|
V a r g a D o m o k o s G y ö r g y h o n l a p j a |
|
|
|
Baksisvilág A korrupció természetrajza a rendszerváltozás Magyarországán KÓSTOLÓ T a r t a l o m I.
BEVEZETÉS, ÁTTEKINTÉS II. ESETEK
ÉS EMBEREK 4. Belülről nézve. A rendőrség korrumpálódásának folyamata
egy magas rangú rendőrtiszt szerint III. ELEMZÉSEK, KÖVETKEZTETÉSEK IV. ÚJ
FEJLEMÉNYEK, ÚJ KILÁTÁSOK V. Befejezés helyett 4. Belülről nézve A rendőrség korrumpálódásának folyamata egy magas rangú rendőrtiszt szerint A tanulmányunkban Bohémnek elkeresztelt
rendőrtiszt munkáscsaládból származik. Itteni álnevét onnan nyerte, hogy nem
veti meg sem a szebbik nemet, sem a mulatós életet, ám megszállottan tud
dolgozni, idegenkedik a képmutatástól, a hatalmi szigor mögé rejtett
önérdek-érvényesítésektől, a gátlástalan korrupcióktól. 28 évesen – családi
ismeretségén keresztül – elmegy a rendőrséghez, és elkezd „baromian”
dolgozni. Hat hónap után már kitüntetést kap. Vizsgáló, ez pedig azt jelenti,
hogy ő vizsgálja azokat az ügyeket, amelyekről tudni lehet, ki volt az
elkövetőjük. 1978-at írunk. A Magyar Nemzeti Bank mellett ekkor már más
bankokat is létrehoztak, ehhez kötődik Bohém első – még idézőjeles –
„korrupciós” tapasztalata. A szóban forgó bank vezetője ittasan vezetett. Egy
olyasféle kérés jött Bohémhez, hogy: „Nem lehetne-e valamit… Nem lenne jó, ha
ezt a nőt elkaszálnák…” - Azt sem tudom
megmondani, hogy honnan jött - kutat emlékeiben Bohém. - Nem volt utasítás,
lényegében rám bízták, hogy mint vizsgáló, ha meg tudom oldani, akkor oldjam
meg. A csaj fogadáson volt. Ha egy ilyenre megérkezel, általában itallal
kínálnak. És a csaj – rábeszélésre – arra hivatkozott, hogy ő megkérdezte, mi
az, s mondta, hogy nem akar alkoholt inni, majd tonikot kért és erre olyan
tonikot kapott, amiben vodka is volt, legalábbis ő ezt állította. A vodka,
ugye, színtelen, szagtalan és íztelen… A tévedés pedig büntethetőséget kizáró
ok, ezért ennek alapján felmentették. Bohém Rendőrtiszti Főiskolára megy, ott kitüntetéses, ún.
vörös diplomával végez és így a hadnagyi rendfokozatot helyből átugorva,
főhadnagyként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályára kerül.
Itt csak rablással és erőszakos „köszörüléssel” foglalkozik, és a speciális
elkövetői kör miatt is elkerülik a megvesztegetési lehetőségek. Közben –
1984-től, harmincnégy évesen – az ELTE jogi karára jár, „akkortájt, mikor a
fideszesek: Orbán, Deutsch és a többiek, csak ők fiatalabbak voltak”. Új
beosztásában – ezt 1985-ben az Országos Rendőr-főkapitányság Vizsgálati
Osztályán kapja – találkozik először egy olyan jelenséggel, mely
„megfoghatatlan” számára. - Volt egy „brigád”,
amelyik feltehetően valakiknek az érdekét sértette. Arra kellett hajtanunk,
hogy megbuktassuk azokat, akik, behozták ezeket a pénznyerőgépeket. Azok,
akik jártak Nyugaton, látták, hogy ebben nagyon nagy lóvé van, amiről nekem
gőzöm se volt. Olyan emberek szálltak be, mint például az egyik neves magyar
sportoló, akinek később felrobbantották a kocsiját, de volt közöttük híres
ökölvívó és olyanok, akiknek a nevével később már úgy találkoztam, hogy ő
„ismert vállalkozó”. Arra a közbevetésre, hogy netán ekkor kezdett formálódni az
alvilág, Bohém így felel: - Nem azt mondom, hogy
ez az alvilág. Ezek azok voltak, akik tudták, miben van a lóvé. Hogy aztán
később alvilági tagok lettek-e…? Nem tudom. Én itt végrehajtó voltam, aki
ment „házkutatni”, adatokat gyűjteni, tanúkat felkutatni, valamint egyéb
nyomozati cselekményeket végezni. Egy idő után úgy nézett ki, hogy ez az ügy
befuccsolt. Hiába nyomoztunk, hiába foglaltuk le a bizonyítékokat – többek
között játékgépeket -, nem lett belőle semmi. Nem mondták, hogy hagyjuk abba,
egyszerűen befejeződött magától. Nem volt bizonyítható, hogy bűncselekmény
történt, „devizabalhé” vagy „vámcsalás”. Úgy tűnt, hogy jogosan hozták be a
játékgépeket, hiszen kifizették a
kiszabott vámterheket. Lehet, hogy csak valakik fel akarták mérni, hogy ki,
mit és mennyit hozott be az országba a pénznyelő automatákból. És azért, hogy
nehogy úgy tűnjék, hiábavaló volt egy komplett nyomozócsoport létrehozása az
ügy felderítésére - ugyanis elég nagy létszámmal dolgoztunk, nagyon sok időt
fordítottunk a vizsgálatra. Azokból, akiket mi tanúként hallgattunk ki,
utasításra hirtelen gyanúsítottak lettek. Akkoriban
a jogszabály lehetővé tette, hogy ha valaki Magyarországra aranyat hozott be,
senki nem kérdezte meg, hogy miből meg honnan szerezte. Be kellett jelenteni
a határon, hogy hoztam, mit tudom én, két kiló aranyat, és ha egy hónapon
belül eladtam a Bizományi Áruháznak, akkor tiszta voltam, a pénzzel pedig
szabadon rendelkezhettem. Az volt az érdekes, hogy egy-két olyan embert
kellett előállítanunk, akikről a mai napig meggyőződésem, hogy ártatlanok
voltak. Itt jegyezném meg, hogy a húsz éves rendőri pályafutásom során öt
olyan eset volt, amikor mint vizsgáló vagy bűnügyi szakember úgy éreztem,
hogy a gyanúsított ártatlan. Ettől függetlenül a szükséges nyomozást
elvégeztem, és a gyanúsítottak elítélése minden esetben megtörtént. A szóban
forgó embereket előzetesben tartottuk hónapokig, aztán ezekből az ügyekből
mégsem lett semmi. Nem értem, hogy miért volt erre szükség. Volt közöttük
olyan gyanúsított is, aki ténylegesen dokumentálta cselekményének legális
ügymenetét, terhelő bizonyíték nem volt ellene, ennek ellenére – ügyészi
