V a r g a   D o m o k o s  G y ö r g y     h o n l a p j a


 

Habocska

 

Illetékes vélemények

 

Válaszok óvodákból, iskolákból

a Habocska-kóstolóra

 

Sor-szám

A válaszoló intézm. típusa,

a település neve

Habocska-értékelés

 

„Érdem-jegy”

 

1.

általános iskola

és óvoda

Babócsa

Habocskát szeretjük, nagyon várjuk a folytatást!

5

2.

óvoda

Hajdúszoboszló

 

A mesék kedvesek, humorosak, fantáziadúsak......ráadásul szelídek, ami a mai világban nagy értéket képviselnek a rengeteg agressziót üzenő divatmesék képi világa helyett.

A gyerekeket délután örvendeztetem meg az első történettel, biztos vagyok benne, hogy szeretettel fogadják majd Habocska történetét. Éppen túl vagyunk egy bárányhimlős időszakon, személyes élményükhöz is kötődik majd a folytatás.

Ma két gyermekcsoportban már olvastak a mesékből, és a nagyok megszerették Habocskát, a fiúknak pedig a koszfilkók tetszettek kiváltképp. Délután az egyik csoportban az óvó néni olvasta nagy kedvvel, tehát nálunk sikert aratott, várjuk a megjelenést.

5

3.

óvoda

Budapest, XVIII.

Nagyon megtetszett  a meséje, árulkodik belőle, hogy nagyon ismeri, érzi és szereti a gyermekeket. Szeretném megörvendeztetni az elballagó óvodásainkat az Ön könyvével - 30 fő -, akiknek mint első olvasmány, biztosan kedves emlék lenne Öntől és az óvodától is.

5

4.

óvoda

Kecskemét

 

Ma este elolvastam a két kisebb gyermekemnek a mesét, és azt üzenték, hogy nagyon tetszett nekik, és várják a folytatását! (6 éves lányomnak és 9 éves fiamnak olvastam el.) Gratulálok én is, szerintem is nagyon aranyos. Eredetiek a szereplő-nevek is nagyon! Nekem is nagyon tetszett! Volt néhány helyen, ahol azt éreztem, hogy túl hosszú, összetett volt a mondat, és én inkább rövidebbekre szabdalnám. Még egyszer csak bíztatni tudom, hogy folytassa, mert nagyon ígéretes!!!

(2. levél)

Pont tegnap este – mikor fürödtek a gyermekeim – döntöttem el, hogy írok Önnek. Ugyanis mióta olvastuk a Habocskát, azóta minden fürdésnél Habkirályosat játszanak, és folytatják a mesét új „fejezetekkel”. Nekem is mindig le kell mosnom róluk a koszfilkókat…

Szóval még egyszer nagyon köszönjük!

5

5.

általános iskola

és óvoda

Bükkaranyos

 

Egy teadélutánon elolvastuk a HABOCSKA c. meséskönyv részleteit. Nagyon jó lett volna, ha láthatatlanul, de mégis köztünk töltötte volna el ezt a három órát. Az első és második osztályosok figyelmét teljesen lekötötték az epizódok, ugyanakkor a vendégként meghívott 4. osztályos lányok is nagy érdeklődést mutattak.

A mi tetszett a legjobban kérdésre az alábbi válaszokat adták növendékeink:

- Szinte magam előtt láttam a sáros és lekváros szájú kislányt.

- A koszfilkó és a habfilkó elnevezés.

- Habkirály palotáját én is felépítem otthon a kádban!

- A Habocska elnevezés, és az, hogy ő egy habkirály lánya.

- Habfilkók csatajelenetei koszfilkókkal.

- Tanulságos is a mese, mert ránk is ragadnak minden nap "koszok" és ezért jó minden este megfürödni, még ha nem is nagyon akarunk.

- A pók megmentése.

- De szeretném megtudni, hogy mi fog ezután történni Habocskával!

A véleménynyilvánítás után több tanuló kérésére eljátszottuk a történeteket.  Annyi bizonyos, hogy megmozgatja Habocska jelleme, ténykedése a gyerekek fantáziavilágát. A mese nyelvezete, helyszíne más, mint az ismert meséké, talán közelebb áll a mai kis diákok hétköznapjaihoz.

A megszemélyesítések, párbeszédek mozgalmassá teszik a varázslatos fürdőzéseket, nem csoda, hogy minden történet végére még a kád vize is kihűl.

5

6.

óvoda

Őrtilos

 

Tegnap említettem a gyerekeknek, hogy kapunk történeteket "Habocskáról", akinek már a kedves neve is sikert aratott.
Ma, lefekvéskor megkérdeztem, hogy emlékeznek-e, kiről fogok ma mesélni. Sok gyermeknek jutott eszébe a név. Mind a négy történetet meghallgatták, élvezettel, figyelemmel, időnként kuncogva. Magam is élveztem a mesélést.
Köszönjük, izgalommal várjuk a többi kedves, érdekes történetet!
(A pókos nagyon jó volt, mert nálunk is sokan félnek a póktól, és érintve érezték magukat.)

5

7.

óvoda

Budapest, XIV.

 

Élményekben gazdag, fordulatos kedves mesekönyve nagyon tetszett a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt.

Közel állt a mondanivaló a gyerekekhez, hiszen a fantázia világuk szárnyal ebben az életkorban. Megmosolyogták a habokban dúló csatát

és a bárányhimlővel kapcsolatos mondata is nagyon tetszett a gyerekeknek: a lencséket lelegelik a bárányok!

Köszönjük, hogy bepillanthattunk Habocska mesebirodalmába.

5

8.

óvoda
Polgárdi

 

Köszönöm a meséket. Már másnap bevittem a csoportomnak és napközben az első mesét fel is olvastam a gyerekeknek. Az első reakciók pozitívak voltak. Majd alvás előtt a többi történetet is elmeséltem, mert kérték a gyerekek Habocska újabb kalandját.
Az első tapasztalataim alapján tetszett a gyerekeknek. Főleg azért, mert Habocska az ő korosztályuk. Könnyen bele tudják képzelni magukat a történetekbe, hiszen ezek velük vagy már megtörténtek vagy megtörténhetnek (pl. bárányhimlő). Számomra a külön álló, mégis egymáshoz kapcsolódó mesék szimpatikusak, hiszen a bevezető mondatban felkelti a gyerekek érdeklődését a történetre. Nem túl hosszú történetek, így a kisebbek is még éppen végig bírják hallgatni.
Köszönöm a lehetőséget és már nagyon várom Habocska újabb kalandjait.

5

9.

óvoda

Mosonmagyaróvár

 

Ígéretemhez híven már 2 csoportban mondtuk el a meséket. 
A 3-4 évesek csendben hallgatták. Az óvónő jelezte, hogy egy-két szófordulat ismeretlen volt a gyerekeknek, de szívesen várták a következő részt. A 4-5 évesek élvezettel követték az eseményeket. Az óvó néni azt üzeni, "ő is várja a többit". Reméljük, az illusztráció is vonzó lesz a gyerekeknek. Gratulálunk és várjuk a könyvet, hogy tovább meséljünk.

5

10.

óvoda

Nyíregyháza

Nagyon aranyos a mese, amit küldött nekünk! Habocska története nagyon tetszett a gyerekeknek és az óvó néniknek egyaránt. Pont ilyen meséket keresünk, ami a „mai világban játszódik”, a „mai gyerekekről” szól, az ő kis lelkivilágukat vetíti ki mese formájában. A gyerekek az ilyen meséket szívesen hallgatják, hiszen velük is megtörténtek ezek a csodálatos mesébe illő dolgok.

5

11.

óvoda

Budaőrs

 

Habocska története azonnal érdeklődést váltott ki csoportunkból. A cselekmény közel áll az óvodás korosztályhoz, így gyorsan el tudták képzelni az egyes szituációkat. Szívesen, figyelmesen hallgatták a gyermekek, kérték a folytatását a mesének.

A stílusa és nyelvezete élvezetes mindenki számára.

Örömmel olvastuk a gyermekekhez közelálló, kedves, érdekes mesét a szerzőtől. Őszintén ajánlom a könyvet a felnőttek figyelmébe.

5

12.

