Se la visualizzazione del testo non è giusta, cambia in Europa occidentale la codifica del browser (Pagina o Visualizza / Codifica).

Dino Buzzati
Racconto di Natale
In: Buzzati: Sessanta racconti. Milano, Mondadori Editore, IV ed. 1977

Ha hibásan jelenik meg a szöveg, állítsd át nyugat-európaira a böngészod kódolását (Nézet / Kódolás).

Dino Buzzati
Karácsonyi történet
Fordította: Kitlei Ibolya

   Tetro e ogivale č l'antico palazzo dei vescovi, stillante salnitro dai muri, rimanerci č un supplizio nelle notti d'inverno. E l'adiacente cattedrale č immensa, a girarla tutta non basta una vita, e c'č anche un tale intrico di cappelle e sacrestie che, dopo secoli di abbandono, ne sono rimaste alcune pressoché inesplorate. Che farŕ la sera di Natale - ci si domanda - lo scarno arcivescovo tutto solo, mentre la cittŕ č in festa? Come potrŕ vincere la malinconia? Tutti hanno una consolazione: il bimbo ha il treno e pinocchio, la sorellina ha la bambola, la mamma ha i figli intorno a sé, il malato una nuova speranza, il vecchio scapolo il compagno di dissipazioni, il carcerato la voce di un altro dalla cella vicina. Come farŕ l'arcivescovo? Sorrideva lo zelante don Valentino, segretario di sua eccellenza, udendo la gente parlare cosí. L'arcivescovo ha Dio, la sera di Natale. Inginocchiato solo soletto nel mezzo della cattedrale gelida e deserta a prima vista potrebbe quasi far pena, e invece se si sapesse! Solo soletto non č, e non ha neanche freddo, né si sente abbandonato. Nella sera di Natale Dio dilaga nel tempio, per l'arcivescovo, le navate ne rigurgitano letteralmente, al punto che le porte stentano a chiudersi; e, pur mancando le stufe, fa cosí caldo che le vecchie bisce bianche si risvegliano nei sepolcri degli storici abati e salgono dagli sfiatatoi dei sotterranei sporgendo gentilmente la testa dalle balaustre dei confessionali.
  Komor gótikus épület az ódon püspöki palota, falai salétromtól nyirkosak, gyötrelmes hely téli éjszakákon. A szomszédos székesegyház pedig hatalmas, csak körüljárni is kevés egy élet; kápolnáknak, sekrestyéknek olyan szövevényét rejti, hogy miután évszázadokig elhagyatottan álltak, némelyik úgyszólván máig sincs felderítve közülük. Mit csinál majd itt a Szentestén a szikár érsek egymagában, míg a város ünnepel? – kérdezik az emberek. Hogy tudja leküzdeni a mélabút? Mindenkinek van valami vigasza: a fiúcskának kisvonat és fenyotoboz, a húgának játékbaba, az anyának a gyermekei, a betegnek egy új reménység, az agglegénynek az ivócimborája, a rabnak egy másik rab hangja a szomszédos cellából. De mit fog csinálni az érsek? A buzgó Valentino tiszteletes, oexcellenciája titkára csak mosolygott az ilyen beszédek hallatán. Az érseknek Szenteste ott van Isten. Magányosan térdelni a jéghideg, üres katedrálisban elso látásra keservesnek tunik, pedig ha tudnák! Nem magányos, nem fázik és nem érzi elhagyatottnak magát. Karácsonykor Isten az érsek kedvéért szétárad a templomban, a hajókban valósággal túlcsordul, olyannyira, hogy csak üggyel-bajjal lehet becsukni tole az ajtókat; és bár nincs kályha, akkora a hoség, hogy az antik fehér kígyók életre kelnek tole a hajdani apátok sírboltjaiban, felkúsznak az altemplom szellozonyílásain és kecsesen nyújtogatják fejüket a gyóntatószékek oszlopairól.