utasításra – benntartottuk azzal az indokkal, hogy „nem hisszük el az általa
bemutatott bizonyítékokat”. Az ügyet végül a bíróság szüntette meg. Itt találkoztam először
olyan ügyvédekkel, akikből később ún. sztárügyvédek lettek. Volt olyan
gyanúsítottam az előzetes letartóztatottak között, aki szabályszerűen az
arcunkba röhögött, és megmondta, hogy bármilyen bizonyítékot gyűjtünk össze
ellene, ő akkor is rövid időn belül „szabadlábra” kerül. Ez érdekes módon így
is történt. Mint beosztott vizsgálónak, közvetlenül nem volt rálátásom az ügy
egészére, de összességében úgy nézett ki, hogy egyeseknek meg lehet úszni,
másoknak meg nem lehet megúszni a dolgokat. Vagy szintén ehhez
hasonló ügy volt: az SZKI-é, a Számítástechnikai Kutató Intézeté. Az intézet
egy emberen keresztül hozott be winchestereket. Nem voltam egy
számítástechnikai szakember, úgyhogy annyit azért tudtam, hogy valami
számítógépes alkatrész, egy adattár. De ez akkoriban, ’85-ben…nekem !? És
akkor egy darab került három és fél millió forintba! Ez elképzelhetetlenül
nagy összeg volt akkoriban, ennyiért négy-öt lakást lehetett kapni…. És
hordta be egy pasi… húúúú…, erre, nagyon dolgoztunk! Na, ez volt az az eset,
amikor végképp úgy éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Én a
büntetőjoggal tisztában voltam, hiszen mind a Rendőrtiszti Főiskolán, mind a
Jogi Egyetemen tanultam büntetőjogot, polgári jogot, eljárásjogot, stb.., és
meggyőződésem volt, hogy ez az ember nem követett el bűncselekményt. Mert
ugye a három kritérium közül az egyik semmiképp nem valósult meg: a
társadalomra való veszélyesség. Mert ha egy ember állami segédlettel (a
Határőrség tudtával, útlevéllel) kimegy külföldre, Ausztriába, Németországba,
vagy Svájcba, három napra, aztán visszafelé a határon bejelenti, hogy hoztam
három darab winchestert, ezt levámolják, bejegyzik az még elmegy – azt hiszem
– a Mogürthöz, (mert akkor csak egy helyen lehetett ezeket eladni). Kapott
érte, mit tudom én…, kb három és fél millió forintot. Mindenki tudott róla.
És ez az ürge ezt csinálta nagyon hosszú ideje, talán évek óta már, és most
hirtelen „el kellett ütni”. Le kellett tartóztatni, házkutatás, mindenféle
operatív felderítés folyt ellene. Miközben azt is tudtuk, hogy nem saját
zsebre csinálta az egészet, mert tudtuk, hogy kinek fizette ki a pénzeket, s
nála csak minimális pénz maradt. Az adattárakra a valutát külföldön dolgozó,
vagy a magyar diplomáciai testülethez tartozó személyektől, kinntartózkodó
külkeresektől, vagy pl. az akkori ENSZ Bécsi Atomenergiai Ügynökségen
dolgozó, igen frekventált beosztásban dolgozó személyektől vette meg.
Elmondta nekik azt is, hogy a pénz mire kell, mi az, amit ezért ő beszerez a
magyar állam részére és azt is, hogy ezen termékek nagy része az akkori
Cocom-listán szerepel. Megvette a termékeket, behozta az országba,
elvámoltatta, majd a Mogürtnek eladta. Az SZKI így innen szerezte be az
értékes berendezéseket. A behozatalt végző személy az eladásból befolyt
pénzből kifizette a vámot és visszafizette a hitelezőknek a kölcsönt. Ebben
az időben 1 USD-ért 100 Ft-ot fizetett, mely jó üzlet volt annak, aki a
kölcsönt adta, bár az ügy vizsgálata során kiderült, hogy a hitelezőket
tulajdonképpen nem anyagi haszonszerzés vezérelte, hanem az, hogy a magyar
számítástechnika fejlesztéséhez hozzájáruljanak. A berendezések egy
része állítólag a Szovjetunióba továbbszállításra került. Ráadásul a behozatalt
végző személy után elkezdtünk ”följebb menni”, a főnökeire, az SZKI
vezetőségére, egészen pontosan a gazdasági és műszaki igazgatóra, de amikor
eljutottunk a vezérhez, na, akkor azt mondták, hogy ennyi, őt már nem
hallgathattuk ki, akkor hirtelen be kellett fejezni az ügyet! Ha jól
emlékszem, általában felfüggesztett büntetések születtek, egyedül ez a
szerencsétlen anyagbeszerző, aki végrehajtó volt, ő volt nagyon sokáig
előzetesben, s végül kb. annyi szabadságvesztés büntetést kapott, amennyit
addig már az előzetesben leült. Bohém ekkor már későbbi nagy nevek alatt és mellett dolgozik.
Ez idő tájt is volt egy érdekes ügye és ügyfele. Aranyban utazott „a gyerek”.
Nagyon nagy gengszter volt. Állítólag már 15-16 éves korában elítélték
Szegeden rablásért. Tipikusan az a nagydarab, fekete, „kigyúrt állat”,
amilyennek a nehézfiúkat elképzeljük – mondja Bohém. Neki kellett
kihallgatnia. - Összevissza beszélt,
hogy őt beszervezték, hogy hozattak vele aranyat, hogy aki beszervezte, annak
is hozott… Itt is nagyon nagy pénzekről volt szó. Ki kellett menni hozzá
„házkutatni”. Valahol a XI. kerületben lakott, Kelenvölgy környékén. Na, én akkor mentem le
először hídba. Mert életemben nem láttam még olyan kéglit. Talán már akkor
volt ott úszómedence. És mondja a gyerek, hogy, mit tudom én, Jugoszláviából
hozatta az ajtókat, ezt meg innen, azt meg onnan….Megjegyzem, abban az
időben, talán sokan emlékeznek még rá, ez a luxus kategóriába tartozott, és
azt is mondhatnám, hogy én ilyeneket leginkább csak a nyugati filmekben
láthattam. Miközben a gyereknek se szakmája, se semmi. Kertészként dolgozott, mégis rengeteg lóvéja volt.
Mindebben az volt az érdekes, hogy mi csütörtökön tárgyaltunk bent az ORFK-n,
hogy jó, akkor péntek reggel megyünk hozzá „házkutatni”, nyolcan vagy tízen,
de nem tudtunk kimenni pénteken, mert valami közbejött, hanem hétfőn mentünk.