óvoda

Salgótarján

 

Nagy örömömre szolgált, hogy megkaphattam ezeket a kedves kis történeteket. Először  saját kislányomnak (3 éves) esti mese gyanánt olvastam el, aki alig  várta, hogy mi fog történni Habocskával, a habfilkókkal és a koszfilkókkkal folytatott küzdelemnek mi lesz a vége.
Nagyon tetszett az óvodásaimnak is, mert őket sem akartam kihagyni ezekből a kedves kis mesékből. Ők érdeklődtek, hogy mikor folytatom? Azt a választ adtam nekik, hogy majd megírom a Bácsinak, hogy mennyire tetszett nektek és remélem küldi a teljes könyvet.

5

13.

óvoda

Boldogkőváralja

 

Másfél héttel ezelőtt alvás időben olvastam el a gyerekeknek a meséket. Először az első három történetet akartam csak felolvasni, majd másnap a további kettőt. De ez csak terv maradt, mert annyira tetszett a gyerekeknek és kíváncsiak voltak a folytatásra, hogy végig olvastam az elküldött történeteket. A kolléganőm is benn volt és nagy örömmel tapasztaltuk mind a ketten, hogy szinte tátott szájjal figyelték a történetet, még az izgága, rendezkedő gyerekek is elfelejtkeztek az ágynemű igazgatásáról. Már az első történet végén találgatták, mi fog történni a kislánnyal és új barátaival. Ki lesz az erősebb, a habfilkók vagy a koszfilkók? Ezek a nevek annyira tetszettek nekik és meg is jegyezték, hogy már délután a kertben és sokszor azóta is van olyan gyerek, aki azt mondja, amikor jövünk le a kertből, hogy ő homokból gyűjtött a kezére koszfilkókat, a nadrágján meg a fű-koszfilkók vannak. Nagyon tetszettek a történetek és kíváncsiak voltak, hol lehet ezt tovább  olvasni. Mondtam nekik, hogy ezt egy könyvben fogják kiadni, és azt ők is szeretnék megkapni. Megígértem nekik, hogy írok a szerző bácsinak, hogy írja meg, mikor jelenik meg, és veszek a csoportoknak belőle. Az óvónőknek is tetszett a történet, mert olyanok,  mintha a gyerekeink mindennapjai elevenednének meg benne, a szóhasználata is az ő világukból való, nem kell magyarázni egy-egy szó jelentését.

5

14.

általános iskola

 Dabas

 

Tegnap megkaptuk a Habocska c. mesét. Itt az iskolában odaadtam az igazgatóhelyettesnek.

Az egyik példányt hazavittem a 3. osztályos unokámnak, aki azonnal végigolvasta. Ő a legjobb bíráló, azt mondta, hogy nagyon jó, és nagyon tetszik neki.

5

15.

óvoda

Sárvár                                                                                                                  

                                                                            

                                                                          

Örömmel kapcsolódtunk be az Ön által felkínált játékba!

A mi csoportunkban 4-7 éves gyermekek vannak, akik a meséket a délutáni alvás előtt hallgatták meg. A gyerekek nagyon élvezték Habocska történeteit, hiszen már nekik is sikerült habpalotát varázsolni a folyékony szappanból, ők is szutykosak minden nap; van olyan gyermek is, aki fél a póktól és bárányhimlős is volt majdnem mindenki.

A történetek hallgatása közben felidézték ezeket a történéseket, és vidáman mesélték, hogyan is történt ez meg velük. Arra is hamar rájöttek, hogy a habfilkók és a koszfilkók csatájából ki kerül ki győztesen, hiszen sokat tudnak az egészséges életmódról és a tisztálkodásról is.

Nekünk tetszett!

5

16-24.

általános iskola

Erdőkertes

 

2. c osztály:

1. Első mese, amelyből megtudjuk, hogyan lett Habocska Habocska:

Nagyon tetszett a gyerekeknek, főleg azok a részek, amelyben pacskolt a vízben Habocska és a nyakáig ért a víz, hogy csupa sár (vicces volt), Mesehabországba ment, beledobták a vízbe és a habvirág. De nem nyerte el tetszésüket, hogy anyukája beledobta a vízbe, vagy amikor nem fogadott szót anyukájának, hogy hagyja abba a habocskázást.

 

2. Második mese, amelyben bepillantást nyerünk Mesehabországba:

Tetszett nekik, hogy bejutott Mesehabországba, hogy a habfilkók elpusztítják a koszfilkókat. Beszélgetett a koszfilkókkal, suttogott, hogy jók legyetek. Nem tetszett nekik, hogy a király be akarta zárni a toronyba, hogy belecsapott a vízbe, és hogy a koszfilkók a füléhez és a hajához mentek.

 

3. Harmadik mese, amelyben házipók végül megmenekül:

Élvezték, hogy a pókot a kezébe vette, hogy elfújta a habot és megtámadták a pókot. Nem tetszett a gyerekeknek, hogy félt a póktól és mégis a kezébe akarták tenni. (Nem szeretik az erőltetést.)

 

4. Tizenkettedik mese, amelyben kiderül mi is az iskola:

Szerették, hogy Habocskának iskolába kellett mennie, ahogyan bemutatták mindkét iskolatípusban az első tanítási napot, ahogy olvastak és hogy habfilkó átment a másik iskolába. Nem tetszett, hogy habfilkó-fővezér rákiáltott a többiekre és ordibáltak az iskolában.ogy félt a pókt

5

2. b osztály

Síri csendben hallgatta az osztály a mesét. Közben halkan nevetgéltek. Viccesnek tartották. Nagyon szép rajzok születtek. Azért tetszett nekik, mert ők is szeretnek nagy habban játszani esténként.

5

2. a osztály

- vidám vicces történet

- tréfás, sokat nevettem rajta

- nagyon aranyos kislány Habocska

- Éva néni, olvasd el még egyszer légy szíves!

- nagyon tetszett a szereplők neve

- az egész mese nagyon izgalmas volt

- otthon én is kipróbáltam, nyakig ért a hab és még ki is futott a kádból

5

2. a-b diszlexiás csoport

- jó volt, meglepett, hogy él a hab

- tetszett, aranyos

- baj, hogy nem mosdott a Habocska

- milyen ideges lehetett a mamája

- nem kell félni a póktól, szerencsét hoz

5

SNI 1. csoport

- az elején vicces volt, a végén inkább aranyos

- olyan volt, mint egy vicces történet

- az tetszett, hogy a kislány nem akart fürdeni

- nem tetszett, én nem szoktam ilyeneket hallgatni (egy autista gyermek véleménye)

- minden része csodálatos volt

5

1. a osztály

 Végig csöndben hallgatták, lekötötte őket a mese.

- Nagyon aranyos történet.

- Vicces.

- Olvasd tovább!

- Mikor jelenik meg a könyv? Mert én akkor biztos megveszem!

- De kár, hogy a többi részt nem olvasod el.

5

1. b osztály

A gyerekek egyöntetűen tetszésüket fejezték ki a mese hallatán. Mindvégig jókat nevettek.

A gyerekek személyes véleménye:

- Gyáva volt Habocska, mert félt a víztől. - Kicsiként biztosan nem kapott levegőt a vízben, azért félt tőle.

- Habocska rossz volt, mert összekoszolta magát.

- A fürdős jelenet vicces.

- Csak a fiúk ilyen koszosak!

- Szívesen mennék el Mesehabországba!

- Lennék én a király és vezetném a habfilkókat!

- Hasonlítok Habocskára, mert én is mindig összekoszolom magam.

- A Habkirály kicsit furcsa.

- Vicces volt, ahogyan félt a póktól és végül mégis megmentette őt.

5

1. c osztály

Az Első mese hallgatása közben figyelmesen ültek. Nevettek a maszatos kislányon, bár nem tudták először eldönteni, hogy fiú e vagy lány. Amikor Mesehabország királyának egyetlen leánya lett Habocska, akkor kérdezték meg, hogy fiú-e vagy lány? Elfelejtették, hogy az elején elhangzik, hogy kislány. Azonosulni tudtak a koszos, kissé rosszcsont gyerekkel. Elmesélték, hogy ők is szeretnek habfürdőzni és, hogy ők is szoktak játszani a fürdőkádban.

A Második mese hallgatása közben már nem voltak olyan türelmesek, nem kötötte őket le annyira. Néha magyarázatra szorult, hogy mi micsoda. Habfilkók, Koszfilkók…

A többi mese hallgatása közben azt vettem észre, hogy már nem annyira érdekes számukra a történet, bár minden esetben azt mondták, hogy tetszik nekik.

