|
- A Magyar Média Iskola – rövidítve: MAMI – felvételt hirdet a
negyedik hatalmi ág iránt érdeklődők számára a 2007 februárjában induló
szabadegyetemére. Annyi médiaiskola, annyi médiaosztály van már, mint a
nyű. Minek még egy?
- Talán
azért, mert annak a szakmaiságnak, amit mi képviselünk, amit szeretnénk
továbbadni ebben az iskolában, ma nemigen lelni nyomát Magyarországon,
legfeljebb csak elvétve. Mi nem jobboldali vagy baloldali médiaiskolát
akarunk, nem is olyat, amelyik ilyen-olyan oldalra elfogult, hanem vissza
akarjuk adni az újságírásnak, a műsorkészítésnek, a tájékoztatásnak a
valódi rangját. Közvetítő legyen az újságíró, és ne műsorok sztárja. Ne ő
és műsora legyen a téma, hanem az legyen a fontos, arról beszéljünk, arról
tájékoztassunk, hogy mi történik Magyarországon és a világban. Nem szólva
arról, hogy egyre inkább különböző pénzügyi csoportok veszik kézbe a
tájékoztatást, és már csak ezért is van egyre nagyobb hatalma a médiának.
Sok tekintetben már nem is a negyedik, hanem az első, a legnagyobb hatású,
legbefolyásosabb hatalmi ág. A szakmaiság erősítésével éppen ennek
szeretnénk legalább valamelyest gátat vetni. Továbbá pedig az embereket
szeretnénk megtanítani arra, hogyan lehet okosan fogyasztani a médiát, nem
pedig mérték és nyakló nélkül.
- Ki
hiszi el, hogy tárgyilagos, elfogulatlan iskolát akarnak, amikor Önnek –
munkatársával, Matúz Gáborral együtt – arra való hivatkozással tették ki a
szűrét a Magyar Televízióból, hogy szélsőséges műsort csináltak. Az Éjjeli
Menedékről beszélek.
- Az, hogy
kitettek bennünket, nem a munkánkat minősíti, de nem is minket, hanem a
Magyar Televíziót. Éppen erről beszélek: ez a televízió sem azt teszi, amit
kellene, hiszen nem közszolgálati funkciót lát el. Bizonyára nem véletlen,
hogy szerte Európában és a világban, amikor szakmai berkeken belül szóba
kerül a Magyar Televízió, akkor nem közszolgálati intézményként, hanem
állami televízióként emlegetik, hiszen egyre többek számára válik
mindinkább nyilvánvalóvá, hogy az MTV – a Médiatörvényben számára megszabott
feladatok helyett – különféle hatalmi érdekeket szolgál ki. Ezért nem
illettünk bele a képbe. Biztos vagyok abban, hogy nem szakmailag
minősítettek minket, amikor kidobtak onnan. Az pedig, hogy szélsőségesek
volnánk? Ez lassan kezd a vicc kategóriája lenni Magyarországon. Ha valaki
egy kicsit is eltér a média, a tájékoztatás fő sodrától, ha másképp
gondolkodik, teszi fel a kérdéseit, akkor máris szélsőségesnek minősítik. A
valóban gondolkodó ember számára tehát ez a szó, hogy szélsőséges,
tartalmát veszítette. Ettől még, persze, a hangoztatása nagyon jó fegyver
mindenféle hatalom számára, hogy vele rekesszék ki azokat, akik
megpróbálnának mást s másképp csinálni.
- De
hány ilyen, valóban gondolkodó ember van? Nem fog-e hatni mégis a bélyeg?
Magyarán: lesz-e elegendő hallgatója a MAMI-nak?
-
Jártamban-keltemben azt látom, hogy bár egyre többen vannak, akik számára
kiüresedett ez a szó, mégsem hatástalan a szélsőségesezés. Éppen azért nem,
mert akik élnek vele, azok mögött elég nagy politikai vagy gazdasági erők
állnak, s el tudják érni, hogy jóformán senki ne merjen szembe menni velük,
nehogy elveszítse az állását, egzisztenciáját.
- Akkor
nem lett volna jobb még várni ezzel az iskolával?
