V a r g a   D o m o k o s  G y ö r g y     h o n l a p j a

 

 

Válogatott írásaim

Varga Domokos György

2006. november 24. 18:01

 

 

 

Gergényi, csak így tovább!

 

 

 

Persze, magyar, viszket a tenyered, hogy pofán vágd ezt a faragatlan főrendőrt, ám szeretném, ha belátnád, hogy kapitány urunk momentán éppen olyan fontos – ha nem fontosabb – funkciót tölt be nemzetünk dolgainak tisztázódásában, kisiklott rendszerváltozásunk helyrerakásában, életünknek a ’89-es eszmék alapján való újrakezdésében - mint miniszterelnökünk. Ezért hát, kedves polgártársam, akárhogy háborog is a gyomrod, akárhogy teli van is a micsodát ezekkel és ezektől, egy darabig még gondolatban se siettesd a távozásukat. Figyeld csak őket a lelátóról, s inkább  bátorítsd őket, mint nyerésre álló fogadók a célegyenesbe forduló hajtókat s lovakat: „Így, ahogy vagytok!”

S Gergényi kapitányt külön is bíztasd: csak így tovább! Ha rám hallgatsz, még imádkozol is érte. 

Gergényi ugyanis a mi demokráciánk, a mi jövőnk számára ugyanaz, mint gyöngykagylónak a kosz. Mint ismeretes, a gyöngyképződés nem más, mint a puhatestű állat önkéntelen védekezése a szervezetébe került piszok ellen: saját csodálatos anyagával burkolja körül a neki idegen, irritáló anyagot.

Ha nem volna nekünk Gergényink, nem indulhatna be a gyöngyképződés. Ugyanis mi sokkal ostobábbak vagyunk a kagylónál, sokkal nehezebben ismerjük fel a koszt, az idegen anyagot. Ha bevonja magát akár egy kis vörös (szocialista), akár egy kis kék (liberális) mázzal, még akkor se ocsúdunk, még akkor sem ijedünk meg kellőképpen, ha már ott fészkel, ott rombol  életfontosságú szerveink kellős közepében. Hagyjuk elkábítani magunk táncikálásától, művigyorától, s hagyjuk megrémíteni magunk rémmeséitől: turulokról, árpádsávokról, orbánokról.

Gyurcsány, a szép szál magyar fiú, jól tekeri a szót, Demszky, a kirakatbaba, műfogsoros bűbájjal metéli a nemzetiszín szalagokat, Kuncze, az öt százalékos, jól forgatja gyilkos humorát az ötven százalékban – ennyi rikító máz, ennyi lila köd, nem csoda, hogy elhomályosítja a balga tekinteteket.

Gergényi azonban egészen más. Nála aztán semmi ilyesmi nincsen. Gergényi pontosan az, aminek látszik: közönséges, nyers kosz, mindenféle mézes-mázos bevonat nélkül. Alkalmas arra, hogy a gyengén látók is felismerjék: no, ez valóban idegen test egy tisztességes nemzet, egy szabad ország lüktető szívében. Mielőbb körbe kell venni tiszta anyagokkal, gondosan el kell zárni a nemes részektől!

*

Ám épp ezt szeretném megértetni: nem minél előbb. Gergényi nem játssza a szép fiút, nem játssza a jó fiút, nem játssza a demokratát, a polgárt, a magyart, a nemzetit. Gergényi üti, vágja, lövi a vele szemben állót, a neki nem tetszőt, a hatalom ellen merészkedőt. Gergényi habozás nélkül műveleti területté nyilvánítja a polgárok köztulajdonát, minden tekintetben jelképes közterét, s csak kénye-kedvén múlik, mikor néz ki magának további tereket, hogy azokat is elzárja jogos tulajdonosaik elől.

Kedves polgártársak, vegyétek észre, hogy ma ennél nagyobb szolgálatot senki nem tehetne nekünk. Én magam többször megfordultam tüntetőként a Kossuth-téren, s bizony mondom néktek, fáradságos dolog az efféle tiltakozás a demokratikus jogokat sárba tiprók ellen. Az ember mégiscsak gyarló lény, ha várja, sürgeti a napi munkája, ha ebben-abban számít rá tisztelt családja, legfeljebb egyszer vagy kétszer tud csak nyugodt szívvel, felszabadultan demonstrálni elemi szabadságjogaiért, tiltakozni a diktatúra bontakozó jelenléte s fenyegető veszedelme ellen. Éppen ezért köszönet Gonda Lászlónak, Molnár Tamásnak és a többi fő tüntetőnek, hogy helyettem – helyettünk – is tartják a frontot; ha nem is a Kossuth téren, de ott, ahol még lehet egyáltalán. Ám még ennél is nagyobb és határozottabb köszönetem a főrendőrnek, hogy megkímél engem (minket) a tüntetés napi kényelmetlenségétől, s pofátlanul és makacsul ott tartja dupla soros vaskordonjait a demokrácia legmagasztosabb fellegvára körül, világ csúfjára. Kell-e ennél beszédesebb bizonyíték arra, hogyan is viszonyul a most regnáló  kormány- és párthatalom a demokráciához? Aligha. Többet elmond, mintha százezren szoronganánk ott hónapokon keresztül.