4

 

 

1. a osztályos dyslexiás csoport

Első mese: A tanulóknak nagyon tetszett. Az édesanya aggódó kiáltása, ahogyan megetette kislányát vajas-lekváros kenyérrel, nagy nevetést keltett. Tetszett nekik a sok hab, viccesnek találták, hogy Habocska félt a víztől. Volt, aki maga elé képzelte, milyen lenne egy fejen álló vadmalac.

Második mese: Ebben a részben van, aki azt élvezte, ahogyan Habocska élvezte a vizet, ahogyan belepacskolt a vízbe, és nagy hab keletkezett. Többen elmesélték, hogy ők is kipróbálták ezt, úszott is a fürdőszoba, ahogy a sok hab túlcsordult a kád szélén. Volt, akinek haragudott is érte az anyukája.

Volt olyan tanuló, akinek az tetszett, amikor a habfilkók üldözőbe vették a koszfilkókat. De volt olyan tanuló, aki kicsit unalmasnak találta ezt a részt, nem kötötte őt le ez a mese.

Harmadik mese: Sokaknak az tetszett ebben a fejezetben , amikor Koszfilkó-fővezér kiadta a parancsot: Rohaaaaaaaaaamra! (Itt azért zárójelben megjegyezném, hogy nagyon sokat jelent a mese interpretálása.) Egy-két gyerek elmesélte, hogy bizony ő is fél a póktól. Ez további gondolatokat ébresztett bennük.

Tizenkettedik mese: A mesék olvasása közben néha-néha megálltam, és mindig feltettem egy-egy kérdést a folytatást, vagy a lehetséges válaszokat illetően. Itt is megkérdeztem:

Ti melyik iskolába járnátok szívesen? A habfilkók iskoláját a kilenc gyerekből három választotta, de csak egy gyerek adott rá magyarázatot: mert a másikban nem tanulnak meg olvasni. A koszfilkók iskolájába többen szeretnének járni a csoportomból. Őszintén szólva megleptek a válaszok. Nem azt sorolták, hogy ott lehet rendetlenkedni, órán beszélgetni stb., hanem megérezték a másik iskola értékeit: Habocska ott talált barátokra, a koszfilkók nyugtatták meg – ők így mondták: szelídítették meg – Habocskát, hogy nem kell félni a pókoktól.

Mikor megkérdeztem, ki szeretné tovább hallgatni Habocska történetét, mindenki jelentkezett. Arra is egységesen igen volt a válasz: Ki venné meg ezt a könyvet?

Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerkedhettünk Habocskával, és bepillantást nyerhettünk Mesehabországba. Sok gyerek, aki még fürdés közben nem fedezte fel Mesehabországot, ezentúl biztosan megkeresi a Habkirályt és alattvalóit, valamint a koszfilkókat is felkutatják.

5

25.

óvoda

Budapest, V.

 

Ez egy nagyon kedves, érdekes mese! Külön "erőssége", hogy a lányokhoz és fiúkhoz egyaránt megtalálja a kulcsot, hiszen egyszerre van meg benne a szelíd, lányos (habos), és a fiús (csatázó habfilkók, koszfilkók) történés. Az aprónép pisszenés nélkül, szájtátva hallgatta a mesét. (Ez, valljuk be, ebben a korosztályban elég ritka.)

Köszönöm, hogy belekóstolhattunk a történetbe, szívesen olvasnám el a gyerekeimnek a többi részt is.

5

26.

óvoda

Eger

A mi óvodásaink is örömmel, s nagy figyelemmel hallgatták a kedves epizódokat, melyeken jókat derültek már a középsősök is. Alig várjuk, hogy a teljes kötetet a kezünkben tarthassuk, s ajánlhassuk a szülőknek is megvásárlásra.

5

27.

óvoda és bölcsőde

Balatonkenese

Köszönjük a kóstolót, nagyon tetszett a gyerekeimnek. Íme az Ő véleményük: ”Nagyon jó a mese! Kicsit butácska volt Habocska, mert sokat nyomott a habfürdőből, meg nem akart fürödni, meg fejen állt. De pont olyan, mint mi!  - mert ő is egy kisgyerek. Mi is szoktunk játszani a fürdőkádban… Köszönjük a mesét, vicces, izgalmas, és nagyon jó volt!”

5

28.

általános iskola

Budapest, IV.

 

Nagy izgalommal olvastuk az első osztályosokkal Habocska történetét.
Nagyokat nevettek rajta, és sokan magukra ismertek. Azon nagyon
csodálkoztak, hogy Habocska nem szeret fürdeni, ez talán jó hír nekünk,
felnőtteknek. A vélemények:
"Tanulságos volt a mese, mert ha bepiszkolod magad, jót élvezkedhetsz a
habfürdőben."
"Nagyon jó volt, mert vicces.  A habfilkók nagyon kedvesek. És a
koszfilkók is!"
"Jó lenne találkozni velük!"
Nagyon mulatságos volt, ahogy Habocska eltűnt a nagy habban. Én még nem tűntem el soha, mert a tesóm fél tőle (a habtól)."
"Én is szoktam nagy habot csinálni. Múltkor egy egész habfürdőt
beleöntöttem a kádba. Anyukám nem talált meg"

5

29.

óvoda

Budapest, XIV.

 

Habocska című meséje a mi óvodánkban is megnyerte a gyermekek tetszését. Kellően izgalmasnak és nagyon viccesnek találták, szívesen várják a további részleteket.

5

30.

óvoda

Barcs

 

1. sz. Tagóvoda – nagycsoportja

A gyermekek érdeklődve figyelték a történet elejét, a későbbiekben inkább meglepődöttség tükröződött az arcokon, várták a mese cselekményének kibontakozását.

Kezdetben jókat derültek a mulatságos neveken (Koszfilkó, Habfilkó). A mese előre haladtával kevésbé kötötte le őket a történet, különösebb érzelmi reakciókat nem láttunk az arcukon.

Részünkről is a megszokottól eltérő mesét hallottunk, melyből hiányoztak az állandó mesefordulatok, kevés volt a cselekmény, sok volt a leírás, elbeszélés.

A mondatok szerkezetileg nem a gyermekek életkorának megfelelő felépítésűek voltak. Egy-egy cselekvés túlzott részletességgel került kifejtésre, így olykor nehézséget okozott a mese figyelmes végighallgatása.

3-4

31.

 

3. sz. Tagóvoda

A gyerekek érdeklődve hallgatták, és a visszakérdezésből kiderült, hogy értették is. Jókat derültek egy-egy kifejezésen, pl. Koszfilkó, füled mögött lekvár, nyakadon málnaszörp, stb.

A csoport decemberben esett át bárányhimlő járványon, a betegség megjelenése a mesében szinten tartotta figyelmüket, érdeklődésüket. A pók megmentését örömmel fogadták!

Nekünk, felnőtteknek néhány kifejezés drasztikus, közönséges, nem a gyerekek szókincsébe illő volt, pl. retkes, szutykos, mocskos…

A mondanivaló viszont, hogy a tisztaság milyen fontos az egészség szempontjából, jól érzékelhető volt, a pók megmentése pedig az élő környezet szeretetére nevelés szempontjából volt a mese egyik fontos tanulsága.

4-5

32.

 

4. sz. Tagóvoda

A gyerekek Habocska történetét örömmel fogadták. A mese történetét megértették.

A beszélgetés során megfogalmazták, hogy a tisztaságról, s annak fontosságáról szólt a történet. A piszkosságra használt szinonima szavakat szinte mind felsorolták.

A mese főszereplőit jól beazonosították (piszok, hab, szappan).

Az utolsó történet életszerű volt számukra, mivel maguk is nemrégiben estek át a bárányhimlőn, így azt is elmondták, hogyan gyógyultak meg.

5

33.

 

5. sz. Tagóvoda

Minden gyermek egyöntetűen azt mondta, hogy tetszett neki a mese. Megértették a mondanivalóját, amit az egyik kisfiú úgy fejezett ki: „A tisztaság fél egészség!”

A gyerekek fele azonnal kitalálta, hogy bárányhimlős lett a kislány (még mielőtt az a szövegből kiderült volna). Sok-sok mosoly kísérte a mesehallgatást és a szöveg hosszúságának ellenére türelemmel figyelték elejétől a végéig.

5

34.

 

6. sz. Tagóvoda

A gyerekek többségének tetszett a mese. Kíváncsiak lennénk a folytatására is.