    Cosí, quella sera il Duomo; traboccante di Dio. E benché sapesse che non gli competeva, don Valentino si tratteneva perfino troppo volentieri a disporre l'inginocchiatoio del presule. Altro che alberi, tacchini e vino spumante. Questa, una serata di Natale. Senonché in mezzo a questi pensieri, udí battere a una porta. "Chi bussa alle porte del Duomo" si chiese don Valentino "la sera di Natale? Non hanno ancora pregato abbastanza? Che smania li ha presi?" Pur dicendosi cosí andň ad aprire e con una folata di vento entrň un poverello in cenci.     Ilyen a Dóm ezen az estén: csordultig tele van Istennel. Don Valentino, bár tudta, hogy nem az o dolga, túlságosan is szívesen idozött ott, hogy elrendezze a prelátus térdeplojét. Még hogy karácsonyfa, pulyka és pezsgo! Ma Szenteste van! Így elmélkedvén kopogtatást hallott. „Ki veri Szenteste a Dóm kapuit?” – gondolta don Valentino.”Nem imádkoztak még eleget? Miféle mánia ez rajtuk?” Így morgolódott magában, de azért odament és kinyitotta a kaput, amin hirtelen szélroham kíséretében belépett egy rongyokba öltözött koldus.
    " Che quantitŕ di Dio! " esclamň sorridendo costui guardandosi intorno. " Che bellezza! Lo si sente perfino di fuori. Monsignore, non me ne potrebbe lasciare un pochino? Pensi, č la sera di Natale. "     - Micsoda bosége Istennek! – kiáltott fel mosolyogva, amint körülnézett. – Csodálatos! Már kint is érezni. Monsignore, nem adhatna belole egy kicsit? Gondolja meg, Szenteste van.
    " Č di sua eccellenza l'arcivescovo " rispose il prete. " Serve a lui, fra un paio d'ore. Sua eccellenza fa giŕ la vita di un santo, non pretenderai mica che adesso rinunci anche a Dio! E poi io non sono mai stato monsignore. "     - Oexcellenciájáé, az érsek úré - felelte a pap. - Neki lesz szüksége rá pár óra múlva. Oexcellenciája máris úgy él, mint egy szent, nem kívánod tán, hogy most Istenrol is lemondjon! Én meg soha nem voltam monsignore.
    " Neanche un pochino, reverendo? C'č n'č tanto! Sua eccellenza non se ne accorgerebbe nemmeno! "     - Egy kicsit sem ad, tisztelendo úr? Itt annyi van belole! Oexcellenciája észre se venné.
    " Ti ho detto di no... Puoi andare... Il Duomo č chiuso al pubblico " e congedň il poverello con un biglietto da cinque lire.     - Mondtam, hogy nem... Távozhatsz... A Dóm zárva van a nagyközönség elott. - És egy ötlírás bankjeggyel útjára bocsátotta a koldust.
    Ma come il disgraziato uscí dalla chiesa, nello stesso istante Dio disparve. Sgomento, don Valentino si guardava intorno, scrutando le volte tenebrose: Dio non c'era neppure lassú. Lo spettacoloso apparato di colonne, statue, baldacchini, altari, catafalchi, candelabri, panneggi, di solito cosí misterioso e potente, era diventato all'improvviso inospitale e sinistro. E tra un paio d'ore l'arcivescovo sarebbe disceso.     De alighogy kilépett a szerencsétlen a templomból, Isten abban a pillanatban eltunt. Don Valentino rémülten nézett körbe, a homályos boltíveket is végig­fürkészte pillantásával: Isten odafent se volt. Az oszlopok, szobrok, baldachinok, oltárok, katafalkok, kandeláberek, redozetek bá­mu­latos, máskor oly rejtelmes és hatásos pompája egycsapásra kietlenné, baljósla­túvá vált. És pár óra múlva lejön az érsek!
    Con orgasmo don Valentino socchiuse una delle porte esterne, guardň nella piazza. Niente. Anche fuori, benché fosse Natale, non c'era traccia di Dio. Dalle mille finestre accese giungevano echi di risate, bicchieri infranti, musiche e perfino bestemmie. Non campane, non canti.     Don Valentino felindultan nyitotta ki a külso kapu egyik szárnyát, kinézett a térre. Semmi. Bár Szenteste volt, Istennek kint se látta nyomát. Az ezernyi kivilá­gított ablakból kacagás, pohárcsengés, zene hangjai értek el hozzá, sot még károm­kodás is. De se harangzúgás, se ének.
