Dingle-félsziget

Információk hátizsákkal utazóknak

Miért pont Írországba? Mert misztikus? Mert ősiség sugárzik belőle? Békés? Divatos? Zöld? Lehet ilyen válaszokat adni, de az az igazság, hogy ezek a szavak semmit sem adnak vissza a „kelta homályból”. Ha valaki válaszra vágyik, akkor oda kell mennie… És hogy nyitott -e arra, amit ott találni fog, arra talán elég teszt, ha megnéz egy-két fotót, belehallgat az ír zenébe (például a Bran muzsikájába), vagy belekortyol egy korsó Guinnessbe. Tudni fogja…

Talán a fenti okból kifolyólag, mindenesetre az alábbi kis beszámolóval nem annyira a személyes élményeket igyekszünk megosztani, inkább néhány információval, praktikus tanáccsal próbálunk segíteni.

Hátizsákkal barangolni nem könnyű, de megvannak az előnyei a többi utazásformával szemben: talán így lehet a leginkább átélni az utazást, az ottlétet. Ebben a műfajban is több verzió létezik, Írországban több híres körtúra van, melyeket 1-10 nap alatt lehet végigjárni. Mi nem ezt választottuk, mert egy kicsit teljesítménycentrikusnak tűnt az, hogy valaki azt méricskélje, mennyit tett meg, milyen szintemelkedéssel stb., rohanni sem akartunk, és hát a 75 l -es hátizsákok cipeléséhez sem vagyunk hozzászokva.

Tervünk az volt, hogy a helyváltoztatásokat főleg busszal és stoppal oldjuk meg, nagyjából a Dingle Way vonalát követve, és inkább a szállástól teszünk túrákat csomag nélkül. (A célpont előbb a három nagy dél-nyugati félsziget volt, de szerencsére hamar észbe kaptunk, hogy ez túl nagy falat, tehát redukáltuk a Dingle-re.)

Az interneten keresztül a legtöbb szállást meg lehet találni, be lehet tervezni, vagy akár le is lehet foglalni (nem foglaltuk). Vittünk sátrat, hálózsákot és polifoam-ot is, így a kempingeket tudtuk variálni a hostelekkel.

Leginkább talán az időjárástól tartottunk - be is szereztünk egy-egy nagyméretű poncsót az esőkabát mellé -, és meg is kaptuk az esőt - amikor hazajöttünk. Kint 2 nap alatt leégtünk, és bár később felhősebb lett az ég, csak egy-egy rövid szitálás miatt kellett kabátot húzni, bár a végén már ezt sem tettük, mert megtanultuk, hogy mire felvesszük az esődzsekit, addigra megváltozik az idő. (Mindez augusztus végén, szeptember legelején történt.)

Elöljáróban még annyit meg kell említenünk, hogy nem beszélünk angolul, csak néhány szót, de így is elboldogultunk. Persze a jó beszélgetésekről, ismerkedésről így lemaradtunk.

Kedd: A Malév járatával repültünk Corkba. Az út kb. 3 óra. Este érkeztünk, az utolsó buszt sikerült lekésnünk, mert csak néztük, néztük az üresen keringő csomagszállító futószalagot, míre nagy sokára rájöttünk, hogy a mi zsákjaink a hátunk mögött, egy másik, a túlméretes csomagoknak fenntartott szalagon jöttek ki. A taxis a Brú Bar hostelbe (http://www.bruhostel.com/index.cfm?page=location) kb. 20 euroért vitt el. Ez a belvárosban található, első pillantásra (hallásra) kissé zajos, de fent az emeleten nem hallatszik a lenti bár zsivaja. A 6+2 személyes szobában lévő ágyainkért 16.50 -et fizettünk fejenként. A szoba tágas, hozzá fürdő és wc tartozik. Az árban benne van a reggeli és az internet használata is.

Szerda: Reggeli után rögtön kimentünk a buszállomásra, ami a szállótól 10 perc sétára van. Tralee felé elég sűrűn van busz (http://www.buseireann.ie/site/home/), az ár odáig 16.90 / fő volt. Tralee már a félsziget bejáratánál fekszik, innen terveztünk egy gyaloglást, bár hogy pontosan hova, az homályos volt, mert az első kemping vagy hostel csak jóval odébb van. Ennek a bizonytalanságnak az lett az eredménye, hogy sikerült Tralee-ból kigyalogolva vagy 8-10 km-t megtennünk, mire rájöttünk, hogy ez így nem fog menni, mert a nehéz zsákokkal a vízfolyásos, sáros, kövekkel tarkított ösvényen csak botladozunk, és már túl késő is volt.