Persze fontos, hogy ezeket a vaskorlátokat – törvénytelenül korlátozott szabadságunk  látványos börtönrácsait – minél többször mutassák a baráti és kevésbé baráti újságok, tévécsatornák. Érdemesnek tűnik, mondjuk, vetélkedőt hirdetni, kinek van jobb ötlete a köztől elzárt tér okos hasznosítására. Fényképezőgépek, tévékamerák szeme láttára be lehetne dobni például néhány ásót, kapát, locsolókannát, s tavaszra néhány zacskó veteményes magot, hogy az odabent lebzselő rendőreink végre értelmes tevékenységbe fogjanak. Ha már „műveleti területnek” nyilváníttatott, ugyan bizony, műveljék meg a Kossuth tér földjét.

*

Ám Gergényi apánk legfőbb értéke mégsem pusztán nyers brutalitásában, állampolgárverő hajlandóságában rejlik. Erősen karakteres személyiségének köszönhetően nem csak kiváló  igazgyöngystimuláló piszok, hanem párját ritkító reagens is. Különös jelentőséget ad ennek, hogy az efféle kémia szerek, mint talán közismert, nagy megbecsülésnek örvendenek a vegyelemzések tudományában, hiszen segítségükkel meg lehet határozni a legkülönfélébb vegyi anyagok jelenlétét és mennyiségét. A társadalomban azonban olyan ritkák az ilyen jó kis reagensek, mint a fehér holló. A vegyületeket ugyanis nem lehet különféle álcákkal átvágni, annál könnyebb az embereket. Szocialisták játsszák a nagy népbarátokat, liberálisok a nagy szabadságharcosokat, aztán meg lehet nézni, mire vitték, de azt is, hogy lám, csak újraválasztották őket, és előtte is többször. Ha nem volna nekünk a mi Gergényink ilyen páratlan jó reagensünk, akkor csak odáig juthatnánk el a felismerésben, hogy igaz, ami igaz, van egy, mondhatni, problémás főrendőrünk, de ettől még Gyurcsány nagy jellem és nagy demokrata, Demszky múltilag nagy ellenálló, jövőileg nagy építő, Kuncze pedig tényleg – ahogy bizalmas elárulta – nem elég geci a politikához. Egyes egyedül Gergényi kapitánynak köszönhető, hogy egy szót sem kell elhinnünk ebből a maszlagból.

Ugyanis abban a pillanatban, hogy magasztalták, aztán meg könyörögve marasztalták, aztán még kétszeresen ki is tüntették Gergényit, a népverőt, végre kristálytisztán megmutatkozott: miféle emberanyagok ülnek odafönt a magyar állampolgárok nyakán. Hasonló a hasonlóval, hasonló a hasonlóhoz. Nincs az a vak, aki ne látná most már napnál világosabban, hogy Gyurcsány ájtatos orcájának másik fele Gergényi-arc; Demszky másik arca kopóarc, Kuncze másik arca egy vérebé. S ha csak az övéké volna!

Mindenkinek Gergényi-arca van, aki ma akár szóval, akár hallgatással brutális tettét igazolja; aki ma a tüntetőket csőcselékezi a népverő és futtatói helyett.

Vége a sötét játszmának! Eddig lehetett azt mondani, hogy a vörös és kék színre a fekete ellenében van szükség. Csakhogy most már minden szín kikerült az asztalra, s lám, a fekete nem odakint van, ahova eddig mindig mutogattak, hanem odabent: a vörös és kék között. Végre ki van terítve az összes kártya, senki nem mondhatja, hogy nem látta. Mindenki mindent láthat. Mindenki eldöntheti, hogyan reagál Gergényi-reagensre.