Megérkezünk a házkutatásra, s akkor a gyerek mondja: „De, uraim, nem péntek
van! Nem arról volt szó, hogy pénteken délután négykor jönnek?” A gyerek bent volt
őrizetben és mondta, hogy tud nekem bizonyítékot szolgáltatni. Na, itt
csináltam egy nagy hülyeséget, naiv rendőrként. Mondta, hogy ha bemegyek a
Práter utcai konditerembe, ahová a később hírhedtté vált „nehézfiúk” jártak
le edzeni, ott a szekrényében van egy doboz, amit ha ott meglátok, az
ténylegesen bizonyítékként szolgál arra, hogy ő ártatlan és ezzel egyidejűleg
mások bűnösségét viszont bizonyítja. Én itt csak arról akartam meggyőződni,
hogy látható-e egy kisebb fadoboz a gyanúsítottam öltözőszekrényében. Azzal
az ürüggyel mentem be az edzőterembe, hogy az őrizetesemnek melegítőruhára
van szüksége és kértem a terem vezetőjét, hogy vegye ezt ki annak a
személynek a szekrényéből. Ha láttam
volna ekkor azt a bizonyos dobozt, a későbbiekben házkutatási határozattal
visszamentem volna kollégáimmal. A szekrény viszont üres volt. A gyanúsított
később szabadlábra került és az ügy, emlékezetem szerint, bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában
lett megszüntetve. Bohém érdekességképpen elmeséli, hogy a fickó aztán kiment
külföldre, s milliárdos lett. Kuplerájokat tart fenn, szállodái vannak!
Először Dél-Amerikába ment, majd Dél-Afrikában telepedett le. Itt üzemelteti
érdekeltségeit. Nem tudom pontosan,
hogyan ment ki, de előtte jó pár embert jelentős összegekkel „levett”, volt
akiktől három-négy millió forint készpénzt, több millió forint értékű ékszert
és autót vett el, trükkel, vagy zsarolással. Ezt a személyt pénzhamisítással
is összefüggésbe hozták. Akkoriban a Zsaru Magazin elődjében két oldalas cikk
jelent meg az általa elkövetett számos, súlyos bűncselekményről. Az ügyét a
BRFK-n vizsgálták. Az ügy vizsgálója a segítségemet kérte, mivel az előző
általam vizsgált ügy kapcsán ismertem az elkövető különböző kapcsolatait. Emiatt
találkoztam is a letartóztatott személlyel, de a vizsgálónak komoly
segítséget nem tudtam nyújtani. Viszont a fogvatartott kihasználta a velem
történt találkozást. Ugyanis ez egy nagyon
rafinált, nagyon kegyetlen, szemét bűnöző volt. Egy nyolcoldalas beadványt
készített az ügyészségnek, amelyben azt írta, hogy ő az én emberem volt,
mindent az én tudtommal csinált, s én akartam, hogy buktassa le a
pénzhamisítókat, s ő azért csinált mindent stb., stb. … Természetesen ez nem
volt igaz. Ezután vizsgálatok folytak ellenem, készpénznek vették a
beadványát. Ki akartak rúgni, mondván, hogy összefonódtam a maffiával.
Felajánlották, hogy kérjem a leszerelésemet és a feletteseim ehhez
hozzájárulnak. Szerencsére voltak anyagok, amiket visszamenőleg meg tudtak nézni
– milyen beszélgetések zajlottak le –, és akkor egyértelműen kiderült, hogy
egy szó sem igaz az egészből: semmiféle kapcsolat nem volt közöttünk, és így
semmilyen feladattal nem is bízhattam meg. A vizsgálat lezárása után
miniszteri jutalmat kaptam és soron kívüli lehetőséget egy használt belügyi
gépkocsi vásárlására! Később a gyanúsított
elmondta, hogy mindezt azért tette, mert mindenáron ki akart kerülni az
előzetes letartóztatásból. Semmi más nem érdekelte. Ezek után már külföldről
hívott fel, valamikor 1989-ben, bocsánatot kért… Ki akart vinni
Johannesburgba, hívott, hogy fizet mindent, repülőt, szállást, pénzt ad, csak
ne haragudjak, mert szemét volt. A gyanúsított a
beadvány után szabadlábra került, ekkor már volt egy elsőfokú ítélet ellene,
amely több éves szabadságvesztésről szólt, melyet ő és ügyvédje
megfellebbezett. Ekkor történt az, hogy a már említett XI. kerületi házát egy
időben de külön-külön hat-nyolc személynek adta el, úgy hogy tőlük több
millió forintot felvett, majd egy bérelt gépkocsival eltűnt. A gépkocsi
később megkerült, de őt azóta sem fogták el. Amikor Bohém annak idején először hallgatta ki a szóban forgó,
„kemény bűnözőt” (akinek nevét nem szeretné nagydobra verni), az ORFK-n zajló
beszélgetést magnóra vette. Itt a fickó utalt arra, hogy informátorai vannak
az ORFK-ról. Mégpedig egy ezredes, aki kapcsolatban van egy hazafias
népfrontos pasival, aki szólt neki, hogy mennek ki hozzá házkutatni. „Ez az
anyagom eltűnt” – emlékezik vissza Bohém.
Ez eltűnt a
páncélszekrényemből, szőrén-szálán - a nagy szürke boríték - a jelentésemmel
meg a magnófelvétellel. A rendszerváltás küszöbén állunk. Annak idején azt mondták, hogy egy kerületben vagy egy
városban a három legfontosabb ember a párttitkár, a tanácselnök meg a
rendőrkapitány. Ők biztos hatalmi pozícióban voltak. Én nem jutottam a
közelükbe, tehát nem tudom, hogy az ő szintjükön mi zajlott. De kis
rendőrként is már azt éreztem, hogy ha valaki nagyon kirí a közösségéből,
akár anyagilag vagy bármivel, azt előbb-utóbb észreveszik. Tehát ahhoz
képest, amit aztán már 92-93-ban tapasztaltam, ekkoriban még ezek a nagy
vezetők is puritán életet éltek. Nem volt dőzsölés. 1988. december 1-én Bohém kiment Szentendrére bűnügyi
vezetőnek. Ez annak volt köszönhető, hogy jóban volt Pintér Sándorral – ő
akkor már a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályvezetője volt.
