanulmányoknak, műveit elemző cikkeknek, visszaemlékezéseknek a száma, amelyek életművének folyamatosságát bizonyítják. Születésének centenáriumát országszerte ünnepelték, erre az évfordulóra – többek között – vaskos kötet jelent meg a róla szóló írásokból. De utóéletét jelentik a kortársak és utódok alkotásai is, amelyeknek szellemi fókusza Németh László személyisége: versek, szobrok, emlékérmek, róla elnevezett iskolák, szellemét őrző társaság, könyvtár, a nevét viselő díj, műveit kutató pályázatok, személyes tárgyait őrző emlékszoba, a hagyatékát feldolgozó tudósi gondoskodás nagy kiterjedésű szellemi birodalmának egyre terjedő határait jelölik ki.
Ami a tankönyvekben alig megengedhető, a szubjektivitás, a multimédiás eszközön természetes. Ez hozza emberközelbe a „tananyagot”, így lehet nem csak megérteni, de megszeretni is az írót, a művészt, a gondolkodó embert. Kevésbé ismert, hogy több költeményt is írt, főként hódmezővásárhelyi tanári időszakában, amikor „a drága jó nyolcadik”-tól, kedvelt osztályától a tanítványainak ajándékozott emlékkönyvekbe írott egy-egy verssel búcsúzott.
Az író levelezése – melyet leánya, Németh Ágnes állított össze – életművének jelentős részét teszi ki. Ezek a levelek kortársaihoz fűződő kapcsolatairól, barátságairól tanúskodnak, és nélkülük nehezebb megérteni Németh László műveit, hiszen az őt foglalkoztató eszmék, gondolatok, ötletek sokszor először ezekben a levelekben fogalmazódnak meg, mint például a Tanu című folyóirat alapításának gondolata, amelyről először a Gulyás Pálnak írt levélben olvashatunk. Baráti szálak fűzték sok alkotóművész és tudós kortársához (csak néhány közülük: Kerényi Károly, Gulyás Pál, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Illés Endre, Bay Zoltán, Benedek András, Borsos Miklós), ezekről a kapcsolatokról, zenei élményekről, irodalmi problémákról, szociális gondokról, kísérletekről, betegségről, támadásokról, sikerekről szólnak ezek a levelek, melyek révén az alkotóműhely titkosabb zugaiba is bepillanthatunk.
A képernyőn – még ha „néma” filmrészleten is – családi, baráti körben megelevenedik előttünk az író, az ember. Máshol megszólal. De olyan mozgóképes részlet is van, ahol a számára oly kedves mezőszilasi tájat, a neki otthont adó vidéket, házat bemutatja, szinte invitál bennünket, a vendégei lehetünk. Megismerhetjük az arcát korszakonként, személyes tárgyait, kapcsolatait, érzelmeit, kötődéseit.
Végigkísérhetjük az életútját olyan családtag kalauzolásával, aki írásművészetének csodálója és értő bírálója is volt egyben. Lányai hangját halljuk, amint erről a nem mindennapi apa-gyermek, tanár-tanítány, orvos-beteg kapcsolatról vallanak. Rendezők, színészek, pályatársak, barátok, kritikusok, tanárok, tanítványok, műveinek fordítója, operába álmodója (a sor folytatható). A határon túli, a magyart már nem anyanyelvként használó nemzedékeknek szántuk a rövid angol nyelvű életrajzi és életművet bemutató ismertetőt.
A kiadvány az Olvasás Éve alkalmából jelent meg. Hang- és képanyagokkal szeretnénk a könyvespolcokhoz csalogatni, olvasóvá nevelni a CD-ROM használóit. Ezért is kapott külön fejezetet az olvasó Németh László bemutatása. A multimédiát hívjuk segítségül, hogy az olvasás ismét elfoglalja méltó helyét az ismeretszerzésben. Szinte önálló és egyéni Németh László-i irodalomtörténet bontakozik ki azokból az írásokból, amelyek állandó kísérői voltak szellemi barangolásainak. Az orosz, angol, német amerikai, magyar irodalomból úgy válogatott saját maga számára, hogy az ezekről írt naplójegyzetek egyben eligazítást jelentenek az olvasóknak is: olyan vezérfonalat, amely segít eligazodni az irodalom sok irányba tartó országútjain.
Az író alkotásainak és a róluk írt műveknek gazdag jegyzéke áttekintést kíván adni azoknak, akik tanulmányozni akarják Németh László életművét, valamint a hozzá kapcsolódó irodalmat. A tanulók számára nem csupán azért értékes ez a multimédiás eszköz, mert rengeteg információt tárol, hanem mert ezek integrációjával rugalmas szemléletmódot alakít ki, olyat, amely később is segíti őket életproblémáik megoldásában.
A tankönyvek – terjedelmi korlátok miatt – nem kínálhatnak bő választékot az egy-egy műfajt reprezentáló alkotásokból, a CD-ROM igen. Kezelésének megtanulásával az önfejlesztést, valamint a tehetséggondozást is jól szolgálja, akár a tanórán, akár azon kívül: szakköri, érettségi-felvételi előkészítő foglalkozások és egyéb ismeretbővítési lehetőségek keretében. Mindezt élményszerűen teszi. Minden diák számára egyéni utakat kínál fel az ismeretszerzéshez, mindenki választhatja a saját személyiségének megfelelőt.
Ha ezt a kivételesen gazdag világot a maga teljességében nem is tudtuk bemutatni, de reméljük, hogy az „Üzenet emberiséghez” végre célba ér, a Németh László-i univerzum egyetlen CD-ROM-on is megmutatkozhat.
Katona András: Egy „képesítés nélküli” pedagógus: Németh László
Szunyogh Szabolcs Köznevelés, 2002. január 11. 18. Németh László, a pedagógus
Adamikné Jászó Anna: Minden mindennel összefügg. Módszertani Lapok – Magyar. 2000. dec.12-17.)