- Így is
már a huszonnegyedik órában vagyunk. Nem lehet örökké a vagdalkozásokhoz
igazítani az életet. Aki majd eljön hozzánk, tapasztalni fogja, hogy sem
Stumpf István, sem Pokol Béla, sem bármely más tanár nem fog semmiféle
élettől elrugaszkodott, szélsőséges eszmét előadni, hanem nagy tudásukhoz,
felkészültségükhöz méltóan, csakis a tárgyról szólnak: a médiáról, s ennek
társadalmi, politikai környezetéről. Egyébként nagyon sok fiatalt várunk a
padsorokba, s szerencsére ők még nincsenek annyira megfertőzve
előítéletekkel.
- Önök
szabadegyetemről beszélnek. Fizetős lenne a képzés, vagy ingyenes?
- Fizetős,
hiszen a tanároktól sem várható el, hogy ingyen oktassanak. Cserébe viszont
nagyon intenzív programot nyújtunk. Minden hónap első hétvégéjét szeretnénk
együtt tölteni, péntek kora estétől vasárnap délig. Közös lét és
gondolkodás. Szemben más médiaiskolákkal, amelyekre az a jellemző, hogy a
hallgató beül, meghallgatja az előadást, aztán hazamegy. Szétszélednek. Itt
pedig közös beszélgetések, közös kulturális műsorok is lesznek. Meghívjuk a
közélet, a kulturális élet olyan szereplőit, akiktől ugyancsak sokat lehet
megtudni, akik által szellemileg, lelkileg rengeteget lehet töltődni,
gazdagodni.
-
Olvasom, hogy oktatóik neves politológusok, közgazdászok, médiajogászok,
kommunikációs szakemberek, a televíziós- és rádiós műsorkészítők, valamint
az írott sajtó legjobbjai. Világos, hogy rájuk miért van szükség egy ilyen
képzéshez. De miért van szükség a közélet, a kulturális élet különféle
szereplőire?
- A
csapatépítés végett. Például hogy mindenki tudjon egymásról, s hogy mindannyian
számíthassanak egymásra. Határon túli szerkesztőségekből is lesznek
hallgatóink – Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről –, s
lesznek köztük olyanok, akiket „keresztszülők” fognak támogatni. Már van is
egy-két ilyen jelentkezőnk, akinek egy-egy polgármester személyében már
megvan a „keresztapja”, aki átvállalja az oktatási költségeket. Így aztán,
felkészült politológusaink révén, alaposan megismerhetik az itthoni
politikai viszonyokat, televíziós szakembereink révén megismerhetik az
itthoni televíziós rendszereket, és így tovább. De mindenki másra is igaz,
hogy az intenzív együttlét során mind az előadók, mind a hallgatók közül
rengeteg ismerősre tehet szert, telefonszámot cserélhet, eszmét cserélhet,
s élete további részében minden bizonnyal sokan lesznek majd közülük, akire
számíthat a további kapcsolatépítéseknél.
- Az
eddig név szerint említett két oktatót inkább a „nemzeti” oldalhoz sorolják.
Ez lenne a tárgyilagosság?
- Nem csak
erről az oldalról jönnek hozzánk oktatni, beszélgetni, műhelytitkaikat
megosztani. Már olyanoktól is kaptunk kedvező visszajelzéseket, akikkel nem
feltétlen egyezik az értékrendünk, világlátásunk. Mivel a szóban forgó
személyek hozzá tartoznak a magyar médiavilághoz, nem tehetjük meg, s nem
is akarjuk megtenni, hogy ne ismerkedjünk meg az ő gondolkodásmódjukkal.
Talán így egyszer majd az egész szakmánkat is rá tudjuk venni arra, hogy
ki-ki álljon szóba a másikkal, a saját kollegájával. Ahhoz ugyanis, hogy az
egész szakmát vissza tudjuk állítani régi rangjába, mindenekelőtt meg kell
kezdeni a párbeszédet.
- Ha a
média: hatalom, akkor egyszersmind politika is…
- Ez így
van.
- Önök
politizálni is akarnak a MAMI-val?
-
Egyáltalán nem. Semmiképp nem akarunk például egyetlen párthoz sem kötődni.
Azt szeretnénk csak, hogy az emberek szabadon gondolkodjanak, a
véleményüket szabadon ütköztessék.
- Nincs
is olyan párt, amelyik támogatja Önöket…
- Nincs.
- A
MAMI – mint olvasom – az Európai Gondolkodás Akadémiájának keretei között,
a Magyar Asszonyok Érdekszövetségével együttműködésben dolgozik. Ezek
mögött sincs politikai tömörülés?