Korábban, még az ORFK-n, évekig egy
irodában dolgoztak. „Nélküle nem biztos, hogy ez a váltás sikerült volna” –
állítja Bohém. Pintér megértette az eltávozás okait, mivel ő is hasonló okok
miatt hagyta ott az ORFK-t. A Szentendrei Kapitányságon eltöltött egy év után
Bohémet kinevezték a kapitányság vezetőjévé. Új tisztségeiben vajon közelebb
került-e a korrupcióhoz? Szentendrén rengeteget
dolgoztam és többek között olyan munkákat is végeztem, amik nem igazán az
első számú vezető feladatai. A munkaköri leírásban foglalt feladataim mellett
főként bűnügyi gyakorlati feladatokat láttam el, így helyszíni szemléket
vezettem, házkutatásokat folytattam, kihallgatásokat és szembesítéseket
vezettem. Ezeket a nyomozati cselekményeket egyszerűbb volt megcsinálni és
így bemutatni az elképzeléseimet, mint egy-egy embernek ezeket elmagyarázni. Nagyon jó kapcsolatot
alakítottam ki a város vezetőivel, így a bíróság és az ügyészség vezetőjével
és munkatársaival, valamint a kapitányság illetékességi területéhez tartozó
városi és a tizenhárom község polgármesterével. Több lehetőségem lett volna
akár telek, akár lakás megszerzésére – s ez nem is lett volna indokolatlan,
hiszen a budapesti lakóhelyem és Szentendre között naponta HÉV-vel
közlekedtem! De sosem használtam ki ezeket a lehetőségeket. Alapeset az, hogy
én mindig „hülye” voltam. Nem figyeltem ilyen dolgokra. Eszembe se jutott,
nem fogtam fel a jelentőségét. Becsülettel folyt a
munka. Nem mondom azt, hogy nem volt korrupció. Mert volt. De maximum olyan,
hogy például betörtek egy ABC-áruházba, kimentek a rendőrök helyszínelni és
azért csak-csak bekerült a csomagtartóba ez meg az... Ami aztán felkerült
arra a listára is, miket vittek, loptak el. Ronda, szemét dolog, de szerintem
még mindig piti. Egy konkrét eset még,
amire emlékszem: Szóltak a megyei főkapitányságról, hogy figyeljek oda egy
ügyre, mert egy nagyon fontos személy – volt ÁB, azaz állambiztonsági tiszt –
hétvégi házát törték fel. Az ügy vizsgálatát személyesen nekem kellett
irányítani. Az illető telefonon meg is keresett és felajánlotta, hogy elvezet
minket a helyszínre, mivel a ház elég eldugott helyen volt. Ebben az időben
nem tartottam igényt gépkocsivezetőre, ezért a helyszíni szemle bizottságot
én vittem ki a helyszínre. Az tény, hogy ugyanúgy, mint a munkatársaimon,
rajtam sem öltöny volt. Amikor megérkeztünk a budakalászi önkormányzat elé, a
találkozó helyszínére, kollégáimmal együtt én is kiszálltam a gépkocsiból, a
vezető ülésből. Tekintettel erre, a sértett engem gépkocsivezetőnek hitt,
ezért nemhogy nem fogott velem kezet, de még nem is köszöntött, miközben kollégáimmal még le is tegeződött. Mikor
megérkeztünk a helyszínre és kezdődött volna a helyszíni szemle, munkatársaim
szóltak a sértettnek, hogy bemutatnák a kapitányság vezetőjét. Mondhatom,
hogy emberünk ezen igen meglepődött és nem győzte elnézésemet kérni. A szemle
során a jegyzőkönyvbe rögzítettük az eltűnt tárgyakat. Az általa
meghatározott kár néhány tízezer forint volt. Az elkövetőket valószínűleg
megzavarhatták, mivel a ház kertjében ezüst tárgyakat találtunk meg, melyeket
menekülés közben szórhattak el. Néhány nap múlva felhívott a sértett és
közölte, hogy a szemle során „sajnos nem vette észre”, hogy a házából eltűnt
pl. a mikrohullámú sütője, és több más, nagy értékű tárgy, például a
mélyhűtő... Így a lopási kár rögtön fölugrott többszázezres nagyságrendűre. A
ház biztosítva volt… Az elkövetőket egy másik kapitányság munkatársai
elfogták és más bűncselekmények elkövetése beismerése mellett említést tettek
ennek a lopásnak az elkövetéséről is. Amikor ez a tény sértettünk tudomására
jutott, valószínűleg szólhatott a megyei vezetők egyikének, mert rögtön jött
az utasítás, hogy az ügyben a nyomozást azonnal meg kell szüntetni, mégpedig
azzal, hogy az elkövető ismeretlen. Tudvalevő, hogy ha az elkövető ismertté
válik, a biztosító nem fizet… Igazi változást a korrupció terén azonban más hozott. Akkoriban volt egy nagy
zuhanás Budapesten, a közlekedésieknél. Hogy mi volt a balhéjuk, arra már nem
emlékszem pontosan. Akit el tudtak kapni, azt kib…ták, akikre csak gyanú
volt, azokat elzavarták. Többek között Szentendrére. Addig az állományunkból
én voltam az egyetlen, akinek nem csak főiskolája, hanem jogi egyetemi
végzettsége is volt. Talán még a vizsgálati alosztályvezetőnek volt
főiskolája, egy-két főnek ún. tisztképzője, a többi beosztottnak maximum
érettségije, de egy csomónak még az sem. Hogy úgy mondjam, egyszerű vidéki
emberkék voltak, akik kicsit megszállottként dolgoztak, kicsit büszkén arra,
hogy ők rendőrök. Na, erre jöttek a
pesti vagányok, a közlekedésiek. És akkor kezdett felborulni az egész. A szentendrei
autómentősök jöttek be a kapitányságra, hogy kapitány úr, mi is odaadjuk azt
az ezer forintot. Ha ugyanis volt egy baleset, ezek a pesti gyerekek nem a
legközelebbi autómentőt hívták ki, hanem a saját csókosaikat Budapestről.
Akik, hogy ne legyen feltűnő, mintha névjegykártyát adtak volna nekik, de ott
volt alatta a pénz. És óriási hasznot húztak, mert közben, mit tudom én,
hat-nyolcezer forintokért szállították el az autókat. Annyira ment nekik,
hogy például beültek egy Duna-parti étterembe, és ezek a kis őrmesterekék
telefonon Budapestről rendeltek magunknak pizzát. Oda hozták ki nekik! Annyi
lóvéjuk volt, döbbenetes. Ez volt az első, ami engem annyira hazavágott.
Atyaúristen, mi van itt?! Piti. De helyi szinten ez nekem sok volt. Aztán jött a
rendszerváltás. Nagyon jól éreztem magam Szentendrén. Szerettek is. Élveztem
az egészet. Nagyon jó fejekkel ismerkedtem meg. Na de jött az, hogy
főkapitányi helyeket kellett pályázni, és
Dr. Pintér Sándornak mondták, hogy pályázza meg a Pest megyei
rendőr-főkapitányságot. Akkoriban Dr. Németh Ferenc volt ott a főkapitány,
akit, mint nagyon sokan, én is tiszteltem. Ki akarták csinálni a Némethet,
szerintem neki menni kellett a PMRFK éléről. Csak őt? Nem, azt hiszem,
majdnem mindenkit a régi megyei főkapitányok közül. Pedig ők komoly szakmai
múlttal és jogi végzettséggel rendelkeztek. De maradjunk Pest megyénél.