    Don Valentino uscí nella notte, se n'andň per le strade profane, tra fragore di scatenati banchetti. Lui perň sapeva l'indirizzo giusto. Quando entrň nella casa, la famiglia amica stava sedendosi a tavola. Tutti si guardavano benevolmente l'un l'altro e intorno ad essi c'era un poco di Dio.     Don Valentino kiment az éjszakába és elindult a szentségtöro utcákon, féktelen dáridók lármája közepette. O azonban tudta a megfelelo címet. Amikor belépett a házba, a baráti család asztalnál ült. Mindegyikük nyájasan nézett a többiekre és körülöttük volt egy kevés Istenbol.
    " Buon Natale, reverendo " disse il capofamiglia. " Vuol favorire? "     - Áldott Karácsonyt, tisztelendo úr - szólt a családfo. - Tartson velünk.
    " Ho fretta, amici " rispose lui. " Per una mia sbadataggine Iddio ha abbandonato il Duomo e sua eccellenza tra poco va a pregare. Non mi potete dare il vostro? Tanto, voi siete in compagnia, non ne avete un assoluto bisogno. "     - Sietek, barátaim - felelte. - Egy meggondolatlan cselekedetem miatt Isten elhagyta a Dómot és oexcellenciája hamarosan imádkozni megy. Nem adnátok nekem a tiéteket? Ti úgyis társaságban vagytok, nincs olyan égeto szükségetek rá.
    " Caro il mio don Valentino " fece il capofamiglia. " Lei dimentica, direi, che oggi č Natale. Proprio oggi i miei figli dovrebbero far a meno di Dio? Mi meraviglio, don Valentino. "     - Don Valentino, kedves barátom - felelte a családfo -, úgy látom, maga elfelejti, hogy Szenteste van. Éppen most maradjanak Isten nélkül a gyermekeim? Csodálkozom, don Valentino.
    E nell'attimo stesso che l'uomo diceva cosí Iddio sgusciň fuori dalla stanza, i sorrisi giocondi si spensero e il cappone arrosto sembrň sabbia tra i denti.     De alighogy kimondta ezt az ember, Isten kisiklott a szobából, a derus mosolyok kihúnytak és a sült kappan homokként csikorgott a fogak közt.
    Via di nuovo allora, nella notte, lungo le strade deserte. Cammina cammina, don Valentino infine lo rivide. Era giunto alle porte della cittŕ e dinanzi a lui si stendeva nel buio, biancheggiando un poco per la neve, la grande campagna. Sopra i prati e i filari di gelsi, ondeggiava Dio, come aspettando. Don Valentino cadde in ginocchio.     Ismét útnak indult hát az éjszakában, végig a kihalt utcákon. Ment, egyre csak ment Valentino tiszteletes, és végre újból meglátta. A város kapuihoz érkezett; elotte tágas szántóföld terült el a sötétségben, derengon fehérlett a hótól. A rétek és eperfasorok fölött ott hullámzott Isten, mintegy várakozóan. Don Valentino térdre hullott.
    " Ma che cosa fa, reverendo? " gli domandň un contadino. " Vuol prendersi un malanno con questo freddo? "     - De hát mit csinál, tisztelendo úr? - kérdezte egy paraszt. - Meg akar betegedni ebben a hidegben?
    " Guarda laggiú figliuolo. Non vedi? "     - Nézz le oda, gyermekem. Nem látod?
    Il contadino guardň senza stupore. " Č nostro " disse. " Ogni Natale viene a benedire i nostri campi. "     A paraszt csodálkozás nélkül pillantott oda. - A miénk - mondta. - Minden Karácsonykor eljön megáldani a földjeinket.
    " Senti " disse il prete. " Non me ne potresti dare un poco? In cittŕ siamo rimasti senza, perfino le chiese sono vuote. Lasciamene un pochino che l'arcivescovo possa almeno fare un Natale decente. "     - Hallod-e - szólt a pap -, nem adnál belole egy kicsit? A városban híjával maradtunk, még a templomok is kiürültek. Adj egy keveset, hogy legalább az érsek illendoen megünnepelhesse a Szentestét.
