|
Egy szép
napon arra ébredtem, hogy már egy kukkot sem értek abból, ami körülöttem
zajlik.
Azt
dübörögték a fülembe, hogy dübörög a gazdaság, hogy feneketlen a jólét,
hogy az ég adta egy világon itt minden rendben van, de legalábbis minden
rendben lesz. S ha nem hiszem, ha gyanakszom, akkor kishitű vagyok,
rosszkedvet – depressziót – árasztok, sőt, rágalmazok.
Aztán ezek
a dübörgők megnyerték a választást. És kiderült, hogy minden pont fordítva
van. Dübörög a válság.
Minden
kis- és középmagyarnak óriási áldozatokat kell hoznia.
Kell?
Tényleg?
És ha újra
eltékozolják munkánk – áldozatunk – gyümölcsét? Aztán újra agyba-főbe
dicsérik és dicsértetik magukat? Aztán újra bepalizzák a fél országot?
Na, ezt
nem kellene hagyni!
Meg kell
tanulnunk magyarra fordítani ezt az új, különös nyelvet, amelyet a
Gyurcsány vezette hatalom s legfőképp maga a miniszterelnök használ.
Látszólag magyar ez a nyelv – hiszen a szavak ismerősek. Ám a jelentésük
egészen más, mint amelyet mi, magyarok, eddig megszoktunk.
Éppen
ezért mielőbb meg kell alkotnunk a Gyurcsány – magyar szótárt, méghozzá
kéziszótárt. Hogy mindig ott legyen a kezünk ügyében. Bármit nyilatkozzon
is miniszterelnökünk, mi csak felcsapjuk ezt a kis könyvecskét, s máris
megnézzük,
melyik
szava voltaképp mit is jelent. Soha többé nem tudnak lóvá tenni
bennünket!
Én már el
is kezdtem a Gyurcsány – Magyar Kéziszótár szerkesztését. Néhány szószedet
a példa kedvéért:
dübörög
a gazdaság: dübörög a kampány
döbörgő
gazdaság: csapnivaló teljesítmény, súlyos pénzügyi válság
Példamondat: A Figaro szerint
Magyarország rossz gazdasági teljesítményét követően Gyurcsány
kormánya súlyos pénzügyi válságba került.
fejlődés: lízingelt jólét;
utódaink eladósítása
fejlesztési
hozzájárulás: tandíj
egyensúlyteremtés: leverjük a népen
– amit előtte mi vertünk el
húzzunk
bele!: a nadrágszíjba
Új
Magyarország-program: új ámokfutás
autópálya-építés: állami
pénzmosoda; kormánypárti szabadkassza
adócsökkentési
program: általános adóemelés
szolidaritási
adó: EU-konform békekölcsön-jegyzés
privatizáció,
magánosítás: költségvetési hiánypótlás; pártkassza- és magánzsebfeltöltés
igazságos
közteherviselés: mégis áremelés
nem
lesz áremelés: nem a fenét nem!
lárifári: ufilufi
kibontatlan
igazság: oltári nagy hazugság
politikai
racionalitás: hasznos hazugság; hatalmi arrogancia – érted jöttünk, nem ellened
politikai
erkölcs: következmények nélküli erkölcstelenség
hiba
volt évekig a jólét illúzióját kelteni: hazudtunk, hogy
nyerjünk
a
választás zavartalanságának biztosítása: a választók
tisztánlátásának megakadályozása; adatvisszatartás, megvezetés, csalás
választóink
akarata: vak vezet világtalant
patrióta
gazdaság: multiparadicsom
jó
irányban haladunk: fordítva ülünk a lovon
véleményszabadság: mondhatsz, amit
akarsz – fütyülök rád
párhuzamosságok
megszüntetése, koncentráció: ellenőrök, ellenfelek, vetélytársak kiiktatása;
háborítatlan közpénzlenyúlás
Gyurcsány: Gyurcsányi
jókor voltam jó helyen:
rendszerváltozatlanság; pénznek, apósnak nincs szaga
törvényes
vagyongyarapodás: már elévült, tehát vagyok; a jog én vagyok; lopj, csak
rajt’ ne kapjanak; a papír türelmes; magyar igazságtalanság-szolgáltatás
mi,
magyarok, többet veszünk ki a közösből, mint amennyit beleteszünk: amit szabad
Jupiternek, nem szabad a hat ökörnek
Nos, a
Gyurcsány-nyelv olyan hihetetlen virágzásnak indult, hogy egyedül vagy
néhányadmagammal nem győzném a szótárírást.
Éppen
ezért mindenkit tisztelettel felkérek arra, hogy, aki csak teheti, vegyen
részt a Gyurcsány-Magyar Kéziszótár elkészítésben: ha a miniszterelnöknél
vagy szűkebb környezeténél olyan megnyilatkozásra ukkan, amelyben
egyik-másik szó jelentése nyilvánvalóan nem fedi az eredeti, megszokott
tartalmat, küldje el Az igazság
napja szervezőinek vagy a gondola.hu internetes újságnak,
ők majd eljuttatják hozzám.
Megjegyzem,
már kaptam is másoktól jó megfejtéseket. Csak mutatóba egyet-egyet Dr.
Peitl Emőke tiltakozászervező, illetve Maleczki József barátom ajánlatából:
költségvetés
kiigazítása: megszorítás
nem
a Fidesz az ellenség, hanem a kishitűség: aki nincs velünk,
az ellenünk
Szóval,
előre is köszönöm a küldeményeket.
2006.
július 4.
|