(Nem nagyon akartunk hinni a szemünknek, amikor megpillantottunk egy apró tavat, melyen tavirózsák bontogatták szirmaikat. Valahogy egyáltalán nem ideillő látvány, de annál felemelőbb.)

Amikor úgy éreztük, hogy nem bírunk tovább menni és ránk is sötétedik, levágtunk a főútra (nem jutottunk el Camp-ig). Ez látszólag egyszerű feladat, mert az út a túraösvényről jól látható és nincs is messze, de kivitelezni nem volt könnyű. Először is minden darab föld el van kerítve, másodszor nincs lefelé vivő ösvény, harmadszor, amikor a nem túl nehéznek látszó terepen letértünk az útról, össze-vissza szurkáltak minket a kis bokrok, és a talaj is süppedős, mocsaras volt, tele lyukakkal, így néhány lépés után vissza kellett fordulnunk. (Barátnőm itt elesett, aminek eredménye az lett, hogy még 10 nap múlva is műtötte ki magából a tüskéket.) Szerencsére futott ott egy kis ér, ami azt az ötletet adta, hogy menjünk le mellette, amíg tudunk. Így le is jutottunk egy kerítéshez, amin átmásztunk, mivel csak az üres földet kerítette körbe. Már azt hittük, hogy lejutottunk, amikor újabb kerítéshez érkeztünk, ami viszont már házat övezett. Innen nem volt visszaút, így elkezdtünk „excuse me” -zni, mire kijöttek a lakók. Csak annyit mondtunk, hogy a főútra szeretnénk lejutni, és már intett is, hogy menjünk be a kertjébe. Itt kezdődtek azok az apróbb csodák (vagy talán a tavirózsákkal?), melyekkel utunk során végig találkoztunk: nem csak megengedte, hogy átmenjünk a kertjén, de még teára is be akart hívni minket. Egy kis vizet kértünk, majd, bár felajánlotta, hogy sátorozzunk a háza előtt, megköszöntük a segítségét és leballagtunk a főútra. Már sötétedett, de hamar jött egy srác, aki felvett és egészen a Castlegregory előtt lévő Anchor kempingig elvitt minket. Nem is arra ment volna, de kitérőt tett a kedvünkért, sőt, a barátját is felhívta, hogy megkérdezze, hol a kemping. Ár: 7 euro + 50 cent a fürdésre / fő. (http://www.camping-ireland.ie/caravan-parks/camping.php?id=38) A kemping tiszta, kellemes, elég sokan vannak. Nem messze két másik caravan park tábláját is láttuk. A főútra kb. 25 perces sétával lehet kijutni, és érdemes is, mert itt van bolt (Itt is van térkép, de sokkal drágább, mint máshol. Mi már Tralee-ban megvettük: Ordnance Survey - Discovery Series 70, 71 ; 1:50000 ; 8.25 euro/db), étkező (kis pizza 6 euro), és a The Seven Hogs pub és étterem (a csapolt söröket 3.60 - 3.95 között lehetett venni Írországban).

Csütörtök: Reggeli Castlegregoryban. Tipikus ír, illetve brit breakfast: piritós, sült paradicsom, paradicsomos bab, tojás, pudingnak nevezett hurka-szerűség, kis kolbászkák, sült sonka. Egy adag 8-10 euro. Utána séta a Castlegregory feletti Maharees-félszigeten. A keleti oldalon kellemes homokos strandok, vizi-vidámpark önfeledten ugrándozó gyerekekkel, a nyugati szelesebb, hullámosabb, tele szörfösökkel. Kocsma csak a félsziget csücskiben.

Mindenhol fukszia, montbretia és vadmálna. Ezek végig elkísérnek minket kinttartózkodásunk alatt. Éjszaka ismét az Anchor kempingben.

