|
Tisztelt
Főszerkesztő:
Nem tudhatom, milyen szándékkal
ítélte halálra Varga Domokos György Kulifay Hanna Hazugságok szárnyain c.
könyvét, de sikeres volt. Azok után, hogy már két részben agyon taglalta,
harmadszor is visszatért rá, és végül a libanoni háborúnál kötött ki.
Állítólag jónak ítélte a könyvet, aztán égető szükségét érezte, hogy utólag
visszatérjen rá, mert tele volt kétségekkel, azon aggódott, KH esetleg
„légből kapott” dolgokkal eteti a népet. Az ilyen ajánló mellett az
embernek nem számít, ha ellensége is van. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy egy
olyan állítást alapján kezdi ki, amit talán nem is értett vagy felületesen
olvasva félreértett. KH idézett mondata: „Az új világrendet propagáló
neokonok legfontosabb célja„ ugyanis a neo-konzervatívokról szól, VDGY az
állítás bizonyítására viszont egy olyan cikket hoz fel, amelyik az izraeli
lobbiról. Bár az utóbbinak befolyása van az előbbire, a kettő nem azonos.
Ezt állítani enyhén szólva túlzás. Az pedig kifejezett felelőtlenség, és a
könyv lejáratása, hogy állítólagos „védelmében” olyan más témában író
írókat hoz fel, akiket, nem tudom, hogy okkal vagy ok nélkül, de minden
nyugati újságban antiszemitának nyilvánítottak és nyilvánosan
megbélyegeztek. A Hazugságok szárnyain terjedelmében kis könyv, de
önmagáért beszél és sok érdekes dologgal foglalkozik, amik sokkal több
figyelmet érdemelt volna, annál is inkább, mert magyarul máshol nem
olvasható. Ha VDGY kétségekkel küszködött, jobb lett volna, ha mégegyszer
elolvasta volna.
Tisztelettel:
Berger Andy
No,
persze, elsőre engem is majd’ megütött a guta! Ha valaki, akkor én aztán
pontosan tudom, a mai világban milyen nagy dolog, ha az ember olykor több
éves munkáját egyáltalán figyelemre méltatják, nem hogy több részben,
visszatérően, ráadásul jelentőségét méltatva foglalkozzanak vele, mint én
Kuliffay Hanna könyvével, a Hazugságok szárnyainnal. S ezek után jön
valaki, aki ex katedra kijelenti, halálra ítéltem a művet? Hogy kikezdtem?
Hogy lejárattam? Hogy kétségekkel küszködtem? - mondhatom, majdnem hanyatt
vágódtam.
Az alkotó
az efféle pillanatokban szokott egyszeriben meginogni: van-e egyáltalán
értelme annak, amit csinál, ha gondolatait, mondandóit ennyire ki lehet
forgatni, ennyire félre lehet érteni? Nem szólva arról, hogy elemzésével -
legjobb szándéka és meggyőződése ellenére -, lehet, hogy tényleg ártott.
Hogy tényleg halálra ítélte a könyvet, s ha eddig lett volna is érdeklődés
iránta, most buzgalmával ezt is agyonütötte. Holott a könyv „önmagában is
ragyogó”, talán hírverés nélkül is szép jövő várt volna rá - kár volt
tehát az USA, az Izrael-lobbi, a Hit Gyülekezete és a libanoni háború
közötti összefüggéseket firtatnom, kár volt olyan amerikai szerzőktől
idéznem, akiket „okkal vagy ok nélkül, de minden nyugati újságban
antiszemitának nyilvánítottak és nyilvánosan megbélyegeztek”, s kár volt
Lovas Istvántól, akit pedig itthon szoktak hasonló lelkesedéssel
antiszemitának kinyilvánítani; lám, legutóbb már a Magyar Rádióból is
kiebrudalták.
Nagy
szerencséje a világnak - no és az alkotóknak -, hogy a nagy ívű vélekedések
ellenében ott állnak a makacs tények és számok. Felhívtam Kuliffay
könyvének kiadóját, vajon mit tapasztal: amióta szóban forgó
eszmefuttatásom megjelent, nőtt vagy csökkent a könyv iránti
kereslet?
Határozottan
nőtt - szólt a választ.
Ennyi -
mondhatnánk. Ám még hátra van mindaz a felfedezés, ami a kritikus hangú
levélben váratlan örömöt okozott. Midőn annak nyitjára igyekeztem rájönni,
hogy vajon a levélíró elméjében mitől állhatott feje tetejére a
világ, egyszeriben rájöttem, hogy hiszen éppen ama három
jelenség egyikével állok szemben, amelyekről megfedett könyvismertetőmben
írtam. Éppen az oktalan kritikus hang a legbiztosabb igazolója legfőbb
állításomnak.
Korunk a
„politikai korrektség” világa. Új világunk paradoxona: a „politikailag
helyénvaló” igazságának illúziója - állapítom meg. S példaképpen
hozzáteszem: Azt hisszük, hogy valóban a terrorizmus ellen harcolunk, ha
azok mellé állunk, akik a terrorizmus elleni harcot tűzik zászlajukra. Azt
hisszük, hogy valóban az antiszemiták ellen, ha azok mellé állunk, akik az
antiszemtizmus elleni harcot tűzik zászlajukra.