A mesehallgatás elején nehézségeink adódtak, mert a gyerekek nem értették a szöveget. Okát abban láttam, hogy az epizódok bekezdéseinek bonyolult a nyelvezete. Sok összetett mondatot, - a gyerekek számára – sok új szót használt az író, amelyeknek a jelentését mindjárt megmagyarázta, de a mondatai ettől még összetettebbek lettek. A gyerekek nehezen tudták a hosszabb mondatokat követni. Ezért nem értették a mese cselekményét. Egy-két rávezető kérdés azonban sokat segített, ami megoldotta a problémáinkat.

4

35.

 

7. sz. Tagóvoda

Az első mese tetszett a gyerekeknek. Figyelmesen hallgatták. Ügyesen felismerték Habocska félelmét a víztől, de rögtön reagáltak a fürdés fontosságára, melyet a habfürdő varázsa nyújtott. Várták a mese folytatását.

A második meséből a „Koszfilkók” és „Habfilkók” kifejezés nagyon tetszett a gyerekeknek, a mese fordulatosságára, mozgalmasságára vidáman reagáltak. Örömmel vették a Habfilkók győzelmét.

A második mese után kíváncsian várták a következő részt. Örültek annak, hogy Habocska megbarátkozott a pókkel és megmentette az életét. A „tökkelütött” kifejezés nevetésre ösztönözte őket. Tetszett a mese.

A ráadás mese címéből egy kislány következtetett a bárányhimlőre. A mesekezdésnél nevetve fogadták, hogy Habocska hogy néz ki. Együtt éreztek Habocskával, megsajnálták a sok csutakolás miatt. A mesélővel közösen kiabálták: Mamaaaa, ki szeretnék menni! Egy gyermek elmesélte, hogy amikor ő bárányhimlős volt, őt sem fürdette anyukája.

A modern kifejezések (Koszfilkó, Habfilkó) a mai gyermek mesefiguráinak megtestesítői, viszont számunkra kissé idegen.

A pók, mint hasznos állat védelmére, megmentésére tanítjuk a gyerekeket, amit a mese szintén alátámaszt. A gyerekekben tudatosította, hogy a víz nem csak a barátunk, hanem az ellenségünk is lehet (pók).

A víz fontos az emberi szervezetnek (ivóvíz, tisztálkodás, stb.) de speciális esetekben, pl. bárányhimlő esetén nem szabad fürdeni.

Környezetvédelemre és takarékosságra nem ösztönzi a gyerekeket (kádfürdő, sok víz használata, habfürdő).

4-5

36.

körzeti általános iskola

Csolnok

 

Nagyon kedves, szeretetreméltó a főszereplő „Habocska” - minden kis csínytevése ellenére.

A történetben a képzeletvilág jelenik meg úgy, ahogy az csak egy kisgyerek szemei előtt jelenhet meg. A mese világa keveredik a valósággal - éppen ezért lehet a kicsik számára érdekes.

Kíváncsi lennék a többi fejezetre is. Egy kicsit hiányolom más szereplők jelenlétét (barátok, családtagok…), a velük kapcsolatos eseményeket átvetítve Mesehabországba.

4-5

37.

óvoda

Eger

 

A mi óvodánkban a kiscsoportosoknak olvasták el az óvó nénik a meséket és az alábbi véleményt írták le róla.
"Véleményünk szerint a Habocska c. mese nagyon egyszerű, kevés stílussal rendelkezik. A gyerekek számára többször kell magyarázni a történet cselekményét, mert a leírásból nem derül ki számukra az, hogy mikor a kisgyermekről - Habocskáról -, mikor a fürdőhabról stb. van szó. A jelzők nagyon szabadosak, hétköznapiak, pl.: mocskos, disznóságok, anyaszült meztelen, koszfilkó, ételmenü, agyonüt anyád stb. Ez a mese a hétköznapi élet mai jelentéseivel írja le a kislány viselkedését, a vele történő eseményeket. Úgy érezzük hasonló - stílustalan - helyzetekkel találkoznak eleget a mindennapok folyamán, éppen ezért, amikor mesét olvasunk nekik, szükségük van a gyerekeknek e mindenkori megpróbáltatások, folyamatos megfelelések feszültségoldására a klasszikus kedvességet, csodatörténéseket, a jó - rossz feletti győzelmét leíró szép jelzőkkel teli történetekre. Fontos, hogy legyen egy témája a mesének, amely a végére eljut a  feszültségmegoldáson túl a megoldáshoz is, hogy minden esetben "tanítsa" a gyermeket: nevelő célzatú legyen, megmutassa a helyes viselkedést játékos formában, akár állatmeséken, akár tündérmeséken keresztül.
A Habocska c. mese számunkra kissé drasztikusan nevelő célzatú, hétköznapiasan fogalmaz és egy témát - a tisztálkodást - több részen keresztül, hosszasan ecseteli. Nem elég változatos, nem elég színes, nem elég mozgalmas.”
Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerhettük ezt a történetet, sok sikert kívánunk a könyve kiadásához.

1

38.

óvoda

Felsőpakony

 

A mese igen tetszett mind az óvodások és mind a felnőttek körében,  szívesen olvasnánk végig. A gyerekek reakciója az volt, hogy..... ők maguk folytatták a történeteket. Kitaláltak cicát, aki a kád szélén ülve segítene a mosakodásban Habocskának, egy barátnőt aki történetesen ott alszik Habocskáéknál és ő is találkozik a koszfilkókkal, stb. Szívesen vennénk a dedikált példányát.

5

39.

óvoda

Szeged

 

A gyerekek nagy örömmel, figyelemmel kísérték végig Habocska
történeteit. Nap mint nap várták a mesét, az újabb történeteket. Nagy
élvezettel elevenítették fel az eseményeket, így pontosan követték a mese
minden részét. A szereplőket boldogan sorolták fel (Habocska, Habkirály,
koszfilkók...), melyek felkeltették az érdeklődésüket.
A gyermekek életkori sajátosságainak megfelelőek a történetek.
Változatos, vidám, eseménydús, cselekményekben gazdag meséket tartalmaz a könyv.
Szórakoztató, a gyermekek fantáziavilágát, szókincsét bővítő, érzelmeit,
kifejezőkészségét, szókincsét bővíti, fejleszti.
Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerkedhettünk Habocska történetivel.
Várjuk a további történeteket.

5

40.

óvoda

Miskolc

 

A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a mesét, róluk, nekik szól. Legérdekesebbnek a pókcsatát találták. Tetszett a Habfilkó, Koszfilkó játékos neve. A lányok a mese után be is tervezték a következő játéktémát: Megyünk Habocskát játszani.

Pedagógusszemmel nézve:

- Az óvodás korosztálynak szóló, élvezetes a szófűzés, fogalomhasználat. Ha szükséges, szómagyarázat is van (pl. kannibál, teljes menü:amit ettél, amit tettél, stb.) amivel az óvónő spontán is kiigazítja a mesét, hogy érthető legyen a gyerekeinek.

- Tetszettek a szójátékok (pl. mennyei-mennyezeti; ...hallgatott - mondhatni habozott.

- Nem erőltetett didaktikával nevel az étek megbecsülésére, a tisztálkodás fontosságára, stb.

- Jó arányban a szólás, hasonlat ("Türelem rózsát terem." ill. "Annyi lencse nő majd rajtad, mint a fűszál a réten. De ne ijedj meg! A báránykák végül mind lelegelészik.)

Köszönjük! Kedves, élvezetes mesék voltak. További jó munkát kívánunk.

Én személy szerint is. (Mindig meghat az a férfi, aki "gyerekül" is tud gondolkodni és érezni.)

5

41.

óvoda és bölcsőde

Berettyóújfalu

 

Köszönettel vettük az ízelítő fejezeteket.

A gyerekek azonnal azonosultak a szereplőkkel, és mindig érdeklődve várták a cselekményeket. A sikerhez hozzájárult a jópofa nevek garmadája és a gyerekekhez közel álló események sorozata, amelyben mindenkinek része volt, van, lesz. Jóízű beszélgetések, szerepjátékok ötletadója is volt a mese, amely a mai gyerekek szókincséhez, kifejezésmódjához, beszédstílusához jól illeszkedik. Kíváncsian várjuk a folytatást.

5

42.

óvoda

Nyergesújfalu

 

Minden csoportunk kapott egy-egy példányt a mesékből. A kedves kis történeteket a délutáni alvás előtt hallgathatták meg a gyerekek. Mindenkinek tetszett a majdnem velük egykorú kislány története, hiszen ezek az események velük, a mindennapok során is megtörténtek már, és Habocska segítségével újra átélhették azokat. A mesék rövidsége a kisebbeknek kedvez, mert ezeket ők is végig tudják már hallgatni.