Péntek: Stoppal mentünk tovább Cloghane-be, ami nem indult túl jól, mert a bennünket felvevő holland pár hölgy tagja nem tudta újraindítani a kocsit. Elővették a kézikönyvet, és 5 perc tanulmányozás után aztán sikerült, majd ők is elvittek minket egészen a Cloghane-ben lévő hostelig, bár Dingle-be tartottak, így kitérőt kellett tenniük.

De a java még hátravolt: a Mount Brandon hostelben (http://www.mountbrandonhostel.com/) franciaágyas, fürdős, wc-s lakosztályt kaptunk 40 euroért, amelynek az ablaka, csak úgy ráadásképpen, az öbölre nézett. Teljesen lemeredtünk. A házban kis bolt, posta, mellette pub. Mennyei. Délután séta a Brandon Pointhoz, ahonnan végre kilátunk a nyílt óceánra. Szikrázó napsütés, tombol az ír kánikula!

Szombat: Reggel felfedezzük, hogy a hosteltől nem messze lévő Connors Guesthouse kertjében kempingezők vannak. Mindegy, ma továbbállunk, mi is Dingle felé vesszük az irányt, persze stoppal. (Az északi részen amúgy sincs buszjárat az utak szűkössége miatt.) Hogy jobbak legyenek az esélyeink, kigyalogolunk a kb. másfél km-re lévő főútig. Ez a Connor Pass, egy keskeny, rövid szakasz, de drámai szépségű kilátással. Hamar felvesz egy férfi, a csomagtartóban pedig egy kutyus ül, aki készségesen ad helyet csomagjainknak. Mindenki csupa jóakarat.

Jótevőnk a The Small Bridge pub-nál rak ki minket, ami a későbbiekben hídfőállásunk lesz. A belvárosból kigyalogolunk a 2 km-re lévő Ballintaggart kempinghez. (http://www.e-camping-directory.com/campsites/132-ballintaggart-camping.html ) (Ugyanitt hostel is van, és a város másik oldalán is van egy Rainbow nevezetű hostel, és talán kemping is, valamint a belvárosban is láttunk egy kis hostelt.) Ár: 7 euro / fő, a fürdés benne van. Itt főzési lehetőség is van (ami az utunk során igénybe vett másik két kempingről nem mondható el). Délután városnézés, vacsora a rakparton lévő indiai kajáldában (fish and chips - kötelező kihagyni!), sörözés, este ¼ 11 -től élőzene a Kis Híd -ban (http://www.dingle-region.com/smallbridge.htm). Nem rossz, de a végét nem bírjuk kivárni. Innen még jó fél óra gyaloglás a kemping.

Vasárnap: felgyalogolunk a Connor Pass kilátópontjához. Az ösvény elég jó, a kilátónál sokan vannak, de feljebb is lehet menni. Van egy út, de a térképünk nem jelöli, valamint nagyon erős és hideg szél fúj, ezért nem megyünk tovább. (Ugyanakkor erős a gyanúm, hogy tiszta időben érdemes feljebb menni, mert a térkép alapján úgy tűnik, hogy a domb tetejéről nyugat felé akadálytalan lehet a kilátás.)

Leereszkedünk a városkába, betérünk a Kis Híd -ba, és legnagyobb meglepetésünkre, bár csak késő délután van, élőzene fogad minket. Két srác muzsikál - szerintünk jól - a kb. 6-8 vendégnek. A hegedűs egész alsóteste táncol, bár ül. A vacsorát megint elcsesszük: kínai (12 euro / fő). Szállás ugyanott, mint tegnap.

Hétfő: A Kis Híd erényei között tarthatjuk számon, hogy délelőtt kaptunk egy jó eszpresszót. Ez néha még a kávézókban sem sikerült. Az írek kávé alatt sokat és hígat értenek. Ma ismét csak egy rövidet kell stoppolnunk, és ismét elvisz minket apa és fia, akik pecázni indultak, egészen a kempingig: Teach An Aragail, vagy másképp Oratory House (http://www.camping-ireland.ie/caravan-parks/camping.php?id=41). Főút mellett, Murreagh -tól kb. másfél km-re található, nyugodt hely. Ár: 8.50 euro + 1 euro fürdés / fő.