Pintér nem akart Németh Ferenccel szemben pályázni. Ebben az időszakban sokat
beszélgettünk, és ő felvetette, hogy ki kellene szállni az egészből,
megpróbálkozhatnánk valamivel a magánszektorban. Szólt, hogy nézzek körül
Szentendrén, hogy milyen vállalkozásba lehetne beszállni. Lehetőség lett
volna egy borozót üzemeltetni, ami ott anyagilag nagyon jól jövedelmezett
volna. De aztán mondta a Pintér, hogy változott a téma, mert felkérték, hogy
pályázza meg a budapesti rendőr-főkapitányi helyet. A pályázatot Dr.
Bodrácska nyerte, tehát a fővárosi önkormányzat Bodrácskát akarta
főkapitánynak, de akkor úgy döntött Dr. Szabó Győző, új országos
rendőrfőkapitány, hogy a beosztásba Pintért nevezi ki. Állítólag Bodrácskának
mondták, hogy most nem kell nagy ügyet csinálni abból, hogy nem ő lett a
budapesti kapitány, mert a Pintér majd úgyis az ORFK főnöke lesz, s a helyére
megy a Bodrácska. Ez így is lett. Pintér kilenc hónapig volt budapesti
rendőr-főkapitány, utána elment az ORFK élére, s a Bodrácska ment a helyére. Vajh melyik rendszerváltoztató politikusnak és pártnak
lehetett Pintér a kegyeltje? Hát ezt pontosan én sem
tudom, de azt mesélték, hogy Dr. Dános Valér segítségével történt. Akkor ő
valamilyen formában kötődött az MDF-hez a testvérén keresztül, aki a pártban
állítólag komoly funkcióban volt. Így Valérnak is voltak megfelelő politikai
kapcsolatai, többek között Dr. Horváth Balázs akkori belügyminiszterrel is. Jött a
taxisblokád. A BRFK akkori vezetője
Dr. Barna Sándor volt, aki ezt megelőzően Csongrád megyének volt a
főkapitánya. Többek szerint akármilyen jó vezetői képességgel rendelkezett,
ez kevés volt egy fővárosi rendőrség vezetéséhez. A blokáddal kapcsolatos
intézkedéseit sokan megkérdőjelezték. A fővárosban és környékén káosz alakult
ki, és akkor Dr. Horváth belügyminiszter kérdezte, hogy nincs egy olyan
ember, aki ezt a problémát megoldaná? Ekkor volt az, hogy Dr. Dános állítólag
azt mondta neki, dehogy nincs, a Pintér. Ki az a Pintér? - kérdezte Horváth.
– Hát a Pest megyei RFK bűnügyi helyettese - hangzott a válasz. A legenda
szerint Pintért odahívták, és sikeresen levezényelte az egészet. Így komoly
nevet szerzett „felsőbb szinten is” Állítólag innen indult a nagy karrierje:
előbb budapesti rendőrfőkapitány, majd országos rendőrfőkapitány, végül
belügyminiszter. Amikor Pintérnek volt a
búcsúztatója PMRFK-tól, egyesektől négyszemközt köszönt el, úgy, hogy közben
kinek-kinek megmondta, melyik budapesti kapitányságot javasolja megpályázni.
Emlékezetem szerint ilyen volt a XIV., a IV., az V. és a III. kerület. Nekem
ez utóbbit kellett volna megpályáznom. Ha akartam volna. De nem akartam.
Felmentem a Bank üdülőbe Visegrádon, mert mondom, haláli jó kapcsolataim
voltak Szentendrén. Ha Dobogókőre akartam menni, akkor odamentem, mert ott is
nagyon jóban voltam ezzel-azzal. Hogy mondjam? Tudom, csúnya dolog, ez is
korrupció. Jó haverok voltunk, és feljárhattam az üdülőbe, és mit tudom én,
kedvezményesen voltam Dobogókőn a BM-üdülőben. Ott voltam fönn, és
végiggondoltam. III. kerület? Majdnem kétszázezer lakos, ott a hegyvidék, a
Római, a lakótelep… Szentendrén volt nekem 150 emberem, itt meg lett volna
300, mondom, ez nekem sok. Nem akartam. Nem is írtam meg a pályázatot. Mondom
a feleségemnek, hogy egy kapitányságot elvállalnék, az I. kerületet. Hétfőn
megyek Szentendrére dolgozni, s reggel hív a Pintér személyzetise, aki most
XIII. kerületi kapitány: „Figyelj, nem III. kerület, hanem I.” Az I. kerület
még kisebb is, mint Szentendre, hiszen ide tizenhárom község tartozik, Békástól
Visegrádig. Elővettem a számítógépet,
és a pályázatomat egy az egyben úgy adtam le, mint Szentendrére, csak a
kapitányságot kijavítottam I. kerületire. Öt nullra nyertem. Nem tudom,
hányan pályáztak, öten vagy hatan. Kezdődött az I.
kerületi pályafutásom, és jöttek az érdekességek. Nem akarom igazán kidumálni
a vezetőimet… Bohém itt megkért, hogy kapcsoljam ki a magnót. Amit ekkor
mondott el, borítsa jótékony homály. Viszont adott egy elvi összefoglalót a tapasztalatairól. 1978-tól voltam rendőr,
onnantól 1998-ig végig tudom kísérni, mi történt a rendőrségnél. S én azt
mondom, hogy amikor igazán kezdtem érezni a korrupciót, az a 90-es évek
legeleje volt. Azután, hogy a budapesti rendőrök eljöttek Szentendrére.
Akkortól lett igazán súlya a pénznek. Akkor kezdett mindenkit nagyon
érdekelni a pénz, s én akkor kezdtem érezni, hogy a rendőrök is megvehetők.
Először csak egy-kétezer forinttal. Volt, aki szövetkezett is, nem azt
mondom, hogy bűnözőkkel, de vállalkozókkal. Ahogy a közlekedési rendőr az autómentővel.