Ez lesz a mi kiválasztási szisztémánk, az, amely olyannyira hiányzott az első menetben, amelynek hiánya miatt nem tudtuk rendesen végrehajtani a rendszerváltást. Formailag igen, tartalmilag egyáltalán. Mert azt gondoltuk, hogy ha valóban a (diktatórikus) rendszer csinálja a gonosztevőket, akkor demokráciánkban mindenkinek – réginek, újnak – meg kell adnunk a lehetőséget, hiszen a demokrácia – a józan nép - megakadályozza, hogy hazugok, csalók, tolvajok, diktátorok kerüljenek hatalomra. Nos, nem akadályozta meg. Mert az igazi  népellenségek mindig másokra, politika- és médiafelfújt démonokra mutogattak.

Most egy darabig még semmi mást nem kell csinálnunk, mint a lelátón kényelembe helyezni magunkat, s figyelni, ki hogyan reagált s reagál a legtisztább vegyületre, a legtisztább reagensre. Egészen föntről kezdve egészen lentig.

*

Akik akár csak egyetlen jó szót emeltek s emelnek Gergényi mellett, azok nem demokraták, azokat az eljövendő demokráciaépítéstől minél távolabb kell tartani, minél messzebb kell zavarni. Még akkor is, ha arra hivatkoznak, hát hiszen milyen biztonságos lett a főváros. Kádár alatt ugyanis még biztonságosabb volt. Ráadásul nem is volt ilyen féloldalas a dolog. Baksisvilág (A korrupció természetrajza a rendszerváltozás Magyarországán) című könyvemből idézek: „Egy magas rangú szabad demokrata politikus, igaz, egyelőre szűkebb körben, de félreérthetetlenül, teljesen egyértelműen állítja: van olyan párt, amelyik a fővárosi önkormányzat minden megrendelésének minden egyes forintjából leszedi a maga részét. Tekintettel arra, hogy jelenleg a szocialisták vannak többségben, nem nehéz kitalálni, melyik pártról van. Kérdésemre, hogy igaz-e az az értesülésem, mely szerint az önkormányzatokban a pártok képviselői rendszerint felosztják maguk között „a terepet”, vagyis súlyuk arányában részesednek azokból a hasznokból, melyekhez befolyásolt döntéseik (azaz korrupció) révén juthatnak – nos, a szóban forgó politikus azt felelte, hogy ez valóban így van, s ez alól egyetlen párt, még a sajátja sem kivétel. Minden pártban a pénztárosok, illetve a legnagyobb befektetők a királycsinálók. Aki egymilliót ad egy pártnak, az ettől még nem fog labdába rúgni; aki tízmilliót, az már kérhet; aki százmilliót, az már a Gellért-hegyre is igényt tarthat.” Később azt is elárulom – épp a jobbítás szándékától vezérelve –, hogy információforrásom, a  „magas rangú politikus” nem más, mint Demszky Gábor. A könyv 2004-ben íródott. Azóta megvásároltuk a Combinókat… A közpénzlenyúlások nem lanyhultak, inkább fokozódtak, központosultak. Miért ne lenne jó ez a közállapot, amilyen ma Magyarországon és Budapesten van, Gyurcsánynak, Demszkynek és tettestársaiknak. Nehéz számukra kívánatosabb közállapotot elképzelni, mint olyat, amely rendet tesz az utcán, s szabadon hagyja garázdálkodni a politikusokat, köztisztviselőket, vállalkozókat.

Lám, a gergényi-próba tévedhetetlenül igazolja, hogy ezek a nagy rendbarátok egyáltalán nem demokraták.

*

Én mondom, barátaim, csodálatos ez a mi reagensünk! A pártok és törzsek eddig jótékonyan elfedték az igazi személyiségeket, az igazi lelkületeket. Többé nem kell álságos pártvonalakra, szellemi gettófalakra hagyatkoznunk. Többé nincs értelme azt mondani, hogy az egész MSZP egy megveszekedett kommunista bagázs, amilyen gyorsan csak lehet, az egészet el kell zavarni a demokráciaépítésnek még a közeléből is. Nem kell; csak azokat kell, akik kiálltak Gergényi és kiálltak Gyurcsány mögött; akik „elfelejtettek” tiltakozni a nyilvánvalóan tarthatatlan, antidemokratikus, törvénytelen megnyilvánulásaik ellen. Ugyanígy nem lehet szempont többé, hogy valaki tagja-e az SZDSZ-nek. Alapítója-e. Holdudvarába tartozik-e. Liberális-e. Egyedül csak az, hogyan reagált Gergényire; s hogyan Gergényi marasztalására, kitüntetésére (marasztalóira, kitüntetőire). Lám, a rendszerváltozásnak nevezett valami elmúlt 17 évében egyetlen egyszer sem volt fontos liberális barátaink számára, mit gondolunk mi, ideát a becsületükről. Gergényi-reagens jóvoltából hirtelen ez is fontos lett.