    " Ma neanche per idea, caro il mio reverendo! Chi sa che schifosi peccati avete fatto nella vostra cittŕ. Colpa vostra. Arrangiatevi. "     - Szó se lehet róla, kedves tisztelendo uram! Ki tudja, miféle undok bunöket követtek el maguk a városukban. Maguk tehetnek róla. Hozzák rendbe nélkülem.
    " Si č peccato, sicuro. E chi non pecca? Ma puoi salvare molte anime figliolo, solo che tu mi dica di sí. "     - Persze, vétkeztünk. De hát ki nem vétkezik? Te viszont, gyermekem, igen sok lelket tudnál megmenteni, annyi az egész, hogy igent mondasz.
    " Ne ho abbastanza di salvare la mia! " ridacchiň il contadino, e nell'attimo stesso che lo diceva, Iddio si sollevň dai suoi campi e scomparve nel buio.     - Elég nekem a magamét megmenteni! - nevetett fel a paraszt, és amint ezt kimondta, Isten felemelkedett a földjeirol és eltunt a sötétben.
    Andň ancora piú lontano, cercando. Dio pareva farsi sempre piú raro e chi ne possedeva un poco non voleva cederlo (ma nell'atto stesso che lui rispondeva di no, Dio scompariva, allontanandosi progressivamente).     Tovább haladt, egyre kutatva. Isten egyre ritkulni látszott, és akinek volt belole valamicske, nem volt hajlandó átadni (de abban a pillanatban, amint nemet mondott, Isten eltunt, egyre messzebb távolodva).
    Ecco quindi don Valentino ai limiti di una vastissima landa, e in fondo, proprio all'orizzonte, risplendeva dolcemente Dio come una nube oblunga. Il pretino si gettň in ginocchio nella neve. " Aspettami, o Signore " supplicava " per colpa mia l'arcivescovo č rimasto solo, e stasera č Natale! "     Irdatlan, kopár síkhoz érkezett, és ím, a távolban, a horizonton lágyan felfénylett Isten, hosszúkás felho formájában. A kis pap térdre vetette magát a hóban. - Várj meg, ó, Uram - esedezett. - Az érsek az én hibámból magára maradt és ma Szenteste van!
    Aveva i piedi gelati, si incamminň nella nebbia, affondava fino al ginocchio, ogni tanto stramazzava lungo disteso. Quanto avrebbe resistito?     A lába elfagyott, belegyalogolt a ködbe, térdig elmerült, többször elvágódott, teljes hosszában elterült a földön. Mit kell még kiállnia?
    Finché udí un coro disteso e patetico, voci d'angelo, un raggio di luce filtrava nella nebbia. Aprí una porticina di legno: era una grandissima chiesa e nel mezzo, tra pochi lumini, un prete stava pregando. E la chiesa era piena di paradiso.     Mígnem áradó, ünnepi kórust hallott, angyali hangokat, fénysugár szurodött át a ködön. Kinyitott egy kis faajtót: hatalmas templomban találta magát. Közepén pár kis olajmécses között egy pap imádkozott. És a templomot betöltötte az éden.
    " Fratello " gemette don Valentino, al limite delle forze, irto di ghiaccioli " abbi pietŕ di me. Il mio arcivescovo per colpa mia č rimasto solo e ha bisogno di Dio. Dammene un poco, ti prego. "     - Testvérem - nyöszörögte don Valentino, erejének végso határán, hegyes jégcsapoktól borítva -, könyörülj meg rajtam. Az érsekem az én bunöm miatt magára maradt és szüksége van Istenre. Adj belole egy keveset, könyörgök.
    Lentamente si voltň colui che stava pregando. E don Valentino, riconoscendolo, si fece, se era possibile, ancora piú pallido.     Az imádkozó lassan megfordult. Don Valentino, amint ráismert, ha lehet, még jobban elsápadt.
    " Buon Natale a te, don Valentino " esclamň l'arcivescovo facendosi incontro, tutto recinto di Dio. " Benedetto ragazzo, ma dove ti eri cacciato? Si puň sapere che cosa sei andato a cercar fuori in questa notte da lupi? "     - Áldott Karácsonyt, don Valentino! - kiáltott fel az érsek és elindult felé, Istentol körülfontan. - Hát te hol kujtorogtál, drága gyermekem? Szabad tudnom, mit kerestél odakint ebben a farkasordító hideg éjszakában?