Kíváncsian várjuk a folytatást.

5

43.

óvoda

Kiskunlacháza

 

Úgy terveztem, hogy óvodai csoportom gyermekeinek mesélem el Habocska történetét, de saját gyermekem bárányhimlője miatt otthoni mesélés lett belőle. A himlő okozta kellemetlenségeket mesével oldottuk otthon, s nem csoda, hogy a nyolcadik mese, amelyben Habocskán különös foltokat találtak, lett a kedvenc történetünk.

A báránykák már lelegelték a lencséket, de a Habocska-történeteket azóta is szívesen hallgatja kisfiam és mesélem jómagam.

5

44.

óvoda

Eger

 

Elolvastuk a meséket, s nagyon tetszett a gyerekeknek. A habok között játszódó jeleneteket, a koszfilkók és habfilkók csatáját nagyon élvezték. Érdekes, eddig nem megszokott helyszíneken zajlik a cselekmény, de mégis épp ezért gyermekközeli. Talán majd otthon a gyermekeink az esti fürdőzés közben felelevenítik azt.

Mint pedagógusoknak, egy apró dolgon akadt meg a szemünk és fülünk: az édesanya személyisége egy kicsit "keményre" sikerült, s ezt a hatást fokozza a vele kapcsolatban használt szavak némelyike: "milyen disznóságokat", "mocskos kezedbe"" csúf leánykája", " berontott a zokogó, hörgő” stb. Mi ezeket mindenképpen finomítanánk, s az anyákra oly jellemző kedves-határozott stílust helyeznénk előtérbe.

A meséket továbbra is szeretettel várjuk, sok sikert kívánva munkájához.

4-5

45.

általános iskola Cibakháza

Elolvastam a gyermekeimnek a meséket!
Két kisfiam van, a nagyobb majdnem 7 éves, még óvodás, a kisebb 2 éves múlt.
A hosszú hétvégén egyik reggel ébredés után olvastam nekik, még az ágyban.
 A nagyobbat érdekelte főképpen. Már a képet kíváncsian nézte. Első megnyilvánulása az volt: Nagyon jó!!
Figyelmesen hallgatta végig az összes mesét. Az első után megkérdezte: Van még? Anya ez olyan mintha rólunk szólna! (Szerintem is nagyon életszerű!!!)
Az utolsó mese közben szinte még a lélegzete is elállt! Nagyon izgatta a dolog, szeptembertől ő is iskolás lesz. Egyetlen kérdése volt csak: Mik azok a koszfilkók?
Izgatta, hogy lesz-e még több mese. Nagyon örült, amikor mondtam neki, hogy megjelenik könyvben is, és akkor lesz több része.
Elmondtam neki, hogy be kell számolnom arról is, hogy ő mit szólt hozzá. Azóta eltelt néhány nap és én elfeledkeztem a dologról. Ma reggel megkérdezte: Anya,  írtál már a bácsinak a meséről?

Várjuk a folytatást (a könyvet)!

5

46.

általános iskola

Hévízgyörk

 

A mellett, hogy igazgatóskodom, éneket tanítok alsó tagozaton. Így belefért óráim menetébe, hogy az elküldött meséket felolvashassam az első és második osztályokban.

Nagyon tetszettek tanítványaimnak Habocska történetei és VÁRJÁK A FOLYTATÁST! Élvezettel hallgatták, s aki akart közben rajzolhatott is a mesékről. Inkább érdekes, mint szép  rajzok születtek, hisz 10 perc alatt nem lehet művészi munkát várni.

A gyerekek véleményei, reakciói röviden:

- Azért tetszett, mert figyelt gyerekére  a mama.

- Mi is habfürdővel fürdünk és jó nagy habot szoktunk csinálni!

- Mi belenyomhatjuk az egész tusfürdőt!

- Azért nem tetszett, mert túl szigorú volt az anyuka.

- Nem is volt szigorú, így kell nevelni a gyerekét egy anyukának!

- Izgalmas volt, az anyuka nem adta fel!

- Vicces ez a Habország!

- Ez tökéletes volt!

- Meseszerűnek tűnik, de tök jó volt, és az is igaz, hogy a hab eltünteti a koszt.

- Mindenkinek lehet Mesehabországa!

- Csak ahhoz kell búvárszemüveg!

- Habocska kitartó volt abban, hogy ne öljék meg a Habfilkók a pókot.

- Én is félek a póktól, de most már lehet, hogy nem fogok.

- Nekünk van otthon madárpókunk, én attól sem félek, mert ha megcsíp is olyan csak mint egy szúnyogcsípés.

- Különben is csak a feketeözvegynek mérgező a csípése.

- De abba belehalsz!

- Még jó, hogy Habocskáéknál házipók volt csak!

Természetesen az órai beszélgetések egy része már nem csak a mesékről szólt. Olyan információkat tudtak meg egymásról, a családokról, amit egyébként egy tanóra keretében nem. Úgy gondolom, amiért Ön a meséit megírta, azt a célt sikerült elérnünk együtt, közösen a mesehallgatás utáni beszélgetésekkor. És ez a lényeg!                                                                                      

5

47.

óvoda

Kisgyőr

 

Tisztelettel és köszönettel vettük, hogy megismerhettük "Habocska" c.
meséjét. Óvodánkban vegyes csoportokban vannak a gyerekek (3-7 éves
korig), így egy-egy mesemondás során minden óvodai korosztály hallja.
"Habocska" c. meséje kedves, jól mesélhető történetek csokra, szívesen
hallgatták a gyerekek
A kisebb korosztály az egyszerű, kevés jelzővel ellátott történetet
szereti, a nagyobbak már a bonyolultabb, több szereplős történetekre is
tudnak figyelni, emlékezni.

5

48.

óvoda

Vizsoly

 

Pihenő időben ismertettük meg a gyermekekkel a meséket. Mielőtt elkezdtem a történetet, kértem a gyerekeket, hogy csukják be a szemüket, képzeljék magukat egy jó meleg, vízzel teli, habos fürdőkádba.

Óvodásaimat nagyon lekötötte a mese. Voltak jelenetek, amelyeket  átbeszéltünk, mert láttam egy- két gyermek szemén, hogy nem érti a történést. A gyermeki fantázia szárnyal olyan közegben, ahol a gyermek élményhez jut. Sajnos nálunk a legtöbb élményt az óvoda adja és nem a család. Ezek a kedves történetek egy kicsit becsempészték az óvodába az otthon hangulatát, az anyai törődést.

Köszönjük az élményt, izgatottan várjuk a folytatást.              

5

49.

óvoda

Gyöngyös

 

Köszönjük "Habocska királykisasszony" meséit. Nagyon tetszett a gyermekeknek és – bevallom – nekünk,  felnőtteknek is.

 A kiadandó könyve meséi jók, mert

- nyelvezete könnyen megérthető a gyermekek számára is

- egymásba fonódó, de mégis különálló kis történeteket hallhatunk, melyek nem végeláthatatlan hosszúak

- tudat alatt élik meg a gyermekek mindennapi cselekedeteiket és azok             fontosságát (napi tisztálkodás, az étel megbecsülése – hisz persze hogy nem játékra való)

- a pókos történet környezetvédelemre tanít azáltal, hogy Habocska nem             pusztítja el őt.

A sok pozitívum mellett azonban egy-két negatívum is szemet szúrt, nekem és kisgyermekes kolleganőimnek is. Néhány olyan szó szerepel a mesékben, melyet – lehet, csak mi, de – nem használunk sem a hétköznapokban, sem mesékben (ha találunk, akkor egy rokon értelmű kifejezéssel helyettesítem a találtat): pl. disznóságot elkövetni, vagy hogy az anyuka beleejti gyermekét a vízbe, vagy a tökkelütött szó használata.

Mindezekkel együtt is aranyos kis történeteket kaptunk, melyeket örömünkre szolgált felolvasni.

4-5

50.