Nos, a
levélírót szemlátomást nem foglalkoztatta az az eshetőség, hogy a
leantiszemitázott szerzőknek esetleg igazuk van. Egyedül az volt fontos
számára, hogy ő is az iménti zászló alá, mögé sorakozzék fel, nehogy szó
érje a háza elejét. Sőt, ugyanezt kívánta volna meg tőlem is, Kuliffay
védelmében. Levele ezért nem több és nem lehet több, mint érvek nélküli,
lázas fogáskeresés. Ha fejét nem dugná tövig a „politikailag helyes” butító
ballasztjába, fel sem merülhetett volna benne, hogy egyszerű költői kérdésemet
kétségek, aggodalmak sokaságának vélje, s elő nem fordulhatott volna, hogy
ne vegye észre, minden mondatommal, példámmal valójában Kuliffay igazát
erősítem. Semmi más, mint a „politikailag helyeshez” való eltökélt
igazodás vezethet csak el az afféle kacifántos gondolatfüzérhez, amelyben a
szerző előbb „megdöbben” azon, hogy a kritikus „félreértett” mondat alapján
„kezdi ki” a művet; hogy a szerző „összekeveri” a neokonokat az
Izrael-lobbival; ám aztán hozzáfűzi, hogy „bár az utóbbinak befolyása van az
előbbire, a kettő nem azonos, s ezt állítani enyhén szólva túlzás”.
Csakhogy a szerző (azaz én) természetesen ezt nem is állította (állítottam)
sehol. Csupán azt, hogy az Izreal-lobbinak erős befolyása van az előbbire.
S hogy Bush elnök gondolkodásának, küldetés-rögeszméjének, a HIT
Gyülekezete-féle, Izrael-barát kereszténységnek, az Izrael-lobbi
befolyásoló erejének, a „politikailag korrekt” diktálta öncenzúra
világjelenségének és a libanoni háború kitörésének, szóval
mindezeknek nagyon is szoros közük van egymáshoz.
S ebbéli
meggyőződésemben nem hogy gyengítettek volna, inkább megerősítettek az
azóta szerzett újabb információk. Például egy interjú, amely a Magyar Rádió
amerikai tudósítójával, Járai Judittal készült, s 2006. augusztus 15-én
hangzott el, méghozzá ezzel a címmel: „Az amerikai kormány szentül hiszi,
hogy küldetése van". S a felvezető szöveg is igen ismerős lehet
mindazoknak, akik olvasták a Hazugságok szárnyainnal foglalkozó, kifogásolt
írásomat: Amerika „a Bush-doktrínával megtalálta azt a szerepet, amit
eleinte szeptember 11-e fényében még kevesen, azóta egyre többen bírálnak.
Kinek van igaza, mi motiválja a világpolitika irányítóit, milyen szerepet
játszanak mindebben a válságövezetek, például Irak, vagy a Közel-Kelet a
most lezajlott izraeli-libanoni konfliktussal?” Járai szerint (akárcsak
könyvelemzésem szerint) „a Bush-kormányzat elképzelései erősen ideologikus
töltetűek a világpolitika alakításában. Sziklaszilárdan és szentül hiszik,
hogy elhivatottsága van az Egyesült Államoknak, éspedig az, hogy a
demokráciát úgymond elterjessze azokban a térségekben is, ahol amerikai
vagy nyugat-európai mércével nézve nincs demokrácia.” Később pedig így
folytatja: „A küldetéstudat mögött természetszerűleg az amerikai érdekek
nagyon erőteljes érvényesítése is meghúzódik. Azért nemcsak a demokráciát
szeretnék elvinni a Közel-Kelet országaiba. A közel-keleti politikát
illetően muszlim lobbi nincs az Egyesült Államokban. Van egy Izrael-lobbi,
ennek megvannak a maga szervezetei is, eléggé befolyásos. Azonban én úgy
gondolom, hogy nem olyan befolyásos ez az izraeli lobbi, mint ahogyan azt
nagyon sok publicista láttatja, vagy láttatni szeretné. Az amerikai
közel-keleti politikát ma - meglátásom szerint - sokkal jobban befolyásolja
az úgynevezett evangéliumi keresztény közösség (amilyen a HIT Gyülekezete is - VDGy), amely Bush
elnök tábora és fő szavazóbázisa; 40 milliónyi szavazóról van szó. Ez a
keresztény közösség cionista (amilyen
a HIT Gyülekezete is - VDGy), és az ő közösségeik és a
szervezeteik mindenütt nagyon erőteljesen Izrael-barátok, és egy
erőteljesen Izrael-barát politikát követelnek meg az elnöktől is.” Továbbá:
„…Bush elnök nem nagyon teheti meg, hogy pártatlanként lépjen fel a
közel-keleti konfliktusban, éppen belpolitikai okoknál fogva, éppen a saját
szavazói bázisának a valóban Bibliára hivatkozó elhivatottsága miatt. Az
evangéliumi keresztény közösség mondja azt, hogy Izraelnek mindenben igaza
van, és ebben összeér az izraeli radikális jobboldallal…”
Ezt tehát
most nem én mondtam.
De én is ezt
mondtam, s ezért beszéltem Kuliffay könyvéről, no meg a vele és általa
felfedezett világjelenségekről olyan sokat; s beszélek még mindig, még most
is. Mert Magyarország sorsa is, Berger Andy sorsa is múlhat azon, hogy
meddig dugjuk még fejünket a „politikailag helyes” - bűntudattól,
butaságtól, hatalomvágytól, hazugságtól és gyávaságtól sűrű - mocsarába…
|