Rauschenberger Péter írja az Élet és Irodalomban (Gáz és könny), hogy „nekünk, az ország liberális értelmiségének kéne kimondani, nem kimondani, sikítva kiabálni, hogy tűrhetetlen botrány, ami történt, és hogy nem vállalunk ezzel semmiféle közösséget. […] Ha nem tesszük meg, azzal azt mondjuk ki, hogy a liberalizmus már csupán azt jelenti számunkra, hogy nem Orbán Viktor van kormányon. És biztos, hogy többé nem formálhatunk igényt arra, hogy konzervatív polgártársaink becsületes embereknek tartsanak bennünket. Márpedig akkor - minimális értékkonszenzus és a legelemibb összetartozás igenlése nélkül - kész, vége, puszi, földbeállt a köztársaság, egyszer s mindenkorra.”

*

De az sem lehet szempont önmagában, hogy valaki jobboldali, nemzeti (legalábbis ennek nevezett) párthoz tartozik. vagy akár párton kívüli. Meg kell figyelni, hogyan reagál Gergényi-reagensre, s az dönt el mindent.

Azok a rendőrtisztek, akik vették a bátorságot s egy tisztességes jelentést készítettek az MTV ostromakor tanúsított rendőri magatartásról, irányításról, minden további nélkül  alkalmasak a demokráciaépítésre. Mivel Gergényi mellett látványosan kiállt a nagypolitika, nem kis bátorság – mondhatni, becsület – kellett ahhoz, hogy a budapesti rendőrfőkapitányra nézve igencsak elmarasztaló tényeket szépen felsorakoztassák. Nem szólva arról, hogy e tények – a miniszterelnöki elszólással, beismeréssel megerősítve – igencsak alátámasztják annak a feltételezésnek a jogosságát, hogy mintha szándékos lett volna a tévészékház megostromoltatása, a rendőrök megverettetése. (Ugyan miért tiltották meg eleinte a gumibot, a védőpajzs használatát? Ugyan miért nem engedték a megkülönböztető jelzés használatát azoknak a járműveknek, amelyek az erősítést vitték? Ugyan miért nem vetették be a szomszédos utcában ácsorgó rendőröket?)

Ezektől a rendőrtisztektől nem kell tehát féltenünk a demokráciát. Sokkal inkább attól az MDF-es politikustól, aki a becsületes szókimondást felfordulásnak, abszurditásnak ítéli, s kész arra, hogy kemény kézzel, személyes közbenjárásával véget vessen az efféléknek. Kedves Boross Péter, egykori tisztelt miniszterelnök uram, azt hiszem, legjobb, ha én mondom meg Neked, én, aki mindig kellő tiszteletet tanúsítottam irántad: amikor a Nap-keltében kijelentetted, hogy „ma egy keménykezű belügyminiszterre lenne szükség, hogy rendet tegyen az egymás ellen harcoló rendőri vezetők között”, s hogy fél évre elmennél  belügyminiszternek, mert  „itt most jó pár tábornokot be kell hívni, sorba kell állítani őket és nagyon kemény hangú eligazítást kell tartani, mert abszurd ami kialakult”, akkor a gergényi-féle reagens bizony azt jelzi, hogy Te letértél a demokrácia igaz útjáról. Kérünk szépen, térj vissza, amíg még visszatérhetsz. 

*

S végül ez a csodálatos reagens még arra is képes, hogy ne csak törzseken és pártokon belül, de még a magánszférában is, baráti és családi kapcsolatokon belül idézze elő a megtisztulást, a kristályosodást, a nemes és kevésbé nemes részek elválasztódását. Lássuk be, kedves polgártársaink, hogy nem sokszor fordult elő rendszerváltozásunk 17 éve alatt, hogy egy nevezetes házaspár két tagja fontosnak tartsa nyilvánosság előtt tisztázni, hogy megnyilvánulásuk teljesen szuverén, s mindenki csak saját szavaiért vállal felelősséget. Morvay Krisztinának elege lett a rendőrállami szindrómákból, s nem hajlandó tűrni és hallgatni; férjének, Baló Györgynek, a köztévé frontemberének még nem lett elege, még hajlandó úgy csinálni, mintha demokrácia dolgában nagyjából minden rendben volna.

Ha eljön az igazi demokraták ideje, ha elegendő tudással felvértezve lejönnek a lelátóról, már azt is tudni fogják, hogy az ország legkisebb szegletében kire lehet és kire nem lehet számítani.

Ezért hát: Gergényi, csak így tovább!

 

http://www.gondola.hu/cikkek/51533