- Nincs.
Az egész iskola gondolata, mintegy másfél évvel ezelőtt, úgy vetődött fel,
hogy jó lenne egy új médiaértelmiség felnevelésében, alakításában részt
venni, s jó lenne a médiafogyasztók számára valamilyen eligazítást adni.
Decemberben már szerveztünk egy konferenciát Zsámbékon, s lényegében ott
indítottuk el az Európai Gondolkodás Akadémiáját. Az elnevezés Berkecz
Máriától származik, aki egyéb elfoglaltságai mellett segít a
tulajdonosoknak, a keresztes nővéreknek a Zsámbékon leégett, majd a
közelmúltban újjáépített volt katolikus főiskola épület
újrahasznosításában. Közösen leültünk, s törtük a fejünket, mit lehetne
kezdeni Zsámbékkal. Ő vetette fel, hogy oktatási programokkal szellemi
központot kellene létesíteni. Ennek jegyében szerveztük meg az említett
konferenciát, s hadd tegyem hozzá, nagyon jó sikerült. Éppen azért, mert
itt is ügyeltünk a gondolkodásbeli sokszínűségre. Hogy csak egyetlen példát
említsek: egymás mellett ült az előadói asztalnál Kondor Katalin, Borókai
Gábor és Havas Henrik. S nem csak hogy ültek egymás mellett, de vitatkoztak
is egymással, bevonva ebbe a hallgatóságot is. S éppen ettől lett olyan jó
ízű, tartalmas és tanulságos az egész. Sokkal inkább, mint amikor csupán
olyanok ülnek egy csokorban, akik hasonlóképpen gondolkodnak, hasonlóan
vélekednek a főbb kérdésekben.
-
Milyen volt a visszhangja a konferenciának, mármint a média fősodrában?
- Nagyon
jó. Már csak azért is, mert akik ott összejöttek, nem veszekedni akartak,
nem egymást lejáratni, sokkal inkább ismereteket szerezni, ismeretek
nyújtani és vitatkozni. Ezt már elértük, és ez nagyon jó volt.
- Azért
Gellért Kis Gábor egy vonalasabb kijelentésén gúnyosan felnevetett a
hallgatóság…
- Ez is
belefér. Mindannyiunknak el kell fogadni és el kell viselni, hogy
igaztalannak vagy butaságnak gondolják, amit mondunk. Sokkal jobb ez, mint
az, hogy nem engedjük egymás közelébe a másképp gondolkodókat, nehogy vita
– vagy épp gúnyos kacagás – legyen. Nem is hiszem, hogy lenne még egy
médiaiskola, ahol ennyire koncentráltan gyűlnek össze a legkülönfélébben
gondolkodó, de szakmailag igényes előadók.
-
Mondana további neveket?
- Nincs
még végleges névsor, inkább csak ízelítőül néhány: Aczél Petra, D. Horváth
Gábor, Korbuly Péter, Kudlik Júlia, de ott lesznek az előadók sorában a
kereskedelmi média nagyágyúi is. Mint ahogy például a média felügyeletét
ellátó ORTT-től Szalai Annamária, de hallgatóink – szerintem – szívesen és
érdeklődéssel fogadják majd a testület elnökét is, amennyiben Kovács György
elfogadja a felkérésünket.
-
Felhívásukban ezt írják: előadások látogatása mindenki számára fontos
lehet, aki biztonsággal szeretne eligazodni napjaink egyre pusztítóbb
információtengerében. Mitől volna pusztító ez az információtenger?
-
Köztudomású, hogy a magyarok élenjárnak a televíziónézésben, a mennyiségét
illetően. Az Éjjeli Menedék című műsorunknak az volt az alcíme, hogy „A
szabad gondolatok és gondolkodók éjjeli menedéke”. Azt hiszem, hogy ez a
legfontosabb: azt kell elősegítenünk, hogy az emberek ne felejtsenek el
gondolkodni, ne hagyják, hogy elvegyék tőlük a gondolkodáshoz való jogukat.
- Azzal
szembenéztek, hogy nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nem bánják, hogy
helyettük gondolkodnak?
- Azok
úgysem akarnak hozzánk jönni. Abban viszont reménykedünk, hogy akik
eljönnek, azok magukkal viszik azt, amit tanultak, s majd ők önálló
gondolkodásra serkentik a környezetükben lévőket.
|