Sátorverés után séta a Ballydavid Head -hez. Előbb átgyalogolunk Murreagh -on (a kötelező Guinness egy kellemes tengerparti kocsmában, kisbolt a főút mellett: Shop Stop, de lehet, hogy Stop Shop)…

… majd felmegyünk a Ballydavid Head tetején lévő romhoz. A kilátás minden irányba fantasztikus: az öböl, a Three Sisters furcsa kúpjai, a Mount Brandon ködben ázó csúcsai, a Blasket-szigetek, és a végtelen óceán.

Innen nem messze található a Brandon Creek, de oda már nem volt időnk elmenni.

Hazafelé a parti pub-ban vacsorázunk: cajun csirke tekercs, illetve hússal töltött pite párolt zöldségekkel 12-13 euroért.

Kedd: a kempingnél lévő kajáldában csak kávét kapunk, reggelit nem, bár még a wc-ben is ki van téve az étlap. Mai etap: föl a zarándokúton a csúcsra! Az út elvezet a Kilmalkedar kora keresztény templom és temető mellett, ahol egy Ogham-kő a kereszténység előtti kort is megidézi. Megmászunk egy dombot, majd leereszkedünk róla, hogy aztán nagy nehezen eljussunk a fehér karókkal jól jelzett zarándokútra.

Mire felérünk a csúcsra, sajnos felhőbe burkolózik, így csak egy pillanatra látjuk két ködfátyol között, hogy a keleti oldal milyen meredek, és milyen döbbenetes lenne szétnézni. Ez sajnos elmarad; délután 1-2 óra körül kellett volna felérnünk, akkor még tisztább volt a csúcs (ez nem csak erre a napra vonatkozott, hanem máskor is megfigyeltük, hogy ilyenkor a legkevésbé felhősek a dombtetők).

A csúcs alatt 50 méterrel már megint szép az idő, és jók a látási viszonyok. Hazafelé nincs kedvünk újra végigmenni a hosszú úton, így a még hosszabb kocsiúton kutyagolunk és stoppolunk. Két srác felvesz minket, és elvisznek Murreagh-ba. Vásárlás, sörözés, és még vissza kell gyalogolnunk a kempingbe.

Szerda: reggelit megint nem kapunk, csak kávét, de aztán megjönnek a tv-sek, akiknek a kedvéért a hölgy gyúrni kezd valami tésztafélét. Hiába, a Dingle sem a régi! Megnézzük a Gallarus Oratory -t (http://en.wikipedia.org/wiki/Gallarus_Oratory) , ami a kempingtől 5 perc sétára van. Egész látogató központ épült köré, filmvetítéssel, shoppal és persze jegyszedéssel. Belépő 4 euro körül. Utána már többen ülnek az étkezőben. Lehet, hogy csak egyszerűen túl korán kértünk reggelit? Vagy csak a tv-sek kedvéért gyúrt akármit árúsítják ki? Ma egy kicsit hosszasabban kell stoppolnunk, és végül két részletben jutunk célhoz: az első lány Ballyferriter -ig visz, de megajándékoz minket egy infoval: Dunquin-ban, ahová igyekszünk, nincs bolt, ezért vásároljunk itt. Ki is tesz minket a közértnél. Bevásárolunk, majd tovább stoppolunk. Fiatal anyuka gyerekkel, kutyával és terepjáróval. Dunquin-ban beáll a házához, 2 házzal odébb van a hostel. (http://www.anoige.ie/hostels/dun-chaoin) A hostel délután 5-kor nyit, addig nincs recepció, de az előtérbe be lehet menni, és a csomagokat ott lehet hagyni egy erre kijelölt helyiségben. Megkeressük a helyi pub-ot, a Blasket-szigetekkel szemezve iszogatjuk a Guinness-t, majd 5-re visszamegyünk bejelentkezni.

Nézzük a rozzant, töredezett fapadot a ház előtt: jó lenne, ha kicserélnék! A hostel mellett teherautó áll, sofőrje szintén az 5 órás nyitásra vár. 5-kor meg is jönnek a hostel gazdái, és mi kerül elő a teherautóból? Két új, újrahasznosított műanyagból készült kerti pad. Ennek örömére segítek a helyükre vinni őket. Ár: 16.50 euro / fő. Utána rövid séta a tengerparton. Az emeletes ágyról a Great Blasket-re látok. Hajnalban nagyon szép és tiszta, reggelre alig látszik.