óvoda

Zalavár

 

Nagy izgalommal kezdtük mesélni óvodásainknak a kedves kis történeteket. Mi  felnőttek és ők is kíváncsian vártuk, miről is fognak majd szólni ezek a mesék.
Már az első történet után megkedvelték a gyerekek Habocskát és szinte valamennyiükben "fürdőszobai" emlékeket ébresztett fel. Többen is mesélni kezdték, hogy ők is milyen nagyon szeretnek a fürdőkádban játszani, pancsolni.
A bárányhimlős történethez az elolvasás után szintén minden kisgyereknek volt saját élménybeszámolója, hiszen a közelmúltban minden óvodásunk átesett ezen a gyermekbetegségen.
A rövid, néhány perces mesék a gyerekek mindennapjaiból építkeznek. Ezért is kedvelik óvodásaink Habocska történeteit. Közel állnak hozzájuk, szinte róluk szólnak, hiszen olyan eseményeket, történeteket mesélnek el, amelyek mindannyiukkal megtörténtek, ill. megtörténik. Hogy mégis mese, azt a klasszikus mesei elemek jelenléte bizonyítja (király, alattvalók stb.)
Oly annyira megkedvelték Habocskát, hogy már többször kérték a történetek ismételt felolvasását. Sőt, van olyan nagycsoportos kisfiú, aki a történeteket  kis segítséggel, a saját szavaival el is meséli.
Valamennyien megkedveltük Habocskát és várjuk a folytatást.

5

51-

56.

általános iskola és gimnázium
Szentendre

 

A gyerekek hat csoportban dolgoznak az osztályban, ezért egy-egy csapattagnak adtam ki feladatul a csapat véleményének a megírását. A gyerekek saját maguk fogalmazták meg kritikájukat, nem segítettem benne, mert azt hiszem, hogy így őszinte.
A saját véleményem. Rendkívül szellemes a szereplők neve, karaktere. Nem nélkülözi a számomra fontos humort a történet. A célzott korosztály számomra kisebb gyerekek lennének. A saját /harmadikos/ osztályomat figyelembe véve, már nem ilyen jellegű könyveket választanak olvasni. Óvódás, elsős, talán /?/ másodikos gyerekek önálló olvasására jó. A szóhasználat megfelelő, a hórihorgas kivételével nem kellett általánosan több szómagyarázatot tartanom. A történet
könnyen, gyorsan, jól értelmezhető, emészthető. Az olvasás során többször kuncogtak. A "habocska" kifejezést kissé már cukrosnak érezték, életkori sajátosságokból kifolyólag.

5

 

Villám sólymok

Szentendréről a II. Rákóczi F. Ált. Isk. és Gimn.-ból írunk.

Elolvasta a mi csapatunk a "Villám sólymok" a mesét.

Szerintünk:aranyos, mesés, izgalmas történet, nagyon jó volt az első része, de a többi is. Nagyon kalandos és vicces volt ez a mese. Jól kitervezett mese volt. Nagyon érdekes ez a mese. Nekünk nem tetszett a hadfilkók név (? – vdgy). A vége egy kicsit furcsa volt.

4-5

 

Villám csapat

…a szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium III./A  osztályának Villám Csapat tagjai nevében a könyvedről kialakult véleményünket írjuk le.
Szerintünk kedves a könyv, de lehetne kicsit pörgősebb és egy kicsit kevesebbszer használd a Habocska szót.
Ha lehet, rajzolj bele képeket, hogy felkeltsd az olvasók figyelmét és segíts nekik kicsit elképzelni a szereplők kinézetét és helyzetét.
Nagyon nevettető a 12. mese! Koszfilkó vezér egy igazi jó tanár!
Összességében nagyon jól kitaláltad a történetet, szerintünk nagyon jó író vagy, nagyon jó a fantáziád a könyvíráshoz! Nagyon köszönjük, hogy minket kértél fel a könyved véleményezésére, reméljük máskor is megteszed majd  :o)).

4-5

 

Kis Panda csapat

Nagyon köszönjük, hogy elolvashattuk a Habocska című mesédet.

Tetszett nekünk a mese, de igazán az ovisoknak ajánljuk. Szerintünk, hogy ha kiadod ezt a könyvet, akkor írd azt rá, hogy Mesék ovisoknak. Nagyon cuki Habocska, de mi úgy érezzük, hogy mi már ehhez egy kicsit nagyok vagyunk.

5

 

Puma csapat

Nekünk a második rész tetszett, mert az volt a legizgalmasabb. A harmadik is jó volt, mert sok szó esett a habfilkókról és a koszfilkókról. Az első rész azért nem tetszett annyira, mert túl sok volt benne az óvodás rész. Azt javasolnánk, hogy a tizenkettedik részt nem kéne ennyire hosszan írni.

4

 

Benő csapat

 

A mesék nagyon kedvesek és aranyosak. Kicsit sok benne "Habocska".

A történet azonban lehetne izgalmasabb, kalandosabb.

Úgy érezzük, ez kisebb gyerekeknek való inkább....

4

 

A Farkas csapat

nevében:

Békési Ádám

Nekünk nagyon tetszett, de azt javasolnánk, hogy kicsit jobban az iskolásoknak írhattad volna. Így kicsit ovisnak tűnik, nekünk harmadikosoknak.  De egyébként nagyon aranyos. A 12. fejezet iskolás volt, ott Habocska iskolás, az már ránk hasonlított.

5

58.

óvoda

Somodor

 

Engem teljesen elbűvölt a történet. Egyrészt mert közel áll az óvodás korosztályhoz (hiszen melyik ovis szeret kádban fürödni vagy melyik ne szeretné a lekváros kenyeret), másrészt könnyen megérthető a nyelvezete, ugyanakkor lehetőséget biztosít az anyanyelvi nevelésre.

 A "gyermekeim", akik vegyes életkorúak (3-7 évesek), szintén megkedvelték a koszos kislányt!

Volt, aki kitalálta, hogy otthon ő is csinál habvárat, volt aki megígérte, hogy eztán tényleg minden este fürdik, hátha előjön a Habkirály, vagy valamelyik Habfilkó.

A házipók lenyűgözte őket, elsősorban azért, mert tudják, hogy én félek a pókoktól, és közölték: Na, Bea néni, ugye nem kell félni!

Kívánom, hogy Habocska története mihamarabb a boltok polcain legyen, mi örömmel olvasnánk a többi kalandját!

5

59.

általános iskola és könyvtár

Kolontár

 

A gyerekekkel (1-4. osztály) elolvastuk Habocska történeteit. Szívesen hallgatták, tetszett nekik. Különösen koszfilkók és habfilkók cselekedetei nyerték el tetszésüket, és az elnevezésük.

A pókos történet után elmondták saját élményeiket/félelmeiket a pókokkal kapcsolatban.

További jó munkát és sok kedves történetet kívánok!

5

60.

óvoda

Budapest, X.

 

Íme az óvodánk pedagógusai által megfogalmazottak a mesékről:

Kedves, humoros "tanmese" a tisztálkodásról - szeretni való főszereplővel.

A mese sok egyebet megtanít észrevétlenül a gyerekeknek:

- a szappanhab megszünteti a piszkot

- ha víz éri a habot felülről, összetöpped

- a gyermekek csak eleinte tiltakoznak a mosdás-fürdés ellen, később megszeretik és élvezik

- a fürdőhab formálható

- mitől lehet igazán piszkosnak lenni

- az étel nem játék, meg kell becsülni

- mi az ami leázik a vízben, mi az, ami nem

- a bárányhimlő tünetei

Szerintünk igazán jól fejlett humorérzékű középső, de inkább nagycsoportosoknak való mese. A másik észrevétel: mintha a "Túl a maszathegyen" testvére lenne. 

5

61.

óvoda

Martonvásár

 

A történet első meséje kicsit nehézkesen indul. Későbbi fejezeteiben is fellelhetőek didaktikus elemek, illetve a meseszövés során időnként elvontság, amely nehezíti annak megértését. Azonban fantáziavilága magával ragadja az olvasót. A mesebeli figurák gyermekközelivé hozzák az olyan kevésbé szeretett dolgokat, mint a mosakodás vagy az óvodában éppen most zajló gyermekbetegség, a bárányhimlő. A történet megértéséhez szükséges elvonatkoztatásokra csak nagyobb gyerekek képesek, ezért az óvodában inkább a nagyobb gyerekek (5-6 évesek) élvezhetik véleményem szerint. Az egészséges életmódra nevelés területén különösen az ebben a témában kiemelt napokon (pl.: tisztasági világnap) jól alkalmazható mesének tartom a könyvet, illetve annak egyes fejezeteit.

4-5

62.