Szintén a közlekedésiek jöttek rá, hogy ha ittas az illető, akkor elég nagy
pénzeket lehet leszakítani. Megjelentek a gazdagabbak a látványos kocsikkal,
akik eleve azzal kezdték, hogy megpróbálták megvenni, lefizetni a rendőrt. Ma
már ott tartunk, hogy akárkivel beszélek, olyan természetesen meséli, hogy
mentem haza, ittam valamit, jött a rendőr, és „Nem lehetne elintézni?”. Vagy
eleve beletesz húszezer forintot a jogosítványba. És a rendőr gátlás nélkül
elfogadja. És elengedi. Meg hajtanak is rá. Nagyon jól tudom, hogy az I.
kerületben volt néhány objektum, ami előtt a rendőr, ha meglátta, mondjuk,
ezt vagy azt az autót, egy Mercedest egy presszó előtt, akkor csak oda
kellett állnia, és haza kellett kísérnie az illetőt. Teszem azt, a Rómaira. S
ezért ő kapott harmincezer forintot. És csak az volt a dolga, hogy előtte
menjen, vagy utána, hogy ne állíthassák meg. És én ezt a rendszerváltás
előtt, ezt a pénzre való hajtást, nem éreztem. Valószínűleg azért nem, mert
az átlaghoz képest nem volt rosszul megfizetve a rendőr. Az átlagfizetésnél
jobban keresett, szerintem még a kisrendőr is, és biztonságban érezte magát
ezzel a pénzzel. Ugyanakkor nem állítom, volt rendőrként sem, hogy rosszul
van megfizetve a mostani rendőr. De még több kell. Sokkal nagyobbak az
igényeik. Hogy miért? Olyan rendőröm volt, hogy még az alparancsnokaim is
dicsérték, na, nézzem meg, hogy ez milyen f…sza egy gyerek, még szabadidőben,
hétvégén is bejár. Fölmegy a Várba ellenőrizni a területét. Persze. Volt ott
tíz román árus. A tíz román árustól naponta szedett be fejenként kétezer
forintot. Az napi húszezer forint. De ezt sem úgy, hogy egyenként, hanem ki
volt jelölve egy ember, akinek össze kellett szedni. Tehát naponta keresett
így húsz rongyot. Persze, hogy felment még szabadsága alatt is! Hány százezer forint ez havonta?! Tud boldogulni a rendőrségen, aki nem ilyen? Nem. Ha valaki
becsületes akar lenni, s nem száll be, akkor azok, akik már benne vannak –
hogy úgy mondjam – a „jóban”, kiközösítik. Az őrjárőr alosztály vezetője, aki
kiküldi a rendőröket az éjszakába, az például megköveteli, hogy úgy
dolgozzatok, nekem kell húsz. Ez azt jelenti, hogy húszezer forintot kell
neki adniuk, amikor lelépnek, azaz vége a szolgálatnak. Mit gondol erre a
rendőr? Ha nekem most annyit kell zsebre bírságolnom, hogy én abból oda kell
adjam a húszezret, akkor már miért ne vigyek haza én is. És aki ebbe nem
száll be, azt kicsinálják. Az nem kerül ki, az lesz kapus, vagy megy
fogdaőrnek. Akkor meg, persze, ott van a fogvatartott, aki bűnöző és tele van
lóvéval, s akár egy rádiótelefon, egy levél, egy üzenet, s máris megint ott
van a pénz. Nagyon elanyagiasodott ez az egész. És egyre több kell. Ezt a rendőrök
beszélték egymás között. Egy rendőrkapitányság működéséért a
kapitányságvezető egyszemélyes felelős. Nagyon nehéz ez a helyzet: próbál
rendet és fegyelmet tartani, és ha szükséges, akár belső vizsgálatot vagy
súlyosabb esetekben büntető eljárást kezdeményez saját beosztottjai ellen. Ha
az eljárás bizonyítja a vétkességet, az állomány létszáma olyannyira is
csökkenhet, hogy szinte nincs kit kiküldeni az utcára. Ez a 22-es csapdája.
Ha korruptak a rendőrök, akkor azért rúgják ki a kapitányt, ha meg nincs elég
rendőr, akkor nincs eredmény, és akkor meg azért. Te most hol vagy? Itt a telken. Egyébként
nem vagyok sehol. Kiút? Láttam egy vitát a
tévében, egy fideszes meg egy MSZP-s politikus beszélt a rendőrségről. Az
volt az érzésem, hogy mélységében nincsenek tisztában az egésszel. Halvány
gőzük sincs az egészről! Addig, amíg Magyarországon nem teszik rendbe a
rendőrségi statisztikákat, addig nem is lehet mit csinálni. Na, ez az
különben, amiben szívesen segítenék… Mert most mindenki ködösít. Hogy most
milyen a bűnügyi helyzet, milyen a felderítés, mennyire jó a közbiztonság –
majdnem mindenki kozmetikázza az adatokat. Itt az igazi változtatás, az igazi
javítás csak akkor képzelhető el, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Pont
azért, mert nekem van kerületi, fővárosi, országos és mindenféle
tapasztalatom, nagyon jól tudom, hol megy a sumák. Vegyük már tudomásul, hogy
rossz a bűnügyi helyzet. És akkor mondjuk meg őszintén, hogy ennyi. Ennyi
betörés van, ennyi kocsilopás van. Ne az legyen, hogy ha egy kerületi
kapitányságon egy éjszaka tizenkét kocsit feltörtek, azt beiktatják egyetlen
bűnügyi számra. Ha viszont véletlenül megvan az elkövető, abból mindjárt
tizenkét bűncselekmény lesz. Sőt, akkor már ellopták a jogosítványt, ellopták
a személyigazolványt, ellopták a forgalmit, s így már nem is tizenkettő,
hanem ötven bűnügyet derítettek fel. Szóval ezt kéne befejezni… Én
visszaemlékszem a gyerekkoromra: nyugodtan mentem az utcán. Ma már nem
biztos, hogy ugyanott éjszaka végigmennék. Mert levernek, mint a taxiórát.
Nagyon sz…r a helyzet… Nem igaz az, hogy minden kormányváltásnál minden
vezetőt le kéne cserélni. Nagyon nagy hiba volt – s szerintem a budapesti
bűnügyi állomány gyengítése a 80-as évek második felében ezzel kezdődött el,
hogy leváltották azokat a vezetőket, akik a vagyonvédelemmel foglalkoztak.
Megszűnt az addigi eredményes felderítőmunka és az ehhez hozzátartozó
operatív felderítés is. E nélkül viszont nem lehet a bűnözőkkel szemben
eredményesen fellépni. De úgy sem, hogyha olyan emberek beépülhetnek az
állomány soraiba, akik esetlegesen a bűnözőket segítik. Amikor én rendőr
lettem, pedig akkor még nem főiskolára mentem, ahonnan, ha kijössz, tiszt
leszel vagy vezető, hanem bekerültem a III. kerületbe egy egyszerű
vizsgálónak… De ha egy sima járőrnek kerültél, akkor is lekátéztak előtte –
azaz környezeti tanulmányt készítettek –, ellenőrizték a szüleidet, a
nagyszüleidet, a barátaidat, a szomszédjaidat, s információt szereztek rólad.