Csütörtök: előbb megnézzük a Blasket Visitor Centre -t (belépő 4 euro körül), amihez pont a hostellel szemben nyíló úton kell lemenni, majd sétálgatunk a parton. Sajnos sokáig idegenkedek az ötlettől, hogy átmenjünk a szigetre, így elmegy az idő, de azért végül is, barátnőm kitartó duzzogására, délután nekivágunk. A kis hajó 60 euro-ért visz át kettőnket, az út kb. 25 percig tart. Egy óránk van nézelődni, mert 5-kor jönni kell vissza az utolsó hajóval.

A szigeten 1953-ig laktak, akkor az utolsó néhány embert is áttelepítették a szárazföldre. Önmagában ez a helyzet talán nem olyan érdekes, de hogy mégis annyira rányomta a bélyegét pl. a költők, írók, de valószínűleg egy kicsit minden ír lelkivilágára, az talán azzal magyarázható, hogy ez a hely a gael kultúra egyik utolsó fellegvára volt, na és nem mellékesen „itt van vége a világnak”. A régi házak még láthatók, illetve néhányat felújítottak, és nyáron kiadják a sziget-feelingre vágyóknak. A szigeten birkák és csacsik is laknak, sőt, két sátrat is láttunk.

Tipp: az első hajóval átmenni, és az utolsóval visszajönni, közben pedig bebarangolni a sziget nyugati, vadregényes, sziklás oldalát. A szigetre egyébként Dingle-ből is indulnak hajók.

Boltot tényleg nem láttunk Dunquin-ban, de a hostel recepcióján lehet tésztát, üveges szószokat, zacskós levest venni, illetve másnapra reggelit rendelni (müzli, kenyér, jam, vaj, kávé vagy tea, kis pohár narancslé - 3.80 euro). Recepció csak délelőtt 9 és 10 között, valamint délután 5-től este 10-ig van. Napközben a hostel zárva van, kulcsot nem adnak.

Péntek: reggeli után kiállunk a Ventry felé menő alacsonyabb rendű úthoz, gondolván, hogy a helyiek nem körbemennek a főúton. Hamar fel is vesznek, így stoppal jutunk vissza Dingle-be. Innen busszal akarunk visszamenni Tralee-ba, ott átszállni, majd egy másik busszal Killarney-be. Bár a buszos tájékoztatón ilyen járatot nem látunk, a traleei járat mellett beáll egy közvetlenül Killarney-be menő másik busz is (később kiderül, hogy ez csak nyáron jár; Dunquin és Ballydavid felé is jelöltek buszt). Hurrá! Így rövidebb, olcsóbb, és legalább a buszból megnézhetjük a déli partot is. Buszjegy: 12.30 euro / fő. Az út kb. egy óra. A buszon hárman ülünk, és sehol nem áll meg. Killarney-ben több hostel és kemping is van. Mi a Súgán Backpackers -t (http://www.killarneysuganhostel.com) választjuk, ami elég szerencsétlennek bizonyul; legalábbis ami az ablakok elhelyezkedését illeti, mert egyébként nem rossz. Ugyanis, bár csak minket rak be a lengyel recepciós srác a 4 ágyas szobába, az ablakunk pont a kocsma fölé esik, és ez péntek (és szombat) lévén elég hangossá teszi az éjszakánkat. Ár: 20 euro / fő. Kulcs letét 5 euro, amit távozáskor visszaadnak. Délután nézelődés a városban. Rengeteg turista, ennek megfelelően majd minden ház szállás, kocsma vagy ajándékbolt. Dingle után ehhez semmi kedvünk, de hát itt is körbe akartunk nézni. Délután ebéd a Danny Mann -ban: irish beef stew 12.50, és seafood chowder 4.95. A pincérünk magyar, nem fogad el borravalót. A húga is itt dolgozik a hotel részben. Négy év hajózás után került előbb Corkba, de azt nem szerette, majd ide. Itt jól érzi magát, csak a tél elég gyenge, nincsenek turisták. Estefelé megnézzük a St. Mary’s Cathedral -t. Éppen esküvőt próbálnak. Az egyik pub-ban várunk az élőzenére, majd mikor elkezdődik, le is lépünk, mert egy srác popdalokat énekel. Végül is nincs vele semmi gond, csak nem ezt vártuk. Visszanézünk a Danny -hez, de az meg tömve van, és egy kocsmazenét játszó zenekar a turistákat tapsoltatja. Fordulunk ki rögtön.

