FRÁTER GYÖRGY

(1482 - 1551)

A magyar történelem Mohács utáni időszakának nem volt nála nagyobb vitákat kiváltó politikusa. Kortársai és az utókor is igen szélsőséges véleményeket alkottak személyiségéről, legfőbb vétkeként Buda 1541. évi elestét rótták föl neki, hosszú évszázadokon keresztül. Ma már tudjuk, nem egy ember hibájából került török fennhatóság alá az ország fővárosa, ahogyan azt ő maga is megfogalmazta:
"Cselekedeteimben idáig nem hibáztam, hacsak nem Buda török kézre adásában, de annak nem egyedül én voltam oka."
Fráter György horvát nemesi családban született 1484-ben (?), atyai neve Utyeszenics (v. Utyesenovics) volt. Anyai nevének, a Martinusevicsnek olaszos félreolvasásából született a Martinuzzi elnevezés, s ezen a néven vált ismertté. 1527-ben Szapolyai János király oldalán kapcsolódott be a politikai életbe, s egész életében kitartott a Szapolyaiak mellett. 1534-ben János király kincstartója és egyúttal váradi püspök lett, s immár mint a király legbizalmasabb tanácsadója és diplomatája hozta létre 1538-ban a váradi békét, amely az ország megosztottságát először foglalta a két ellenkirály közötti egyezségbe. Kincstartóként szigorú, mondhatni kemény kézzel teremtett rendet a királyi jövedelmek és adók beszedésében, előbb János király, majd Izabella királyné mellett.
Amikor 1540 júliusában megszületett Szapolyai János király fia, János Zsigmond, és maga a király két héttel ezután meghalt, nyilvánvalóvá vált az ország politikusai előtt, hogy György barát a váradi béke pontjainak megszegésére készül. Fráter György valóban mindent megtett az időközben királlyá választott gyermek János Zsigmond érdekeinek, azaz királyságának megvédelmezése érdekében. Az elhunyt János királyt támogató Szulejmán szultán segítségét kérte, és mint tudjuk, Buda eleste és a hódoltsági terület kialakítása lett a "segítség" eredménye. A királyfit és anyját Erdélybe küldte a szultán, és adófizetés fejében török szandzsákként nekik adományozta a területet, hogy ott uralkodjanak. A Temesközt pedig, hasonlóképpen szandzsákként a Szapolyai-párti főúr, Petrovics Péter kapta meg.
Fráter György elkísérte Izabella királynét és János Zsigmondot Erdélybe, és 1541-től helyettük kormányozta és irányította a tartományt mint helytartó, kincstartó, főbíró és váradi püspök. Ezek a rangok lehetővé tették számára a szinte korlátlan uralmat a belügyi és a külügyi kormányzat minden területén. Életének utolsó évtizedében igyekezett mindkét nagyhatalom irányában úgy politizálni, hogy megőrizze a gondjaira bízott országrészt. A törökökkel jó kapcsolatot tartott, rendesen fizette az éves adót, azon fáradozott, hogy elhárítsa egy katonai támadás veszélyét, amely esetleg Erdély és a hozzá kapcsolódó tiszántúli területek szorosabb beolvasztását eredményezte volna. Valójában azonban abban reménykedett - hiszen mégiscsak római katolikus püspök volt -, hogy miután a Habsburgok kezén egyesül a két elszakított országrész, I. Ferdinánd királynak testvérbátyja, V Károly német-római császár és a német birodalmi rendek segítsége révén sikerül majd győzedelmeskedni a törökök fölött. Ennek jegyében, 1549-ben Izabella királyné nevében megkötötte a nyírbátori szerződést I. Ferdinánd királlyal, amelyben lemondott a keleti területek fölötti uralomról, és megígérte, hogy kárpótlás fejében a Szapolyai család elhagyja Erdélyt. A szerződés 1551 nyarán realizálódott, amikor is Izabella és gyermeke ténylegesen kivonult a tartományból, és I. Ferdinánd képviseletében Gianbattista Castaldo generális és 6000-7000 főnyi zsoldosserege átvette a hatalmat. A hadvezér azonban nem tudott megfelelő kapcsolatot kialakítani Fráter Györggyel, gyanússá vált előtte a barát kapcsolata a törökökkel, és árulásról szóló hírekkel árasztotta el a bécsi udvart. Bár I. Ferdinánd még 1551 őszén kijárta III. Gyula pápától a váradi püspök számára a bíborosi rangot, és esztergomi érsekké is kinevezte, hamarosan egyre gyanakvóbban szemlélte a nagy hatalmú "remete" önálló intézkedéseit. Parancsot adott Castaldónak, hogy ha a barát törökökkel való összejátszása és a Habsburg-hatalom elleni politizálása bizonyossá válik előtte, tegyen belátása szerint. Ez a burkolt parancs indította arra Castaldót, hogy egyik zsoldosvezérével, Sforza Pallavicinivel és annak néhány katonájával 1551. december 17-én éjszaka alvinci kastélyában orvul meggyilkoltassa György barátot.
A római anyaszentegyház bíborosának meggyilkoltatása felháborodással töltötte el a Pápai Kúriát s nem kevésbé az európai uralkodói udvarokat. A római Apostoli Szentszék nyomozás és bírósági eljárás lefolytatását határozta el. A nyomozás Magyarországon 1552-1554 között folyt le Girolamo Martinengo bécsi nuncius vezetésével. Eredményeként s a császári jogtudósok munkássága nyomán a bíróság fölmentette I. Ferdinánd magyar királyt a gyilkosság vádja alól. Lehet, hogy I. Ferdinánd őszintén hitte: Fráter György a törökök kezére akarta játszani Erdélyt alig néhány hónappal azután, hogy neki magának szerezte meg. Lehet, hogy őszintén remélte, katonai ereje elegendő lesz arra, hogy Erdélyt megtartsa uralma alatt. Egy azonban bizonyos: György barát értette a kor szavát és féltette hazáját, féltette Erdélyt. Reálisan látta, hogy csak úgy őrizheti meg az országrészt, ha jó viszonyban marad a Portával. Igyekezett a két nagyhatalom között egyensúlyozni, és élete végéig bízott abban, hogy Habsburg vezetéssel sikeresen vehető fel a harc az oszmánok ellen.

(részlet a Kossuth Kiadó: Magyar Kódex 3. c. könyvéből)

Vissza a leszármazási táblákhoz.