Most pedig bárkit felvesznek a rendőrtiszti főiskolára, s nem nézik, kicsoda,
micsoda. Mondtam is egyszer Kuncze Gábornak, amikor még belügyminiszter volt,
hogy Magyarországon nincs még egy felsőoktatási intézmény, ahol azért
fizetnek, mert hogy ott tanulsz. Ez egyedül a rendőrtiszti főiskola. Havonta
kapnak, nem tudom, mennyi ezer forintot, plusz ruhapénzt, bérletpénzt, meg
ezt meg amazt. Ha esze van az alvilágnak, nem igaz, hogy nem azt csinálja,
hogy na, te mész ide, te mész ide, te meg oda. És akkor bekerül a
szervezetbe, és ha már bent van, mondjuk a BRFK-n, s bekerül a szervezett
bűnözés elleni osztályra, s ott a számítógép meg minden a rendelkezésére áll…
Ezt így nem lehet! Valamilyen módon ismét
fel kellene éleszteni a hivatástudatot. A
törvényalkotóknak egyes törvényeket felül kellene vizsgálniuk, mert
nem véletlen az a társadalmi ítélet, hogy a mai törvények jobban védik az
elkövetőket, mint a rendőröket vagy állampolgárokat. Olyan szakszerű képzésre
van szükség, amely sokkal határozottabbá, felkészültebbé és motiváltabbá
teszi a rendőrt, hogy egy-egy intézkedéstől ne álljon el csak azért, mert
esetleg – felkészületlensége miatt – attól tart, hogy az elkövető és annak
ügyvédjei őt fogják meghurcolni. Többen jelzik azt, és ennek hangot is adnak,
hogy egyes jelenségek esetén a rendőr vagy elfordítja a fejét, vagy pedig
átmegy az utca másik oldalára. Úgy kellene motiválnia az egyenruhás és
polgári ruhás rendőröket, hogy érdekük legyen a bűncselekmények megelőzése és
felderítése. Ma sokszor van az, hogy nincs érdekelve a rendőr abban, hogy
elkapjon, felderítsen, vagy ügyeket szélesítsen. Ez részben visszavezethető a
leterheltségre is. Nem szabadna, hogy az legyen a szempont például egy
feljelentés kezelésénél, hogy 1) Hogyan lehetne megtagadni a nyomozást? 2)
Hogyan lehetne átteni hatáskör vagy illetékesség hiánya miatt más szervnek?
3) Hogyan lehetne a nyomozást megszüntetni? Vagy ha ezek nem mennek, akkor minél
kevesebb energiát beleölni, és minden úgynevezett szélesítés nélkül az ügyet
levizsgálni és az ügyészségnek áttenni. Ha valaki szélesít egy ügyben, akkor
tolódik a határidő, a többi ügy feltorlódik, és a nyomozó vagy vizsgáló
szinte állandóan határidő-problémákkal küszködik. A vezetőkkel pedig az
utóbbi években az a baj, hogy a pozíciójukat féltik, ezek megőrzésével és
megtartásával vannak elfoglalva. Ez köti le energiájuk jelentős részét, és
emiatt kevesebb időt fordítanak tényleges irányításra, vezetésre. Doszpot Péter segíthet? Hát nem tudom. Amióta
politikus lett, nem halottam vagy olvastam olyan kezdeményezéséről, amely
változásokat hozott volna. De ettől még ez lehet másképpen is. Doszpot jó
szakember volt, de sokan állították, hogy egy kicsit túlsztárolták. Ő
biztosan nem emlékszik már arra, hogy ha egy munkatársam felvetése után én
nem beszélek Dr. Bodrácskával, hogy ezt a tehetséges srácot át kellene hozni
a PMRFK-ról a BRFK-ra – és ez sikerült is –, akkor lehet, hogy másképp
alakult volna a karrierje. Nem tudom, hogy jelenlegi helyzetében, mint
országgyűlési képviselő, mit tud elérni és tud-e segíteni, de remélem, hogy
igen. Mint szakembert, egyébként hasonlítgatták őt más, ismert, régi
szakemberekkel, mint például Dr. Kovács Lajossal, Andréka Péterrel, vagy
például Láposi Lőrinccel… A Tasnádi Péter apósa… Ez nem beépülés? Ki volt ez a Tasnádi?
Nem úgy tudom, hogy a Láposi az apósa volt, hanem, hogy a sógora, de ennek
különösebb jelentősége nincs. Ez nem beépülés: a rokonait az ember nem válogathatja
meg. Vele egy párszor találkoztam különféle rendezvényeken, sportversenyeken,
de azon kívül, amit olvastam, vagy hallottam róla, mást nem tudok.
Üzletemberré válása előtt nem volt rendőr, de sok olyan üzletembert és
vállalkozót ismerek, akik ezt megelőzően különböző szinteken BM-alkalmazottak
voltak, akár bűnügyi, akár más területen. Sok komoly beosztású vezetőből lett
biztonsági cég vezetője, ügyvéd, vagy más területen sikeres ember. Csak egy példa.
Megismertem egy embert, még akkor, amikor Szentendrén dolgoztam. Kiderült,
hogy előtte rendőr volt, és ő ismert is engem. Volt kollégái nagyon jó
szakembernek tartották, de a nyomozói, felderítői munkája mellett állandóan
üzletelt. Volt, hogy kurvákat szerzett a Novotelt építő osztrák melósoknak, úgy,
hogy a nőknek ő ezer forintot fizetett, de a melósoktól tízezer forintot vett
fel ügyfelenként. Amikor a Novotel felépült és az osztrákok levonultak, a
konténerlakásokban ott maradtak a hűtőszekrények. Józsi megvette az összeset,
darabját 50 forintért. Aztán eladta, mit tudom én, ötszázért. Józsiék egyszer
összetörték a szolgálati kocsit, ezért lefokozták, aztán a jó munkája miatt
megint előléptették, hol hadnagy volt, hol alhadnagy. Egy idő után érezte,
hogy ez nem mehet tovább. Akkoriban volt ez a gebines dolog. Kivett egy
kocsmát és csinált diszkót. Nagyon jól indult, mert akkoriban kevés volt a
diszkó, de aztán ’88 körül otthagyta egy nyolcszázezer forintos tartozással,
ami akkoriban nagyon nagy pénz volt. De nem zavarta, mert ráírták a
békásmegyeri panellakására, ugyanakkor volt egy haverja, akinek az édesanyja
egy nagyon nagy méhtelepnek volt a főnöke, ugye, még a pártállamban. Aztán
jött a spontán privatizáció, s ők rárepültek erre a MÉH-telepre. Ebben baromi
nagy pénz volt. Ezt se gondoltam volna. Józsi később önállósult, és milliomos
lett. Ezt se hittem volna. Józsi mondta, hogy figyelj, ez olyan, mint a
játékautomata. Idehozzák az emberek a cuccot és kapnak pénzt. S mindenre
hajlandóak, hogy pénzt kapjanak. Ki tudja, honnan szerezték a kábeleket, meg
ezt meg azt, meg amazt. Akkor én, ugye, kétdiplomás voltam, Szentendrén
rendőrkapitány, és elmentem a Józsi MÉH-telepére trógerolni. Tehát bontottam
például a kábeleket. Egy szombaton megkerestem hétezer forintot. Akik tehát
időben tudtak váltani, és rájöttek, mi az okosság, azok sokat kereshettek.