Szombat: séta a Killarney Nemzeti Parkban, a Muckross House környékén. A Muckross Abbey romjai szépek, és a temetőben is érdemes sétálgatni egy kicsit, de a House-ba nem megyünk be (belépő: 5.75 euro). Kicsit tovább túrázva kb. 20 méteres vízeséshez jutunk. Gyerekek fürdenek a tó hideg vizében, legtöbbükön búvárruha, vagy valami hasonló, amit már a tergerben fürdőzőkön is láttunk. Érdemes a keskenyebb gyalogúton sétálni, mert a szélesebben lovaskocsival hordják a turistákat, ennek megfelelően végig lószaros. Este még kipróbálunk két másik kocsmát: az egyikben elég jó blues szól cd-ről, és sokféle palackos sört árulnak a csehtől a szingapúriig, míg a másikban, az ablakunk alattiban, nemes egyszerűséggel lekapcsolják azt a tv-t, amin meccset nézek. Persze igazuk van, nem ezért jöttem.

Vasárnap: busszal vissza Corkba (14.90 euro / fő). Sok kedvünk nincs hozzá, de a gépünk csak másnap reggel megy, ezért nézelődünk egy kicsit a városban, majd meccsnézés egy kocsmában. Ó, Dingle! Vacsora Kelly Restaurant-jában: tisztes, de nem különösebben emlékezetes. Igaz, nem is ezt vártuk. Szállás most a Sheilas Hostel-ben (http://www.sheilashostel.ie ), 4 ágyas szűk szobában. Ez is a belvárosban van, az előző hosteltől (Brú Bar) két percre. Fél tízkor lefekszünk, és pont akkor benyit két leendő szobatársunk. Kicsit mentegetőzök, hogy másnap hajnalban zörögni fogunk, de kedvesen fogadják. Wc, zuhany kint; összességében a Brú Bar jobban tetszett. A mágneskártyáért 2 euro letétet kérnek, amit távozáskor visszaadnak. 24 órás recepció.

Hétfő: 4:40 -kor ébresztő, pakolás, majd indulás. Úgy döntünk, hogy nem hívunk taxit, hanem elgyalogolunk a buszállomáshoz. A rakpartról úgy néz ki, hogy egy taxi sem áll ott, de nincs időm megijedni, mert megfordulok, és pont jön egy a kihalt utcán. Pillanatok alatt kirepít a reptérre, a Malév meg haza.

Egy kis összegzés: aki a Dingle-t elsősorban nem mint turista látványosságot kívánja megtekinteni, annak két dolgot javasolnánk:

1, Menjen mihamarabb, mert a turisták és az életforma átalakulása miatt már ma sem a régi, és ez a helyzet csak romlani fog.

2, A Connor Pass-tól nyugatra van az „igazi” Dingle. A Mount Brandon, a Smerwick Harbour környéke, Dunquin és a Blasket-szigetek adják meg igazán azt az „élményt”, ami nem leírható és nem is elmesélhető, mert nem önthető szavakba (vagy csak a legnagyobbak képesek arra, hogy ezt megtegyék), ellenben közvetlenül hat, valahol a szív tájékán.

(Persze, az is igaz, hogy a déli részt nem sikerült bejárnunk.)

Dingle városkáját érdemes megtekinteni, de a sok turista és az őket kiszolgáló intézmények (pl. hangszóróból bömbölő népzene az utcán) miatt ez már inkább olyan, mintha a Váci utcában sétálna az ember. Funghi, a barátságos delfin, vagy az óriási akvárium talán nem lebecsülendő látványosságok, de - legalábbis számunkra - nem ezek adják a Dingle varázsát. Killarney (ez már nem a Dingle) pedig ugyanez a köbön. Persze, ott is fel lehet menni a hegyek közé.

