A teljesség virága
Évek óta egyre inkább foglalkoztatott a teljesség. Maga szó is nagyon vonzó volt számomra, és mindaz, amilyen jelentéstartalmat kapcsoltam hozzá. Ugyanakkor az is megjelent bennem valahol tudat alatt, hogyha elérjük a teljességet, onnantól megszűnik a feladat, beköszönt az unalom, nincsenek elérendő álmok és célok. Vagyis ugyanannyira volt vonzó, mint taszító.
Az igazság az, hogy a legutóbbi időkig soha nem elmélkedtem azon, hogy vajon mit is jelenthet részleteiben, jobban kibontva a teljesség. Mi is az valójában, hogyan válik megfoghatóbbá, érthetőbbé?
Mikor megjelent bennem a virág szerkezete, egészen új formában kezdtem gondolkodni a teljességről.
A Teljesség virága egy huszonhét sziromból álló virágkehely, amely öt dimenzión keresztül értelmezi a Teljességet. Háromszor nyolc virágszirom alkotja a virágkelyhet, és további három szirom adja a virág központi részét. Minden szirom egy-egy fogalmat takar, amelyek megismerésén és átélésén keresztül tudatosan megérhetjük és megteremthetjük a Teljességet. A világ legkülső szirmai nyolc fontos fogalmat takarnak és a fizikai síkon megjelenő teljességet fedik le.
Ezek a következők:
Egészség, Otthon, Barátok, Erő/ Energia, Család, Párkapcsolat, Anyagi biztonság, Hivatás
A Teljesség virágában a szirmok a transzcendenstől vezetnek el a fizikai, kézzel fogható valóságig.
A virág belseje felé haladva megértjük, hogy hogyan teremthetjük meg a fizikai síkon megjelenő fogalmakat. Több dimenzión keresztül haladva tárjuk fel saját szerepünket a teremtésben.
A megértésen keresztül mindenkinek a kezébe kerül a valódi hatalom, hogy megteremtse saját virágkelyhét, amely lelkének egyedi virága.
Winslow Hall a fény megtalálásával kapcsolatban három útról beszél. Ezek: a szépség útja, az értelem útja és a lélek útja.
A szépség útján az anyag fátylán átlépve megláthatjuk a minden forma mögött ott rejlő lényegi szentséget és szépséget. Ez az érzékek útja.
Az értelem útjának célja a létezés okának megismerése.
A lélek útja a legtágabb mindhárom út közül: nemcsak átszakítja az anyag burkát, hanem önmagát azonosítja mind a fátyollal, mind a fátyol mögötti Valósággal. Ezáltal a lélek, a fátyol, és a Valóság eggyé válik.
A Teljességben eggyé válik a fej és a szív, a szeretet és az értelem. Vagyis mindazzal élünk, amit jelenlegi életünkbe ajándékul kaptunk. Képesek vagyunk a szív és az elme észlelésén kívül az intuitív érzékelésre, a létezés fizikai síkján pedig az inspirált életre.
A Teljességben önmagunkat isteninek tudjuk.
Vagyis a Teljesség megtapasztalásával egy egészen más dimenzió válik elérhetővé, és lehet, hogy akkor a hagyományos értelemben vett vágyak és célok tényleg eltűnnek. Kinyílik egy kapu egy olyan világra, amely sokkal több lehetőséget és más jellegű feladatokat hordoz, és még véletlenül sem unalmas.
Tovább olvashatsz itt: www.teljessegviraga.com