óvoda

Vácduka

 

Köszönjük a lehetőséget, hogy eljuttatta hozzánk ezt a kedves kis történetsort. Nagyon tetszett gyereknek, felnőttnek egyaránt, a szereplők elnevezései különösen. A koszfilkók és habfilkók csatája megnyerte a gyermekek megkülönböztetett figyelmét, hiszen a csoportba többségében fiúk járnak. Az események nevelő hatása pozitívan hatott a csoportra, s nagyon fontos, hogy a mai modern gyermekeket modern, hozzájuk közel álló történetekkel neveljük. Erre Habocska történetét nagyon alkalmasnak találjuk, reményeink szerint hamarosan az egész kötet elolvasására módunk nyílik.

5

63.

óvoda

Székesfehérvár

 

A gyermekek nagy érdeklődéssel várták, hogy vajon mi, vagy netán ki lehet Habocska? Gyorsan a szívükbe zárták és nagy érdeklődéssel hallgatták a róla szóló történeteket.

Időnként jóízű, szívből jövő kacagással kísérték az eseményeket, melynek szereplői akár ők is lehetnének, hisz a korosztály azonos.

Érdeklődéssel várjuk a kiadványt, mely óvodásaink számára bizonyára olyan önfeledt perceket okoz majd, mint  most okozott a néhány történet olvasásakor.

5

64.

általános iskola

Budapest, XVIII.

 

Gratulálni szeretnék a magam és negyedikes tanítványaim nevében is Önnek.
Nagyon élveztük a meséket. Szövegértési feladatlapot is gyártottak a részletekhez, annyira beindult a fantáziájuk  Habocska történetein.
A leendő elsős gyerekeknek pedig egy mesedélután keretében eljátszották azt a részletet, amikor Habocska az iskoláról érdeklődik. Nagy sikert arattak az óvodások és a szülők körében is.
A találó nevek újabb kalandokat is előhoztak a gyerekekből.
Fogalmazás órán pedig Habocskát kellett bemutatniuk, illetve a Koszfilkó és Habfilkó táborát kellett jellemezniük.
Élvezték, mert nagyon jól felkeltette az érdeklődésüket a megismert részletsor.
Elmondták, hogy jó lenne ezt akár mesefilmként vagy rajzfilmként is megörökítve látni, a sok mondanivaló-nélküliek, erőszakkal-teliek helyett.
További nagyon jó munkát kívánunk.
A következő tanév elején szeretnénk, ha el tudna látogatni hozzánk egy  „mesedélutánra”.

5

65.

általános iskola

Veresegyház

 

Elolvastuk a meserészleteket. Az biztos, hogy imádták a gyerekek a mesét, de hogy melyik rész tetszett a legjobban, azt nem tudtam meg, mert szép sorjában elmondták az egészet. Nevettek rajta, élvezték, teljes figyelemmel követték, értették. Nem kellett szavakat magyarázni, minden szavát ismerték.

Az egyes fejezetek hossza pedig pont jó: arra már elég hosszú, hogy a gyerekek megérkezzenek Mesehabországba, de nem igényel megerőletető figyelmet. Lehet bátran élvezni a mesét, nem fáradnak el közben.

Összességében: csak gratulálni tudunk, szerintünk tökéletes mese!

5

66.

óvoda

Budapest, IV.

 

Óvodánk 4 csoportos – kicsi, családias.
A kis-középső csoportos óvodapedagógustól idézek:
- A csoportban tavasszal, nyáron és vannak, akik csak ősszel lesznek 5 évesek, ezért négy alkalommal olvastam fel a meserészletet.
- Türelemmel és figyelmesen hallgatták, emlékeztek rá, hol hagytam abba előző nap. Érdekelták őket a Habocskával történtek, egyes szavakat, kifejezéseket mulatságosnak tartottak (maszatos, ragacsos, pityogó, hüppögő, habvirág, habfilkó, Habkirály, koszfilkó).
- Életszerű volt az a rész, amikor pók ereszkedett le a fonálon, hiszen már ők is átélték a pókkal való találkozás félelmét, mindig akad olyan gyerek, aki fél a pókoktól, rovaroktól. Tőlem is mindig azt látták, hogy kimentettem az udvarra a csoportszobában talált pókot, hangyát.
- Életből ellesett az is, hogy nem mindenki szeret fürödni, hajmosásnál pedig sírnak, tiltakoznak, aztán ha sikerül valami, este boldogan újságolják az apunak.
- Amikor azt a részt meséltem, ahol Habocska pöttyeit próbáltál a Habfilkók változatos módon eltüntetni, volt, aki kitalálta, hogy a piros pötty bárányhimlő.
Mind a négy csoport óvónői és gyermekei változatos, izgalmas, életből vett mesének ítélték meg a néhány oldalból álló meserészleteket és szívesen olvasnák el az egész könyvet.

5

67.

általános iskola

Szolnok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Habocska három történetét nagy szeretettel fogadták az 1. osztályos tanulóink. Őszintén mondom, beindult a fantáziájuk a habfilkók és koszfilkók csatájáról. Rajzokat is készítettek. Habocskáról és a pókról küldünk is egyet-egyet.

Köszönjük a kellemes „meseórákat”!

5

68.

óvoda

Köveskál

 

 

…a múlt hét óta negyedszer kellett elolvasnom a gyerekeknek.
Kedves kis mese, kedves szereplővel, ami igazán közel áll hozzám, hiszen az én gyermekeim is ilyen Habocskák voltak. Igaz már megnőttek, de a mai napig is ilyen Mesehabországban fürdenek. (Csak már nem én csinálom meg nekik, hanem ők maguknak.) Amikor szóba került a mese, sajnos az én óvodásaim szomorúan mondták, hogy az ő anyukájuk nem engedi meg, hogy ilyen Habországban fürödjenek. Nagyon remélem, ha a könyv megjelenik és a szülők kezébe kerül, sokat "tanulnak" majd belőle, hogyan tehetik boldogabbá gyermekeik legszebb éveit.

5

69.

óvoda

Budapest, XVIII.

 

Nagyon tetszettek a Habocskás mesék.

Szeretnék a régebbi könyveiből (Fittyfirity, Cin-Cin) 1-1 példányt rendelni gyermekeimnek.

5

70.

általános Iskola

Kunszentmiklós

 

Nagyon nagy örömmel hallgatják, olvassák a gyerekek Habocska történetét, és várják a folytatást!

Vannak már kedvenc részek. A konkrétabb véleményeket még gyűjtögetjük.

Tiszteletteljes kérdésünk, kérésünk: szívesen látnák az író bácsit az apróságok. Ha van kedve, ideje, szeretettel várjuk Kunszentmiklóson! Igazgatónővel is beszéltem erről, s ő is örömmel venné, ha megtisztelne bennünket látogatásával.

5

71.

óvoda

Szigetszentmiklós

 

Mi középsősök vagyunk, és nagyon szeretjük a meséket. Szoktunk kitalálni magunkról is, éppen ezért nagyon közel került hozzánk Habocska. Amikor elmondtam a gyerekeknek, hogy egy kislányról fogok mesélni és nagyon kíváncsi leszek arra, hogy mi lesz a véleményük, így szóltak:

- Majd én elmondom.

- Nagyon figyelek.

Így is volt. Csendben figyeltek egy darabig, majd nevettek, majd figyeltek és már mondták volna, ami eszükbe jutott a meséről. Látszott rajtuk, hogy élvezik a mesét és beleélik magukat. Az első rész végén azt mondták, tetszik nekik a mese és várják a folytatást. A mese végén mindenki nézegette magát, mert az óvodában éppen bárányhimlő járvány van.

Csukd be a szemed és gondold végig, milyen volt a mese, mi tetszett benne!

- Nagyon szép volt. (Dézi)

- Nagyon jó volt. ( Kriszti)

- Nagyon szép mese és Habocska ügyesen csinált mesehabországot. ( Lili)

- Tetszenek a koszfilkók. (Dani)

- Nekem az tetszett, amikor Habocska kiemelte a pókot és összebarátkozott vele.(Julcsi)

- Tetszett, amikor a habfalók gyűrűt alakítottak. (Ákos)

- Nekem az tetszett, hogy a gyerekek élvezték. (Magdi óvó néni)

5

72

óvoda

Balotaszállás

Habocska meséjét felolvastuk a gyerekeknek a délutáni pihenő előtt. Mondhatom, igazán megmozgatta a fantáziájukat. Megkérdeztük a gyerekeket,  mi tetszett nekik a legjobban a mesében.
Felsorolnám a leggyakoribb válaszokat:
- Habocska mindig piszkos lett.
- Habfilkók letakarították róla a koszt.
- Paskolt a habban és mondogatta: „Habocska”.
- Először félt a víztől, később bohóckodott, rendetlenkedett, elbújt a habban.
- Focizott a fánkkal.
- Megijedt a póktól.
- Koszfilkókat megtámadták a habfilkók.
- Habkirály lánya lett.
- és ami nem tetszett:Habkirály bezárta a toronyba.
Mivel a mi óvodánkban vegyes csoportok vannak, a legkisebbek is hallgatták a mesét. Az ő kívánságuk is az volt, mikor pihenő előtt megkérdeztem, melyik mesét olvassuk? -Habocskát!