Akkoriban jöttek be ezek az őrző-védő okosságok, kezdték megalapítani az
ilyesféle cégeket. Egy ismerősöm alapított egy bt-t, engem bevett előzetesen
kültagnak… Ebből is lett botrányom… Mondjuk, nem akartak kirúgni a cégtől,
mert kértem engedélyt a Pintértől, hadd legyek egy ilyen bt. jogi
tanácsadója, aztán kitalálta, hogy ne jogi, hanem biztonságtechnikai
tanácsadó legyek… Ez az egy, amibe, hogy úgy mondjam, belementem anyagilag.
Hónapokig csináltam baráti alapon, csak aztán mondták, hogy milyen hülye
vagyok. Mert ha tíz embert foglalkoztatunk napi huszonnégy órában, és ha
kifizetünk minden adót, meg ezt, meg azt, akkor is hétszázhúszezer forintot
kereshetünk havonta. Ezzel megfertőztek, mert akkor beszálltam, s gyártottuk
a szórólapok, csináltuk az oktatást, meg az őrzést, védelmet,
biztonságtechnikát, és akkor ott csurrant-csöppent nekem is elég rendesen. Még csak annyit: miért kellett eljönnöd? Nem kellett. ’96-ban
kinevezték a Berta Attilát. Annak idején sokat jártam Szekszárdra, és én
ismertem ezt az embert. Párttitkár volt a megyei főkapitányságon, utána
valamilyen vezetői állást találtak ki neki a megyénél. Később pedig jöttek a
pályázatok, és Berta lett a főkapitány Tolna megyében. Elmondások szerint
jelentősebb szakmai múlt nélkül. Megint érdemes lenne megtudni, hogy miért
éppen ő. Később nagyon futott, mert volt idő, amikor Tolna megye mellett ő
volt a Fejér megyei rendőrfőkapitány is. Dr. Bodrácska János eltávolítása
után őt nevezték ki a BRFK vezetőjének. Rosszmájúak terjesztették, hogy
mindent az MSZMP-s múltjából eredő kapcsolatainak köszönhet. Kevés olyan
szuper ember van az országban, aki egyszerre két megye főkapitánya is volt.
Én csak kettőről tudok, az egyik Berta Attila – egyébként rövid pályafutása
volt a BRFK-n is, hamarosan nyugdíjazták –, a másik pedig Gergényi Péter. Aki
időközben Budapest rendőrfőkapitány lett. Nem volt olyan vezetői poszt, amit
ne lehetett volna rábízni. Mondom, szuperzsaru… Szóval folytassuk onnan, hogy
Bertát kinevezték budapesti rendőrfőkapitánynak. Én őt nem tudtam elviselni.
Egyszer összevesztem vele, mert én azt vártam el egy budapesti
rendőrfőkapitánytól, hogy ha csinál egy kapitányságvezetői értekezletet, az
normális körülmények között zajlódjon le. Bodrácska havonta tartott egy ilyen
értekezletet. Megérkeztünk, és akkor megbeszéltük a problémákat. Nem lehetett
dohányozni, amit természetesnek tartok, pedig én dohányzom… És akkor jött a
Berta, eleve elkésett, s mikor belépett a terembe, azzal kezdte, hogy „Mi a
lóf…sz van, nem lehet itt dohányozni?!” S akkor nekem is bemutatkozott,
szevasz, téged nem ismerlek… pedig ORFK-s koromban többször is találkoztunk.
Furcsa stílusa volt, és én ezt nem bírtam elviselni. Rendőrként mindig volt
példaképem. Kezdetben az alosztályvezetőm, később többek között Dr. Szabó
Ferenc, Dr. Bodrácska János, Dr. Pintér Sándor, Diczig István, Dr. Pella
László, Dr. Konczer István, Dr. Kacziba Antal, Dr. Németh Ferenc, Dr. Hipp
Károly, Dr. Láposi Lőrinc, vagy mint Dr. Kovács Lajos, hogy csak egy párat
említsek. Véleményem szerint egy kissé tőlük különbözött Dr. Berta Attila és
sokak szerint a főváros neki is „sok” volt egy kicsit. Kinek az embere lehetett? – kérdezem Bohémet. Sokat elmond az
előítélek természetéről, amit válaszol. – Gőzöm sincs. Olyan MDF-szerűség. –
Mikor nevezték ki? – ’96-ban. – Akkor éppen Kunczéék voltak, Horn Gyula volt
a miniszterelnök – jegyzem meg. Nem tudom, hogy
találták ki. Én elrontottam a renomémat, mert a Berta összehívta az összes
kapitányt és az összes polgármestert, és felkért hozzászólók voltak. Nekem
meg kezdettől fogva bántotta a csőrömet, hogy az I. kerület egy frekventált
kapitányság volt, de csak második kategóriás, mert ezt, illetve a létszámot a
lakosság és a terület nagysága szerint határozták meg, még a hatvanas
években. És senki nem vette figyelembe, hogy az I. kerület még csak nem is
olyan, mint Szentendre, ahol télen kevesebben, egyébként rengetegen vannak,
hanem itt januártól januárig vannak nagyon sokan. Több, mint tízmillión
fordulnak meg. Őrsöt hoztunk létre fönn a Várban, de a mai napig nem üzemel,
mert nincs rá létszám. Ott felálltam és mindezt elmondtam. Hogy a mai napig
nem tudják normálisan meghatározni a kerület rendőri létszámát. S a Berta
erre felkapta a vizet, hogy én mertem őt kritizálni. S ezért leváltottak. ’97 márciusában
megjelent a Pintérnek is mennie kellett akkor az ORFK-ról… Nem hiszem, hogy az én
menesztetésem – ami végül is nem valósult meg – ezzel összefüggésben lenne.
Bár mondta a Sanyi, hogy tudják azt, hogy az én emberem vagy, de nem csak
téged, hanem mindenkit, akivel én kezet fogtam, ki akarják b…szni. Mindenesetre ’98-ban, amikor Pintér belügyminiszter lett, te
már nem kerültél vissza. Ez is érdekes. Én
mindenesetre a miniszterré való kinevezése után nem kerestem Dr. Pintérrel a
kapcsolatot. Igaz, hogy egyszer behivattak egy őt érintő, általam ismert
ügyben a titkárságára, tőlem ott információkat kértek, de ő akkor nem akart
velem találkozni. Hogy miért nem, azt csak ő tudja. Aki miatt kikapcsoltatta a
magnót... ’98-ban, áprilisban a névnapjára még dísztáviratot küldött neki.
Meg telefonon hívta: „idejössz majd dolgozni, jó pénzed lesz”, „le vannak
ezek sz…va”. Pintér elnök-vezérigazgató volt egy „Preventív, vagy mi”
nevű cégnél. Csakhogy Bohém éppen a telekre készült akkor. Amikor viszont
Pintér nemsokára miniszter lett, soha többé nem hívta. „Eltűnt. Elfelejtett”
– emlékezik Bohém. |