Mindenhol barátságossággal, kedvességgel és segítőkészséggel találkoztunk, az esetleg adódó nehézségek mintegy maguktól megoldódtak. Ha valaki nem beszél jól angolul, ez sem kell hogy visszatartsa. Az időjárással kapcsolatban, függetlenül attól, hogy nekünk jó időnk volt, főleg hosszabb kint tartózkodás esetén készülni kell a hűvösebb, esős vagy ködös-felhős időre. De azért a napszemüveg, sapka, és valamilyen krém sem árt.

Ha valaki csak gyalogolni és esetleg vadkempingezni szeretne (bár utóbbival kapcsolatban nem szereztünk tapasztalatot), számítani kell a vizes, sáros, köves ösvényekre, a süppedős, zsombékos, girbe-gurba talajra, szúrós aljnövényzetre és a birkákra. A napi etapokat ennek megfelelően kell megtervezni, vagyis nem szabad túl sokat bevállalni. A stoppolással kapcsolatban csak pozitív élményeket szereztünk, nagyon bejött még úgy is, hogy ketten voltunk két nagy zsákkal.

A kocsmák hangulata teljesen más, mint magyar társaié, némelyik valóságos kis ékszerdoboz faragott fa pultjával, képeivel, régi használati tárgyaival a falon. Dingle-ben a Kis Híd pub-ot (The Small Bridge, An Droichead Beag) csak ajánlani tudjuk. Sajnos a legtöbb kocsmában ma már tv-n vagy kivetítőn nézhető sport közvetítések mennek, de azért lehet még találni zenés pub-okat is.

Az árakat nem érdemes átszámolni, mert akkor állandóan a fogát szívja az ember. Inkább meg kell tervezni, hogy nagyjából mire akarunk, illetve kell költeni, és a napi adagot beosztani. Mi a fentebb nagyjából vázolt kiadásainkhoz előzetesen annyi pénzt vittünk, hogy kb. 75-80 euro jutott kettőnkre naponta, és ez elégnek is bizonyult, de kevesebből nem nagyon jöttünk volna ki.

Még néhány ár: 2 banán 60-70 cent; képeslap 40 cent, bélyeg Mo-ra 80 cent körül; fél literes dobozos Guinness a boltokban 2 euro (véleményem szerint megéri drágábban, de mégis a pub-okban inni, mert sokkal hangulatosabb); 1 üveg 30-40 dekás lekvár 2.50; szeletelt zacskós kenyér 1.20-1.60 között; 20 dekás francia camambert sajt 2.50 körül, kávé a kávézókban vagy egy pubban 2-2.50. Dingle-ben és Killarney-ben is vannak későig és hétvégén is nyitva tartó, nagyobb üzletek (pl. Spar, Centre). Legalábbis nyáron. A nyilvános wc sok helyen ingyenes, Corkban 20, illetve 50 cent.

A pubokban lehet ebédelni, a nap levese 3.50-6 euro között van, egy tál étel pedig általában 9-15 euro között.

A térképek elég jónak bizonyultak, de egy-két olyan ösvényt, amit a helyszínen táblával jelöltek, vagy épp jelöletlen volt, de markánsan futott valamerre, nem találtunk rajta. Az útjelzések is elég korrektek, néha eltűntek, de nem többször, mint bárhol máshol.

Végezetül: a kempingeket, ha valaki kevesebbet akar cipelni, és ezért hajlandó többet áldozni, ki lehet váltani. Dingle-ben több hostel is van, a Gallarus Oratory melletti kemping helyett pedig igénybe vehető a 2-3 km-rel északabbra, Boherboy (An Bóthar Buí) falucskánál lévő hostel, amit a térkép is jelez, és aminek az úton is láttuk a tábláját. Castlegregory környékén ugyan nem tudunk hostelről, de meg lehet próbálni a főút mellett lévő The Seven Hogs (http://www.sevenhogs.ie/index.php?id=1 ) éttermet, ahol szállás is található, illetve Castlegregoryban, de az egész félszigeten mindenütt lehet Bed & Breakfast típusú szállásokat találni. A déli parton szintén vannak hostelek.

Köszönjük a figyelmet! 2007. augusztus-szeptember Kalla Enikő és Erdélyi Zsolt E-mail: dignaga@t-online.hu