5

73.

óvoda

Törökbálint

 

…a gyerekeknek tetszettek a mesék. Vegyes korosztályú csoportjaink vannak, a kicsik néha keverték a párbeszédes részeknél a "habbfilkót" a "koszfilkóval”, de
ezt az óvónénik a különböző hangon megszólaltatott szereplőkkel megoldották
A fiúknak  - főleg a nagyoknak - a csatajelenetek tetszettek a legjobban, izgalmasnak találták.
Remek ötletnek tartotta mindenki., hogy a mese főszereplője egy hozzájuk
hasonló kisgyermek, a történetek megeshetnek, illetve  hasonló
szítuációk már velük is megestek (pl: a vízbe beleesett a habfürdő, és
sok hab volt a kádban). A gyermekek várják a mese folytatását. 

5

74.

óvoda és iskola

Balatonberény

 

Amit most írok, az a személyes véleményem. Pedagógusként és anyaként.

Az első mese olvasásakor, első és második olvasatra is, a „retkes” és a „disznóságokat” szavakat stilisztikailag nem találtam odaillőnek, próbáltam velük megbarátkozni, de nem sikerült. Ezek azok a szavak, amelyeket hullámossal szoktam jelölni a gyerekek fogalmazásaiban. A másik: szükségtelennek éreztem megmagyarázni a „sárfürdőzés” szót, én vagy az egyiket, vagy a másikat – dagonyázást használtam volna. Óvodásokról lévén szó, talán a sárfürdőzést írtam volna. Ennyi a negatív értékű véleményem.

A lényeg csak eztán jön: a mesék nyelvezetükben, a fentiektől eltekintve, nagyon élvezetesek, rengeteg nyelvi lelemény van bennük! Választékos, plasztikus szóhasználata megindította a fantáziám, láttam, ahogyan a Habocska lekváros kenyeret eszik, pókot ment, koszfilkókkal társalog… Remélhetőleg, megfelelő illusztrátora lesz, bár a fantáziát nem tudja egyetlen rajz sem lepipálni. Színes, árnyalt a szöveg, klasszikus mesei elemekkel, amelyeket egyénien dúsít fel. Önálló személyiséggel ruházza fel a habokat, amelyekkel a kicsik a mindennapjaik során, remélhetőleg, naponta találkoznak, alkalmas arra, hogy megszerettesse a fürdés, amúgy talán már unalmas rítusát. Mesehabország nagyon valóságos, ugyanolyan rend és hierarchia uralkodik benne, mint a valóságban, azonban ez Habocska világa, s Habocskaként minden kisgyereké lehet. (…)

A harmadik mese, a pókos is nagyon tetszett. Ennek is van személyes és általános vonatkozása. Az általános: „bevett” gyakorlat, hogy a pókokat, bogarakat, hangyákat stb. a felnőttet utánozva a gyerekek eltapossák. Ez a mese éppen attól szép, hogy a pókocskát Habocska megmenti, miközben a félelmét is legyőzi. Tehát mindenképpen tanulságos.

A bárányhimlős mese (9.) csak annyi a gond, hogy Habocskának akkor lenne szabad a habos vízbe mennie, ha már teljesen meggyógyult. „félkészen” semmilyen hab nem jár… De ez a mese, illetve itt kettő is, a való életről szól, nagyon el tudnám képzelni, hogy egy éppen vakarózó kisgyermek meghallgassa és közben elfelejtsen vakarózni is, lássa, hogy mással is megesik ez.

A 10. mesében kíváncsian vártam, hogyan oldja fel habkirály a türelmetlen felnőttek és a kíváncsi kisgyermek konfliktusát. Ugyanis valóban gyakran mondják a felnőttek a gyerekeknek, főleg, ha nem tudnak a helyzettel mit kezdeni, hogy „ne idegesíts!” Talán, ha nemcsak az történik, hogy Habkirály egyszerűen és bölcsen túllép a nyilvánvaló felségsértésen, akkor megmagyarázhatná Habocskának, hogy miért viselkednek helytelenül a felnőttek ilyenkor. Mit tegyen, hogy mindig „jókor zavarja” a szüleit a kérdéseivel pl. Persze, ez nem az én mesém.

A 11. mese is életszerű, s ismét a minden élet szent elvre nevel. Könnyedén beleélheti magát bármilyen életkorú kisgyermek Habocska helyzetébe, egyszerű az azonosulás, s jó a kapott minta is.

Többször eszembe jutott olvasás közben a klasszikus Szepes Mária Pöttyös Pannija is, illetve az abban szereplő Petike. Szerintem Habocska is hamarosan beléphet ezen közkedvelt kicsi hősök világába.

4-5

75.

óvoda

Putnok

 

Nagyon nagy sikert arattak a Habocska mesék a gyermekek körében, nekünk pedagógusoknak is elnyerte tetszésünket. A történet  és a mese nyelvezete, párbeszédes jellege közel áll a gyermekekhez, felkeltette kíváncsiságukat, érdeklődéssel hallgatták a maszatos kislány fordulatokban gazdag történetét.
Az ötéves kislány kalandjainak hallgatása közben vidám mosolyt csalt arcukra, ha olykor-olykor magukra ismertek.

Korosztályuk mindennapos "problémái" elevenedtek fel előttük (csokis száj, a homokos térd, a tintafoltos kis kezek stb.).

 A szerző rátermettségét dicséri a játszva tanítás, hisz a mesébe ágyazott tanító jelleg anélkül tereli a gyerekeket a helyes útra, hogy annak tudatában lennének.
Gratulálunk Varga Domokos Györgynek, hogy ilyen élménygazdag mesekönyvvel ajándékozta meg a mai magyar gyermekirodalmat.                       

5

76.

óvoda

Budapest

 

A mesék megnyerték tetszésünket, az óvónőket és a gyerekeket is beleértve. Inkább az "idősebb" korosztály (5 év felettiek) élvezte a meséket, naponta egyet meséltünk belőlük. A pókos történet nagy-nagy derültséget keltett, a kisfiúk rögtön el is akarták játszani a jelenetet. A kisebbeknek többször is el fogjuk mesélni, hogy a számukra idegen kifejezésekkel megismerkedjenek. Modern, mégis sok mesei elemet tartalmazó  meséket olvashattunk, sok vidámsággal, tanulsággal, észrevétlenül is nevelve (pl. higiéniára, állatszeretetre). Magam is szívesen olvasgatom el újra és újra e meséket, hiszen rövid kis történetei könnyedek, mulatságosak.

5

77.

általános iskola

Budapest, XVII.

 

A mesét az osztályomnak szabadidőben olvastam fel. A gyerekek figyelmesen hallgatták végig a történetet. Tetszettek a szereplők nevei. Szívesen megismerkednének az egész történettel. Én is örömmel és kíváncsisággal olvastam az Ön munkáját, mert úgy láttam, hogy a gyerekek igen közelinek érzik magukhoz. Várjuk a könyv megjelenését, további munkájához sok sikert kívánok tanítványaim nevében is.

5

78.

óvoda

Budapest, IV.

 

… a nagycsoportosaink nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatták Habocska meséit. Egy jellemző s aranyos esemény, hogy a gyerekek a mosdóban még gyorsabban végeztek, csak hogy hallhassák a mesét. Nagyon sajnálták, hogy véget ért, szívesen hallgatták volna még tovább a történetet.

5

79.

óvoda

Budapest, XII.

 

…elolvastuk a gyermekekkel Habocska történetét. Nagyon tetszett nekik. Olvasmányosnak, érdekesnek és vidámnak tartják az Ön írását.  Köszönjük, hogy lehetőséget kaptunk egy ilyen kedves, modern mese megismerésére.

5